Az EU újból fellépett a Microsoft üzleti gyakorlata ellen
2009. január 19. 08:07, hétfő - Forrás: MTI
Az Európai Unió ismét fellépett a Microsoft amerikai szoftver-cégóriás ellen, ezúttal arra hivatkozva, hogy versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez.

Hirdetés

Az Európai Bizottság nyolc hetet adott a Microsoftnak arra, hogy az választ adjon a brüsszeli kifogásokra. E kifogások most még csak "előzetes megállapítások" formáját öltik, de ha az abban foglaltakat az Európai Bizottság bizonyítottnak látja, akkor súlyos bírságot szabhat ki.

Ha a Microsoft nem fizet, az ügy akár az Európai Bíróság elé is kerülhet - miként történt ez az elmúlt években, a Brüsszel és Redmond (a cég Washington állambeli székhelye) közötti elhúzódó vitában. Ez a Microsoft számára több mint egymilliárd dolláros fizetési kötelezettséggel ért véget, beleértve a késedelmi kamatokat is. Abban a vitában szintén a Windows program monopolhelyzetével való visszaélések játszották a főszerepet, és a kifogások részben ugyancsak árukapcsolás miatt merültek fel, egyebek közt a Media Player program tekintetében. Redmondban egyelőre csak annyit mondtak, hogy a Microsoft "elkötelezetten törekszik az európai jogrenddel összhangban álló üzletvitelre".

A mostani ügyet az Opera Software ASA nevű norvég cég Brüsszelhez intézett beadványa robbantotta ki. Az Opera böngésző szoftvert állít elő, és az uniós piacon méltánytalanul hátrányos helyzetbe szorítottnak érzi magát, mert a Microsoft, amely a világon forgalomban levő személyi számítógépek mintegy 90 százalékához szállítja a működést lehetővé tevő Windows operációs rendszert, e Windows rendszerrel együtt saját böngésző programját, az Internet Explorert csatolja. Így aztán az Internet Explorerrel szemben semmilyen más böngésző program nem lehet versenyképes, aminek meg is van az eredménye: Internet Explorert használnak a számítógépek mintegy háromnegyedében.

A monopolizálódási folyamat önmagát gerjeszti: miután az Internet Explorert használják a legtöbben, az internetes oldalak létrehozói elsősorban úgy tervezik meg az oldalakat és a szoftvereket, hogy azokat a - bevett webes szabványoktól eltérő szabványokat és kódokat használó - Internet Explorer felismerje. Hogy törődnek-e más böngésző programok általi felismerhetőségükkel is, arra már nincs egységes és egyértelmű válasz. Az Opera Software ASA szerint a Microsoftnak vagy olyan Windows operációs rendszereket lenne szabad csak árulnia, amelyekben nincs benne az Internet Explorer, vagy olyat, amelyben benne vannak más böngésző programok is, és a használó szabadon választhat, melyiket akarja használni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fecg21  
2009. jan. 21. 15:47 | válasz | #45
Még egy dolog: szerintetek a konkurencia mit akar? Ugyanazt akarják amit az MS!
fecg21  
2009. jan. 21. 15:14 | válasz | #44
Ez egész egyszerűen nevetséges, ilyen alapon szedjék ki a Media playert és a paint programot. Az IE amúgyis nagyon rá van épülve a windows-ra, persze ki lehet szedni. De ha én vásárolok egy eredeti windows OS-t, akkor az legyen teljes értékű. Amúgy nem hiszem hogy az IE nélkül esetleg olcsóbb lesz a Windows.


Mielött bárki nekem esne elmondanám hogy Firefox-ot használok. Ezt már más fórumokon is elmondtam, de itt is elmondom: Hiába van fönt a gépen alapból az IE, ha nekem a konkurencia például- Firefox , jobb, biztonságosabb és gyorsabb böngészést tud nyújtani, akkor azt használom, és nem az IE-t.
Úgy is mondhatnám hogy az IE benne van a ház árában. De ha nekem nem kell akkor nem használom, ez ilyen egyszerű.


Ja és a jogvédőknek pedig körülbelül 15 évvel ezelött kellett volna ezt meglépniük, mert odáig jutottunk hogy a Microsoft kinyírta a konkurenciát, ugyanis mindent winfos-ra írnak.Úgyhogy nincs itt semmilyen verseny! Hogy miért? Azért mert MI FELHASZNÁLÓK EZT ÍGY AKARTUK. Persze az utolsó mondat elég durva, de így van!

[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 20. 23:45 | galéria | válasz | #43
Mégis mit kéne tartalmazzon? A konkurencia böngészőit? LOL
Ezt az EU sem gondolhatja komolyan, hogy böngésző nélkül jelenjen meg egy OS.

floatr  
2009. jan. 20. 10:21 | válasz | #42
Az OEM nem vakarhatja le az explodert, mert egyrészt nem teheti meg, másrészt a ms teremtette helyzetben ha ez lehetséges is volna, használhatatlanná válna az OS, mivel egybe van gyomlálva egy rakat más komponenssel. Namost az OEM innentől kezdve nem szarozik a böngészővel.
Ha az exploder ott van a brand gépen, akkor a win 85+% os dominanciája miatt a webes fejlesztések megrendelői ésszerűen követelhetik meg azt, hogy a szolgáltatások, belső rendszerek elsősorban exploderen fussanak, ami mivel a 7esig bezárólag tökéletesen szarik a szabványokra, inkompatibilissé teszi a fejlesztést a többi böngivel szemben. Mivel az utóbbi időszakban a reklámbevételek a meghatározóak a böngifejlesztéseknél, így az exploder a win hátán becsusszanva a képbe eleve lenyírja a bevételi oldalt, így kinyírja a konkurenciát. Mivel elég velős piacról van szó, ami böngészőkön múlik, nem mindegy h mennyire teszi lehetetlenné a konkurenciát.

Ezt (ti. erőfölénnyel való visszaélést) 2000 környékén az USA-ban ugyan kimondták, de az ítéletet megvették kilóra. Az EU a saját IT iparát védi, amikor a ms-t basztassa.

Jelenleg a virtualizációs technológia épül egyre mélyebben bele a windózba, gyanítom ez lesz a következő dolog, ami kiverheti a biztosítékot.
2009. jan. 19. 23:21 | válasz | #41
vihar a biliben
2009. jan. 19. 18:30 | válasz | #40
Megjegyzem erősen kétlem, hogy a mozilla inc. kemény pénzeket fizetett volna a hp-nek azért, hogy felkerülhessen erre a gépre. Valószinűleg a HP döntött úgy, hogy a trendeket figyelembe véve előtelepiti a vevőinek a firefox-ot. És hogy mért nem az opera mellett döntött? Senkinek semmi köze hozzá.
2009. jan. 19. 18:27 | galéria | válasz | #39
szerintem aki akarta, az megértett. erről ennyit.
2009. jan. 19. 18:18 | válasz | #38
Ez sajnos marhaság. Ezzel pont ugyanabba a nevetséges helyzetbe kerülnénk, hogy akkor legközelebb a "paint-konkurenciák" meg a "notepad-konkurenciák" kezdenek majd sirni-rini, hogy miért nem ők kerülnek fel alapból a win mellé. SENKI NEM KERÜL A WIN MELLÉ! A ms ingyen ad az oprendszeréhez néhány alapszintű alkalmazást, hogy könnyebb legyen az egyszerű userek dolga és ennyi, ezen kivül nulla energiabefektetéssel rakhat fel bárki bármilyen programot.

Aki pedig KÉPTELEN ELADNI A TERMÉKÉT az bizony egyezkedjen csak az OEM GYÁRTÓKKAL (nem a microsofttal, neki ehhez semmi köze) hogy az eladhatatlan termékét, hagy tegye a gép mellé.

"mármint hogy a böngésző-piacon az operációs rendszer-piacon szerzett befolyása miatt nyerjen vagy kedvezőbb feltételekben részesüljön"

éppen a böngésző piacon bizonyosodott be, hogy hülyeség az egész felhajtás, hiába a winbe integrált ie, majdnem az emberek fele firefox-ra cseréli, onnantól pedig nincs monopólium.

Az ubuntuval eladott hp gépeken pedig alapból firefox van. Ott pont ugyanúgy lehetne sirni, hogy miért nem mással adja a gépeket, akár a hp, akár az ubuntu. Mert ahhoz van kedve, azt akarja támogatni stb.
2009. jan. 19. 18:04 | galéria | válasz | #37
arról beszélünk, amit már leírtam egyszer. minden böngésző-gyártó csak plusz fizetség vagy valamiféle egyéb szerződésben vállalt kötelezettség árán kerülhet fel egy konfigurációkat kiadó cég gépére, a Microsofté meg ingyen. nem azonosak a feltételek, és ez a Microsoft operációs rendszerének monopóliumából fakad, ami törvényellenes (mármint hogy a böngésző-piacon az operációs rendszer-piacon szerzett befolyása miatt nyerjen vagy kedvezőbb feltételekben részesüljön).

még egyszer: nem azt mondom, hogy nem lehetséges szinte nulla energiabefektetéssel másik böngészőt felrakni vagy hogy nem léteznek alapból más böngészővel szerelt Windows-kiadások.
2009. jan. 19. 17:38 | válasz | #36
Én épp a napokban telepitettem egy oem vista-s hp gépet, gyárilag virutalizált firefox-al jött. Akkor miről is beszélünk?
2009. jan. 19. 16:57 | válasz | #35
Regota azt nem birom felfogni, hogy miert keptelen 1 ceg sem a Windows-nak konkurenciat jelento OS-t kihozni? Ilyen ize.. altalanos celut. Vergodik a linux nincs mogotte egy normalis ceg. Miert nem lat ebben senki penzt?
hdo  
2009. jan. 19. 16:24 | válasz | #34
Jah .. csak egy pár megánál kezdődik a böngészőkkel ... aztán elkezd vernyogni más cég is ...
Reg5  
2009. jan. 19. 16:24 | válasz | #33
Sajnos ebben biztos vagyok, de azért nem lenne rossz.
Reg5  
2009. jan. 19. 16:20 | válasz | #32
Már dehogynem. Igaz nagyon kevsen használják, de megvan az előnye a többivel szemben.
Reg5  
2009. jan. 19. 16:18 | válasz | #31
Nem hiszem, hogy az a néhány mega olyan hatalmas plusz lenne a telepítő lemezen.

Mellesleg én simán kivenném az msn-t(az alap szart), az wmp-t, meg pár progit. Mindre van normális(stabil és nem gépzabáló) alternatíva.
hdo  
2009. jan. 19. 16:08 | válasz | #30
Az internet explorerek újabb verziói ingyenesen letölthetők a microsoft weblapjáról, hogy az aktuális verziót éppen belecsomagolják az aktuális oprendszerben az más tészta ... tehát egy IE sehol sem fizetős!
2009. jan. 19. 16:07 | galéria | válasz | #29
Microsoft "böngésző-eladás": a Dell PC-ket ad el. megveszi a Microsofttól a Windows-t, és telepíti, hogy a usernek ne kelljen. IE van benne. Microsoftnak profitja van az oprendszerből.

123máscég "böngésző-eladás": a Dell PC-ket ad el. megveszi a Microsofttól a Windows-t, és telepíti, hogy a usernek ne kelljen. IE van benne. 123máscég-nek fizetnie kell a Dellnek, ha azt akarja, hogy a böngészőjét telepítsék a gépre. 123máscégnek nem profitja, hanem kiadása van az ügyleten.

na most az a kérdésem, hogy szerintetek egyenlő esélyekkel indulnak a böngészőket fejlesztő cégek?

ui: a Dell persze csak példa, bármelyik konfigurációkat eladó céget mondhattam volna.
hdo  
2009. jan. 19. 16:05 | válasz | #28
Ezen a HSZ-en 2 ponton akkorát röhögtem hogy majdnem félrenyeltem. Az egyik az a felvetés volt, hogy nem kötelező windowsra írni programokat, főleg olyanokat amilyenek már vannak benne .... a másik meg a nevetséges csupasz mozillával érkező windows "disztrib" felvetésének a lehetősége.
Ravkin  
2009. jan. 19. 16:01 | válasz | #27
Ja és annyit hagy tegyek hozzá hogy az ie fizetős, ha nem is fizetsz érte külön de az oprendszerrel megveszed, szóval milyen versenyről is beszélünk tulajdonképpen, fizetős vs ingyenes szarok ?
slade  
2009. jan. 19. 15:59 | válasz | #26
ozric:az egész microsoft ügy engem pusztán versenyjogi szempontból érdekel. pár ezer oldalt már legyűrtem (olvastam) a téren, szal nem kell nekem esni (ha netán az volt a szándékod). ezek pusztán gondolatok amin esetleg érdemes az arra hajlandóknak gondolkodni.
2009. jan. 19. 15:56 | válasz | #25
sosem fog megtörténni. Ami a telepitőn van azért a ms felel, támogat stb. Nem fog egy számára ismeretlen bughalmazt rárakni a saját oprendszerébe, hogy aztán annak a hibáival szórakoztassák a supportot a userek. Neki van saját böngészője, azt adja hozzá. Nem tiltja meg, hogy felrakj másikat, sőt külön felület van rá, hogy a default böngészőt átállitsd egy másik telepitett böngészőre. Innentől nincs miről beszélni.
Ravkin  
2009. jan. 19. 15:55 | válasz | #24
Azért az elég meglepő számomra hogy mára már felnőtt az informatikában egy olyan generáció, amely nem tudja valójában mi is az a windows internet explore mozilla netscape stb. Merthogy ha ma már ezt is komolyan gondolják az már súlyos. Ugyanis, ne haragudjon senki hogy ezt modnom, és ezt egyébként komolyan is gondolom, hogy annak idején megváltásnak számított a windows, és a vele járó programok is ( IE ). A win98 ra például még a legelvetemültebbeknek sem jutott volna eszébe felrakni a mozillát vagy a netscapet, mert abban az időkben ezek a böngészők, hát hogy is mondjam... a béka segge alatt kullogtak... A liuxról kb ugyanez elmodható. És éppen ezért senki sem próbálja meg nekem bebizonyítani hogy mennyire atomszuper az ő firefoxa vagy az operája stb... mert engem egyáltalán nem érdekel hogy mennyire jó vagy rossz hogyha ott van az IE ami alapvetően kielégíti az összes igényemet, vagyis arra használom amire való. Namármost jöttek ugyebár az alternatív lehetőségek windowsra, és ugyebár, ez is nagy szteretípia lett " ebben az új generáció körében " hogy a versenyből mindkét félnek csak haszna származik. Hát ebben az esetben, éppen nem így történt. A weblapok meg voltak írva ahogy meg voltak írva, nem mondom hogy tökéletesen követte az x-y szabványt, vagy hogy az ie überbiztonságos böngésző, de működött. Most bejött a mozilla meg a többi faszság windowsra, természetesen senki sem kérte hogy jöjjenek, de ez egy lehetőség volt és így, valljuk be a microsoft jóvoltából is megvalósítható volt windows alatt az alternatív böngészők használata. Namármost megy itt már azóta a gyorsasággal meg a szabványossággal való huzavona, hogy na most a te böngésződ az én böngészőm..... nem, maradjunk annyiban hogy én a böngészőmet böngészére használom és ennyi, akinek nem tetszik az elmehet a sunyiba, és egyébként az eunak is csak annyit tudok modnani ha nem tetszik ne használjanak windowst senki sem kötelezte rá őket, szóval a kurva annyukat. Az ms simán kiadhatna egy speciálisan eu tagállamoknak fejlesztett verziót a winfost, ami le van csupaszítva, kibaszott gyors, és a mozilla van fennt alapból rajta. Biztos mindenki arcát mosolyra fakasztaná.
hdo  
2009. jan. 19. 15:54 | válasz | #23
Ja .. persze .... dagadjon csak totál fölöslegesen az a telepítő méret ... aztán a következő windows már dual layeres BD-n jön ki!

Totál felesleges az egész, egy agyament ötlet, és csak agyament megoldás születhet rá. Az egyetlen épkézláb megoldásnak azt látom - amennyiben EU érvényesíti a kívánni valóit - hogy böngésző nélkül feltelepül az oprendszer, és windows update-en ocionálisan megjelenne a top5 böngésző, letölthetően, telepíthetően.
2009. jan. 19. 15:54 | válasz | #22
a firefox 40%-os piaci részesedésénél semmi sem cáfolja meg jobban ezt az egész marhaságot. Az, hogy az opera nem tudott lépést tartani az ie-vel és az ff-el az az ő bajuk, mutogathatnak, meg össze is szarhatják magukat, igy jártak.
Ez eu meg már bizonyitotta dilettantizmusát nem egyszer, lásd media player nélküli N-es windows-ok, azóta rajtuk röhög a világ... (bocsának rajtunk)
2009. jan. 19. 15:51 | válasz | #21
És amikor a Win7-t telepíted 2013-ban az eredeti imageről, akkor a firefox 3-t fogja ajánlani?
Reg5  
2009. jan. 19. 15:33 | válasz | #20
Sztem az lenne a legjobb, ha a többi böngészőt is beépítenék/beraknák, így lehetne választani, hogy ki melyiket akarja használni.
2009. jan. 19. 15:13 | válasz | #19
1. Ennyi erővel szedjék ki a jegyzettömböt meg a Wordpadet, mert így a többé szövegszerkesztő méltánytalan helyzetbe kerül... szedjék ki a Paintet, mert akkor meg a képszerkesztők helyzete romlik... szedjék ki a játékokat... szedjék ki az ftp-t, a telnetet....
2. Operát használok mióta net van itthon (~4 év), és Operás leszek amíg csak le nem állítják a fejlesztését... de nem értem minek pattognak, desktop fronton már rég a béka segge alatt vannak, felesleges csűrniük-csavarniuk a dolgokat. Mobil platformon még alakíthatnak valami szépet.
hdo  
2009. jan. 19. 15:06 | válasz | #18
Az egyszerű felhasználó azt használja amit elé raknak! Adott esetben IE! Az már nem egyszerű kategória hogy megválogatja magának hogy mit használ az _alapértelmezett_helyett_!
2009. jan. 19. 15:03 | válasz | #17
Nah az MS bérenc

Értem én, és valóban itt a melóhelyemen is sokan néznek mikor az IE nem megy és a Firefox-ot ajánlom helyette. Szóval tényleg az átlag irodai dolgozó Média Playert szid, meg IE-t... mert addig még oké is lenne hogy belerakják, de legalább használható legyen. Nekem meg a bajom a használhatatlansággal van. Jó az IE 7 már egy lépés a "jó" felé, de még vannak problémái. A Win7-es Média Player (12?)is már jobb mint volt... de a régebbiek amik vannak még az XP-ben. Én a Win7-et egy nagy előrelépésnek tartom, és ha valóban választható lesz hogy milyen modulokat akarsz telepíteni akkor a 2 bites userek is imádni fogják.

Az EU meg tényleg szorongathatná az MS-t hogy ne új szabványokat akarjon bevezetni amit ő talál ki hanem az ismerteket és elterjedteket támogassa már végre 100%-osan.
2009. jan. 19. 15:00 | válasz | #16
Tipikus "van rajt sapka-nincs rajt sapka" dolog ez...
Kit zavar az IE? Be lehet állítani mást default browsernek, akinek nem tetszik az úgyse használja. Ebből minek ekkora ügyet csinálni?
2009. jan. 19. 14:58 | galéria | válasz | #15
Arról nem is beszélve, hogy az egszerű felhazsnáló úgyis azt a böngészőt használja, ami tetszik neki, vagy kézreáll...
Az Opera nem olyan népszerű, mint az IE és Firefox? Ne kisgyerekesm utogatással, hanem ésszel tegyenek érte!
2009. jan. 19. 14:56 | galéria | válasz | #14
Már megint pénz kell az EU-nak, és a fejőstehén felé fordulnak. Szánalmas.
2009. jan. 19. 14:40 | válasz | #13
Gondolkodj sok 1 bites userként mert ezek vannak többségben. Honnan tudná, hogy mi kell neki!
Kap egy előre telepített OS-t, amiben benne van néhány nagyon alap tevékenység elvégzésre alkalmas program. Ha ennél több kell, vagy nem 1 bites user vagy, akkor úgyis személyre szabod magadnak. Ha pedig utálod az egész Win-t akkor úgy is magadnak fordítod a kernelt!

Kicsit más nézet: Miért nem lehet úgy gondolni arra az IE-re, hogy egy prezentációs réteg (Google OS mindent a böngészön keresztül)!
MS erre fejleszti, teszteli ki az alkalmazásait ilyen vagy olyan minőségben de ez most mindegy.

Azaz az MS-t csak a szabványok be nem tartása miatt lehetne elporolni. De ehhez az EU-nak kellene hoznia egy olyan döntést, hogy csak ACID3, XHTML és kitudja még milyen 100%-ig kompatibilis böngészőt lehet forgalomba hozni az EU-n belül. Ha ezt megsérti akkor lehet büntetni, de addig?

ui: Munkám során linuxon, solarison fejlesztek, mielött MS bérencnek hordanátok le!
hdo  
2009. jan. 19. 14:28 | válasz | #12
Mert a béta a teljes, ultimate verzió, amibe minden bele van pakolva alapból. Majd ha már nem lesz béta, kivesznek belőle dolgokat, és skálázzák home, businness stb. csomagokra.

Meg különben is, gondolj bele logikusan ... ha úgy tesztelsz bétát hogy van amit fel se raksz, abból hogyan lesz végleges verzió? Igenis rád van kényszerítve hogy mindennel együtt próbáld ki, és teszteld a szoftvert, ne maradjon ki semmi!
2009. jan. 19. 14:13 | válasz | #11
Bétát próbáltam és nem találkoztam olyannal hogy megkérdezte volna mit akarok telepíteni a rendszerrel. Ha pedig van benne akkor nem egyértelmű, mert én is elsiklottam felette.
hdo  
2009. jan. 19. 14:05 | válasz | #10
Windows 7
2009. jan. 19. 14:05 | válasz | #9
apt get Firefox
Turdus  
2009. jan. 19. 14:03 | válasz | #8
Nem értitek a lényeget. A picipuha úgy szállítja előre telepítve az IE-t, hogy kiirtani sem lehet.

Ubuntu linux pont nem jó ellenpélda, mert igaz, hogy előre telepítve adja az ff-et, azonban synaptic, pipa ki, másik böngészőnél pipa be, és máris maradéktalanul lecserélted. (Ja, és böngésző sem kell ahhoz, hogy leszedd az ff-et).
2009. jan. 19. 14:02 | válasz | #7
Szerintem nem baj ha egy kicsit megszorongatják a töküket és nagyobb döntés szabadságot adnak a felhasználóknak. Ki kellene alakítani egy olyan rendszert hogy van az alap oprendszer ami nem tartalmaz semmilyen egyéb programot. Grafikus felület és az alapszintű fájlkezelő. ezen felül a felhasználó kiválaszthatja hogy települjenek e a játékok, a média player, movie maker, IE...stb amit a jövőben még bele akarnak rakni. Ezt a telepítés elején lehetne beállítani mikor rákérdez hogy hova telepítesz. Mert pl én se használom a média player, az IE-t meg a többi Windows marhaságot ami feleslegesen települ. Ha legalább hasznuk és értelmük lenne.
hdo  
2009. jan. 19. 13:52 | válasz | #6
Onnéttól kezdve hogy van böngésző, ottvan a végeléthatatlan választék neten. Itt most nem arról van szó, hogy a picipuhának választható komponensként bele kellene foglalnia a konkurrensei termékét ... itt arról van szó, hogy pár idióta felvetette hogy miért van benne az övék.
2009. jan. 19. 13:22 | válasz | #5
Ekkor meg az jelentene problémát, hogy melyik programok kerülhetnek be a választhatóak közé.
2009. jan. 19. 13:06 | válasz | #4
Nézd ha nem lenne ie akkor mivel töltenéd le a kedvenc firefoxod?
Egyébiránt érdekes hogy a legtöbb linux is előre integrált böngészővel rendelkezik. Pl az ubuntuban firefox települ alapból.
Nem védem a microsoftot, de igazából ezek csak ilyen töketlenkedések, mert azzal a jogalappal amivel a microsoftot támadják az összes többi oprendszert is lehetne támadni.
Aztán miután elköltöttek jó pár milló eurót, kapunk egy N-es xp-t amit a világon a kutya nem használ...

Ugye ha már szeretnénk valami változást, akkor én azt mondanám a microsoftnak hogy legyenenk az összetevők a telepités elején választhatóak. Ez szerintem sokkal értelmesebb lenne mint az hogy ne legyen benne média player vagy explorer, aztán ott állsz mint bálám...
hdo  
2009. jan. 19. 12:40 | válasz | #3
Pontosan azért maradt fennt, és van ott ahol, mert a számítógéphasználók csak egy szűk - és egyre szűkebb - rétege olyan szintű felhasználó, aki eleget ért hozzá hogy megválogassa hogy mit melyik programban csinál. Alapból van a gépen, alapból azt használják, ennyi.
ozric  
2009. jan. 19. 12:34 | válasz | #2
Azoktól, akik körmük szakadtáig, esetleg azon is túl védik a Microsoftot - önjelölt aktivistaként - két dologot kérdeznék:

1. Miért nem csökkent vagy szűnt meg az Internet Explorer piaci részesedése amikor az IE6 és IE7 között 3 évre leállt a fejlesztés és a fejlesztőcsapatot is elkergették? Miért kizárt hogy csak a Windowsba épített állapota miatt maradt felszínen? Szerintem az IE6 a legbugosabb, leginstabilabb Internet Explorer verzió, miért nem számított a minőség?

2. Sokan mutogatnak az ACID szabványossági tesztekre (ahol az Internet Explorer csúfosan leszerepel), arra lennék kíváncsi, hogy miért jó a Microsoftnak hogy ha ott ül a World Wide Web Consortium (W3C) szabványokat létrehozó csoportjaiban, akkor miért nem követi az Internet Explorer, és miért kell "háziszabványokat" követni helyette? Miért követi és éljenzti a piac és a felhasználók egy szabványt nem követő terméket? Ha rossz dolog a szabvány, akkor minek ugat bele a Microsoft? (Szabadalom és a szabvány két különboző dolog, sajnos sokan keverik.)

HTML4 szerzői
CSS2 szerzői
ACID tesztek
slade  
2009. jan. 19. 11:27 | válasz | #1
világos. a játékokat nem kéne kiszedni belőle? mert olyat más is készít. nem tudom a számológép helyett van-e más alkalmazás? vagy mondjuk (sajnos lövetem nincs a programozásról) a windows file-kezelő részét is irtsák ki mert arra van pl total commander) ha elkezdek pusztán grafikus felületeket (de profin hangzik :))gyártani akkor megtiltják-e vajh a kicsi puhának, hogy a fekete-fehér parancssoron kívül más felülettel hozakodjon elő, mint op rendszer? mert ugye akkor én nehezen tudok érvényesülni.... na jó ennyit a hétfő reggeli kötözködésről.. szép napot mindenkinek