Jó szemek is kellenek a HDTV-hez
2009. január 16. 19:11, péntek
Brit optikusok arra figyelmeztetnek, hogy a nagy felbontású televízióadás élményéhez megfelelő látásra van szükség, ez pedig a vásárlók többségénél nem igazolható, illetve egyértelműen hiányzik.

Hirdetés

Az optikusokat tömörítő Vision Express nemrég részletes tanulmányban foglalta össze a fontosabb tudnivalókat a HDTV-adásokkal kapcsolatban, már ami az azokhoz szükséges feltételeket illeti. A szokásos kritériumok mellett itt megjelenik a megfelelő látás, vagyis a szemek állapotának kérdése is, amit pedig általában nem említenek meg a hasonló anyagokban, pedig nyilván nem elhanyagolható részletkérdés.



A téma azért is kerül egyre inkább előtérbe, mert egyre több HDTV-készülék talál gazdára a szigetországban - tavaly több mint 8 millió ilyen televízió kelt el, vagyis egyre több háztartásban élvezhetik a nagy felbontás jelentette élményt. Pontosabban csak élvezhetnék, a britek 60 százaléka ugyanis jó ideje nem vizsgáltatta meg szemeit, esetükben így nem igazolható azok állapota, a becslések szerint pedig a felnőttek és gyermekek egyharmada igényel szemüveget, kontaktlencsét, sokan a meglévőknél erősebbet. A szakorvosok szerint egy apró változás is jelentős javulást eredményezhet az élményben, legalábbis ami a nagy felbontású műsorokat illeti.

A problémát az jelenti, hogy még a korlátozott mértékben rövidlátók esetében is komoly minőségromlást eredményez, ha néhány méteres távolságból nézik az akár 50 hüvelykes kijelzőket. A felnőttek és gyermekek jó része így soha nem élvezheti teljes minőségében a HD-adásokat, márpedig ezek legfontosabb előnye éppen a nagyobb felbontás, az élesebb kép lenne. A 18-24 év közötti generációból 10 százalék még soha nem ment el szemvizsgálatra, tavaly pedig a 15 év alattiak alig egynegyedét vizsgálták csak meg.

Aki tehát HDTV-készülék vásárlását tervezi, annak mindenképpen érdemes megfontolnia egy alapos kivizsgálást - már csak azért is, mert ez a televízió mellett nyilván egyéb szempontból is jól jöhet majd.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jan. 20. 08:27 | válasz | #47
A cikkhez elfelejtették kitenni a kis (x)-et...

A Vision Express nem tömörít brit optikusokat, az egy szemüvegbolt-lánc, pl. Mo-n is vannak boltjaik. Nyilván ezért jelent meg ez a reklámcikk az sg-n (is).
2009. jan. 18. 14:06 | válasz | #46
82"? 120"? :D, Mondjuk 82"-ost el tudok képzelni, mert már a 2006-os Cebiten láttam 103"ost, de az fullhd volt :D
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2009. jan. 18. 10:43 | válasz | #45
a sznob nehéz szellemi munkában meggörbült orrú , tenyérbemászóarcú norbifitnesszezőknek semmise elég: 10000x10000-es felbontásban akarja verni a kis angyalbögyörőjét a legújabb amerikai ponyvasorozatra
2009. jan. 18. 08:58 | válasz | #44
Ajánlott nézési távolságok kicsit egzaktabban:
2009. jan. 18. 02:56 | válasz | #43
Na ittvan hogy hogyan viszonyul a képátló, és a néző szeme távolsága a filmek felbontásának függvényében.

2009. jan. 18. 00:03 | válasz | #42
Tenyleg ilyen hulye vagy,vagy csak elgurult a gyogyszer? 82"-es HD-ready? hat ha olyat vesz vki monitornak,az meg is erdemli hogy szopjon..masreszt,akkor szerinted a hd filmek is pixelesek lesznek? Megallapitod hogy a 120"-as se lenne jo? Hat gratula...megis milyen messzirol nezned oket? 30 cm? mert akkor pixeles lesz minden...4-5 meterrol meg a 82-esed se....
2009. jan. 17. 19:02 | galéria | válasz | #41
Örülök, hogy leírtad, hogy elvoltál ezen a felbontáson, kár, hogy itt senki nem erről beszél, hanem a pixelméretről... Gondolom a 26" miatt ez kevésbé jött elő, ott még nem olyan vészesen nagyok a pixelek. Egy 32"-os már totál alkalmatlan netezésre, szövegszerkesztésre, meg sok egyéb dologra. Egy hd-ready 82-esnek már öklömnyi pixeljei vannak, monitornak teljesen alkalmatlan, a full-hd felbontással ugyanez a szám visszaesik a normál tft-k pixelméretére, hogy az egészen extrémen nagy képátlóknál mennyire elég az 1920x1080 azt nem tudom, gyanítom, hogy a 120+ kategóriában már megint olyan nagyok a pixelek, hogy monitorként el lehet őket felejteni.

Előbb-utóbb jó lenne egy olyan funkció az os-ekben, hogy be lehetne állítani a használati távolságot, és mindent annak megfelelően nagyítana. Vagy lehetne váltani távoli használatra. Bár a multimédiás tartalmakhoz ott a media center az tulképpen pont ezt teszi. De sok más dolgot is jó lenne messziről csinálni.

Baluman: amikor nem kell a teljes képernyős nézet, akkor nem használod ilyen módon, ennyi.
bippo  
2009. jan. 17. 18:32 | válasz | #40
Az egy dolog, hogy ők is csak a HD mizériából akarnak profitálni, de ettől még igazuk van. #35-ben van az igazság.
2009. jan. 17. 15:32 | válasz | #39
"Az optikusokat tömörítő Vision Express"

Khmm. Az üzletlánc. Ettől fogva vannak optikusaik is, de attól nem szakmai fórum. Az egész "tanulmány"uk csak reklámcélokat szolgál. Ők is szeretnék kivenni a részüket a HD-tortából, semmi több.

Nagyon jó, hogy az sg "tudomány" rovata az angol blikkből (= daily mail) veszi át a cikkeket. Az illusztráció is tisztára idétlen.
mousee  
2009. jan. 17. 14:02 | galéria | válasz | #38
Nem rossz a szemed.... ez pixelséder XD


It's not a bug, it's a feature :P
2009. jan. 17. 13:33 | galéria | válasz | #37
Tényleg ez engem is érdekelne.

Mondjuk szerintem 19 és 22 colos monitoroknál is csak parasztvakítás a nagyobb felbontás. Rohadtul nem lehet 0,3-0,5 méter távolságról 1024-ben sem látni a pixeleket, vannak nagyon szép képeim azokon teszteltem (19 colos monitoromon), és mozgóképnél meg pláne nem lehet érzékelni. A HD a DVD-nél viszont jóval élesebb, tisztább, és szebbek, mert az viszonylag kis felbontásu.
Én nekem fél méterre lehet max monitorként (filmnézéskor távolabb ülök de akkor is másfél méter távolságból nézem) a szoba mérete miatt, és max egy 82 centis férne be, bár lehet csak egy kisebb lesz. Örülnék néhány képnek úgy, hogy milyen (lehetőleg digitális csatolással, tehát DVI vagy HDMI).

Nagyobb méretü Full HD-s tv-t szerintem több okból sem érdemes monitorként (géphez kötve) használni, egyrészt többnyire közelről nézzük, tehát felesleges hogy túl nagy legyen, aztán előfordulhat hogy olyan "tartalmat" kell nézni ami közel sem olyan nagy felbontásu (dvd, avi filmek, régebbi játékok, youtube és egyéb minőségi videómegosztók :D). Másrészt fullhd-ben inkább plazmát lenne érdemes venni a nagyobb kontrasztarány, a látószög miatt (meg ugye nincs utánhúzás effekt sem vagy nem tudom hogy hívják), viszont annál ha sokáig van 1 kép valahol az "beleég" és idő kell míg eltűnik. Így nálam monitorként esélytelen.

blaze: Ez nem csak a hangsugárzóktól függ, hanem műfajtól is. Egy összetettebb zenénél, mondjuk komolyzenénél egy 2-3000 Ft-os hangfallal is lehet érezni az mp3 (akár 320-as) és egy audio CD között a különbséget. Könnyűzenénél már kevesebb az esély, amiben csak 3-5 hangszer meg énekes van.
2009. jan. 17. 13:14 | válasz | #36
1024x768-ban ment, hol kellett volna zavarniuk? Netezés közben,filmnézés vagy zene hallgatás közben,esetleg játék közben? (Utóbbinál persze a limitált 1024x768 kicsit kellemetlen,de ha ráhúztam minden csacsiságot,akkor nem volt olyan gáz..sosem voltam grafika buzi..)
Nem mondom, hogy tökéletes volt,de annyira nem volt rossz mint gondolod:)

Más:
Aki pedig nem látja a különbséget dvd és hd között (nem rippelt hanem rendes hd,bár a rippek is jobbak általában) az egyszerüen vak...a cikkről mindent elárul az 1. szó:Brit Innentől nincs miről beszélni,ez a nép az agyhalott hülyék gyüjtőhelye....
kvp  
2009. jan. 17. 13:11 | válasz | #35
"Nem vagyok egy sasszemű (szemüveges vagyok),"

A cikk eppen arrol szol, hogy sok ember szemuveges lenne, de nincs szemuvege. Nekem sincs pedig tudom, hogy rossz a szemem. A rovidlatoknak szamitogepnel nem szamit a szemuveg hianya, mivel a kepernyot (ez ezzel a hd filmeket is) kozelrol nezik. Monitoron en is latom az 1200p-s kepernyo osszes pixelet. De 3-4 meter tavolsagbol mar a vhs es a normal tv kozti kulonbseget sem igazan latom meg, pedig tisztaban vagyok az adatmennyisegbeli elteressel. Az egyetlen amit ilyen tavolsagbol rossz szemmel meg ki lehet szurni, azok az mpeg tomoritesi zajok, ami azt jelenti, hogy egy rosszul tomoritett 720p-s videot rondabbnak lat az ember mint egy qvga (320x240-es), de tomoritetlen videot. A szemeszek arrol beszelnek, hogy ha valaki vesz egy hd tv-t, akkor vegye a faradtsagot, hogy a latasat is olyan allapotba hozza, hogy lasson is belole valamit, vagy legalabb uljon joval kozelebb (mondjuk 40 centire), ahol mar rossz szemmel is latszik a kulonbseg.
blaze  
2009. jan. 17. 12:13 | válasz | #34
Nem vagyok egy sasszemű (szemüveges vagyok), na meg egy vájt fülű sem. Na, és érzékelem a különbségeket? Hát persze, hogy a fenébe ne érzékelném?!
Tehetek én róla, hogy egy 1080p-és filmet szebbnek látok, mint egy 720p-set, egy DVD-ét meg bármelyiknél rondábbnak? Ha te nem látsz ezek között semmilyen különbséget, akkor nálad van a hiba!
A hangokról meg csak annyit, hogy minél jobb minőségű egy hifi, házimozi rendszer, annál jobban lehet érezni a különbséget. Egy 20ezres tescós cuccal valószínűleg nem fogod meghallani a különbséget akár egy 192 és egy 320Kb/s-osan tömörített mp3-aknál, de lehet még egy veszteségmentesen tömörített audiofájlt sem lehetne megkülönböztetni ezektől.
2009. jan. 17. 12:01 | válasz | #33
Gép mellett dolgozóknak szemtorna és egyéb gyakorlatok:

http://www.workrave.org
2009. jan. 17. 11:27 | galéria | válasz | #32
És nem voltak zavaróak a hatalmas pixelek?
2009. jan. 17. 11:07 | válasz | #31
"A legtöbb ember, aki azt mondja, hogy "igen, látom, hogy jobb", nem is látja."

Ez nem új keletü találmány, lásd népmesék, a király új ruhája környékén :)
Én személy szerint kiváncsi lennék a technikai kütyüknél is a placebó hatásra.
Tehát hogy különböző álcázott tévéken (hd->hd readynek álcázva vagy sima tévének stb stb) álcázott filmeket vetiteni (dvd-t hd-nak hazudni stb stb) véletlenszerüen kiválasztott x embernek (ahol előfeltétel csak az lenne hogy nagyjából tudja mi az a hd hd ready stb).
Persze ugyanezt kiprobálnám audiofill emberekkel is csak nekik ugyanez hifikkel.

Tényleg kiváncsi lennék hogy vajon mi lenne a végeredmény
2009. jan. 17. 08:40 | válasz | #30
Mi a szösz...a korábbi 26"HD-ready tv-m monitorként is funkcionált...
2009. jan. 17. 04:19 | galéria | válasz | #29
Azt se felejtsük el, hogy a full-hd felbontás alatti lcd-tv-k nem használhatóak monitorként. Sokkal jobban megéri venni 1db full hd tv-t, mint egy monitort + egy hd-ready tv-t...
2009. jan. 17. 01:06 | galéria | válasz | #28
Hmm erről a könyvről még nem hallottam, de jónak tűnik, köszi, sonicPSYyoshida -nak is!
Ha nem gond, feltöltöttem ide is, úgyhogy innen is le lehet már tölteni: egeszsegtar.atw.hu
(sry az offért).
2009. jan. 17. 00:38 | válasz | #27
Huh, hát a képek alapján megnézném élőben milyen. Csak mondjuk monitor mérettől és a néző-képernyő távolságától is függ, hogy mennyire kell részletesnek lennie valaminek (tehát egy bizonyos határ fölé úgysem lehet majd menni, csak nem tudom mekkora az a határ, lusta vagyok kiszámolni..), meg az is kérdés ugyebár, hogy mozgó videó közben mennyire tűnik fel a különbség.
2009. jan. 17. 00:38 | válasz | #26
Hát kb 50cm-ről :)
De az lehet, h a 720p és a 1080 között már nem látnék ezen különbséget, de ami biztos, hogy a DvD minőség és a full hd között elég szembetűnő a különbség.
2009. jan. 16. 23:56 | válasz | #24
Ezek az optikusok milyen kis eszesek, rájöttek hogy növeljék a forgalmukat ezekben az ínséges gazdasági időkben. Ez aztán a marketing. És már megint az angolok, persze.
2009. jan. 16. 23:44 | válasz | #23
Szemtornához ajánlom még Benjamin Harry: Tökéletes látás szemüveg nélkül című könyvét. Egész egyszerű szemtornák vannak, illetve gyakorlatok.
Mivel távol látó vagyok, balszemre +1.75, jobbra +2.5, utcán eddig se hordtam se lencsét, se szemüveget, csak munkához a monitor mellé. Viszont mostmár ott se hordok. Szemüveg nélkül is el tudok olvasni mindent, de nagyon fárasztó, feszül a szemlencse gondolom. A könyvben olvasható lazító gyakorlatokkal lehet pihentetni a szemet, és utána folytatni a munkát. Böngészőben a betű kinagyítás is segít, nekem legalábbis. A könyv írója szerint a szemüveg csak ront, de semmiképp se javít a látáson, inkább hozzászoktatja a rossz állapothoz a szemet.

Igaz lusta vagyok, és nem csinálom minden nap a gyakorlatokat, de segít még így is.
tom..  
2009. jan. 16. 23:31 | galéria | válasz | #22
Aki nem vak, az bizony látni fogja.
Nézzél meg egy animációs filmet egy nagyobb LCD monitoron/TV-n, dvd, majd utána HD minőségben. Utána írd meg még egyszer amit írtál.
2009. jan. 16. 23:23 | válasz | #21
Pár képet készítettem egy remek fullHD tv-ről, 1mpix zajos kompakt digis képek, amik persze valóságban sokkal szebbek, élesebbek tisztábbak. Mindenesetre sejtet valamit a képminőségről. :)
avman  
2009. jan. 16. 23:16 | válasz | #20
ja, vakok közt az sg-n a félszemű a király...
2009. jan. 16. 23:13 | galéria | válasz | #19
Aki szeretne jobban látni az nézze meg a latastrening.hu -t :-)

Ferrer: A HD filmek az én 19 colos monitoromon is jóval szebbek, nagyonis van különbség. Ha nem látod így a különbséget akkor egyrérszt vszínűleg neked is szükséged lesz szemüvegre/kontaklencsére, másrészt csinálj képet egy HD-s filmből és egy DVD-s filmből és akkor látod mennyi a különbség :)

digital: Ha egy akkora képernyőd nézed a filmet, mint ami az IMAX moziban van, akkor nem kell annyira jó szem, hogy láss különbséget fullhd meg az imax hd között :D
2009. jan. 16. 23:07 | válasz | #18
A legtöbb embernél nem a jobb felbontás mivolta okoz elégedettséget, csak maga a tudat, hogy "blöe nekem nagyobbbb, míg te le vagy maradva a szimpla kis dvd minőségeddel", tehát igenis, tessék csak venni a 16.000x10.000-es meg nem tudom mekkora quadfullultrasuperhd cuccokat, mert javul a közmorál, meg hogy forogjon a pénz, és csökkentsétek a drága dolgok árát. Én meg majd megveszem a normális, szükséges minőséget - így már olcsóbban, köszönöm.
A legtöbb ember, aki azt mondja, hogy "igen, látom, hogy jobb", nem is látja. Tessék eléjük rakni két képet úgy, hogy fordítva vannak felcímkézve (hd helyett dvd és fordítva), és akkor kiderül, hogy mit gondolnak, meg mit látnak.
2009. jan. 16. 22:20 | válasz | #17
Dr. Adee a 3d-hez ma már nem kell színlátás, nem a piros kék szemüveggel oldják meg (pl imaxban). ha csak egy szemed van, akkor kell lemondanod róla :)
2009. jan. 16. 22:19 | válasz | #16
Csak kb.annyi különbség, mint a VHS és a DVD között. És még csak finom voltam :)
Ferrer  
2009. jan. 16. 22:07 | válasz | #15
Jó nagy lúzer az, aki képes elkölteni a pénzét hádééétévééé dobozra. Nincs különbség a HD film képminősége és a DVD képminősége között, ezt mindenki tudja.
2009. jan. 16. 21:52 | válasz | #14
Ez iszonyú nem elég nekem hogy nem láthatom a 3D-t mert színtévesztő vagyok most még a fullHDTV-t is dobjam ki. hát mi jön még...?
2009. jan. 16. 21:49 | válasz | #13
én meg rövidlátó vagyok. -1 dioptria. ma kiálltam a kocsival, nyitom a kaput, már jár a motor, valami nem oké. ja! szemüveg nem jött velem. minden azon múlik mihez szoktunk hozzá. nekem csak akkor hiányzik, ha kimegyek az utcára, különben meg nincs olyan távolság a házban, hogy zavarjon.
egyik ismerősömet majd széttépte az optikusa, hogy miért nem vette észre, hogy rosszul lát??? azt mondja, neki tök természetes volt, hogyha nem lát valamit akkor közelebb kell mennie. a fentiekből pedig az következik, hogy majd az 50 colos képernyőt 1 méterről nézik a britek:)
2009. jan. 16. 21:14 | válasz | #12
Engem még a monitor is zavar (igaz, hogy nem is túl nagy 19"). Még az interneten is kényelmesebb olvasni úgy, hogy párszor megnyomogatom a Ctrl++. Holott én is viselem a szemüveget, de akkor sem jó vaklálni.
2009. jan. 16. 20:52 | válasz | #11
Áh, akkor te is 90 cm-ről nézed a tévét.
2009. jan. 16. 20:40 | válasz | #10
Valszeg 720p és 1080p között már nem látnál semmi különbséget 21"-on. Én legalább is nem látok, pedig +-0 a szemem. Ezért is én 40" felett látom értelmét a fullHD-nek.
2009. jan. 16. 20:32 | válasz | #9
Hát nemtom, de én itt a kis 21'-os monitoron is észreveszem a különbséget a Full HD és a sima DvD minőség között... Pedig -3,5 es a szemem, igaz lencsét hordok, vagyis így nincs is jelentősége, de tény h nem egészséges a szemem.
A lényeg, hogy a különbség még az én szememmel is látható :)
Yv@n  
2009. jan. 16. 20:28 | válasz | #8
Nem jó szem kell ahhoz, hanem nagy képátló :)

A super HD meg még japánban is elég messze van.
toto66  
2009. jan. 16. 20:28 | válasz | #7
A megfogalmazás a rossz, " A problémát az jelenti, hogy még a korlátozott mértékben rövidlátók esetében is komoly minőségromlást eredményez, ha néhány méteres távolságból nézik az akár 50 hüvelykes kijelzőket"
Semmiféle minőségromlás nincs, csak ugyan úgy ahogy mást is, a Tv-t is rosszabul látják a gyengébben látók, tehát előrordul, hogy már nem tudják megkülömböztetni a felbontásokat, de ez nem gátolja őket az élvezetben, hiszen csak arról van szó, hogy ők már alacsonyab felbontásban sem látják pixelesnek a képet!
2009. jan. 16. 20:28 | válasz | #6
Brit optikusok arra figyelmeztetnek

Innentől nem lehet komolyan venni a cikket. Ezek a brit tudósok marhára ráérnek mindenféle baromságot összehordani :)
2009. jan. 16. 20:19 | galéria | válasz | #5
2009. jan. 16. 20:13 | válasz | #4
Cikkben a FullHD-ről van szó ugyebár (1920*1080) amihez jó szem kellene.
A HDTV meg elavulófélben, igaz egyelőre japánban, ott már az super hd dívik, ami 7680×4320 képpontból áll, mely minden irányban négyszerese a HDTV képpontszámnak, azaz 16 HDTV adás képe helyezhető el rajta.:)
Vagy ott az IMAX-os vakítás a maga 10000*7000 felbontással :) ezekhez akkor milyen szem kell?
2009. jan. 16. 19:57 | válasz | #3
Na, akkor mielőtt hdtvt veszek, vennem kell még szemüveget is :)
mamo33  
2009. jan. 16. 19:56 | válasz | #2
Aki ezt kitalálta az optikusoknak, az ott van a szeren marketingben! Pirospontot neki!
2009. jan. 16. 19:41 | válasz | #1
Ezek HD cuccok már jó szem is kell hozzá banyeg nem is veszek.