Véget ért a Prison Break
2009. január 14. 12:01, szerda
Ennyi volt, nincs tovább. A Prison Break-ről, vagyis a Szökésről nemsokára már csak múlt időben beszélhetünk, a sorozatnak annyi.

Hirdetés

Amerikában 2005. augusztus 29-én indult hódító útjának a Szökés, hogy azután négy évadon keresztül legyen a képernyőn. Ez az idő a műfajhoz képest meglehetősen hosszúnak számít, hiszen a legtöbb sorozat már az első vagy a második szezonjában elhal, de az akcióorientált szériáknak, vagy az egész sorozatot behálózó történettel rendelkezőknek még rövidebb az élettartama.


Nálunk egyelőre három évadot láthattunk Michael Scofieldék kalandjaiból, de az RTL Klub már készül a negyedikkel, Amerikában jelenleg a 4. évad 16. része után pihent le a PB szokásos téli álmára. Ezt a nagy sziesztát verte fel a Fox csatorna programigazgatójának hangja, aki egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a Prison Break a végéhez érkezett, az írók kihoztak szinte mindent az alapszituációból, s miután április 17-én leadják a maradék, valószínűleg 6 epizódot, a Szökés véget fog érni.

Annak ellenére, hogy a Prison Break Amerikában sosem számított különösebben nézett sorozatnak (egyszer éves összesítésben azért sikerült bekerülnie a legnézettebb 50 széria közé), a Fox számára oly fontos kereskedelmi, 18-49 éves korosztályban meglehetősen népszerű volt. Ez kompenzálta a 6-8 milliós nézettséget, ami újabb és újabb évadokban nyilvánult meg. Viszont míg a sorozat eleinte még alacsony számaival is az egyik legnézettebbnek számított a sorozatfronton sokáig gyéren teljesítő csatornán, addig idén, a nézettség további apadásával egyre több Fox-sorozat nőtt a szökevények fejére (Bones, Fringe), s ez már előrejelezte a bukást.


A kinti gyengén közepes teljesítmény idehaza az első évad során egy majdnem másfél milliós premiert eredményezett, ami sorozatok terén ma már elképzelhetetlen magasságnak tűnik. Jó ideig az RTL Klub egyik zászlóshajója volt a Szökés, azonban a második évadra leapadt a nézettség 1 millió környékére, ráadásul a TV2 legnézettebb sorozatát, a Doktor House-t küldte ellene, s bizony a morcos doktor elég csúnyán elnáspángolta a hatóság elől menekülő galerit. A TV2 lépésének meg is lett az eredménye: az RTL Klub a harmadik évaddal már nem várta meg az őszt, hanem már nyáron leadta egy hétfői napon, hogy még az uborkaszezonban letudja azt.


A nagy kérdés már csak az, hogy vajon készültek-e az írók befejezéssel, s ha igen, akkor milyennel? A válasz minden bizonnyal csak május végén fog kiderülni, bár rebesgetik azt, hogy nem mindenki fogja túlélni az odavezető utat.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2009. márc. 19. 00:52 | válasz | #65
2009. márc. 18. 21:19 | válasz | #64
Szevasztok!! Nem úgy volt h Márciusban folytatják a Prison Break - et?
2009. jan. 21. 18:45 | válasz | #63
Nyugi, jön majd a Spin-off:

Prison Break: Cherry Hill

Ami egy csajról fog szólni. :)

HöfEE  
2009. jan. 18. 23:17 | galéria | válasz | #62
Ezt utálom az amerikai sorozatokban, csak a ki****ott nézettségről szól az egész. Addig tart egy sorozat amíg nézik, aztán egyszer csak hopp, vége van. Sokszor még érdemleges befejezést sem csinálnak. Én pl. ezért nézek anime-t, a japánok teljesen másképp gondolkodnak ha egy sorozatot legyártanak. Először az író megírja a kész sztorit és ezt elosztják részekre, ekkor megvan , hogy pl. 25 részes lesz az adott sorozat. Ezután megrajzolják,legyártják , kerek történetet kapunk , általában nem húzzák a dolgokat mint a rétestésztát (ami szintén jellemző az amcsi sorozatokra) és jól szórakozik az ember. Feltéve persze ha minőségi sorozatot néz az ember és nem valami gyermekmesét vagy más hulladékot.
2009. jan. 18. 22:04 | válasz | #61
Pontosan!
winnie  
2009. jan. 17. 13:50 | válasz | #60
"Kicsit fárasztó amikor már kezdenek kifogyni az ötletekből az írók és már más ötlet híján feltámasztják a korábbi részekben elhunyt"

ezen jót mosolyogtam. hisz épp az a nagy ötlet, hogy "feltámasztanak" valakit (persze nem olyat, aki meghalt, hanem olyat, akiről azt hitték a nézők, hogy meghalt) - milyen gyakran használják ezt a trükköt? nem túl gyakran, ergó mondhatjuk, hogy eredeti is az ötlet.

(egyébként ez tipikusan a legbénább kifogás a hater-ekről, hogy "kifogytak az ötletekből", mindig olyan sorozathoz írják, amiben van egy csomó ötlet. az más kérdés, hogy rosszul valósítják meg, de hogy a pb-ben ne lenne ötlet...:) (és jöhet ilyenkor az önvallomás, miszerint vajh melyik az a sorozat, amiben van ötlet? hiszen bármelyikre rá lehet mondani, hogy nincs. de nehogy már ne legyen, amikor 8-16 ember napi 8-12 órában dolgozik az ötleteken. 100 meg 100 ötlet születik, s végül azokból 1 valósul meg. szóval van ötlet bőven)
DjDano  
2009. jan. 17. 13:01 | válasz | #59
Szerencsére a sok fikázónak ott van sántabunkódrogos dr House, mert az überkirály és mindent visz... LOL Azért jó, hogy olyanok pofáznak akik már az első vagy második évadban befejezték a sorozat nézését.
2009. jan. 16. 17:17 | galéria | válasz | #58
Szintén az első évadot még végignéztem a Lost-ból én is,de aztán a többihez már nem volt idegzetem!
Ennél a sorozatnál a 2.évadot még megnéztem,de aztán ennyi!
Kicsit fárasztó amikor már kezdenek kifogyni az ötletekből az írók és már más ötlet híján feltámasztják a korábbi részekben elhunyt szereplőket...tiszta Dallas!
Atisz  
2009. jan. 16. 12:43 | galéria | válasz | #57
Dettó ez jutott az előbb az eszembe :)
Az is igaz hogy abból jó sokat ki lehet hozni. Én mondjuk nem bírtam tovább nézni az 1. évadnál.
Atisz  
2009. jan. 16. 12:39 | galéria | válasz | #56
Igaz, 1 évfolyamot simán "megspórolhattak" volna. Csak ugye sajnos amíg nézik, addig nyújtják...
Atisz  
2009. jan. 16. 12:38 | galéria | válasz | #55
"az egész sorozatot behálózó történettel rendelkezőknek még rövidebb az élettartama"

Puff, ennyi.
winnie  
2009. jan. 16. 08:51 | válasz | #54
"hova szöktek már ezek ennyi időn keresztül??"

a szökés a magyar címe.
2009. jan. 15. 21:52 | válasz | #53
Mivel az alapeleme a szökés bakker.. Szal szerintem ezt nem kell ragozni.
Én is a PB függők táborába tartozom, nekem egyértelműen a 3. évad volt a mélypont meg a 4. eleje aztán lábrakapott a cucc.

Ha már kiszállást emlegettünk, a Heroestől szakadtam el a 2. évadban és úgy gondolom, azt kellett volna már régen lelőni..

Sajnálom, marad a Dexter meg a 24 :)
2009. jan. 15. 20:49 | válasz | #52
Nem akarok senki lelkivilágába beletaposni, de egy baromság volt...hova szöktek már ezek ennyi időn keresztül??? Inkább fele ilyen hosszú lett volna, talán értelmesebb is lett volna.
2009. jan. 15. 16:11 | válasz | #51
Mondjuk a BSG íróinak abból a szempontból könnyebb dolguk volt hogy a régi sorozatukat dolgozták fel újra így viszonylag ötletelni sem kellett annyit. A dolog amiért én jobban tisztelem őket mint PB íróit hogy véget vetnek neki mert úgy gondolják hogy nincs több ötletük hiába akarnak a tisztelt pénzemberek még többet kihozni belőle. Gondolom ebből a megfontolásból csinálják a Caprica spin off-ot is. Mindenesetre lényeg a lényeg a bőrlehúzás egy sorozatnak sem tesz jót számomra a PB példázza hogy lehet elpuskázni a dolgokat.
winnie  
2009. jan. 15. 15:09 | válasz | #50
a legtöbb sorozat (a bsg is) évadról-évadra él, és bár a készítőnek megvan a fejében a fő csapásvonal, csak egy évadot szoktak az 1. rész írása előtt a fő iránnyal feltérképezni. utána már, hogy mi történik az epizódokban már az írókon és az ötleteken áll. a pb-nél is megvolt ez, sőt, még mi is tudtuk a premier előtt, hogy az 1. évad végén megszöknek, a 2. évad pedig menekülésről fog szólni. a többit, pedig ahogy kell, kitalálták, amikor kiderült, hogy lesz folytatás. (a bsg-t sem találták ki részletesen, hiszen a SCIFI bármikor beinthetett volna.)
2009. jan. 15. 14:47 | válasz | #49
A 3. évad valóban kicsit vontatottabb volt, de nézhető volt... De ez a 4. évad, sztem istenkirály! Olyan fordulatok voltak benne, h nem fogtam fel. Bár a 16. részben már különösebb dolog nem volt, inkább történeti jelentősége van. Remélem, h a maradék 6 részbe még összehoznak 1-2 izgalmat, és egy nagyon jó befejezést. Én bízom bennük! És kiváncsi lennék a 2 bónusz részre is, elvileg az csak DVD extra lesz.
2009. jan. 15. 14:42 | válasz | #48
"NEM MINDEGY HOGY VAN VAGY NINCS?"

Sajnos az a helyzet, hogy nem. Mivel az ember már mióta azt hallgatja, hogy a Prison Break így meg a Prison Break úgy... Örülök neki, hogy vége lesz, hiszen egy-két hétig még hallgatom, hogy "jaj, de gáz, hogy bezárták" meg "rohadjanak meg" és utána elfelejtik az emberek. :)
2009. jan. 15. 13:16 | válasz | #47
A BSG istenkirály sorozat ott legalább az első szériánál is tudták mit fognak tenni a következőkben illetve mikről fog szólni. Ebben az esetben szerintem megvolt az egész első széria meg nagyjából a második fele és onnantól csak kapkodás volt.
2009. jan. 15. 13:13 | válasz | #46
a türelem szót kihagytam:D
2009. jan. 15. 13:12 | válasz | #45
Igazából idő milliomos csak azóta vagyok mióta hazajöttem a téli szabimra:) Lényeg hogy azért nézem mert a második után kíváncsi voltam hova tovább bármennyire is nem tetszett amit magával a sorozattal tettek. Az első kettőt gond nélkül újra meg is nézem pl mert van benne eredetiség. De egyébként félre értetted te is meg más is mert sosem írtam hogy utálom azt írtam hogy elbaszták az egészet. Abban igaza van az előttem írónak hogy tudni kell abbahagyni és bármennyire vicces is pont az utolsó résznél fogyott el és a maradék hatot már nem fogom megnézni.

Hogy miért nem hagytam abba? Azért mert gondoltam a 3.széria esetleg csak ki síklás volt és talán visszatérnek a régi kerékvágásba az más kérdés hogy nem ilyen lett. A fikázásról meg annyit hogy véleményem lehet főleg úgy hogy láttam az összes részt és még rajongónak is mondhattam magam a korábbi szériák esetében. Tehát ugyanazt el tudom mondani amit ti nekem miszerint ha nem tetszik ne nézd (a fentieket nem kell ismételnem) ha meg nem tetszik más véleménye ne olvasd vagy ne reagálj.
winnie  
2009. jan. 15. 12:04 | válasz | #44
hááát, nem tudom. remélem igazad van, de egyre gyakrabban olvasni/hallani ilyet, hogy az ember nem tudja letenni a sorozatot, ha már nem tetszik neki. tudni kell abbahagyni (ld. te és a lost). itt azért elég sok az olyan komment, hogy "de jó", ami erre enged következtetni, és ez valahol elszomorító.
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. jan. 15. 11:42 | galéria | válasz | #43
Ezt szerintem nem úgy kell érteni, hogy az illető tényleg szarnak tartja a sorozatot. Nagyon debilnek kell lenni ahhoz, hogy valaki olyannal töltse el a szórakozó idejét, amit utál.
Inkább arról van szó hogy azon sorozatok amik vannak annyira jók, hogy megnézzük, kategorizáljuk. Így vannak köztük "szarabbnak" is. Mondjuk pl nézem a Battlestar Galacticát és ha rangsorolnom kell akkor ahhoz képest a Prison Break szar. De ez nem azt jelenti, hogy nem jó a PB.
Illetve van az mikor az ember csalódik egy sorozatban és nem nézi tovább. Én pl nem néztem a Lost 4 évadját, mert besokaltam az egésztől. Mondjuk sepciel én nem fikázom, de megértem ha valaki igen.
2009. jan. 15. 10:44 | galéria | válasz | #42
Valaki lespoilerezhetné hogy mi van eddig, legalábbis a 3.-4. évadot már nem néztem, de kíváncsi vagyok hogyan alakult, ki pusztult el, mi lesz a vée...
Megnézni viszont tuti nem fogom.
winnie  
2009. jan. 15. 10:13 | válasz | #41
Sosem értettem egyébként ezt az időmilliomosságot. Ennyire nincs más dolga pár embernek, hogy olyan sorozatot nézzen, amit rossznak tart? (Megannyi jobb és még jobb sorozat van...) Szóval valahogy az ilyen panaszkodások kissé falsnak hatnak, aki nem zombi, az nem nézi azt, ami nem tetszik neki.
2009. jan. 15. 09:37 | galéria | válasz | #40
Valahogy így.
2009. jan. 15. 08:58 | válasz | #39
Ott a pont. Az első széria jó volt. A másodikat már a 16. rész körül le kellett volna zárni amikor megzsarolták az elnök asszonyt. Mivel nem tették onnantól fogva már érezni lehetett hogy csak az időt húzzák és annyi baromsággal pakolták tele a cselekményt hogy én ugyan nézem kezdetétől fogva de már csak röhögök rajta. Olyan szinten kiszámítható hogy az valami katasztrófa. Ha befejezik időben egy jó sorozatként emlékeznék rá de így:S
brueni  
2009. jan. 15. 08:37 | válasz | #38
nemtom, én úgy értelmeztem, hogy a 4. évad 16 része után még lesz 6 ami lezárja.
2009. jan. 15. 00:55 | válasz | #37
az első évad zseniális volt. nekem kb a második közepén lett vége
Bmx01  
2009. jan. 15. 00:55 | galéria | válasz | #36
Itt volt már az ideje a lezárásnak, habár én már 1 évaddal hamarabb lezártam volna de így is jó lessz-lett. Habár nem tudom hogy fog így záródni 6 rész alatt hogy tömörítik az eseményeket, remélem nem csapják össze a vége miatt.
2009. jan. 14. 23:15 | válasz | #35
Akkor úgy fogalmazok, hogy olyan véget adni amiben happy end van és a gonosz cég lebukott meg mindenki tisztázódott és vége a sorozatnak.
Mint szezonzáró tényleg ütős volt a második szezon vége, de ha úgy hagyták volna a sorozatot hogy Scofield bennrohadt a dutyiban a cég megússza és keserűn isszák a kávét én nem álltam volna jót magamért. :)
1Obi1  
2009. jan. 14. 21:50 | válasz | #34
Talán mert az egy milliószor értelmesebb sorozat.. Talán.
2009. jan. 14. 20:29 | válasz | #33
Első évad nagyon tetszett, egészen az utolsó részig. Az valahogy kilógott, az utolsó előttivel kellett volna szerintem befejezni. A második évadból az első 3-4 részt néztem csak meg, de harmatgyengének találtam, úgyhogy kiszálltam. El se tudom képzelni, mi a csudát csináltak még plusz 2 (és fél) évadig...
plus44  
2009. jan. 14. 19:13 | válasz | #32
baszki megállt bennem az ütő amikor olvastam a cikk címét és elejét. azthittem hogy még azt a maradék 6 részt se adják le hanem mostantól soha többé nemlesz 1 rész sem. ezt meg már régóta tudom hogy csak 6 rész van ebből az évadból és valószínűleg nemlesz több évad , max még oylan pletykákat hallottam hogy 1-2 részt csinálnak még amivel lezárják a történetet, de ha hitelesek ezek az információk amik alapján a cikk íródott akkor a 4. évaddal lezárul.
2009. jan. 14. 18:47 | válasz | #31
szerencsére, jah. viszont a 3. évad sztem harmatgyenge volt, egyszerűen nem néztem olyan szívesen, mint addig. az első 2 évadban voltak néha túlcsavarások, de az úgy volt jó, ahogy volt. a 4. évaddal mondjuk valamennyit javult a helyzet és így még egészen jó befejezést is kihozhatnak belőle, de leginkább a 3. évad miatt én azt mondom, hogy a 2. évad után tudták volna a legjobb helyen befejenzi.
AZTA  
2009. jan. 14. 18:46 | válasz | #30
bezzeg a rezeg a bokor -> 10rész lostnak nincs vége..
2009. jan. 14. 18:31 | válasz | #29
Csatlakozom! Kedvenc sorozatom és erre vége. Attól hogy nem volt a legnézettebbek között, egyáltalán nem voltak siralmas mutatói. Ezeket a karaktereket nehéz lesz elfelejteni. Örülnék neki, ha legalább készülne belőle egy filmes változat amivel ellehet búcsúzni a sorozattól. Azokat nem is minősítem, akik örülnek a végének! NEM MINDEGY HOGY VAN VAGY NINCS? Ha valami nem érdekel ne nézd, de attól még sok millió embert érdekelt. Nagyon nagy fekete pont a Foxnak.
2009. jan. 14. 17:50 | galéria | válasz | #28
az egyetlen sorozat amit nézek :'(
winnie  
2009. jan. 14. 17:35 | válasz | #27
"Második évadnak kellett volna egy rendes befejezést adni,"

a 2. évadnak eszméletlen jó befejezése volt. remek sorozatzáró lett volna, ha nem folytatódik. szerencsére folytatódott.
2009. jan. 14. 17:13 | galéria | válasz | #26
sirni tudnék. rohadjanak meg.
smaszi  
2009. jan. 14. 16:39 | válasz | #25
Hát igen. Aminek kezdete van, annak vége is lesz egyszer...
2009. jan. 14. 16:30 | galéria | válasz | #24
Babylon 5: istenkirály!
Kár, hogy akkoriban csak kölcsön volt nálam a teljes 5 évad!
[Ez meg van eredeti amerikai kiadásban: Babylon 5: The River of Souls [1988]]
[Delenn-ként őt imádtam benne: Mira Furlan]
Letöltögetni meg mostanában nem tudok.

A Threshold-ot már nem tudtam nézni [elkerültem netközelből].
2009. jan. 14. 16:20 | válasz | #23
hát pont hogy eggyel kevesebb :)
2009. jan. 14. 16:10 | galéria | válasz | #20
Én a Babylon5 sorozatot nézem végig évente egyszer. (5 évad plusz kiegészítő részek) :)

Én a Threshold című sorozatot bánom, hogy abbahagyták a 11. résznél. :(
2009. jan. 14. 16:05 | galéria | válasz | #19
Ez pedig sokkal többet érdemelt volna: Firefly [2002]

[kicsi]Nem vagyok V.I.P., így nem tudok szerkeszteni és egy üzenetbe illeszteni[/kicsi]
2009. jan. 14. 16:03 | galéria | válasz | #18
Bocsánat - utánanéztem: Veronica Donovan lelövése volt a csúcs benne [Robin Tunney].

Ő pedig az idegesítő doktor maca: Dr. Sara Tancredi [Sarah Wayne Callies]
2009. jan. 14. 15:59 | galéria | válasz | #17
Vicodin a csodaszered.
Ezt a sorozatot én is szerettem: a szökésük feléig. Onnan már olyan rohadt erőltetett lett, hogy abbahagytam. A dokinő szerepe volt a legerőltetettebb. A legszebb jelenet pedig: Monica lelövése.
Eleve 2 évadot kellett volna csak indítani.

Ellenben a Firefly-ból 8-10 évadod is simán végig tudnék ülni.
Kár, hogy az is bezárásra került anno.
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 14. 15:49 | válasz | #16
sokan nem értik még mindig:

akinek nem tetszik, az NEM NÉZI, hiszen nem kötelező.

de akinek tetszik, annak fáj hogy elvették a heti adagját..
2009. jan. 14. 15:28 | válasz | #15
Második évadnak kellett volna egy rendes befejezést adni, és annyi. Már a harmadik is erőltetés volt. Úgy hogy ritkán mondok ilyet de jól tették.
2009. jan. 14. 15:26 | válasz | #14
Őszintén én az első évadot végignéztem, aztán a másodikat csak félig.
Majd újranéztem az első kettőt egymás után, aztán a TV-ben a 3-at, és most - a 4. évadban - minden egyes részt tűkön ülve várom, hogy kivel mi fog történni...
Rákattantam...
2009. jan. 14. 14:26 | válasz | #13
Én a második évad első néhány részéig néztem. De az első évad bőven elég lett volna.
2009. jan. 14. 14:19 | galéria | válasz | #12
kb nálam is. sőt talán addig sem húztam. :) bazi erőltetett a sztori szvsz.
2009. jan. 14. 14:06 | válasz | #11
nálam az első évad felénél véget ért...
2009. jan. 14. 14:02 | válasz | #10
Nemtom, te hogy vagy vele, de a kettő között mintha lenne egy kis összefüggés...

Mellesleg én is szeretem a sorozatot, de Prison Brake mint olyan az első évad volt, meg talán a második ahol menekültek.
2009. jan. 14. 14:01 | galéria | válasz | #9
nekem már a 3.-ik évadnál desszert íze volt a dolognak
2009. jan. 14. 13:17 | válasz | #7
Remélem egy ütős zárással felteszik azt a bizonyos pontot az i-re!
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 14. 13:10 | válasz | #6
az egyetlen sorozat, amit nézek és néztem

úgy tünik ennyi volt a sorozatfogyasztásom
BiG G  
2009. jan. 14. 12:39 | galéria | válasz | #3
inkább lőjék le minthogy húzzák rétestészta módjára, amit már nem is lehet élvezni. inkább négy jó évada legyen egy sorozatnak, mint kétszerennyi vontatott és izzadtságszagú. jól van ez így.
2009. jan. 14. 12:36 | galéria | válasz | #2
Ez nem jó hír! Igaz, hogy az utolsó évad nem az igazi, de még így is nagyon magas színvonalú szvsz.
kids  
2009. jan. 14. 12:34 | válasz | #1
heh, bezzeg ha anyagilag sikeres lenne a sorozat, messze nem lennének ilyen kijelentések, hogy a történetből már nem lehet mit kihozni.
Én személy szerint örülök, hogy vége lesz mostmár.