A Kis Vuk végül elérte itthon a 60 ezer nézőt
2009. január 13. 02:36, kedd
Annak ellenére, hogy rettenetesen mutatkozott be a Kis Vuk a magyar mozikban, némi ügyeskedéssel sikerült elérnie a készítőknek, hogy a vállalt nézőszám teljesüljön és így ne kelljen anyagilag rosszul járniuk.

Azért vagyunk rászorulva a negatív kicsengésű "ügyeskedés" szó használatára, mert az év végi országos összesített mozis nézettségi adatokból az derül ki, hogy bár itthon 61191-en látták a Kis Vukot, s ezzel a novemberi állás szerint az 51. legnézettebb film volt 2008-ban Magyarországon (a Halálfutam és az X-akták: Hinni akarok között, megelőzve pár hellyel az Oscaros Nem vénnek való vidéket), viszont mindezt úgy sikerült elérni, hogy a csökkentett helyár miatt átlagosan csak 635 forintba került egy jegy a filmre.


Ez pedig még egy matiné előadásokkal bíró filmnél is kivételesen alacsony szám, általában csak a kisebb mozikban vetített művészfilmek bírnak alacsonyabb értékkel (meg persze a nézettségileg ugyancsak hatalmas csalódást keltő Alföldi Róbert-féle Nyugalom, mely 353-as átlagárral lendült át a 25 ezer nézőn.) Egy tipikus hollywoodi film átlagjegyára 1020 forint.

A Kis Vuk egyébként 1,4 milliárd forintból, vagyis jelenlegi árfolyamon 7 millió dollárból készült (korábban persze más volt az árfolyam), s ennek az összegnek mindössze alig ötöde, vagyis kb. 250 millió forint volt állami támogatás, a többi egyéb forrásokból származott.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Wykee  
2009. jan. 24. 23:37 | válasz | #54
szégyen ez az animált szutyok :)
2009. jan. 16. 22:34 | válasz | #53
Mi bré? ez 1,4 milliárdba került, ****** hülyék. inkább rajzolták volna,olcsobb lett volna+ nem kellene az embernek hánynia tőle+ nem a legrosszabb 11. vmi imdb-n. azon csodálkozok h nem a legszarabb
Hegi90  
2009. jan. 16. 13:44 | galéria | válasz | #52
ez az okádék szégyen egész Magyarországnak. Hogy volt valakinek kiadni ezt a ótvart a régi Vuk folytatására????
wolruf  
2009. jan. 15. 13:07 | válasz | #51
Nem biztos hogy mindent, lehet hogy sokat. De akkor támasszon mögé valamit ő is, mert a "csakmertazért" nem az :)
wolruf  
2009. jan. 15. 13:06 | válasz | #50
Írd le miért :) Ha bennfentes vagy magyarázd meg, ha nem, akkor ne írj ilyet :) Te is azt írsz. Miért nagy butaság a véleményem? :) Te is adj magyarázatot. Ha az enyém buta volt, írj rá reális jobbat. :)
pauly  
2009. jan. 15. 10:27 | válasz | #49
winnie-vel nem érdemes vitatkozni,ő mindig mindent jobban tud...
winnie  
2009. jan. 15. 08:52 | válasz | #48
ordas nagy butaságokat írsz:) akinek csőben van a feje, azzal viszont nem éri meg vitatkozni.
wolruf  
2009. jan. 15. 08:21 | válasz | #47
Nem ez lenne az első keret ebben az országban, amit átcsoportosítanak. Demagógia. Érdekes, hogy ez a szó legtöbbször akkor kerül elő, amikor tényleg NAGY igazság van abban, amit valaki mond. Ezt a pénzt igenis sokkal, de sokkal jobb helyre is lehetett volna tenni. Itt egyszerű lopásról van szó. A keret megvolt, meg megvolt valaki, aki rá is repült. Számomra ez olyan, mint a földön heverő pénztárca. Van, aki meglátja és elviszi a rendőrségre vagy a tulajhoz (ez kb. nulla ember ebben az országban :D ), és van aki felkapja, mert ingyen pénz (pl. ez a film is).
dav1d   "Rest in Peace dav1d" 
2009. jan. 15. 00:48 | galéria | válasz | #46
A Kis Vuk producerét faggatták olvasóink csütörtök délután a Vendégszobában. Gát György elárulta, hogy szerinte teljesen jó lett az animáció, már készülnek a harmadik részre, nem a pénzért csinálja, de már látszik, hogy jó üzlet lesz a 3D-s kisróka. Azt is közölte, hogy ő egy becsületes filmkészítő.

nc...
winnie  
2009. jan. 14. 20:03 | válasz | #45
megvan a filmes keret. el kell költeni. menjen a 70 nézős művészfilmre? nyilván nem lehetett tudni, milyen lesz előre.
smaszi  
2009. jan. 14. 16:22 | válasz | #44
Nincs itt semmi demagóg dolog, csak ne erre költsék az állam pénzét...
A többit nem érdekel, lekakilom, honnan szedik össze...
2009. jan. 14. 15:56 | válasz | #43
Az hogy ki mit nyúl le az meg relatív... Ha Will Smith lett volna a Kis Mukk hangja akkor a teljes kölcségvetésből talán kijön a gázsija. Szóval a film nem csak a számítógépek meg a modellezők pizzájának az árába kerül, még akkor se ha szar.

Nem védeni akarom a filmet, mert ratyifos, csak azért ne szálljunk már el a valóságtól...
2009. jan. 14. 15:54 | válasz | #42
Eddig jól számoltál, de ott a TV, DVD, és a marchendising(kóla, víz, póló kártya, anyámkínja). Szóval ha nyereséges nem is lessz/lett a film (bár ki tudja) bőven nem ennyit buknak rajta, hanem sokkal kevesebbet.
2009. jan. 14. 14:03 | galéria | válasz | #41
szerinted a 250 millának ez az eredménye?:D
lenyúlták a rohadt parasztok
winnie  
2009. jan. 14. 12:06 | válasz | #40
persze, lélegeztető gépet meg inkubátort kell venni belőle. ne szűrődjön már be ide is a demagógia.
smaszi  
2009. jan. 14. 11:05 | válasz | #39
250 millából olyan sok mindent meg lehetett volna oldani, de egy ilyen gyerekmesére kellett költeni...grat. magyar állam, aztán meg segélyért könyörgünk az UNIO-nak...szánalmas és szomorú egyben...
smaszi  
2009. jan. 14. 11:01 | válasz | #38
Tehát így, 635 Ft-s jegyárral volt 38 856285 Ft bevétel, ergo 211143715 Ft veszteséggel zárt a film?! És ez csak az állami támogatás... A többi pénz hová lett??? Kiknek a zsebébe ment a nagy része?
smaszi  
2009. jan. 14. 10:53 | válasz | #37
Kicsit számoltam: hogy visszajöjjön az állami támogatás(250 milla), a 61191 nézőnek 4085 forintot kellett volna fizetni a jegyért fejenként...hát nem szégyenlik magukat?!!! Siralmas!
peeeet  
2009. jan. 14. 10:38 | válasz | #36
"A Kis Vuk végül elérte itthon a 60 ezer nézőt"
ez csak egy módon történhetett meg: az a büdös ,tolvaj,senkiházi Gát György megnézte 60000-szer a saját tífuszát!
2009. jan. 14. 10:25 | válasz | #35
7 millió dollárból egy ilyen szart?
2009. jan. 13. 22:44 | válasz | #34
Láttad egyáltalán ezt a szart?
smaszi  
2009. jan. 13. 22:37 | válasz | #33
Ja még valami: múltkor, asszem egyik Vasárnap a TV2-n, v. az RTLen ment reggel valami animációs mese Mickey egérrel és társaival...hát komolyan, annak több mondanivalója volt, pedig az talán az 5 éveseknek készül...
smaszi  
2009. jan. 13. 22:33 | válasz | #32
Hát ilyen nincs, és mégis van...!!!
Anno megfogadtam, h. bele se nézek, de nem tudtam megállni, amikor a tv-ben adták...Olyannyira tetszett, h. kb. 1.5 perc után tovább is kapcsoltam...
És még mindig nem tudom elhinni, h. erre elment volna 1.4....leírni is rossz.
Gratulálok, vaze még ezt is megúszták, nem kell visszafizetniük az állami támogatást...Így kell ezt csinálni gyerekek: K.RVA SOK pénzből, K.RVA NAGY SZ.RT!
És utána meg jól eltűnünk a média látószögéből az esetlegesen elsikkasztott (vagy igaz, vagy nem) pénz egy részével...vagy az egésszel...
Ez az ország nagyon egyenes úton halad a süllyesztő felé... de már lehet, h. elértük az alját...
2009. jan. 13. 22:24 | válasz | #31
Az a durva, hogy nem is durva :)
Derapo  
2009. jan. 13. 22:10 | válasz | #30
Csodálkozom ezen.Ki tököm nézte ezt meg?Egy forintot nem ér az egész..gyalázatos.Semmi története nincs.egy kulafosszar
winnie  
2009. jan. 13. 21:46 | válasz | #29
nem mondod! az de durva.
F2004  
2009. jan. 13. 21:40 | válasz | #28
AZ IMDb-n benne van minden idők legrosszabb 100 filmjében méghozzá igen előkelő helyen
2009. jan. 13. 21:38 | válasz | #27
Az elképzelés nem lett volna rossz, ha például egy Shrek minőségű animációs filmet tudtak volna kihozni belőle. De olyan szinten nem vették komolyan, hogy a növények nincsenek kölcsönhatásban az élőlényekkel(nem lapul le a fű a lábuk alatt), kamera ugrál oda-vissza, az fű az erdőben szabályosan le van vágva 10 cm magasra.
Kicsit értek ilyen dolgokhoz. Például, hogy a fű ne legyen szabályos: a programban egy 0-t át kellett volna írni 20-ra. És szép változatos fú lett volna. Ilyen apróságokon megy el az egész.(már ami a grafikát illeti)
2009. jan. 13. 20:05 | válasz | #26
Most csak egy nem-szitokszó szó jutott erre eszembe: FELHÁBORÍTÓ
2009. jan. 13. 20:04 | válasz | #25
2011-re várjuk a folytatást: Nagy Vuk
2009. jan. 13. 18:04 | válasz | #24
lehet hogy szégyellik...
2009. jan. 13. 17:52 | válasz | #23
Nem értelek most Winnie, annak ellenére, hogy 100%-ig igazad van, de ez a film, véleményem szerint nem érdemli meg még azt sem, hogy akár semlegesen, negatív kritika nélkül elmenjen mellette... :):)

Ez egy szar. Igen láttam, adta a TV :D
2009. jan. 13. 17:33 | válasz | #22
"mindössze alig ötöde, vagyis kb. 250 millió forint volt állami támogatás"

Mindössze?

MINDÖSSZE??!
smv  
2009. jan. 13. 17:22 | válasz | #21
Debizony:D Az első 3 perc tömény röhögés és "úristen báze ez most komoly?" érzés, majd amikor ganxta muzsikájára jön a képbe a vadász, onnan már nem bírtam.
wolruf  
2009. jan. 13. 16:03 | válasz | #20
Ezt adták TV-ben?!?!?!?! nemár! :(
2009. jan. 13. 14:27 | válasz | #19
Én szakmabeli vagyok, és egy érdekesség: a magyar szakmai fórumokon _senkivel_ se lehet találkozni, akik ebben a filmben dolgoztak... vajon miért? :)

Amúgy szerintem főleg nem a 3d a gáz ebben a filmben, hanem minden más: dramaturgia, forgatókönyv, minden! És erre nincs mentség (még a 3d-re lenne esetleg).
jeti00  
2009. jan. 13. 12:49 | válasz | #18
szóval az állam hozzájárult h átverjenek 60 000 moziba járót :D
a filmet láttam karácsonykor a tv-ben de rögtön lefordultam az ágyról olyan "remek" ...
2009. jan. 13. 12:12 | válasz | #17
Istenem 1.4 milliárd huf erre a fosraTöbbet segítettek volna ha ezt lóvét kórházak fejlesztésébe invesztálták volna de hát ez csak magyarországon történhet meg hogy az állam negyedmilliárddal támogatja az ilyenszarokat.Amikor mindig előkerül hogy pontosan mennyibe is került a Kis Fos annyira fel tudja baszni az agyam
2009. jan. 13. 11:46 | válasz | #16
Van egy olyan rossz, de lehet, hogy "hamis" érzésem, mintha ezt a Kisvukot, a mostanában oly divatos amerikajianimációsfilmek dömpingjének hatására próbálták volna sikerre vinni totálisan amatőr emberek...Ezek nem vették észre, hogy Nem Új Kisvukot szeretnénk, hanem Régit új Köntösbe?Debuták baze...Megpróbáltam Összehasonlítani a Die Hard C. filmet a Kútfejekkel, az Istennek sem ment...Úgy rúgnám fejbe azt, aki ezt hagyta Moziba kerülni, hogy Csak úgy nyekkenne...
2009. jan. 13. 11:42 | válasz | #15
A kivitelezés körülményeiről különböző CG fórumokon lehetett cifrákat olvasni. pl. hogy a valódi profik -akik véletlenül a közelébe keveredtek- azonnal elmenekültek, amikor leesett hogy az egész csak lehúzás. A modeling, meg az animáció olyan, ahogy azt megfizették.
Meg hogy renderfarm mint olyan nem volt, éjszaka a munkaállomások számolták, ami nappal elkészült. Meg hogy a használt szoftverekért sem úgy fizettek, ahogy használták őket. Persze ez mind csak szóbeszéd, bizonyítani nem tudom.
2009. jan. 13. 11:24 | válasz | #14
Én karácsonykor belenéztem, de 5 perc után nem tudtam síjak vagy röhögjek.

A textúrák ocsmányak, modellek részlettelenek (nem rajzfilmesen elnagyoltak, hanem efektíve látszanak a háromszögek illesztései sokhelyen), az animáció mintha én csináltam volna (azaz nem jó), a kamerakezelés pedig olyan mintha R2D2 kezében lenne.

A storyról, így nem tudok nyilatkozni érdemben (amit láttam nem volt az a húúúde szar), de technikailag botrány a film. Kb. az a szint mint amit én tudnék csinálni a cirka 60 óra tapasztalatommal.

Annyi jó grafikus/modellező... van Magyarországon (hát még Európában), hogy igazán nem lett volna nagy dolog egy életképes csapatot összekovácsolni.
2009. jan. 13. 11:07 | válasz | #13
Nem csak a kivitelezéssel volt baj. Az még hagyján. De ez az izé egyáltalán nem szólt semmiről. Abszolút 0 történet, idegesítő gagek, buta és csúnya karakterek. fizikai fájdalmat okozott nézni is!
2009. jan. 13. 11:03 | válasz | #12
Ha jól értem a kb. 36 milla nem haszon, hanem árbevétel. Nem mindegy.
winnie  
2009. jan. 13. 10:04 | válasz | #11
ó, a filmes támogatások közel sem így működnek... (olyan bennfentes infókat olvasni, miszerint degeszre keresték magukat meg külön muris olvasni.)
pauly  
2009. jan. 13. 09:42 | válasz | #10
"de jut eszembe, a 2. kommentből. a grafika valóban nem a producerek műve, ők nyilván nem azt mondták, hogy legyen ronda. lehet, hogy a számítógépes mágusokat kell szidni a film miatt elsődlegesen?:)"

Igen,őket is,mert elvállalták,és a producereket is,mert olyanokat alkalmaztak,akiknek semmi tapasztalatuk nem volt egy ilyen projecthez...Persze gondolom mivel hogy kezdőket alkalmaztak nagyrészt,így sokkal kevesebbel beérték...
2009. jan. 13. 09:35 | válasz | #9
Egy átlagos vállakozásban mindenki belebukik, család, ház, autó, minden rámegy, ha 1,4mrd befektetésből kb 30 millió haszon származik. Az érintettek jó esetben felkötik magukat, rosszabb esetben a diliházban, börtönben végzik. Itt pedig sokan degeszre keresték magukat. Jó biznisz az államilag támogatott filmipar.
emp  
2009. jan. 13. 08:59 | válasz | #8
Haveroméknál a bernipásztor kis korában megivott valami hypót, vagy akusavat, vagy tökömtudja milyen vegyszert és az lett ilyen degenerált. Pici lábak és test, hatalmas fej és ő is mindíg vigyorog... Én is belenéztem a fílmbe, de elszégyeltem magam, hogy ez magyar produktum...
adomin  
2009. jan. 13. 08:58 | válasz | #7
Előttem szólók nagyon enyhén fogalmaztak. Sokkal nézhetetlenebb.:)
2009. jan. 13. 08:30 | válasz | #6
Rettenetesen szar! Próbáltam belenézni, de muszáj volt átkapcsolnom
2009. jan. 13. 08:18 | válasz | #5
1,4 milliárdot tapsoltak el arra, hogy ezt a mocskot összehozzák? imdb 1.6, és a 100 legsz*rabb film közül a 11.
winnie  
2009. jan. 13. 08:13 | válasz | #4
"Ez nem változtat azon, hogy ez a kisvuk egy ótvar takony mind a kivitelezés minőségét, mind a tartalmát tekintve."

én még nem látam, de ennyire nem tetszett, ilyen rossz lenne? akkor ne is nézzem meg?

de jut eszembe, a 2. kommentből. a grafika valóban nem a producerek műve, ők nyilván nem azt mondták, hogy legyen ronda. lehet, hogy a számítógépes mágusokat kell szidni a film miatt elsődlegesen?:)
wolruf  
2009. jan. 13. 08:06 | válasz | #3
A képen a nagyfejű minirókának kerekei vannak? Nem láttam a ,,filmet'', így nem tudom, de úgy rémlik van benne más kerekes lény is, talán ő is az... Hmmm...
2009. jan. 13. 07:10 | válasz | #2
Jogos, remélem ez a stáb a büdös életbe nem kap több állami támogatást. A többi befektető meg bizti rájött, hogy jól átb@*ták őket. Biztos vagyok benne, hogy ebből a 7 millió dolcsiból baromi sok ment zsebbe, fiktív számlákkal. Látszik a melón, hogy qva sokat kellett spórolni. És pont azokon tették ezt meg akin a film látványa, vagy storyja múlott. Gratula a producereknek, temessétek magatokat jó mélyre!!
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 13. 04:03 | válasz | #1
"A Kis Vuk egyébként 1,4 milliárd forintból, vagyis jelenlegi árfolyamon 7 millió dollárból készült (korábban persze más volt az árfolyam), s ennek az összegnek mindössze alig ötöde, vagyis kb. 250 millió forint volt állami támogatás, a többi egyéb forrásokból származott."

Ez nem változtat azon, hogy ez a kisvuk egy ótvar takony mind a kivitelezés minőségét, mind a tartalmát tekintve.
Az eredeti megszentségtelenítése.