Itt a Fenyő Miklós-film előzetese
2009. január 12. 22:50, hétfő
A 2009-es év egyik legnagyobb magyar filmes durranásának minden bizonnyal a Made in Hungária ígérkezik, mely visszanyúl jó pár évet az időben, és megpróbálja azt a zenés-nosztalgikus életérzést felkelteni a potenciális nézőben, mely annak idején a Csinibabát is gigantikus sikerré tette.

Hirdetés

A Made in Hungária története szerint Miki, miután 4 évet Amerikában töltött szüleivel, 1963-ban hazatér, azzal a céllal, hogy vírusként terjessze el itthon a Rock'n'Rollt. Azonban ami megengedett volt Amerikában, az a diktatúra-sújtotta Magyarországon közel sem olyan egyszerű.


A film előzeteséből további információkra is fény derül, többek között arra, hogy a viszonylag ismeretlen Szabó Kimmel Tamáson (Megy a gőzös és persze Nemzeti színház) kívül olyan színészeket láthatunk még a Made in Hungaria-ban, mint Fenyő Iván, Scherer Péter, Dunai Tamás, Vándor Éva vagy Hegedűs D. Géza.

A rendező pedig az a Fonyó Gergely lesz, aki annak idején, a 31. Magyar Filmszemlén a Kelj fel, Jancsi-ért megkapta a legjobb filmnek járó elismerést, azonban később az Idegölővel és az anyagilag jól teljesítő Tibor vagyok, de hódítani akarokkal alámerült a kommerszbe.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
rufhus  
2009. jan. 13. 16:47 | válasz | #7
végülis már december elején volt a mozikban a trailer:)
2009. jan. 13. 16:15 | galéria | válasz | #6
a csinibaba az egyik kedvenc filmem remélem ez is ugyanolyan jó lesz.
"-Ezek szerint ma nem megyünk moziba...
-Dehogynem...nyolckor."--ez odabasz:D
2009. jan. 13. 12:29 | galéria | válasz | #5
Jonak tunik, a trailer keszites is mar egesz jol megy a magyaroknak, de azert meg mindig nem tokeletes:)

Poen a hazibuliban a zsiroskenyer + lilahagyma:)

wolruf  
2009. jan. 13. 08:08 | válasz | #4
A Szegedi Szabadtérin láttam jó pár évvel ezelőtt (pedig nem nagyon akartam megnézni) és baromira tetszett :) Biztosan megnézem. Az első magyar film, amit várok :)
2009. jan. 13. 07:17 | válasz | #3
Baromi jó a bemutató, jónak ígérkezik. El is megyek rá moziba.

Viktor, látod ha nem engeded bő lére magadat, akkor akár összeszedhetsz 4,5 csillagot is:)
2009. jan. 13. 02:16 | válasz | #2
"A rendező pedig az a Fonyó Gergely lesz"
Hogyhogy lesz? Mintha már kész lenne a film...
2009. jan. 13. 01:24 | válasz | #1
OH MY HOLY FU.KING GOD!!!