UFO törte szélturbina?
2009. január 10. 13:31, szombat - Forrás: MTI
Jobb magyarázat híján UFO-karambollal magyarázzák a helybéliek azt a teljesen rejtélyes angliai balesetet, amelyben egy hatalmas szélturbina egyik lapátja nyomtalanul eltűnt, egy másik pedig használhatatlanná roncsolódott.

Hirdetés

A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - csütörtöki beszámolója szerint az eset az északkelet-angliai Lincolnshire grófság egyik áramtermelő "szélfarmján" történt. A helybéliek előző nap hajnali négy órakor óriási csattanásra ébredtek, és azt látták, hogy a 90 méter magas pilléren álló szélpropeller három, 20 méter hosszú lapátjának egyike tőből letört és eltűnt.

A hatalmas, több tonnás alkatrészt azóta sem lelik a helyszínre kiszálló, megdöbbent szakértők. A fotókkal gazdagon illusztrált beszámoló tanúsága szerint a turbina egy további lapátja kicsavarodva, meggörbülve lóg, a harmadik sértetlen. A szélerőművet működtető cég, az Ecotricity közölte: nincs magyarázata a történtekre, vizsgálja az esetet. A környékről nem jelentettek repülőgép-balesetet, és az időjárás is nyugodt volt; a turbinákat egyébként is úgy tervezték, hogy a legerősebb orkánnak is ellenálljanak.

A helyi lakosság azonban tudni véli, hogy ki a cserbenhagyásos turbinagázolás felelőse: egy UFO, vagyis azonosítatlan repülő tárgy. A helybéliek közül többen már a rejtélyes eset előtt bejelentették, hogy "furcsa fényeket" látnak villódzni az esti égbolton. Egyikük le is fényképezte a jelenséget; a The Sun által közölt fotón éles fényű, sárgás tűzgömbhöz hasonló tárgy tűnik el éppen a felhők között. Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy a repülő tárgynak "polipszerű csápjai" voltak, és le is szállt a szélerőmű közelében.

A brit védelmi minisztérium az incidens kapcsán csak annyit közölt: amíg nincs bizonyíték "potenciális fenyegetettségre", a tárca nem tesz kísérletet a szemtanúk által látottak mibenlétének kiderítésére.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. márc. 24. 01:26 | válasz | #49
Paleoasztronautikai térkép
Világbiztonság
Voldi  
2009. jan. 13. 16:16 | válasz | #48
Az viszont biztos, hogy nagyon gyakran keletkeznek a briteknél gabonakörök, és ezen gabonaköröknél állítólag a hadsereg légiereje helikopterekkel járőrözik. Nagyon is akarnak titkolódzni.
Kornan  
2009. jan. 12. 20:35 | válasz | #47
Nem kell ,hogy teljesen észrevétlenek legyenek,ha már leszedték a lapátot és előkészítették a szállításhoz. Elvégre is utána nem csinálnak semmi szokatlant. Este kétfelé vágták és berakták egy kamionba utána gyorsan elvitték. Az a baj nem ismerjük a részleteket, ha ismernénk lehet mindenki tök más állásponton lenne. Pl az is lehet ,hogy a közelbe van egy szélfarm szerelő műhely, ahol megvannak a megfelelő gépek a szállításra,stb... Vagy bármilyen más ipari létesítmény is lehet,ami rendelkezik a szükséges eszközökkel. De lehet az ellenkezője is.

De van egy teóriám. :D
Szerintem az angol-amerikai légierő vagy a titkos szolgálat, esetleg a cia és a többi 3 betűs szervezet csinálta,akik lelőtték az "ufot" roswellnél.
Az ok egyszerű. A lakosság hülyítése, hogy a megmagyarázhatatlan eseteket az idegeneknek tulajdonítsák. Így a szupertitkos nukleáris meghajtású pilóta nélküli lopakodó támadó repülőgépeik védve legyenek a nyilvánosságra kerülés elől.Ha látnak is vmit az emberek akkor azok csak az idegenek legyenek és ne a hadsereg szupertitkos gépe ami felkeltheti a riválisok és az esetleges belső ellenségeik figyelmét.

Teória2:
Kardfogú vérmalacok megtámadták a szélerőművet és elvitték a lapátot.Valószínűleg egy átjárón át jöttek a sötét univerzumból, a gonosz birodalmából!!!

De lehet ,hogy csak belerepült a molyember vagy a vérdenevér. :D
2009. jan. 12. 10:19 | válasz | #46
Hát oroszoknál 1 hidat elloptak 1 este alatt, szóval ne legyél benne biztos, hogy azért vannak meg a lapátok, mert nem tudják ellopni. Inkább csak nincs rá megrendelés.
2009. jan. 12. 10:17 | válasz | #45
Nem kell ahhoz fémnek lennie, hogy a színesfémgyűjtőknek megtetsszen, csak értékes legyen. Egyszerűen a szomszéd szélfarmon defektes lett 1 lapát, újat sokba volna rendelni, bontóban nincs, ezért megbízták a fémunkásokat, hogy kerítsenek egyet. Az első lapátot simán utánakötötték az IFAnak, az elgörbült, ebből okulva a másiknál már bevetették a flexet is, és úgy vitték el.
2009. jan. 11. 23:53 | válasz | #44
Chuck Norrisnak kaja után kellett egy fogpiszkáló..
2009. jan. 11. 23:40 | válasz | #43
Mellesleg nem írtam semmi olyat hogy a marslakók csinálták.
A nem látom és nem létezik dolgot adam3 hozzászólásával kapcsolatban írtam enyhe szarkazmussal. Gondoltam aki végigolvassa a fórumot az észreveszi, dehát mindenki tévedhet.
2009. jan. 11. 23:34 | válasz | #42
Tudok. Nem azt mondtam hogy nem létezik csakhogy képtelenség észrevétlenül megcsinálni. megfelelő gépek és szállítóeszköz nélkül elvinni nem sétagalopp. De ha van felszerelés hogy pár óra alatt szétszedjék és felrakodják akkor felmerül a kérdés hogy minek? Ki a fene lopna el egy ilyet? Földönkívüliekről meg annyit hogy a nagy számok alapján kell legyen élet valahol másutt is. Ilyen vagy olyan formában. A kis zöld emberkék látogatni Földet már kevésbé értelmes...
Régen azt mondták a Föld lapos és körülötte forog minden. A dolgok azóta változtak.
hdo  
2009. jan. 11. 21:05 | válasz | #41
Jah .. csak mintha nem említenék hogy hol volt, és mit csinált ott, és hogyan került oda. Szar egy cikk. :P
2009. jan. 11. 20:15 | válasz | #40
Hát, én letörött lapátot megtalálták, visszaszerezték, és elkezdték vizsgálninak sejtem ezt a dolgot inkább, kevésbé szabadosan lefordítováttyolva.
2009. jan. 11. 19:39 | válasz | #39
The broken blade has been recovered and is being examined.
Szabatosan fordítva: A törött lapátot bevitték megvizsgálni...
2009. jan. 11. 19:34 | válasz | #38
Sárkányrepülős koma pedig azóta ott nyüszít a fák között a hátában a lapáttal
Vorpal  
2009. jan. 11. 19:21 | válasz | #37
Kompozitvisszaváltó helyek nincsenek?.D
2009. jan. 11. 16:51 | válasz | #36
Ahamm, a lapát elvitelét nem látta senki, tehát az nem létezik. Ufókat se látott senki, tehát az létezik. Ügyes. Ügyes. Tudsz még ilyeneket osztani?

Majd azt figyeljétek meg, legközelebb a tartóoszlop tűnik el, a turbina meg fennmarad a levegőben.
Na akkor leborulok az összes ufóhívő előtt, és bocsánatot fogok kérni.
2009. jan. 11. 15:55 | válasz | #35
Hír a BBC oldalán.

Idézek: The broken blade has been recovered and is being examined.

Az ész nélküli hírfordítás és leközlés helyett esetleg jó lenne pici háttérkutatást végezni. Az eset így is meglehetősen érdekes.
2009. jan. 11. 15:18 | válasz | #34
Na igen de egy ekkora lapátot feltünés nélkül nem viszel el. Egy kábel még ráfér egy kamionra de ehhez a lapáthoz igencsak nagy plató kell. Valahol lentebb az egyik linken ott a kép. Ilyenek nem szaladgálnak nagyon főleg mivel nem fér el mindenhol. Eléggé feltünő. Ha sikerül gyorsan szétszedni akkora részekre hogy ráférjen 3-4 kamionra, hát az a konvoj is érdekes lehet. Arról nem is beszélve hogy daru kell leemelni a turbináról. De ha le is esett akor is feltünő a lapátot barkácsolgató emberek és a marhasok kamion látványa. Ezt legalább 1 ember észreveszi. Főleg mivel akárhogyis de tovább tart mint feltekerni egy kábelt.
hdo  
2009. jan. 11. 15:02 | válasz | #33
Azt én is tudom, a poén kedvéért reagáltam a poénos hozzászólásra. Amúgy a lapátok foglalata igenis hogy kőkemény tiszta ipari acél, ami igencsak jó áron megy.
vitus  
2009. jan. 11. 14:22 | válasz | #32
Szerintem is ufók voltak és azért vitték el a lapátot, hogy megtanuljanak légcsavart készíteni! A másikon letesztelték a teherbírását. Lehet, hogy a pilóta nélkülit is ők vitték el! Méghogy nem lehet gyorsan elvinni, nálunk éjszaka pár óra alatt lekapták a kb. 1km hosszú magasfeszültségű vezetékeket két oszlop között azóta sincs meg kik voltak. Pedig abba feszkó volt, meg állati magasan van, azt teherautó meg valami csévélőcucc nélkül nem viszi el senki. Mire mentek hibát elhárítani már csak a galambszar meg kábelek hűlt helye volt. Ahhoz képest ez kismiska.
wolruf  
2009. jan. 11. 14:04 | válasz | #31
""állítólag egy pilóta nélküli lopakodó bombázó volt."

Aham, és utána magával is vitte a lapátot, ugye? :P"

Meg is van oldva... Benne van a nevében. LOPakodó gombázó. Fogta, nekiment, majd elvitte magável. Nemsokára lesz még 4 eset. Ebből 2-ből megintcsak egy másik lapát tűnik el, egyszer egy tartóoszlop az áramfejlesztővel, egyszer pedig valahol megjelenik egy szélturbina csak úgy. Szerintem gyűjtöget ez a gombázó...
2009. jan. 11. 13:41 | válasz | #30
A gond csak az hogy ezt a büdös életbe nem darabolják fel időben. Márpedig ha elszáll egy ilyen azt elég hamar észreveszik, és ezt a rohadtnagy dögöt nem lehet egyszerüen a megfelelő ipari gépek nélkül szétszedni.

Amúgy meg én még nem láttam az ide író fórumozókat lehet hogy nem léteznek?
Tiszta összeesküvés. Egy mátrixban élünk amit irányít az állam akiket az ufók pénzelnek.
Ez kb olyan értelmes mint összehasonlítani a kvantummechanikát a papírzsebkendővel.
2009. jan. 11. 12:19 | válasz | #29
...vagy Scottie felsugározta a lapátot
2009. jan. 11. 12:17 | válasz | #28
szerintem a goa'uldok voltak....
Kornan  
2009. jan. 11. 09:16 | válasz | #27
Ez csak 20 méteres lapát volt, el tudom képzelni ,hogy valamilyen fűrésszel feldarabolták mondjuk 5 vagy kisebb méteres darabokra és vkik elcipelték az erdőbe, vagy a szeméttelepre, akár el is áshatták. Az ilyen furcsaságok mindig jó reklámot jelentettek a helyieknek, akik lehet csak szimplán be akartak kerülni a tv-be.
2009. jan. 11. 09:11 | válasz | #26
magyar fémtolvajok voltak
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. jan. 11. 08:42 | galéria | válasz | #25
tolvaj ufó népség
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. jan. 11. 08:42 | galéria | válasz | #24
lopós ufók
2009. jan. 11. 02:12 | válasz | #23
Hát a te sztorid is eléggé Ufo sztori. Szóltak a svárcineggör gyeröknek, hogy "hé paraszt, dobjad mán arébb a hátadon ezt a pár tonnát". Az meg gyütt oszt elvitte kálifornjába, me köll a választásokhoz.
2009. jan. 11. 01:58 | válasz | #22
A lapátok kompozit anyagból vannak, a fémkereskedő egy fillért nem ad érte.
2009. jan. 11. 01:56 | válasz | #21
Nem igazán kerek valami a leírásban. Egyáltalán igaz az egész?

Vagy egyszerűen anyagfáradás miatt letört az egyik lapát, és nekiütközött a másik lapátnak. Összetörte, és a földre esett. Valamelyik hülye meg kitalálta az ufós sztorit, és elcipelte a letört lapátot onnan. És most röhög a markába, hogy mennyi tökfej hitte el ezt a baromságot.


Ufóval még nem találkoztam, szélhámossal annál inkább!

2009. jan. 11. 01:55 | galéria | válasz | #20
lehet h faszán beleállt a földbe, vagy elsüllyedt vagy kirepült a világűrbe
2009. jan. 11. 00:35 | válasz | #19
Azért nagyon kemény, hogy ilyen elméletek vannak, hogy elviszi a bombázó magával a lapátot, meg lelopják a cigók, meg az ufó... áh... :D:D
hdo  
2009. jan. 10. 23:12 | válasz | #18
Ekkora lapátok még az említett színes-fémkereskedőkön is kifognak; vannak ismerőseim akik Vépen laknak, ahol sok a cigány, és még megvan a "szélturbina" a falutól 1-2 kilométerre.
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 10. 22:35 | galéria | válasz | #17
Egész nap kerestem a tollamat de nem találtam! Akkor valószínüleg ugyanaz az ufó lophatta el, mint a szélturbina lapátját! A kis sneciek!
WinG  
2009. jan. 10. 19:10 | válasz | #16
dez  
2009. jan. 10. 18:33 | válasz | #15
Jelen esetben meg is van rá az ok, nemde? Vagy szerinted nincs itt semmi különös?

"állítólag egy pilóta nélküli lopakodó bombázó volt."

Aham, és utána magával is vitte a lapátot, ugye? :P

Egyébként akár gömbvillám is lehetett, nem kell hozzá feltétlenül vihar. Az képes lehetett elpárologtatni is a fém lapátot. (Hatalmas energiamennyiség lehet bennük adott esetben.)
2009. jan. 10. 18:32 | válasz | #14
"DE én még mindig azt mondom, hogy amíg nem látok egyet, addig nincsenek is..."

100M Ft nincs is. Azt sem láttam még ugyanis :o
2009. jan. 10. 18:19 | válasz | #13
az is lehet, hogy simán leszakadt, megütötte a másik lapátot, aztán belecsúszott a talajba. Egy ilyen sima felületű késpenge, ha szerencsésen esik... ki tudja.
Bár az is lehet, hogy simán csak jött a tmk, -merthogy 4-kor jelzett a rendszer- és fél ötre már be is vitték a műhelybe egy unimog platóján. Csak a the sun (lásd még:blikk) "szakértőinek" nem szólt senki. Mert minek.
2009. jan. 10. 18:09 | válasz | #12
nemtom, mennyi fém lehet benne, ezek inkább kompozit cuccok, mint a repülők szárnya.
Vorpal  
2009. jan. 10. 18:05 | válasz | #11
Laknak ott cigányok? - mert akkor megoldódott az eset.
2009. jan. 10. 17:09 | válasz | #10
Szerintem a fémtolvajok voltak. Nekik a 20 méteres lapát sem probléma.
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 10. 16:52 | galéria | válasz | #9
Jó kis hatásvadász cikk... Amúgy simán látszik hogy nekiütközött valami:



A védelmi minisztériumból meg is szólalt valaki: állítólag egy pilóta nélküli lopakodó bombázó volt.
2009. jan. 10. 16:50 | válasz | #8
hát olyan nincs hogy magától eltűnik egy lapát. meg azt emberek se vihették el csak úgy kézben érdekes egy eset
2009. jan. 10. 15:24 | válasz | #7
"elrejtették a lapátot"

te se láttál még ilyet közelről, gondolom. esetleg a méretek nagyságrendileg levehetők innen (4. kép asszem)

05lampard   1 db büntetőpont 
2009. jan. 10. 15:17 | válasz | #6
a Cigarettás barátunk már levitte a Pentagon alagsori raktárába a szóban forgó lapátkereket...
2009. jan. 10. 14:35 | galéria | válasz | #5
Meteorit? Bár akkor a becsapódás krátere ott lenne a szélkerék mögött (kilómétereken belül)
Kornan  
2009. jan. 10. 14:22 | válasz | #4
Persze az ufo az nem feltétlen idegen, csak majdnem mindenki földönkívülire gondol egyből.
Kornan  
2009. jan. 10. 14:21 | válasz | #3
Itt van a the sun oldala az esetről:
http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/ufos/article2108149.ece

Szerintem ha már az idegenek idejöttek, vannak annyira fejlett érzékelőik ,hogy nem mennek neki egy szélturbinának.

Inkább arról van szó szerintem, hogy a helyiek be akartak kerülni a tv-be és elrejtették a lapátot.

Valami földhözragadtabb magyarázat lehet a megrongálódásra. Pl nagy sebességgel forgott,majd valami miatt hirtelen megállt a forgása. A videóban jeget mondanak mint pl másik lehetőség.

adam3  
2009. jan. 10. 14:17 | válasz | #2
Buta lenne, ha egy ilyen ütközés miatt "buknának le" az idegenek :D
DE én még mindig azt mondom, hogy amíg nem látok egyet, addig nincsenek is...
Gauge  
2009. jan. 10. 13:44 | válasz | #1
Ha vannak ütközésre utaló nyomok, akkor ki lehet vizsgálni azt is, hogy milyen anyaggal történt a karambol. Ez egyből egy lépéssel közelebb enged az igazsághoz...