Új mozgásérzékelő kontroller készül a konzolokhoz
2009. január 9. 15:32, péntek
A Sixense egy vadonatúj kontrollerrel készül mindhárom népszerű konzolhoz, amely eredetileg vadászgépekbe szánt technológián alapul. A készítők élethűséget és pontosságot ígérnek.

Hirdetés

A Sixense Entertainment már jó ideje dolgozik saját megoldásán, amelyet többek között a tavaly megtartott nVision konferencián is bemutattak. Állításuk szerint a TrueMotion technológia jóval pontosabb és egyszerűbb megoldást jelent a jelenleg alkalmazott kontrollerekhez képest, így például lepipálja a Wiimote vezérlőt is, amely pedig nagy szerepet játszott és játszik a Nintendo Wii népszerűségének növekedésében.

A TrueMotion eredetileg az F-16 és F-18 vadászgépek pilótáinak készült, feladata pedig a pilóták fejmozgásának pontos követése, a fej pozíciójának meghatározása a könnyebb és kényelmesebb irányítás érdekében. A konzolokhoz készülő változat egy alapkészülékből, valamint egy vezérlőből áll, előbbi egy gyenge mágneses teret hoz létre, utóbbi pedig a kéz, vagyis a képernyőn megjelenő mutató pozíciójának meghatározásában segít. A megoldás hat tengely mentén követi figyelemmel a mozgást (10 milliszekundumonként frissítve az adatokat), a Wiimote-tal ellentétben pedig az abszolút pozíciót határozza meg, nem pedig a tengely mentén történő gyorsulást.


A készítők szerint ezzel egy jóval hasznosabb fejlesztéssel álltak elő, a játékszoftverekben ugyanis jelenleg bonyolult algoritmusokkal kompenzálják az abszolút pozíció ismeretének hiányát. Ezt a TrueMotion önmagában elvégzi, így nincs szükség a szoftveres eljárásokra, arról nem is beszélve, hogy a technológia pontosabb lekövetést tesz lehetővé. Használata természetesen elsősorban a sportjátékokban jöhet majd jól, a Wii sikerének mintájára, ám szóba került a Crysis, valamint a COD 4 támogatása is.

Az első vezérlők a tervek szerint decemberben jelennek majd meg. A cég tárgyalásokat folytat mindhárom konzolcéggel (Nintendo, Sony, Microsoft) a licenc értékesítéséről, ám erről részleteket eddig nem árultak el.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2009. jan. 16. 23:46 | válasz | #52
(Egyébként globális adatokról van szó, ne keverd a gyarkan kicikkezett amcsi adatottal.)
dez  
2009. jan. 16. 22:00 | válasz | #51
Jók a forrásaim. Inkább a tieidnek nézz utána...
lokko  
2009. jan. 15. 14:14 | válasz | #50
dez komolyan nézz utána az adatforrásaidnak mert ennyi hülyeséget szumma nem láttam tőled az utóbbi 5 évben itt az sg.hu-n, mint amit ebben az egy kommentben összeírtál ... minden eladási adatod rossz, vagy rosszul értelmezted ...
dez  
2009. jan. 14. 21:45 | válasz | #49
"és kb ennyi."

Hát nem éppen. A Cell szó mond valamit? Az X360-at közel fullosan kihasznáják már, miközben a PS3-ban a Cellt csak immel-ámmal. De mivel már portolták rá a Physixot, nehézség nélkül rá lehet majd bízni a komolyabb fizikát (tehát simán csak a Physix rendszert kell hozzá használni). Vagy pl. DirectX10-ből ismert Geometry Shadinget, stb. Ezek egyre többet számítanak.

1,2.: Nem tudom, ki beszélt itt Wii-gyilkosságról. De azt is látni kell, hogy most már nem 5x annyi Wii kel el, mint X360 v. PS3, csak 2x annyi. És még van előttük néhány év.

Szerintem nem kéne ilyen magabiztos jóslatokba bocsátkozni azt illetően, mennyire lesz sikeres ez az új kontroller. Ha elég jó ára lesz, és rákapnak az emberek, elég sikeres lehet úgy is, ha nem lesz alapfelszerelés.

3. Abból a statból azt is láthatod, hogy ha a piacradobástól (ezt jelenti itt a launch) kezdődően hasonlítjuk össze a dolgokat, az első évben mindháron konzol (PS2, PS3, Xbox360) hasonlóan szerepelt. Aztán a 2. évtől kezdődően az X360 igencsak elmaradt, és bizony attól kezdve a PS3 is jobban szerepel nála. Utóbbihoz képesti pármilliós előnyét az 1 évvel korábbi startnak köszönheti, és ahogy az idő telik, ennek jelentősége egyre kisebb lesz, mert eltörpül az összeladások számai mellett.

Ezen kívül, mint írtam, jelenleg is elég jelentősek a PS2 eladások (PS2+PS3 kiteszi a Wii eladásokat). De elég valószínű, hogy ez nem fog így folytatódni még évekig. Kérdés, hova fog átvándorolni ez a vevőszám. Nincs kizárva, hogy a PS3-hoz, főleg ha majd tovább csökken az ára (állítólag tavasszal). Arról nem is beszélve, ha esetleg később visszakerül bele a PS2 emuláció.

Senki sem tudja pontosan, hogy van-e, és ha van, mennyi a vesztetég a gépeken, csak a Sony. A PS2-es időkben is jöttek az elemzések, hogy így veszteséges meg úgy, aztán utólag kiderült, hogy már rég nem volt az. A MS-ot tekintve magad is említetted az RROD-ot, hát számold azt is bele.
opeca  
2009. jan. 13. 15:47 | válasz | #48
Most komolyan azt hiszitek, hogy a Wii megjelenésének napjától a Nintendónál már nem a nextgen vezérlőn dolgoznak, ami véleményem szerint ehhez hasonló lesz, vagy talán még überelni is fogja?
Ruley  
2009. jan. 13. 15:22 | válasz | #47
0. Nem láttam szükségét hogy folyton külön beszéljek róluk, az egyikben van bluréj, a másikban RROD, és kb ennyi. ;)
Egyébként valószínű hogy ugyanúgy fognak reagálni mindketten, ez az egymás elleni versengés a rögeszméjük.

1,2: Ez lehetséges, viszont ahogy mondtam, ebben az esetben "elhanyagolható sikert" jelentene. Mondjuk kb. 5 millió eladott kontrollert, és pár százalékos siker-növekedést az adott játékoknál. Semmi esetre sem azt a Wii-gyilkosságot, és a statisztikák fejreállítását, amit itt páran várnak.

3. A PS 2-ből 140 milliót eladtak, nagyját az előző generációban. Az a statisztika csak azt bizonyítja hogy mostanra sok embernek van. De nyilvánvaló hogy a PS3 nem fogja ugyanezt az eredményt elérni.
Az hagyján hogy utolsók, nem minden a csili-vili első helyezés, ha ez egy jól felépített üzleti modell, vagy hoszabb távú terv része. De itt most nyilvánvaló hogy senki nem erre számított.
A Sony máig is veszteséggel ad el minden egyes darab PS3-t, és csak azzal pótolhatnák a veszteséget ha legalább sokat eladnának, és nagy játékosbázisuk lenne.
Annyi volt a zseniális tervük hogy majd hagyják elkelni a 100akárhány millió PS3-t, és majd a licenszdíjakból AKKOR pótolják a hiányt. Ez a siker nem történik meg, ez már most is látható, és most kb. úgy jártak mint a Mirror's Edge főhőse amikor elrugaszkodik, hátha elég lesz a lendület a szomszéd tetőig, oszt közben kiderül hogy nem.



dez  
2009. jan. 13. 13:05 | válasz | #46
Ez bennem is felmerült, de tovább olvasva a hsz-t elvetettem. :) És amúgy sem tetszik, nem jó ötlet.

Itt látható egy launch-tól kezdődő PS2-PS3-X360 összehasonlítás. Tény, hogy pl. az X360 egy idő után alaposan lemaradt a PS2-től, de a PS3-nak még van némi esélye.

A heti eladásokban (a mostani Karácsonyt kivéve) a PS2+PS3 együtt kiteszi s Wii eladásokat.
lokko  
2009. jan. 13. 11:15 | válasz | #45
őőőő korrekció :
tehát a volt PS2 tulajok vagy nem vesznek új konzolt, vagy nem a PS360 irányban akarnak továbblépni ... és akkor még nem beszéltünk az új beszállókról, a PC-ről migrálók, és a családi konzolozáson cseperedő nagyon ifjak ...

lokko  
2009. jan. 13. 11:13 | válasz | #44
PS360 kifejezés szerintem arról szól találóan, hogy az X360 és a PS3 lényegében ugyan az a nagy konzolszellem bézs-fehéres és fekete inkarnációja ... míg a wii valami más ...
és sajna azt kell monnyam dez, hogy valóban apadásról van szó mivel úgy néz ki hogy a X360 és a PS3 együtt alig (vagy egyáltalán nem) fogja elérni a PS2 penetráció méretét, tehát akiknek a volt PS2 tuljoknak, vagy nem vesznek új konzolt, vagy nem a PS360 irányban akarnak továbblépni ... és akkor még nem beszéltünk az új beszállókról ...
dez  
2009. jan. 13. 02:41 | válasz | #43
0. Mijaza PS360?

1. Kizárt, hogy ez az új cucc leváltsa a jelenlegi konzoloknál a jelenlegi, megszokott kontrollert. Valószínű 3rd party kiegészítő lesz, amit utólag meg lehet hozzá venni. Minden ok megvan a sikerre, mert minden bizonnyal jobb lesz ezzel játszani jópár játékot, mint a sima kontrollerrel.

2. Az 1.-ben írtam miatt nem lesz itt semmi meggyűlölés.

3. Hogy mi a fene apad? A PS2 volt 2008 legnépszerűbb konzolja És a PS3-at is elég szépen veszik.
Ruley  
2009. jan. 12. 14:26 | válasz | #42
Három lehetőség van:

1. A PS360-hoz ilyet adnak, és ki is használják az FPS-ek, RPG-k a lövöldözés-kardozásban, de megtartják az eddigi "hardcore" stílusukat. Ez elhanyagolható sikerhez vezetne, mert akit érdekel ez a stílus az valószínüleg gamer, és már vett/venni fog PS360-at. A már létező célközönség minél nagyobb kielégítése csak arra elég hogy egymástól happoljanak el vásárlókat.

2. Inkább növelik a célközönségüket, úgymond "casualok" lesznek. Ez lenne a legkiszámíthatatlanabb lépés, mert ugye egyrészt az eddigi felhasználóbázisuk meggyűlölné őket, másrészt tény hogy ez az irányvonal működik.
Talán a megfelelő fokozatossággal "átszoktathatnák" a fanboyokat az új értékrendre.

3. Mindenki marad az eddigi terveinél, semmi nem történik, a régi piac a PS360 alatt tovább apad, a Wii-tömeg tovább növekszik.
Ez az eset elég valószinűtlen, a Sonynak semmi oka hogy szeresse a mostani helyzetet.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. jan. 12. 13:45 | galéria | válasz | #41
aha szal ez egy trackir szerűség, más technológiával... remélem olcsóbb lesz mint a trackir, jólesz il2-höz :)
2009. jan. 12. 12:33 | galéria | válasz | #40
casual játékosoknál persze, hardcore játékosok szerintem a végletekig elmennek majd a játékélmény fokozásában (lásd. autóversenyzés terén már ma is)

én fps fan vagyok, nekem azok a technikák érdekelnek jobban
bár jelenleg szélsőségesnek tűnik egy gömb amiben járhat az ember, vagy a valós életet a játékkal összekötő megoldások
példa itt
lokko  
2009. jan. 12. 11:08 | válasz | #39
nem valószínű, hogy széles körben elterjednének azok a vezérlőeszközök amikhez komolyabban "be kell öltözni" ... ennek valahogy sosem volt, és szerintem nem is nagyon lesz divatja, inkább olyan eszközöknél maradunk amiket csak kézbe kell venni és már működik is ...
a világ marad úgy ahogy eddig volt, a vezérlés szabja meg továbbra is hogy milyen alkalmazások válnak be
2009. jan. 12. 10:43 | galéria | válasz | #38
már létezik "ölelő ruha", meg fps-hez golyótalálat feedback, szerintem valami ilyesmivel oldják majd meg
felveszel egy ilyen pulóvert és ha találkozik a két fénykard akkor szorít egyet a karodon

hosszú távon pedig valami szerkezet kellene amit magadra csatolsz és a végtagok mozgását segíti vagy akadályozza
erre is vannak kísérletek, pl. a "szuperember öltözet" ami többszörözheti egy ember erejét
2009. jan. 12. 10:34 | válasz | #37
pár év , és sztem tuti müködőképes dolog lesz. de indulásnak ez nem rosz.
lokko  
2009. jan. 12. 10:31 | válasz | #36
a fénykardozással lesz még bőven gond ... hiába lesz valódi 1:1-es mozgásvezérlés, a virtuális világ szimulált fizikai reakcióit nem tudja a rendszer visszavezetni rád ... így minden ellenállás nélkül csaphatsz át az ellenfeled fénykardját, ami elég gyilkos a párbaj hangulatára nézve, ha végtelen erővel rendelkezel ... vagy meg kell sérteni az 1:1-es elvet, virtuálisan megakad a kardod, de a kezed a valóságban tovább megy ... ergonómiailag jó kérdés hogy ilyenkor mi legyen ...
lokko  
2009. jan. 12. 10:24 | válasz | #35
előbb utóbb egy mechanikus giroszkóp is elmászik az eredeti orientációból, tehát kalibrálni azokat is kell időről időre.
A wii esetében az ilyen kalibrációra tökéletesen alkalmas az IR szenzor + gravitáció ... amúgy tényleg vicces, hogy a PS3 SIXAXIS kontroller eredetileg technológiailag fejlettebb mozgásérzékeléssel volt szerelve mint a WiiMote ...
2009. jan. 12. 08:27 | válasz | #34
deszivesen lefénykardoznám darth vader fejét :) arra első osztályu
dez  
2009. jan. 12. 02:55 | válasz | #33
dez  
2009. jan. 12. 01:55 | válasz | #32
dez  
2009. jan. 12. 01:41 | válasz | #31
Amúgy nem tudom, miért hallgatja ezt el ennyire a Sony.
dez  
2009. jan. 12. 01:39 | válasz | #30
Egyébként a PS3 kontrollerben ugyanúgy giroszkóppal mérik az aktuális "elfordultságot" (talán nem is csak a szögsegességet, mivel van irány-kalibráció!), és gyorsulásmérővel a mozgatást.
dez  
2009. jan. 12. 01:34 | válasz | #29
Egyfajta egyszerűsített giroszkóp, ami nem forgó, hanem vibrációba hozott tömegeken alapul, és rövid idejű elfordulásokat lehet a segítségével mérni. (Nem tartanak meg hosszabb időre egy adott belső irányt, hogy ahhoz lehessen hasonlítani az aktuális külsőt.)
dez  
2009. jan. 12. 01:00 | válasz | #28
Na, ez meglepő a számomra, hogy a Nintendo is benne volt ebben, de azért nem ők voltak az elsők: ők '80-ban hozták ki az első ilyen játékukat, de már a '70-es évektől léteztek ilyenek. (Meg nem mondom, az enyémet ki gyártotta, csak azt tudom, hogy nem a Nintendo, bár mindegy.)
dez  
2009. jan. 12. 00:52 | válasz | #27
Nnajjjo... :) ...de az még nem a Nintendo Company Ltd. (+ leányvállalatai) volt, csak egy kis családi vállalkozás Nintendo Koppai néven, és papír kártyalapokat gyártottak. Ha megnézed, maga a cég is '85-től, a NES bevezetésétől kezdi a történetét.

De egyébként az is nyugodtan lehet, hogy 1889 előtt létezett analóg yoj, ipari felhasználásban persze. Pl. a budapesti "Kisföldalatti"-t 1896-ban készült el. És talán mondanom sem kell, hogy az elektromosságot már kicsivel korábban is ismerték. :D
2009. jan. 11. 23:08 | válasz | #26
dez végülis mindenben igazad van, de ha azt nézed ki terjesztette el, hozta populáris szintre akkor a nagy N neve sokszor felmerül.

Utánanéztem, az első értelmes cserélhető játékos handheld gép egyébként a '79es Microvision volt ,és a Nintendo ezután kezdte gyártani '80-ban a Game & Watch-ot, aztán '89-ben jött a GameBoy :)

Analog stick (konzol front, és kontroller anlog stick, nem joy) pár '70es évek beli konzolhoz volt használatos, de ipari szarok voltak egyrészről, másrészről a dpad sokkal használhatóbb volt. Egészen 1996-ig amikor a Nintendo a 3D-s grafikai képességekkel felvértezett új konzolja kontrollerére nem tett egyet.

Evvan.
lokko  
2009. jan. 11. 22:34 | válasz | #25
ebből a hivatkozásból számomra nem derült ki, hogy hogyan miért, de ha a mért adat valóban az aktuális szögsebesség, akkor igazad van ...
lokko  
2009. jan. 11. 22:25 | válasz | #24
a kvarcjátékokban is a nintendo volt az leggizdább gizdaság : Mr. Game&Watch
2009. jan. 11. 19:59 | galéria | válasz | #23
Szóval már 1889 előtt is volt analóg joy? Anemjóját....
dez  
2009. jan. 11. 13:18 | válasz | #22
Gameboy? LOL. Már 25 évvel ezelőtt létezett a "handheld gaming", mobilkijelzőnél nagyobb LCD kijelzős "kvarcjátékok" formájában. Egyszerű játékok voltak, de heteket el lehetett vele játszani 8-10 évesen.
dez  
2009. jan. 11. 13:15 | válasz | #21
LOL, a Nintendo még papíron sem létezett, amikor már volt analóg joystick.
2009. jan. 11. 12:00 | válasz | #20
Handheld Gaming (még a mobil se volt sehol mikor Gameboy már élt és virult), rezgő kontroller (N64 Rumle Pack... Így hirtelen ez a 2 jut eszembe.
2009. jan. 11. 06:42 | galéria | válasz | #19
pl:analog joy
2009. jan. 10. 23:04 | válasz | #18
na akkór mit talált ki a nintendó a wiimoteon kívűl, amit aztán lemásoltak?
dez  
2009. jan. 10. 22:55 | válasz | #17
(Az állásszöget egy program határozza meg a mérési adatokból és a kezdeti pozíció ismeretéből. De mivel nem 100%-os a pontosság, előbb-utóbb elcsúszik a feltételezett helyzet a valóstól, és akkor újra kell kalibrálni.)
dez  
2009. jan. 10. 22:52 | válasz | #16
Nem az állásszöget határozza meg, hanem az elfordulás sebességét:

"The device incorporates a dual-axis[77] "tuning fork" angular rate sensor, which can determine rotational motion." LINK

"Tuning fork gyroscope
A pair of test masses are driven to resonate and their displacement from the plane of oscillation is measured to produce a signal related to the rate of rotation." LINK

Szóval ez is csak relatív elfordulást tud érzékelni, mint a PS3 kontrollerei.
lokko  
2009. jan. 10. 22:33 | válasz | #15
nem találtam hirtelen adatot az egerekről, de abszolút nem sok ... 100 Hz-es mintavételezés bőven elég, egy ilyen rendszerben.
Az ebből származó késleltetést érezni nem lehet, és a számítási pontatlanság sem para, mivel a releváns adatok pont azok amiket mérünk, nem pedig a mért adatból kell kiszámolni a releváns adatot (mint a gyorsulásmérős rendszerekben)
2009. jan. 10. 21:52 | galéria | válasz | #14
nem sok az a 10 ms?
az egérnek mennyi?

lokko  
2009. jan. 10. 21:47 | válasz | #13
a wii motion plus lesz az kiegészítő a wiimote-hoz ami, a 3 tengely menti állászöget határozza meg 3 mikorgiroszkóppal ... de ez a helyzetmeghatározás alapul vevő technika, a motion plussal kiegészített wiiMote-ot is hülyére veri ...
dez  
2009. jan. 10. 21:27 | válasz | #12
Cikk: "A megoldás hat tengely mentén követi figyelemmel a mozgást (10 milliszekundumonként frissítve az adatokat), a Wiimote-tal ellentétben pedig az abszolút pozíciót határozza meg, nem pedig a tengely mentén történő gyorsulást."

Hogy pontosak legyünk, a Wii 3 tengely mentén történő elmozdulást érzékel, tegelyek körül történő elfordulást nem. (Csak a pozíció meghatározását segíti egy infrás megoldás.)

Ami a tengelyek mentén történő elmozdulást és elfordulást is érzékeli, az a PS3 kontollere(i) (először Sixaxis, később DualShock 3). Sajnos ez is csak a gyorsulást méri, nem az abszolút pozíciót.

lokko  
2009. jan. 10. 19:35 | válasz | #11
wii tulajként is azt mondom, hogy ezzel a vezérlővel ki kell ütni a wii-t a nyeregből ... személy szerint pontosan egy ilyen technológiáról álmodozom már évek óta, sokkal komolyabb lehetőségek vannak ebben, mint az elsőre látszik ... képzeljétek el mi van ha egy egy ilyen érzékelőt egy iPhone szerű készülékbe raknak !!! ---> Augmented Reality ...
2009. jan. 10. 16:55 | galéria | válasz | #10
Ez mindig is igy volt a nintendo kitalál valamit és utána gyorsan lemásolják a többiek.
2009. jan. 10. 13:52 | válasz | #9
A wiit már semmi sem üti ki a nyeregből, már a nagy kiadók közül is sok wiire adja ki a nagy címeit, legalábbis azok a címek amik japánban sikeresek, legalábbis a wii2009es választéka durva jó lett (tenchu, fatal frame, klonoa, final fantasy cc, castlevania, dragon quest,monster hunter stb)...
csomi  
2009. jan. 10. 11:08 | válasz | #8
Ha ezt osszehozzak, akkor megcsinaltak azt amit a Nintendo is kezdetben hirdetett, a valos mozgaslekovetest. Ami azota kiderult, hogy nem teljesen ugy van. De ez, ha mondjuk megy a nagyfelbontasra kepes konzolokon is, konnyen kiutheti a Wiit a nyeregbol.
kjhkmn  
2009. jan. 10. 10:53 | válasz | #7
És ebben is lesz olyan vibrációs bigyó? Mert az nagy móka lenne, ha egy pillanatra "megugrana" a kezedben, amikor eltalálod az ütővel a labdát. Akkor tényleg beleélősebb lehetne a játék.
Amúgy nem várom tűkön ülve, mert eddig az ebér és billentyűzet párossal mindent tudtam játszani, amit akartam. Persze az is sokat számít, hogy milyenre sikerül az irányítás játékon belül.
Coco  
2009. jan. 10. 10:41 | válasz | #6
már miért is szopták volna be?
2009. jan. 10. 06:47 | galéria | válasz | #5
fasza lenne pc-hez is az biztos....
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2009. jan. 10. 00:41 | galéria | válasz | #4
most őszintén mennyivel lesz jobb ezzel játszani ? semennyivel ! ez ugyan az mint a konzol vs pc ott is a pc -sek dobálóznak a nagy számokkal a konzolosok meg leszarják, ennél is ez van kit érdekel hogy számolja ki a dzsojsztik a mozgást működik és kész , csak meglátták a nagy bizniszt a nintendó példáján most meg harácsolnának de beszoptak
qwas  
2009. jan. 09. 22:17 | válasz | #3
Lehet hogy azért mert még relative friss hír. Amúgy nem sok értelmét latom egy ilyen vezérlőnek pl. a COD-hoz. Az ugrabugrálós Wii-hez viszont jó lesz majd.
2009. jan. 09. 19:01 | válasz | #2
Örülnék ha elterjedne egy ilyen kontroller, főleg ha nem csak wii-hez lenne.
2009. jan. 09. 17:17 | válasz | #1
Miért nincs még ez a hír teleflémelve?