Itt a csütörtöki szexkomédia-premier első tíz perce
2009. január 7. 14:21, szerda
Tiniközpontú szexkomédiákra mindig van igény, nem véletlen, hogy minden kornak megvan a maga klasszikusa. A 80-as években a Porky's, vagyis a Malackodók, míg a 90-es években az Amerikai pite hódított, azonban az új évezredben ezekhez hasonló durranás még nem nagyon volt.

Hirdetés

Talán majd a Szextúra (Sex Drive) mondhatnánk, ha nem ismernénk az amerikai bevételeket, de ki tudja, talán a film esetében is áll a tétel, miszerint a bevétel és a minőség nem feltétlen van egyenes arányban. Az SPI által itthon január 8-án bemutatandó film első 10 perce már meg is nézhető nálunk felirattal (letöltés itt). Hogy aztán a felvezetés kedvet csinál-e a film megtekintéséhez, azt mindenki ízlésére bízzuk.


Persze nyilvánvalóan a színészeken is múlott, de valahol fura belegondolni, hogy Hollywood mértéket tartott és nem facsarta ki teljesen az Amerikai Pite-sorozatot, pedig mindhárom mozis rész 100 millió dollár fölött termelt Amerikában (az "Amerikai pite bemutatja" címke alatt eladott DVD-s folytatások nem részei hivatalosan a sorozatnak), ellentétben mondjuk a Malackodókkal, mely az ugyancsak 100 millió fölötti első részét 20-30 milliós folytatásokkal fejelte meg.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Erdő  
2009. jan. 08. 20:21 | válasz | #16
Az Amerikai pite első két részére gondoltam.
Én nem vagyok rá vevő, az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy kapható rá, tetszik neki. Nekem nem, így a többi résznek esélyt sem adtam, hiába adják le őket félévente.
winnie  
2009. jan. 08. 19:26 | válasz | #15
"Megnéztem az első kettőt a tévében,"

mi volt az első kettő szexkomédia?:)

etinger :baromira nincs benne igazság, de nem is azon akadtam fent, hogy szar vagy nem szar. nem tetszik, nem tetszik. ízlések és pofonok. de az fura kérdés volt, hogy "miért vevők", ha ő is vevő, tehát, ha valaki, akkor ő tudja:)
2009. jan. 08. 19:08 | válasz | #14
Tudom h benne volt a trailerbe is, de spoiler ez a kép nekem :(
Na nem mintha meglepő lenne :D
2009. jan. 08. 18:26 | válasz | #13
Ebben van igazság azért... de Winnie szeret ezzel jönni :D pedig gonosz dolog, mert...

- HA nem nézed meg milyen jogon kritizálsz?
- HA nem tetszik, akkor minek nézted meg?

XD
Erdő  
2009. jan. 08. 17:58 | válasz | #12
Illetve még annyit fűznék hozzá, hogy az ikszipszilon-movie paródiafilmekből is csak keveset láttam, mégis meg tudom állapítani, hogy borzalmasan igénytelenek.
Erdő  
2009. jan. 08. 17:55 | válasz | #11
Megnéztem az első kettőt a tévében, de egyiket sem tudtam végignézni. A többi gondolom még szarabb.
2009. jan. 08. 09:18 | válasz | #10
Köszönöm a megerősítést. Remélem ez meggyőzi Aldit.
2009. jan. 08. 08:22 | válasz | #9
Jó, hát én is később szoktam rá, hogy elolvassam a cikkíró nevét is, mielőtt elolvasnám a cikket, és az már időben felkészít arra, hogy találkozhatok pár apró pontatlansággal, sarkítással (HÜYESÉGGEL)... :-)p
avman  
2009. jan. 08. 07:55 | válasz | #8
a készülék az ön hibájában van:
http://www.imdb.com/title/tt0163651/releaseinfo
tényleg a 90-es évek vígjátéka, ja. még a végének is necces.
2009. jan. 07. 23:24 | válasz | #7
Azért, mert abból készült vagy 5 rész. Talán végig kellett volna olvasnod, most nem kellene itt gépelnem. A Cool túra volt olyan jó, mint a pite.
winnie  
2009. jan. 07. 22:35 | válasz | #6
miért vevők? éppen te kérdezed? tőlünk? nekünk kéne tőled, hiszen neked egyik sem tetszett mégis megnézted őket. :O
2009. jan. 07. 22:18 | válasz | #5
Hát azért az Amerikai pite 1-2 elég jó volt szerintem, még mai napig is megnézném ha úgy adódik.
2009. jan. 07. 20:33 | válasz | #4
Ízlések és pofonok :) Puff..
Erdő  
2009. jan. 07. 20:25 | válasz | #3
Mi a francért vevők az emberek az ilyen szarokra? Egyik ilyen "szexkomédia" sem volt vicces, inkább szánalmas.
2009. jan. 07. 16:21 | válasz | #2
Ez valami logikai válság?

"Az Amerikai Pite miért is a '90-es évek vigjátéka? '99-ben készült"

Tovább nem is mertem olvasni.
2009. jan. 07. 15:40 | válasz | #1
Az Amerikai Pite miért is a '90-es évek vigjátéka? '99-ben készült, a folytatások, már 2000 után? Miről van szó, csókolom? Bakker, ha filmes cikkiró lennék, legalább a dátumokkal tisztában lennék, ha már mással nem is.