Kaméleon - a magyar film megint szép lesz...
2009. január 10. 17:00, szombat
Aki egy magyar filmet néz meg a 2008-as választékból, az nyilván a Nyomozót választja, de aki kettőt, annak érdemes a Kaméleont is megtekintenie. A Valami Amerika 2. ráér a tévében.

Hirdetés

2008 felemás éve volt a magyar filmeknek, hiszen ezúttal is akadtak jó hazai produkciók és sikeresek (szerencsére olykor még e két halmaznak metszete is volt), mint ahogy nagy csalódások és papírforma bukások is borzolták a kedélyeket. A Kaméleon az évvégi hajtásban futott be a filmszínházakba és a plakátján magát túl feltűnően (sugallva a "mossuk előre kezeinket" alapvetést) szélhámos filmnek titulált alkotást félelemmel vegyes szorongással vártuk. Talán még abban is bíztunk, hogy a film meg fogja közelíteni 2008 hazai legjobbját, a Nyomozót.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Vártuk, hiszen Goda Krisztina személyében egy tehetséges, eddig sikeres (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) rendező próbálkozott műfajváltással, azzal, hogy egy kevésbé a kommersz közönséghez szóló mozival rukkoljon elő. S éppen ez utóbbi miatt szorongtunk is, hiszen a Valami Amerikás Herendi Gábor is megkísérelte (az egyébként remek) Lorával a váltást, de sajnos azt a közönség nem honorálta, s talán a film bukása is belehajszolta a rendezőt a Valami Amerika folytatásába (aminek persze örültünk.)

Goda új filmje Gáborról szól, aki szélhámos, sajátos módszerével előbb megszédíti a megszédíthető, könnyű prédnak mutatkozó nőket, majd pár nullát leemel bankszámlájukról. Társával konkrét célra gyűjt, így tudja, hogy mikor kell kiszállni: már csak egy utolsó meló van hátra. És a rutinos mozizó jól tudja, hogy ezek az utolsó melók miképp szoktak alakulni.

Ha magyar film, akkor mindig elő kell rángatnunk a színészi alakításokat is, hiszen itthon a filmezés mellett mindenki színpadon játszik, s épp ezért gyakran találkozni filmjeinkben a teatralitással. A Kaméleon e téren meglehetősen felemás képet mutat, hiszen bár Nagy Ervin számos alkalommal győzött meg minket filmvásznon, most meglehetősen furán hat Gábor szerepében és nem túl hiteles, pedig karakterét tekintve nem tűnt rossz választásnak a nem tipikus hősi alkattal antihőst játszatni. Hámori Gabriella, akárcsak eddigi filmjeiben, kedves és szép, de továbbra is meglehetősen egypoénos, bár érezni benne, hogy egyszer kitörhet belőle az, amit színpadon többször láthattunk nála.

Szerencsére őket könnyedén ellensúlyozzák a mellékszereplők, akik közül is egyértelműen Trill Zsolt Tibije viszi pálmát, róla, Naggyal ellentétben bárki azonnal elhiszi, hogy intézeti gyerek volt. Mellette Kulka János az, aki hozza azt a magas szintet, amit elvárunk tőle az elmúlt évtizedben, neki most is sikerült észrevétlenül levedleni a színpadi manírokat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdekes film a Kaméleon, még akkor is, ha hasonló történetet az elmúlt évekből nem csak Hollywoodból, hanem Európából is láthattunk - a szükséges magyar íz szerencsére megmaradt. Ez a megállapítás persze jó és rossz értelemben is érthető, mert bár elhisszük, hogy a készítők szerethetőbbé akarták tenni a figurát és ezért volt szükség utószinkronra, de sajnos a hazai technikai színvonal úgy tűnik, még nincs olyan szinten, hogy az efféle trükközést észrevétlenül meglehessen oldani - kár az olykor a vászonról lemászó hangért.

Persze már általános iskolában sem a technika óra volt a leglényegesebb tantárgy, éppen ezért részletkérdéseken még akkor is kár lovagolnunk, ha lovas nemzet vagyunk. Inkább érdemes egy esélyt adni egy közel sem tipikus magyar filmnek, hogy ne csak a Valentin napra készített Sas Tamás-romkomok és a folytatásfilmek ültessék be a nézőket a magyar filmekre, hanem a kevésbé kiszámítható sztorik is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Kaméleon pedig nem kiszámítható, hiszen mindvégig az az érzése a nézőnek, hogy bármi történhet végkifejlet címszó alatt, köszönhetőn annak, hogy olykor kifejezetten vicces, máskor pedig meglepően sötét. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy leesett állal szemléltük a zárást, hiszen a sok vége-verzió közül a filmbeli is megfordul a néző fejében, de jó végre volt egy olyan hazai filmet látni, mely nem kottázható le elejétől a végéig. Azért a filmvégi montázs összevágásánál lehetett volna tanulni amerikai testvéreinktől, az kicsit túlmagyarázottnak hatott, de ettől eltekintve a Kaméleon kellemes film, jó néznivaló minden hibájával együtt.

A marketingeseknek pedig javasolnánk, hogy ha már nem képesek a film címére egy elsőhelyes Google-találatot összehozni, akkor legalább kulcsszó keresésre reagáló Google- vagy Etarget-hirdetéssel támogassák meg a filmet.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Kaméleon
(színes magyar szélhámosfilm, 103 perc, 2008)

rendező: Goda Krisztina
forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka
zeneszerző: Madarász Gábor
operatőr: Babos Tamás, Gulyás Buda
producer: Kálomista Gábor, Mécs Mónika, Mesterházy Ernő

szereplők:
Nagy Ervin (Gábor)
Hámori Gabriella (Hanna)
Trill Zsolt (Tibi)
Kulka János (Dr. Marton)
Csányi Sándor (Márk)
László Zsolt (Szikszai)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2009. jan. 12. 12:40 | válasz | #16
véletlenül sem kérkedésből kérdezem, bár úgy hangozhat (a filmszemlén szoktam "ledarálni" a termés jó részét), egyszerűen akkor hiteles, ha látja az ember, hogy a "legjobb idei magyar film" vagy a "magyar filmek mind sz-rok" kommentek mekkora merítésből keletkeznek. (amerikai filmek esetében nincs ilyen gond, azokból midenki sokat néz.)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 12. 12:37 | galéria | válasz | #15
és neked hány volt meg nem hivatalból ? :D
a kalandorok szerintem is jó film!
winnie  
2009. jan. 12. 10:32 | válasz | #14
bocs, de mindenkitől meg kell kérdeznek: hány magyar filmet láttál idén?:) amúgy a kalandorok valóban jó.
czyi  
2009. jan. 12. 10:05 | válasz | #13
sajnálattal veszem tudmoásul, hogy a 2008-as magyar feilmek között még csak említésre sem kerül a Kalandorok!... szerintem az év magyar filmje volt! kiváló forgatókönyvvel, rendezéssel és alakításokkal!
2009. jan. 12. 08:54 | válasz | #12
Szerintem te valamit nagyon benéztél. Épp múltkor volt arról szó, hogy itt főleg pozitív kritikák vannak, mint negatívak, olykor olyan filmekről is jót olvasni, amik aztán végképp nem érdemlik meg.
2009. jan. 12. 07:40 | válasz | #11
Hihetetlen!
Szekeres úr nem húzta le a filmet a sáros trá***ig! Ez már gyanús...
Dagemy  
2009. jan. 11. 23:36 | válasz | #10
Szerintem nagyon jó, az egyik legjobb magyar film amit valaha láttam és a nemzetközi filmek közül is az év 1ik gyöngyszeme.
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Persze, nem tökéletes de melyik filmben nem találunk hibát? Akinek elege van a teljesen sablonos amerikai filmekből az minden képen nézze meg.
A színészi alakításokról meg csak annyit, hogy 1 magyar színész 1 magyar filmel annyit sem keres mint 1 amerikai film forgatásán 1 mellékszereplő masszőre, ezért kell színházban is szerepelniük folyamatosan és nem könnyű a gyors karakter váltás, főleg ha a forgatás ideje alatt is kellett szerepelnie.
winnie  
2009. jan. 11. 18:30 | válasz | #9
az operatőrjeink vagy oscar-díjas öreg rókák vagy fiatal profik, őket még hollywood és külföld is foglalkoztatja. ha van aspektusa a magyar filmnek, amire büszkék lehetünk, akkor az operatőrök. még egy magyar filmben is feltűnő, hogy gyakran milyen jó megvilágítások vannak. (de minden elismerésem, hogy valaki figyeli a magyar filmekben a fényeket is. hány magyar film volt meg az idén neked?)
endrev  
2009. jan. 11. 17:56 | válasz | #8
Már nagyon várom, hogy mikor lesz végre magyar filmben igazi színészi alakítás színészkedés helyett, és mikor lesz rendes operatőri munka. Ki kéne rúgni az összes öreg operatőrt, rendezőt, és friss hússal helyettesíteni.

Nem tudom ebben a filmben valamelyik téren nyújtanak-e valamit, ha igen, örülök neki. Még nem láttam. Az biztos, hogy egyszer egy vizsgafilm találtam igazi színészi játékot, igazi operatőri munkát, igazi rendezést. Nem tudok címet, de egy autómosóban játszódott, ahol egy véres platójú terepjáróval hajtott be a negatív figura.

Elképesztően jó volt a színészi játék is, a vágások is, a fényképezés is, minden pipec volt. Nem éreztem, hogy magyar film, nem éreztem, hogy csak színészkednek, hogy tudják hogy ott a kamera.

Szóval létezik ilyen magyar filmes és magyar színész is, csak valahogy a túltapasztalt (félretapasztalt) nagyarcú nagykutyák kapják mindig a pénzeket, miközben a legjobb esetben is inkább művészfilmnek nevezhető az eredmény.

Bárcsak tudnám, hogy pontosan miért van ez a lemaradás nálunk...
akyyy  
2009. jan. 11. 13:05 | galéria | válasz | #7
Mint egyik magyar filmnek se.
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. jan. 11. 11:15 | galéria | válasz | #6
Én láttam, nekem nem tetszett egyáltalán. Az alakítások még jók voltak, de a film egészben nem jött be.
2009. jan. 10. 22:13 | válasz | #5
Koppintás... fujjfujjfujjj :P
2009. jan. 10. 21:55 | válasz | #4
"Pár nullát leemel a bankszámlákról"? Akkor nem keresett semmi, ahhoz azért kell egy pozitiv egész szám is.
2009. jan. 10. 19:12 | válasz | #3
Az SG-user szava többet ér?:) Ott van a Google, biztos találsz vagy ezernyi véleményt. Vagy nézd meg az előzetest.
2009. jan. 10. 18:47 | válasz | #2
színes magyar szélhámosfilm
2009. jan. 10. 18:37 | válasz | #1
én még nem láttam, de az sg-s filmkritikák alapján már nem döntök. :) Szerintetek?