![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Netképes televíziókat mutat be az Intel és a Yahoo
2009. január 1. 14:42, csütörtök
A két cég a jövőben közösen szeretné meghódítani a nappalit az új netképes televízió készülékekkel, amelyek az Intel processzorait, valamint a Yahoo Widget-technológiáját is támogatják.
Az Intel chipjeit is tartalmazó készülékeket a páros új partnerei, így például a Samsung és a Toshiba gyártják majd, a legfontosabb opció pedig az internetes kínálat megjelenése. Az ily módon kiegészített készülékek ugyanis a Yahoo Widget Channel névre keresztelt megoldását is támogatják, ez pedig a személyi számítógépeken már-már mindennaposnak számító widgeteket (a Vista esetében gadgeteket) teszi elérhetővé a televíziós programok mellett. Nagy különbség, hogy ezúttal a távirányítóval is igénybe vehetjük a képernyőn elhelyezkedő eszközöket, vagyis a megszokott műsor követése mellett figyelemmel kísérhetjük a kiválasztott eBay-aukciókat, Twitter-blogokat, illetve Flickr-fotógyűjteményeket. A jelek szerint az Intel és a Yahoo úgy véli, hogy ezek a készülékek végre valóban meghódíthatják majd a nappalit, feledtetve az eddigi hiábavaló próbálkozásokat, mint amilyen az Intel Viiv volt. Korábban a terület iránt érdeklődő cégek abban reménykedtek, hogy a személyi számítógép szép lassan átveheti a médiaközpont szerepét a nappalikban, ez azonban a mai napig nem következett be. 2009 itt az első áttörést jelentheti majd számukra, 2010-től pedig az internetképes készülékek vehetik át a főszerepet a háztartásokban, fokozatosan leváltva a hagyományos offline termékeket. Mások ugyanakkor kiemelik, hogy a két cég számára a televíziózás még mindig terra incognitának számít (lévén hogy ők a PC elterjedésének köszönhetik sikereiket és egyáltalán további létüket), ez pedig azt jelenti, hogy sok bukkanó vár még rájuk. A CES alatt meglátjuk, pontosan mit is kínálnak a notórius tévézőknek az új megoldással. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|