Elveszett Will Smith varázsa?
2009. január 1. 05:54, csütörtök
Will Smith mondhatni napjaink új Tom Hanks-e lett, hiszen bármihez ért, arannyá változott, ami már csak azért is nagy szó, mert termelt bevétel tekintetében nem számított, hogy egy film kommersz popcorn mozi, vagy mély jelentéstartalommal bíró alkotás.

Hirdetés

Tom Hanks-nek a Forrest Gumppal 90-es években kezdődött egy olyan sok éves időszaka, amikor kvázi nem tudott hibázni, egy kivételével az összes filmje 20 millió dollár körül nyitott Amerikában, s ennek megfelelően el is érte a 100 millió dolláros belföldi álomhatárt. (Azóta viszont a kevésbé kommersz filmjei, a Betörő az albérlőm és a remek Charlie Wilson háborúja (kritikánk itt) közel sem teljesítettek ilyen jól bevételileg, ami minket nem zavar, maximum a hollywoodi stúdiófőket.)

Will Smith még magasabbra tört, hiszen a Bagger Vance legendája és az Ali óta, vagyis 2002-től kezdve 7 filmje nyitott 40 millió dollár fölött Amerikában, de a nyolcadik is, a a legkevésbé kommerszebb, 2006 egyik legjobbja, a Boldogság nyomában (kritikánk itt) is 26 milliós premierhétvégét tudhatott magáénak, hogy aztán összbevétel szempontjából lepipálja az Én, a robotot és a Bad Boys 2-t is.

Azonban Willl Smith legújabb filmje, a pár hete bemutatkozó Seven Pounds (rendezte az a Gabriele Muccino, aki a Boldogság nyomában-ért is felelős volt) már nem követte a sormintát és az 55 millió dollárból készült mozi első hétvégés bevétele még a 15 millió dollárt sem érte el, így akár az is előfordulhat, hogy Smith ezúttal a 100-as határ alatt marad. (Ami persze a néző számára mindössze statisztikai érdekességgel bír, más jelentősséggel nem. A film Hét élet címmel hozzánk február 26-án fog befutni.)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FefeeX  
2009. jan. 06. 13:05 | válasz | #19
Néztem a trailert, az eleje nagyon jól indul, de sajna túlzottan a romantikus nyáladzásba csap, főleg a nyomi zenével a háttérben... Pedig milyen jól indul. Én mondjuk megnézem, de ha a trailer döntene, tuti nem tenném...
qwas  
2009. jan. 03. 09:42 | válasz | #18
Tom Hanks korai vigjatekai tenyleg brutal gagyik. Most volt egy a TV-ben az egyik amikor egy jatekboltban lodozik egymast egy kisgyerekkel valami pisztollyal. Meg a feje is olyan irritalo volt hogy rogton elkapcsoltam. Nagyon jot tett neki hogy megoregedett. Igy markans lett.
2009. jan. 02. 18:35 | válasz | #17
Tom Hanks akciósztár?Mi óta?Milyen akciófilmben játszott?
2009. jan. 02. 12:04 | válasz | #16
Háát lehet én is félreértettem kalapos01 hozzászólását, és tényleg nem a színészeket akarta ily módon minősíteni. csak egybefolyt az a két mondata.
Ha így van, akkor elnézést kérek a kirohanásomért:)
2009. jan. 02. 01:29 | válasz | #15
Az az igazság, hogy darktouch kommentjét hamarabb elolvastam, és utána kalapos01 kommentjében máshogy értelmeztem a dolgokat. De most, hogy rávilágítottál erre a dologra, elnézést kérek :)
xizor  
2009. jan. 01. 22:29 | válasz | #14
#12,#13 tudom, hogy nehéz dolog a szövegértés, de segítek :
"Mindkettő GAGYI, de klasszikussá vált KOMÉDIÁVAL KEZDTE".
Nem a színészeket minősítette, hanem a kezdőfilmjüket.
2009. jan. 01. 21:40 | válasz | #13
Jah, a gagyi erős túlzás. Hanks nagyon jó színész, és Smithet is bírom én speciel... a többit leírta darktouch
2009. jan. 01. 21:23 | válasz | #12
kalapos01 ! Kicsit hibás lehetsz ha egy akkora színészre mint Tom Hanks-ról azt írod hogy "gagyi" Tudod lehet gagyi egy kínai piacos póló, meg esetleg a te PC-d, de hogy Ő?? Filmejeit nem sorolnám most fel, hisz te fejből tudod őket, ha már így leírtad...leht jó vagy rossz színész A,B kategóriás...Ehh hihetetlen!
2009. jan. 01. 17:44 | válasz | #11
Színész, színész. Őket lehet hasonlítgatni. Mindkettő gagyi, de klasszikussá vált komédiákban kezdte, az a különbség, hogy Hanks utána hozta az Oscar-jelöléseket és most lett akciósztár, míg Smith előbb lett akciósztár és most hozza az Oscar jelöléseket. Az biztos, hogy saját korszakuk legnagyobb aranytojást tojó tyúkjai, hiszen Jim Carrey, aki bekavarhatott volna, a műfajváltásaival hozta a buktákat is.
2009. jan. 01. 16:13 | galéria | válasz | #10
sztem nem Tom Hankssel kéne összehasonltani Smith-t.sztem egész más kategória.
2009. jan. 01. 15:01 | válasz | #9
Jaja, 100M alatt maradhat, durva lenne. Ahhoz képest, hogy mennyire nyomták, mekkora marketinget kapott, kevés. Jim Carrey-vel kiolthatták egymást.

Viszont a film nem rossz, a warez megnézeti az emeberrel.
2009. jan. 01. 14:37 | válasz | #8
Sőt, már 44-nél, viszont a BoxOfficeMojo szavazatai alapján csak C+ a film, ami elég gyenge osztályzat.
Mcsiv  
2009. jan. 01. 14:20 | válasz | #7
0 marketinggel egy ilyen nyitás nem csoda.
Runo  
2009. jan. 01. 14:14 | válasz | #6
Kijaza Will Smith ?!
2009. jan. 01. 14:04 | válasz | #5
Szurkolok neki. Nem rossz ez sem, maximum önmagához képest gyengébb.
2009. jan. 01. 13:52 | válasz | #4
Már 38.8 milliónál tart a Seven Pounds. Imdb-n 7.5/10-et kapott, szóval nem lesz gond bevételekkel
AZTA  
2009. jan. 01. 13:39 | válasz | #3
ja bukó mert ez se nem vigjáték se nem akciófilm..
winnie  
2009. jan. 01. 09:03 | válasz | #2
peidg egy böszme nagy smith-fej van a plakáton. de gondolom attól, hogy te nem tudod, mi ez, elhiszed, hogy odaát elég nagy felhajtást csaptak.
2009. jan. 01. 07:50 | válasz | #1
nem meglepő, én nem is tudtam hogy a film létezik, aztán rákerestem és will smith-t még akkor sem láttam mert nem vele reklámozták az egészet