Ezt néztük 2008-ban - a legsikeresebb mozifilmek itthon
2009. január 8. 19:22, csütörtök
Itthon nőtt a mozik bevétele, a nézőszám pedig a 2007-es szinten maradva nem csökkent. Csak Budapesten 6,6 milliárd forintot költöttünk mozijegyre.

Hirdetés

Kérdés, hogy kinek melyik adat bír fontossággal, de a nézőszám (Budapesten 0,2%-kal csökkent 2007-hez képest) és a bevételek (a fővárosban 7,6%-kal nőtt) ellenkező irányú változása természetesen az átlaghelyárak növekedésével magyarázható. Az adatok alapján az is látszik, hogy óvatosan még mindig növelhetőek a mozijegyek árai, hiszen bevételcsökkenés egyelőre nem követi a drágulásokat. A mozisok örülnek, a nézők moziznak.


Persze a prosperálással kapcsolatban muszáj kitérni két tényezőre. Az egyik, hogy az év legsikeresebb filmje magasan a többi előtt végzett: a Mamma Mia! Budapesten 403 ezer nézőt késztetett jegyvásárlásra, s vidéken újabb 348 ezer gondolta úgy, hogy az ABBA-musical megéri a pénzét. Ez a 761 ezres nézőszám bizony majdnem kétszer akkora, mint a második helyezett filmé, az egyelőre gyarapodó, de még így is csak 329 ezres Madagaszkár 2. teljesítménye.

Érdekesség, hogy míg Amerikában a Mamma Mia! "csak" jól szerepelt, Angliában még a Titanicot is letaszította a bevételi örökrangsor tetejéről, ami nem csoda, hiszen a musical eredeti, színpadi verziója angol író tollát dicséri. Meryl Steepék önfeledt dalolászása hasonlóképpen az év legsikeresebb filmje lett az ABBA szülőhazájában, Svédországban, a film forgatási helyszínén, Görögországban, s Ausztriában, Németországban és Norvégiában is.


A magyar siker értékét növeli, hogy itthon még nem adaptálták színpadra a musicalt, bár tavalyelőtt már eljutott a Budapest Arénába a Mamma Mia! világkörüli turnéja, s idén áprilisban ismét látható lesz a produkció. Nálunk egyébként a Mamma Mia!, hogy a siker nagyságrendjét érzékeltessük, a Gladiátor, az Elveszett világ és Függetlenség napja háromnegyedmillió fizető nézőjét előzte meg. Persze az utóbbi évek legnagyobbjait, az egymillió néző fölötti Titanic-ot vagy a majdnem 1,2 milliós Baljós árnyakat nem fenyegette veszély. Ezt nevezik gigantikusnak, azt hiszem.

Persze volt élet a Mamma Mia!-n túl is, s meglepetésre azt az életet a Madagaszkár 2. vezeti. Ez érdekes módon nálunk a bevételt tekintve lemosta a nemzetközileg és Amerikában is jóval sikeresebb másik Dreamworks-animációt, a Kung Fu Pandát. Az élet apró rejtélyei közé tartozik, hogy miért volt itthon jóval nagyobb a Madagaszkár-fanatizmus, és miért nem követtük a nemzetközi trendet. A harmadik legnézettebb film itthon éppen a Kung Fu Panda volt (307 ezer), míg a negyedik az Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága volt (288 ezer), ami nem meglepő, lévén Harrison Ford filmje nemzetközileg is a legsikeresebb volt. Ciki, nem ciki, de a Múmia 3. egy hajszállal maradt Indy mögött a 284 ezer nézővel.


Ezzel pedig elárultuk azt is, hogy míg az idei legnagyobb hisztit kiváltó Sötét lovag, amely, ha nem számítjuk Amerikát, a világon 2008-ban a második legtöbb zöldhasút termelő film volt, nálunk, bár nem szerepelt ilyen előkelő helyen, de azért tüntetett a jelenlétével. Ugyanis azon kívül, hogy Budapesten nyitónapi rekordot ért el, a képregény- és szuperhős-immúnis magyar lakosságot is mozgásra késztette valamilyen szinten, ami az éves toplista 7. helyére lett elegendő (223 ezer néző). A fent említett kvintett mellett a Szex és New York (281 ezer) volt még sikeresebb Christopher Nolan bombasikerű folytatásfilmjénél. (A decemberi adatok még nem állnak rendelkezésünkre, így valószínűsíthető, hogy a Quantum csendje és a Valami Amerika 2. is el fogja érni a 200 ezer fölötti nézőszámot, ami befolyásolhatja a sorrendet.)

Az itthon bemutatott filmek listáját böngészve egyébként azonnal szembetűnik, hogy a legsikeresebb 10 között egyetlen egy "eredeti" élőszereplős film sincs, ellenben találunk két második részt, egy harmadik részt, egy negyedik részt, egy sokadik részt, egy színpadi feldolgozást és egy tévésorozat-adaptációt. Ha animációs mivoltuk miatt a Wall-E-t és a Kung Fu Pandát kivesszük a listából, akkor a 11. helyezett Trópusi vihar (203 ezer néző) az első azon filmek közül, melyek szegről-végről eredeti ötlet alapján készültek, s ez pedig remekül mutatja, hogy a közönség kevéssé kíváncsi az újdonságokra, inkább biztosra akar menni.


Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy főleg a Mamma Mia!-nak köszönhetően idén nem az általában simán nyerő Intercom, hanem a UIP Dunafilm volt a legsikeresebb Budapesten, míg előbbi a piac 29,88%-át, addig utóbbi a 30,25%-át tudhatta magáénak, ami erőteljes változás a tavaly 34-22-es arányhoz képest. A forgalmazók további sorrendje (szerény éves csökkenést produkálva): Fórum, Budapest Film és SPI. Újoncként a 6. helyen, a pesti bevételek 4,2%-t megszerző Cinema City-t is meg kell említeni, mely egyedül IMAX-moziját látta el 3D-filmekkel - ezen bevételek is kellettek ahhoz, hogy a 2008-as mozinézettségi adatok a 2007-es szinten maradjanak. A közönség az újra és a jó filmekre ugyanis mindig vevő marad, hiába próbálják egyes producerek azzal magyarázni filmjük csalódást okozó teljesítményét, hogy csökken a hazai mozizási hajlandóság.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jan. 17. 12:54 | válasz | #46
Csak gratulálni tudok a sok sznobnak aki szerint amit sokan megnéznek az szar. Ettől ő különleges, hogy olyan filmeket néz, amit más nem? Egyébként Grand Torino, 7 pounds, Benjamin Button... Érdekes... Mégis hol láttad ezeket a filmeket? Még külföldön is nem rég vetítik, de biztos ezeknek kellene nyernie 2008-at Mo.-n. Az hogy te lehúztad a DVD-sreener egy szar magyar felirattal, vagy komoly angoltudás nélkül mégis angolul megnéztél, csak azért mert "ezek vannak GG-re jelölve", majd ezzel mész fórumokra gizdáskodni, más filmeket leszúrni. Csak gratulálni tudok.

De h On is legyen a hozzászólás:
A Mamma Mia és a Szex és New York sztem a női közönségnek (illetve a randizóknak) jött be.
A Kung-fu Panda, Madagaszkár 2 és Wall-E animációs és mint ilyenre egész család ül be, talán az évben egyszer a moziba valamire, akkor is a gyerekek miatt.
Az Indiana Jones, Múmia és Batman, mind várt és mind sikeres előzőrésszekkel borítékolhatóak voltak, ráadásul a Batman kritikai sikere is sokat dobott a dolgon.

nEM TUDOM MI EZEN A MEGLEPŐ...
2009. jan. 12. 11:46 | válasz | #45
Na, beözönlött az rtlklub szupermozi rajongói klub.
2009. jan. 12. 10:27 | galéria | válasz | #44
Aki igényes szórakozásra vágyik az nem filmet néz. Bár ha neked ez az igényes szórakozás netovábbja, akkor gratulálok. :)

Az utolsó mondatod, pedig gyönyörűen jellemez. Grat! :)
2009. jan. 12. 10:19 | galéria | válasz | #43
Mivel aki csak az agyatlan szórakozást keresi, az vélhetően jómaga sem egy észlény... Ez azt hiszem, egyértelmü.

Gondolom aki pl két munkahelyen dolgozik, tanul hazamegy este és nem az Anyeginre vágyik, hanem inkább csak bambulna ki a fejéből egy órát, mert fáradt olvasni, vagy pl. "filozofálni egy névtelen hős érzésein" az rögtön hülye nem?

Úristen!
2009. jan. 12. 00:20 | válasz | #42
Szerintem nyugodtan vegyél vissza az arcodból, mielött felmegy a vérnyomásod és agyvérzést kapsz....hogy fogalmakat nem értesz "nem ildomos ragaszkodni"az 1 dolog (és itt nem az ildomoson van a hangsúly:D)de hogy még reklámozod is, hogy hülye vagy (sőt büszkén vered a melled rá), nem kicsit égő...
2009. jan. 11. 23:46 | galéria | válasz | #41


Ez igen. Ez a színvonal. És az a legjobb, hogy semmit nem kell írjak, hogy lejárassalak. Megteszed saját magad.
2009. jan. 11. 23:00 | válasz | #40
Ja, az vagyok, ellenben veled, aki szerint a közönség igényei teljesen rendben vannak a tucatszarokkal. :D Még ilyeneket bohóckodjál már srác, jó egy kicsit pofánröhögni egy ennyire hülye, primitív agyhalott senkit. :D

Sajnálod? És CSAK azt néznek? Szerinted van olyan ember, aki CSAK drámákat néz? Te jó ég, hány éves vagy, 17? Nem, nem csak azt nézek kisgyerek, de jóval többre tartom azokat. Ééérteeed, ha többre tartom a komolyabb filmeket, akkor nem csak komolyabb filmeket nézek. Így hát amit telitalálatnak véltél az igazából nem más, mint egy fogyatékos labda mellé rúgása.

Intelligenciáról pedig a te idióta, kezdetleges, a szart propagáló izlésvilágoddal nem igazán értekeznék. Menj, inkább nézz meg valami jó kis vígjátékot, ahol az anon plus ultra poén, hogy azt mondják "bazeg".

Szar plebs...
Sir Ny  
2009. jan. 11. 16:17 | válasz | #39
hát én inkább vagyok savanyú, minhogy röhögjek azon hogy az ember tökét Baseball ütővel ütögetik.
2009. jan. 11. 14:34 | galéria | válasz | #38
#34
#35

Nyugodtan ezeket is magadra veheted.
2009. jan. 11. 14:32 | galéria | válasz | #37
Te hülye vagy. Nem írtam olyat, hogy nem kell nézni elgondolkodtató filmeket. Én is szoktam. Annyit írtam, hogy sajnálom azokat akik CSAK azt néznek. Persze aki szándékosan félre akarja érteni.... De látom sajnos az intelligencia szinted a béka popsija alatt van. Neked tényleg nem szabad a gondolkodtatós filmeken kívül mást nézned, mert még hülyébb leszel.

Gondolom beletrafáltam, hogy egy savanyú, beszürkült ember vagy erre a nagy kirohanásod. No nem baj. További szép napot.
2009. jan. 11. 13:02 | válasz | #36
Aha, tehát nem okos dolog elgondolkodtató filmeket nézni. :D Amúgy jól vagy?

Sokkal okosabb dolog igénytelen szemeteken vihorászni nonstop, elvégre attól pallérozódik az elme. :D Megértem én, hogy nehezedr eesik egy komolyabb filmre összpontosítanod, ez esetben tényleg csak a habkönnyű - értsd: legalja - filmek lehetnek az eseteid.

A végén még az elítélendő, ha valaki az igényesebb szórakozási fajtákat részesíti előnyben. No persze ki ad a plebs hörgő szavára... A plebs többi alja tagja legfeljebb.

A szórakozás szó jelentésével köszike tisztában vagyok. Te hogy állsz az igényes szórakoztatés kifejezéssel? Gondolom, tökéletesen ismeretlen avagy elítélendő fogalom. Sebaj, nézzed csak az olcsó, tartalmatlanfos, debilség szintjén mozgó fingóshányós szarpoénos vígjátékaidat, hidd azt, hogy ez a csúcs, és hidd azt, hogy akik igényesen szórakoznak, azok besavanyodott emberek...

A butaságra nincs ellenszer, egy hülyét nem lehet meggyőzni arról, hogy ostoba, mint a föld és igénytelen, mint egy rétinéger. Szerencsére nem kell ilyenekkel vegyülnöm.
winnie  
2009. jan. 11. 12:03 | válasz | #35
huhh, ezt a tévés topikban is el kéne mondani, mert ott meg a hét műtárgyát akarja mindenki nézni a szórakoztató műsorok helyett.

(amúgy van jó meg rossz film minden kategóriában, a legbutább az, aki másokat a filmnézési szokása alapján néz le - ezt csak az vegye magára, akinek inge.)
2009. jan. 11. 11:40 | válasz | #34
Mit kell ezen lovagolni, moziban a szórakoztató filmek mennek mi ebben a vérlázító, azt megnézem (ha vígjáték akkor meg azért mert a társaság még jobban tolja a hangulatot) de attól még ugyanúgy megnézem a komolyabb filmeket is, csak nem moziban, vagy nem mindegyiket. Ez nem igénytelenség kérdése, vagy IQ-é (na ez a legnevetségesebb amikor ezt keverik bele) csak a film elvileg kikapcsolódási, szórakozási forma, a komolyabb filmeken is ki lehet kapcsolódni, de máshogy (+állandóan csak ilyeneken, eléggé zombi gyerek az ilyen aki csak ezeken kapcsolódik ki) nincs ebben semmi extra az ember ha szórakozni akar inkább egy jó nőt dug meg mint egy intelligenset.
2009. jan. 11. 09:18 | galéria | válasz | #33
Az ildomos szó eredeti jelentése: okos, ésszerű. Ha gondolod nyugodtan utána nézhetsz.

Továbbá nem fogok vitatkozni ízlésen mert teljesen felesleges. Egy gondolat: nagyon savanyú ember lehetsz. A gondolkodás módodat látva gondolom egy vígjátékot nem nézel meg mivel azoknak nem sok mondanivalója van és nincs min a film után filozofálni. Komolyan sajnállak miatta.
Engem egy cseppet sem lep meg, hogy nem az elmélyült, komoly mondani valóval rendelkező filmek nyertek. Sokan ha leülnek filmet nézni, akkor kikapcsolódásra vágynak. Már maga a szónak is ez a jelentése.
Az általánosításod meg nagyon nem állja meg a helyét. És nagyon nem szerencsés, hogy azokat akik általad igénytelennek jellemzett filmeket néznek, lenézed. Sok több diplomás, nagyon okos, értelmiségi embert tudhatok a barátomnak akik bizony szintén megnézik a kommersz popcorn filmeket.
2009. jan. 10. 21:57 | válasz | #32
Ildomos? Szerintem ez nem illem, etikett kérdése, hanem izlésvilágé és orientációjé.

És ne haragudj, de inkább nézek elgondolkodtató - tehát tartalommal rendelkező - filmeket, semmint agyzsibbasztó hülyeségeket. Persze ez gondolkodásmód kérdése, más tényleg csak vigyorogni akar és nézni ki a fejéből, miközben a vásznon mindenféle vicces, vagy számára vicces dolgok zajlanak, bizonyos mértékben ez sem elítélendő.

Nem ezen akadtam ki. Hanem azon, hogy a cikkben felsorolt filmeknek nem hogy az éves top 10-es listában nincs helyük - sokkal igényesebb és sokkal művészibb produktumok jelenléte okán, és igen, a filmművészetben mint művészetben még mindig a mondandó artisztikus módon való megjelenítése az egyik lényeg -, hanem inkább a legrosszabb alkotások listáján kéne tanyázniuk.

A kiakadásom fő csapásíránya tehát inkább az, hogy a közizlés olyan mélységekbe, öncélú igénytelenségbe süppedt, amelyet például ezeken az év végi eredményeken is jól láthatunk.

Megértem én az agyatlan szórakozás iránti igényeket - egy bizonyos határig. Mivel aki csak az agyatlan szórakozást keresi, az vélhetően jómaga sem egy észlény... Ez azt hiszem, egyértelmü.
Hegi90  
2009. jan. 10. 14:14 | galéria | válasz | #31
meg a Wall-E is tetszett még, hiába nem szeretem már az ilyen Pixar-féle animációs filmeket (hiányzik már egy kis klasszikus :S)
Hegi90  
2009. jan. 10. 14:11 | galéria | válasz | #30
Trópusi viharon egyszer sem nevettem :S. Ellenben a Zsenikém szerintem valami überbrutál volt :DDDDDDD. Annál jobb vígjátékot rég láttam :)))). Szerintem örök favorit marad.

Legenda vagyok pedig nagyon jól meg lett csinálva, a story is tetszik :))). Sokkal jobb, mint a Kaptár..

A legnagyobb favorit pedig egyértelműen a Sötét lovag volt :)))))
winnie  
2009. jan. 10. 13:38 | válasz | #29
nem besértődni kell - nem arra céloztam, hogy nem értetted, de ha te is ezt mondod, akkor miért a film a nulla?

ilyenkor érdemes elolvasni pár kritikát, véleményt a másik oldalról, hogy mi a fenét istenítenek egy filmben (és fordítva, ha egy általad imádott filmet lehúznak, akkor is nagyon tanulságosak a negatív vélemények.)
2009. jan. 10. 13:15 | galéria | válasz | #28
Nem tudom, hogy te másnak a nevében szoktál-e beszélni, de én mindig a saját nevemben beszélek és a saját véleményemet írom le. És igen, biztos nem értettem......................
winnie  
2009. jan. 10. 10:55 | válasz | #27
azért ilyenkor szembehaladva a forgalommal ne kinyilatkoztatást tégy, hanem megengedőleg ismerd el, hogy rád nem gyakorolt hatást. hidd el, nem véletlen, hogy ekkora a lelkendezés körülötte (a könyvet olvasva még jobban tudnád árnyalni a képet), erre szokták rosszmájúan azt mondani, hog "attól, hogy nem értetted meg, még nem rossz a film" - én ezt nem mondom, mert épp úgy baromság.
2009. jan. 10. 08:36 | galéria | válasz | #26
Nem tudom mennyire ildomos ragaszkodni a gondolkodtató filmekhez. Az, hogy nem popcorn múvi valami nem jelenti azt, hogy jó film, hiába próbál gondolkodtatni. Ott van pl az általad említett Nem vénnek való vidék. A gyilkos alakítását kivéve egy nulla az a film. Néhány popcorn mozi elgondolkodtatóbb és több mondanivalója van mint annak. Csak megpróbálták olyan köntösbe öltöztetni, hogy úgy hasson.
2009. jan. 10. 00:41 | válasz | #25
Valóban, ezek honi mozikban még nem mennek, d enem hinném, hogy rekordokat döntögetnek majd. Tavaly volt valami nagyobb mozgás mondjuk egy Jesse James, egy Vérző Olaj, vagy esetleg egy Nem vénnek való... premierjén? Kötv ehiszem, és ezt tartom elkeserítőnek, mely elkeseredésből a pattogó hozzászólásom fakadt...

Abban igazad van, hogy akadnak kakukktojások, mint például a Fincher-mozi, én is meglepődtem rajta, hogy épp az USA-ban milyen jól fogadták. Ebből látszik, hogy igazából semmire nincs 100%-os szabály. Seagal? Nos igen, azt is elfogadhatjuk egy művészetnek, ha a bevételre építő stáb épp eltalálja azt a plebsi közizlést, mely sem túl emelkedett, sem túlontúl igénytelen. :D

sandor206: És még mennyi ideig "csak" kikapcsolódni akarsz? Egyébként úgy írtad ezt most le, mintha egy értékesebb film legalábbis 250-es, másfél-két órán keresztülegyfolytában izzásig használandó IQ-t követelne meg.

Szerintem egy komoly film is nyújthat kikapcsolódást, sőt, nyújt is. No persze akiknek nem elegendő a szellemi kapacítása, azok természetesen bajbna lehetnek, amikor ezzel a megállapítással egyet kéne érteniük...

És tudod, az agyzsibbasztás és szórakozás között hatalmas differenciák vannak. Barátnőmmel meg kellett néznem a Sex and the City-t. A háromnegyedénél szabályos blackoutom volt - de tényleg -, annyira rossz hatással volt rám az a tömény szenny és ostobaság, ami kiáradt ebből a mocsokból. Egyszerüen annyira megrettent az elmém ettől a mocsoktól, hogy öt percre totál kikapcsolt... Ez lenne a szórakozás? Kötve hiszem.
2009. jan. 09. 21:26 | válasz | #24
Az fel se merül a kritizálókban, hogy a legtöbb ember azért a moziba szórakozni megy nem katarzisba esni, ezek agyrágógumik, ennyi se több se kevesebb!
2009. jan. 09. 13:18 | galéria | válasz | #23
Ezeknél a cikkeknél mindig elgondolkodom, hogy nekem mik voltak az év filmjei és, hogy mi alapján rendszerezzem őket, vagy mi alapján állítsam fel a saját top listámat. Az, hogy mennyire tetszett egy film még magam számára is elég szubjektív mert a különböző műfajokat sokszor nem, vagy csak nehezen lehet összehasonlítani egymással. Ezért idén egyszerűen azt vettem figyelembe, hogy hányszor néztem meg egy filmet. És akkor összesen két cím jut az eszembe. Az egyik az Iron man a másik pedig a Wall-E. Talán összesen ez a két film volt amit 1-nél többször is láttam. Szóval nálam 2008-ban ezek voltak a top filmek.
Mamma Mia - nekem túl nyálas, pedig szeretem a musicaleket.
Dark Knight - tartom magam ahhoz, hogy összecsapott lett. Színészileg nagyon jó, történetileg meg átlagos vagy még az sem. Kár érte mert a Kezdődik briliánsan sikerült.
Kung-Fu panda - szerethető, de nálam nem top.
Narnia 2 - számomra szívfájdalom, mert az első rész nagyon tetszett. Ebből valami hiányzott.
Madagascar 2-őt sajna még nem láttam.


A többit vagy nem láttam vagy felejtős kategória Max Paynen keresztül a Trópusi viharon át.
winnie  
2009. jan. 09. 13:16 | válasz | #22
"Seven Pounds, Benjamin Button, Gran Torino, csak hogy néhányat említsek nagy hirtelen 2008-ból."

á, köszi! visszaszívom a kérdésemet, így korrekt. (végre. valaki.)

de azt ne feledd, hogy ezek februári magyar premierek. és azt se, hogy ezek ehte oscar-filmek és tudod, hogy mi a véleménye az itteni többségnek azokról a filmekről, amiket oscarra jelölnek/fognak jelölni majd. (jó filmek, legalábbis 3-ból 2 az szerintem is, de ki vagyok én - viszont amerikában és sehol sem lesznek legnézettebbek, mert... szóval nem.)

"Hülyéknek ostoba filmeket - ez a biztos recept, hiszen rengeteg a hülye, akiknek rendesen sértés lenne egy komolyabb hangvételű alkotás"

megint igazság, de akkor hova teszed az igényes és sikeres filmeket? pl. a benjamin button amerikában fincher minden eddigi filmjét lenyomja, harcosok klubjástól, pánikszobástól, hetedikestől. és, persze, ha igaz lenne, akkor miért nem steven seagal a legnézettebb? felteszem, azért van egy határ, ahol sikeres lehet valami igénytelen. (más kérdés, hogy mivel a legutóbbi 15 seagal-filmet nem láttam, így nem nyilatkozom róla, hiszen lehet, hogy akad köztük nagyon jó is.)
winnie  
2009. jan. 09. 13:13 | válasz | #21
Ebben lehetne igazság is (persze akkor nem értem, hogy miért a magyarokat, miért nem a világ mozinézőit minősíted), de gondolom ezzel azt sugallod, hogy te nem vagy igénytelen. lentebb is írtam, hogy épp ezért kéne tanítani a fórumok népét (minket), hogy egy igényes néző mit néz. meg végre akad valaki ebből a kasztból is.

(más kérdés, hogy honnan tudnád, hogy igénytelen a magyar néző, hiszen te nem láttad a legnézettebb tíz filmet, így nem tudod, hogy milyen. ha meg láttad, akkor legalább önkritikus vagy, hiszen magadat is igénytelennek tartod, lévén megnézed a legnézettebb filmeket.)

persze valószínűleg mindez pusztába kiáltott szó, az átlagos sg-ző vagy kidobta a tévéjét vagy mindent kiköttetett csak a discovery-t hagyta meg a doksik és a reality-k miatt, amúgy meg minden este oldalára veti a tarisznyáját, felhúz valami csattogós szandált és elzarándokol a művész moziba a legújabb üzbég kísérleti operafilmet megnézni.
2009. jan. 09. 13:01 | válasz | #20
"mert mindig is érdekelt volna, hogy aki a kommersz, popcornmozikra (indy, mamma mia, sötét lova, panda, madagaszkár, walle, trópusi vihar) nem vágyik, az milyen filmeken érzi azt, hogy magához kell nyúlnia."

Seven Pounds, Benjamin Button, Gran Torino, csak hogy néhányat említsek nagy hirtelen 2008-ból.

"azt már meg sem kérdezem, hogy akkor miért nem olcsó sz-rokat gyártanak a drágák helyett..." - talán mert így lehet profitképesen kielégíteni az igénytelen többség minimalista szellemi elvárásait. Hülyéknek ostoba filmeket - ez a biztos recept, hiszen rengeteg a hülye, akiknek rendesen sértés lenne egy komolyabb hangvételű alkotás.
2009. jan. 09. 12:57 | válasz | #19
A cikk alapján egyértelmü hogy valami elképesztően igénytelenek a magyar nézők. Ezek a filmek simán elmehetnének az rtl szupermozi aljaembereknek készült szarságába is, hát gratulálok.
winnie  
2009. jan. 09. 12:07 | válasz | #18
"Ezt a Mamma Mia-t en se neztem meg. A kolleganom annyira lehuzta, eleve ugye eneklos is ami mar nem idnult sok eselyel nalam, de radasul meg szar is. :)"

nekem is kéne egy ilyen ember, aki megmondja nekem, hogy milyen egy film, akinek robotikusan megbízok az ízlésében, aki kvázi megmondja nekem, hogy mit nézzek:)

"Ez van, erre van igeny. Olcso szar filmek. Meg szerencse, hogy nem USA-ban volt ilyen sikeres mert akkor raalnanak ezekre."

klasszikus sznobhatás, amit sokan néznek, az csak sz*r lehet. de ez most lényegtelen, mert mindig is érdekelt volna, hogy aki a kommersz, popcornmozikra (indy, mamma mia, sötét lova, panda, madagaszkár, walle, trópusi vihar) nem vágyik, az milyen filmeken érzi azt, hogy magához kell nyúlnia.

ez valamiért mindig elmarad, mert divat szidni a kommerszet, a tömegízlést (klasszikus: rádió: valaki szembemegy a forgalommal az autópályán. lame: valaki? mindenki.), hogy sz-r, de valamiért az fel sem ötlik a szidó fejébe, hogy az ő ízlése a sz-r és a tömegé a jó. (nyilván ez nem igaz, hogy a tömegé a jó, de éppen ezért kéne valamit felmutatni, hogy mik is a jó filmek, amik esetleg nem kellenek az olcsó sz*rokra vágyóknak. azt már meg sem kérdezem, hogy akkor miért nem olcsó sz-rokat gyártanak a drágák helyett...)
winnie  
2009. jan. 09. 12:01 | válasz | #17
"Szóval a nézőszám inkább a marketingesek sikere, mint a film készítőié."

max az első héten, de ha ennyire egyszerű lenne, akkor minden film marketingjére sokat költenének és minden siker lenne. a marketing csak egy tényező, de általában sokkal fontosabb az, hogy az embert mennyire érdekel egy film önmagában, a marketing nélkül.
Lame  
2009. jan. 09. 10:57 | válasz | #16
"s ez pedig remekül mutatja, hogy a közönség kevéssé kíváncsi az újdonságokra, inkább biztosra akar menni." Vagy inkabb, hogy mennyire igenytelen.
Ezt a Mamma Mia-t en se neztem meg. A kolleganom annyira lehuzta, eleve ugye eneklos is ami mar nem idnult sok eselyel nalam, de radasul meg szar is. :)
De ugylatszik sokaknak annyira tetszett, hogy joparszor megneztek. Ez van, erre van igeny. Olcso szar filmek. Meg szerencse, hogy nem USA-ban volt ilyen sikeres mert akkor raalnanak ezekre.
2009. jan. 09. 08:56 | válasz | #15
#2, igazad van, nem nagyon érdekel hogy rajtam kívül hány embernek tetszett illetve hány ember nézte meg, attól még nekem tetszett. Csak meglepődtem, azt hittem nem csak én meg pár fanatikus vagyunk régóta kiéhezve egy jó sci-fi mozira.

Meg persze önmagában a nézettség nem jelent semmit, mert az csak azt mutatja hogy hány embert sikerült rávenni a filmplakáttal és/vagy az előzetesekkel hogy nézze meg a filmet moziban. Szóval a nézőszám inkább a marketingesek sikere, mint a film készítőié. Ebben a számban nincs benne az, hogy a 200.000 nézőből hány jött ki úgy a moziból, hogy na ez egy jó szar film volt, pénzkidobás volt a mozijegy.

#7 Ha már szóbahoztad a warezt, érdekes hogy ott a 2008-as filmek toplistája mennyire másképp alakul a "sötét" oldalon. Egy nagyobb magyar torrentoldalról, a legtöbbször letöltött 2008-as filmek

DVD-R toplista

1. A.Mumia-A.Sarkanycsaszar.Sirja.2008.HUN.PAL.DVDR-Knight
2. Mamma.Mia.2008.HUN.PAL.DVDR-Knight
3. Batman.A.Sotet.Lovag.2008.HUN.PAL.DVDR-Knight
4. Wall-E.2008.HUN.PAL.DVDr-pOK
5. Szex.es.New.York.A.mozifilm.2008.HUN.PAL.DVDR-L20

XviD toplista:

1. Ne.szorakozz.Zohannal.2008.R5.XviD.CUSTOM.HunDub-R
2. Amikor.megallt.a.Fold.2008.iNT.CAM.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB
3. James.Bond.Quantum.csendje.iNT.DVDSCR.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB
4. Madagaszkar.2.iNTERNAL.TC.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB
5. Zsenikem.Az.ugynok.halali.2008.DVDRip.Xvid.Hun-rtz6

winnie  
2009. jan. 09. 07:58 | válasz | #14
"Ezen kívül nem igazán jut eszembe maradandó! "

pedig akadt bőven jobb film nála, csak nem nézted őket, mert azok nem voltak 100-200 milliós költségvetésű hollywoodi szuperprodukciók:)
2009. jan. 09. 07:51 | válasz | #13
Tudom elcsépelt amit mondok de az év filmje a Sötét lovag volt szerintem. Ezen kívül nem igazán jut eszembe maradandó! Ha az idei előzeteseket nézem jóval több jó filmre számíthatunk és ha nem tévedek idén kapunk két Johnny Depp filmet amik azért nem szoktak csalódást okozni.
2009. jan. 09. 05:33 | válasz | #12
a tropusi vihar az jo cucc volt
2009. jan. 09. 00:50 | válasz | #11
A Kis Vuk hol van?Hogy-hogy nem került be 2008 krémjei közé?
2009. jan. 08. 23:56 | válasz | #10
A listából pedig messze a TDK a legjobb ha már hiányoltátok a TDK-t :) Ezért is jelölték ma a rendezők és színészek szövetsége is emellett a producereké is a top 5 filmbe és rendezőre, mellékszereplőre. Sokak szerint külföldi fórumokon ez nagy jelzés lehet hogy a Button, a TDK, a Slumdog, a Frost/Nixon tuti befutó egy Oscar jelölésre is legjobb filmben pl.
2009. jan. 08. 23:53 | válasz | #9
A Gyűrűk Ura trilógia és a Harry Potter 1-2. része is milliós nézősereget produkált 2004-2005ös adatok szerint. Népszabadság, Blikk, Magyar Nemzet stb.

Mamma mia hatalmas siker hatalmas gatyiság, blődliség és gyenge színászi játék gyenge énekhangokkal megspékelve jó kis Abba számokkal szép Görögországgal sé csodás boldogság érzettel nyakon öntve. Mint film gyenge kategória mint öröm adó bódogság erős kategória.
2009. jan. 08. 22:00 | válasz | #8
hú de még mennyire, SG-n még a nevét se találta a google
2009. jan. 08. 21:56 | válasz | #7
a cikkben szereplő filmeknek még a warez változatát se néztem meg. ez azért elég furcsa.
de azt sem értem, miért van az, hogy a másik Batman filmről senki sem beszél.

winnie  
2009. jan. 08. 21:54 | válasz | #6
csak? képregényfilm ilyen jól mikor hozott itthon?:)
2009. jan. 08. 21:40 | válasz | #5
Kövezzetek meg, de nekem a Legenda vagyok nem jött be, kb. elaludtam rajta... ;)
2009. jan. 08. 21:14 | galéria | válasz | #4
Hát nincs mese, különc vagy. :))
2009. jan. 08. 21:03 | válasz | #3
ááá, még sehol egy TDK-fanatikus, hogy milyen hülyék a magyarok, hogy csak 7.:-D
winnie  
2009. jan. 08. 20:48 | válasz | #2
a 25-be azért gondolom belefért. a legenda vagyokot sokan szerették, sokan utálták is (emlékszem, itt a fórumon is ment a pro és kontra marása egymásnak), azt meg el kell fogadnod, hogy nem mindenki van oda ezekért a feldolgozás filmekért. meglátják, hogy remake, hányak egyet, tovább állnak. (én maradok középen, nálam 5/10 a film, de az valóban gáz volt, hogy mennyire le lett butítva az eredetihez, de még az első feldolgozáshoz képest is.)
2009. jan. 08. 19:57 | válasz | #1
Szinte biztos voltam benne hogy a Legenda vagyok a top 5-ben szerepel majd valahol, de hogy még a tizes listán sem látni, az kiábrándító... Ennyire nincs igény a valóban jó filmekre, vagy csak én vagyok különc hogy az elmúlt év(ek) legjobb filmjének tartom? (Persze azt tudom, hogy a nézőszám és a minőség között nem mindig van egyenes arányosság, de akkor is)