Hová tűnt a Vénusz vize?
2008. december 27. 15:40, szombat
A Venus Express elvégezte első légkörrel kapcsolatos észleléseit a Vénusz nappali oldalán. Tavaly a szonda adataiból sikerült megállapítani, hogy a bolygó eltűnt légkörének nagy része az éjszakai oldalon szökött ki a világűrbe. Bár az eredmények nem pont azok, amire a tudósok számítottak, a két megfigyelés együttesen közelebb viszi a bolygótudósokat ahhoz, hogy megismerjék, mi történt a Vénusz vízkészleteivel, ami a feltevések szerint egykor ugyanolyan bőséges volt, mint a Földé.

Hirdetés

Az űrszonda magnetométer műszere (MAG) hidrogéngáz szökésének egyértelmű jeleit észlelte a nappali oldalon. "Ez az a folyamat, amit gyanítottunk, hogy végbe megy a Vénuszon, azonban most először sikerült mérnünk is" - nyilatkozott a kutatást vezető Magda Delva, az Osztrák Tudományos Akadémia tagja.

A Venus Express jól kiválasztott pályájának köszönhetően a teljes folyamat nyomon követhető, a szonda egy erősen elliptikus pályán kering, ami áthalad a bolygó sarkkörei felett.

A víz kulcsfontosságú molekula a Földön, nélküle elképzelhetetlen az élet. Mivel a Föld és a Vénusz megközelítőleg azonos méretű és egy időben is alakultak ki, a csillagászok úgy vélik, mindkét bolygó azonos mennyiséggel kezdte pályafutását a számunkra oly értékes folyadékból. Ma a két bolygó hatalmas különbségeket mutat. A Föld légköre és óceánjai százezerszer több vizet tartalmaznak, mint a Vénusz. Az alacsony vízkoncentráció ellenére Delva és munkatársai 2x10 a 24-en hidrogén atom, a vízmolekula egyik alkotóelemének elvesztését észlelte minden egyes másodpercben a Vénusz napos oldalán.



Tavaly az ESA szondájának ASPERA (Űrplazma és Energikus Atom Elemző) műszere bebizonyította, hogy hatalmas hidrogén és oxigén veszteség megy végbe a Vénusz éjszakai oldalán. Nagyjából kétszer annyi hidrogén atom távozott, mint oxigén, és mivel a víz két hidrogén atomból és egy oxigén atomból áll össze, a megfigyelt veszteség arra utal, hogy víz bomlik fel a bolygó légkörében.

A Nap nem csak fényt és hőt sugároz az űrbe, folyamatosan napszél, töltéssel rendelkező részecskék halmaza áramlik ki belőle. A napszél elektromos és mágneses mezőket szállít a Naprendszeren keresztül, "átfújva" a bolygókon. A Földdel ellentétben a Vénusz nem képez mágneses mezőt, ami azért jelentős, mert bolygónk esetében a mágneses mező védelmet nyújt a légkör számára a napszéllel szemben. A Vénuszon a napszél akadálytalanul süvít át a felső atmoszférán, magával ragadva az ott található részecskéket a világűrbe. A bolygótudósok szerint az égitest ennek köszönhetően vesztette el vízkészletének egy jelentős részét az elmúlt 4,5 milliárd év során, azt azonban nem tudják meg mondani milyen hányada távozhatott a vízmolekuláknak ilyen módon. "Látjuk a vizet eltávozni az éjszakai oldalon, a kérdés azonban továbbra is az, mennyi szökött el a napszél hatására a múltban" - mondta Stas Barabash, a kirunai Svéd Űrfizikai Intézet tudósa, az ASPERA főfelügyelője.

A felfedezéssel a tudósok újabb lépést tettek a részletek megismerése felé, ez azonban még koránt sem az utolsó darab a kirakósban. Delva és munkatársai meg akartak bizonyosodni, arról, hogy a nappali oldal hidrogénje valóban vízből származik, ehhez a fentiekhez hasonlóan fele annyi oxigénatomot is észlelniük kellett volna a távozó hidrogén. Ez azonban mind a mai napig nem sikerült. "Folyamatosan vizsgáljuk a magnetométer adatait, eddig azonban nem lájuk jelét, hogy oxigén is távozna a nappali oldalon" - mondta Delva.

A különös jelenség egy új rejtélyt is körvonalaz. "Ezek az eredmények azt mutatják, hogy legalább kétszer annyi hidrogén lehet a Vénusz felső légkörében, mint gondoltuk" - taglalta Delva. Elméletileg az észlelt hidrogén ionok létezhetnek azokban a légköri régiókban, amik magasan a felszín felett helyezkednek el, ezeknek a régióknak a forrása a Vénuszon azonban ismeretlen.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 29. 23:25 | válasz | #34
Hipotézisek felállítása jó játék és bizony hasznos is. Biztosan fordult már elő, hogy bár az eredeti elméletet egyből nem sikerült bebizonyítani, de az abból továbbgondoltat igen. A hipotézisek gondolkodásra serkentő tulajdonságát se becsüld le, lehet valaki úgy felhúzza magát egy sületlenségen, mint te és nem nyugszik amíg nem bizonyítja az ellentetjét. Ez jó, mert a tudomány fejlődését szolgálja. Vagy nem :)
2008. dec. 29. 22:12 | galéria | válasz | #33
Szia droidka!

Tetszett a vers, nemtom ki a szerző, olyan józsefattilás hangulata van (Nincsen apám, se anyám...)
A költészet, akárcsak a zene vagy más művészetek, ha tényleg őszinték, és értéket akarnak hordozni, átadni, akkor ott megáll a tudomány, megáll az ész, mert ezek a szívhez szólnak.

Úgy érzem...nem is tudom hogy írjam le...szóval vedd úgy, hogy most megszorítottam a vállad, és kívánok neked is kellemes ünnepeket. Sok közös van bennünk.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. dec. 29. 21:54 | válasz | #32
Droidka!

Olyan is van a tudományban, hogy felállítanak egy hipotézist, és abból új következtetéseket vonnak le, és ha az beigazolódik, akkor valószínűleg igaz a hipotézis.
2008. dec. 29. 21:22 | válasz | #31
NEM HISZEK!

Nem hiszek már se a fűnek,
se a fának!
se anyáknak,
se apáknak!
Nem hiszek már se királynak,
se hercegnek,
kik vagyonukkal úgy hencegnek!
Nem hiszek már se szolgának,
se polgárnak,
se magyarnak,
se bolgárnak!
Nem hiszek már se a csúfnak,
se a szépnek,
se ifjúnak,
se a vénnek!
Kik engem mind hülyének néznek!
Nem hiszek már se hazugnak,
se "igaznak"
kik a szegénnyel csak kibasznak!
Nem hiszek már se a "jónak",
se a rossznak!
Kik innen mindent csak ellopnak!
Nem hiszek már se tanárnak,
mind szamárnak!
De legfőképp a több diplomásnak!
Nem hiszek már se tudósnak,
mind bolondnak!
Mert magukért csak úgy bomolnak!
Nem hiszek már se "okosnak"
se butának!
Kiknek ha igazat mondsz, csak utálnak!
Nem hiszek már se a szónak,
se írásnak,
se törvénynek,
se bírának!
Nem hiszek már se az észnek,
se a szívnek,
se a száznak,
se a tíznek!
Nem hiszek már se ördögnek,
se "angyalnak",
mert ha papírod nincs: igaznak nem vallnak!

Nem hiszek már se a fénynek,
se az éjnek!
se a kínnak,
se a kéjnek!
Nem hiszek már se a vígnak,
se a búsnak,
se léleknek,
se a húsnak!
Nem hiszek már se kurvának,
se a szűznek,
se a víznek,
se a tűznek!

Én e földön nem hiszek már senki másnak:
csak a végső
elmúlásnak!...

T.D.
2008. dec. 29. 21:05 | válasz | #30
Csak azt mondom, amit látok.:) Honnan tudja ENNYIRE, hogy mi van a bolygó belsejében??? Szerinted mi a nagyobb bűn, az ha az ember káromkodik, vagy ha valaki úgy osztja az észt mindenről, mintha mindent tudna? Én nem tudok mindent, de addig nem fogok mást gondolni azokról az emberekről akik ezt eljátsszák. Vagy akkor jó pofizzak? Pl.: ''Hű de okos vagy, igen, hű de biztosan igazad van!!!'' Imádom a karácsonyt, az is olyan egy őszinte ünnep, egy őszinte világban. :)

Ami a szívemen az számon. Talán ne adjon rá okot, hogy szidjam és akkor befogom.És tudod, hogy most konkrétan mi az ok? Az, hogy lehet akár tízmillió fok is egy bolygó belsejében, és ha teszem azt van valami, ami elnyeli, akkor láthatsz te abból akármennyit kifelé...

Addig tőlem ne várjon mást az ilyen.De én csak egy korlátolt barom vagyok, ne törődj velem! BÚÉK!:):):)
2008. dec. 29. 20:39 | galéria | válasz | #29
Nos, én nemtom mi van a Vénuszon, de azt látom, hogy a te szádból folyton egy fasz jön elő.
2008. dec. 29. 20:22 | válasz | #28
2009-ben is imádni fogom az ilyen mindentudó tudósokat, akik mondják a tévedhetetlent arról, hogy mi a fszom van x bolygó belsejében, biztos mindegyik küldött le oda szondát, onnan tudják ennyire a tutit. :)
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. dec. 29. 18:11 | válasz | #27
"Igen, ez is egy ok. A Mars jóval öregebb a Földnél. Viszont jóval távolabb is van a naptól, úgyhogy gyorsabban is hűlt. A Vénusz pedig egyelőre nem fog kihűlni; ahhoz túl közel van a naphoz. Mondom nincs számottevő tengelyforgása, így a "dinamó" elv nem működik, ami elektromosságot, vagyis mágneses mezőt termeljen."

A Marson azért szilárdult meg a mag, mert elfogyott a rádioaktív anayaga a magnak, ami a bomlása közben hőt termel. Az, hogy a Naptól messzebb van, nem lett volna elég ahhoz, hogy gyorsan kihűljön. A kéreg alatt 1500-2000 fok van úgy saccra. Az a pár fok különbség az nem oszt, nem szoroz a hűlés szempontjából. A Marson is volt folyékony víz. Mondjuk akkor nem lehetett sokkal alacsonyabb az átlaghőmérséklete. Azóta azért van ott nagyon hideg, mert elvesztette a légkörét, és nincs minek felmelegedni, illetve nincs ami meggátolja, hogy a felszín az elnyelt napfényt hősugárzással el is veszítse...
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. dec. 29. 18:05 | válasz | #26
"Nincs mágneses tere? Lehet, hogy a tengelyforgása olyan lassú, hogy ezért nincs neki?
Kár hogy ott sosincs jégkorszak!"

A mágneses térhez nem elég a tengely körüli forgás. Ha jól emlékszem, akkor ahhoz az is kell, hogy a bolygó felszíne alatt ne szilárduljon meg a mag, és ehhez az kell, hogy legyen utánpótlása a hőnek, tehát legyen benne elég lebomlanivaló rádióaktív anyag. Meg persze, hogy legyen elegendő vas is abban a magban. :-)
2008. dec. 29. 15:02 | válasz | #25
Igen, ez is egy ok. A Mars jóval öregebb a Földnél. Viszont jóval távolabb is van a naptól, úgyhogy gyorsabban is hűlt. A Vénusz pedig egyelőre nem fog kihűlni; ahhoz túl közel van a naphoz. Mondom nincs számottevő tengelyforgása, így a "dinamó" elv nem működik, ami elektromosságot, vagyis mágneses mezőt termeljen.
L3zl13  
2008. dec. 29. 14:03 | válasz | #24
Nem érted. A vénuszlakók kivették a vízbül a zoxigént, és a maradék hidrogén meg kiszökik a légkörből. -> Ez a bizonyíték a vénuszi élet létezésére!
2008. dec. 29. 13:26 | galéria | válasz | #23
A Földnek azért van erős mágneses védőmezője, mert a magja még nem hűlt ki, ha kihűlt volna, akkor ugyanaz lenne a helyzet mint a Marson(ahol csak helyi mágnesezettség van, a kőzetekben, és a víz nagy részét szintén elvitte a napszél)
Javítsatok ki, ha tévednék.
2008. dec. 28. 11:45 | válasz | #22
áá, hülye az a vénusz express, kapcsojják ki...
2008. dec. 28. 08:13 | válasz | #21
na, ez az első eset amikor nem a zoxigént veszi ki a vízbűl hanem a hidrogént!
2008. dec. 28. 00:10 | válasz | #20
Ha jól tudom (vagy majd engem is kiigazít valaki) a Vénusznak nincs tengelyforgása. Vagyishogy van, csak olyan lassú, hogy egy fordulat éppen annyi ideig tart, amíg megkerüli a Napot. Így aztán mindig ugyanazt a felét fordítja a Nap felé. Ez a tengelyforgás eléggé általános holdak esetén, így kering többek között a mi holdunk is, meg az óriásbolygók néhány holdja. Ezért írja a cikk, hogy az árnyékos meg a napos oldalán. Így aztán nem valami búgócsiga égitest. S mivel nem elég gyors a forgás, elhanyagolható a belső olvadt mag lötykölődése a szilárd kéreghez képest. Nem tudom jobban kifejezni magam. Tehát ergo szinte nincs is neki mágneses tere, ami a korpuszkuláris sugárzást elnyelné. Tán így van valahogy, vagy valami... mittudomén...
2008. dec. 27. 23:36 | válasz | #19
nem a halak itták meg, hanem hülye vénuszlakók addig szennyezték a vénuszt, míg az utolsó óceán is kiszáradt, és most jól ottmaradtak víz nélkül.most két lehetőség áll a vénuszlakók előtt: vagy menten kipusztulnak, vagy elkezdik keresni a túlélésre megfelelő bolygót...először saját naprendszerükkel kezdik...

Boldog 2009-et!!!

Pares  
2008. dec. 27. 22:29 | válasz | #18
Hát én úgy tudom, hogy a Föld úgy gerjeszti a mágneses terét, hogy a mag a körülötte lévő köpenyhez képest mozog. Ezek szerint a Vénuszon nincs ilyen. Javitsatok ki, ha rosszul tudom.
2008. dec. 27. 22:22 | válasz | #17
Nincs mágneses tere? Lehet, hogy a tengelyforgása olyan lassú, hogy ezért nincs neki?
Kár hogy ott sosincs jégkorszak!
sKeezo   "Rest in Peace sKeezo" 
2008. dec. 27. 22:21 | galéria | válasz | #16
2008. dec. 27. 22:17 | válasz | #15
Már csak azt kéne tudni hogy az elfek hogyan illenek a képbe.
2008. dec. 27. 22:11 | válasz | #14
Hogyhogy hová lett? Hát kiszítta a Nap. Vagy két három fokkal melegebb a klíma arrafele, ha jól sejtem...
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. dec. 27. 21:54 | galéria | válasz | #13
Itt is lehet akkora hőmérséklet, mint a Vénuszon, ha elszabadul a metánkészlet a tenger aljából...
WinG  
2008. dec. 27. 20:42 | válasz | #12
Ebben az esetben elnézést :)

NEXUS6: sírva röhögtem rajta :D
2008. dec. 27. 19:56 | válasz | #11
Gratulálok az elmélethez, szép!
2008. dec. 27. 19:44 | válasz | #10
A Vénuszon egykor óceánok lehettek, mint itt a Földön, de 100 fok körüli hőmérsékleten. Abban a vízben nemigen lehetett élet..
2008. dec. 27. 19:37 | válasz | #9
Ez szép volt. Csak rád ne dőljön a karácsonyfa :)
NEXUS6  
2008. dec. 27. 19:15 | galéria | válasz | #8
Hogyhogy, hogy hogy mi!?
Hogy hova tűnt a Vénusz vize? Hát a nagy melegben megitták a halak, de mivel elfogyott, így a halak szomjanpusztultak és nem tudták többet kipisilni.

Szerencsére a Földön is melexik a klíma, de a halakat lehalásszuk, meg a vegyszerekkel is jól kiircsuk, így nem fogják tudni meginni mielött kipusztulnak, így szerencsére a Föld sosenem fog olyan helyzetbe kerülni, minta a Vénusz. Tudományosan be lett bizonyítva márez!


2008. dec. 27. 18:59 | válasz | #7
Ez a mondat önmagában hülyeség. Mikor hallottál olyat hogy a "napos oldalra" vonatkoztatva adtak meg emisszió értéket?! A fordításból vagy az eredeti cikkből kimaradt a felületelem, amire vonatkoztatják az adott értéket. Ha itt például 1 m^2-re vonatkoztatott az érték, akkor a 3,3 mol/(s*m^2) emisszió már jelentős. De ki tudja talán az 1 km^2-re vonatkoztatva is sok lehet egy bolygó viszonylatában. Ehhez már nem értek....

Mindenkinek boldog új évet!
2008. dec. 27. 17:46 | válasz | #6
Valójában erről szól a tudomány maga. feltételeznek valamit valami miatt, majd továbbfejlesztik bizonyíték, vagy felfedezések függvényében. Aztán minnél több adat lesz annál biztosabbak lehetünk az adott dologban.
És végül is így fejlődik a tudomány. Mindig valami újjal egészítik ki a meglévőket... Persze van, hogy elég nagy az ugrás :)
Pares  
2008. dec. 27. 16:58 | válasz | #5
Most, hogy jobban elkezdtük felfedezni a saját naprendszerünket, biztosan rengeteg olyank hirt fogunk hallani, amik az öreg elméleteket, feltételezéseket cáfolják/helyesbitik...
Pares  
2008. dec. 27. 16:56 | válasz | #4
Sose voltam az. Arra céloztam, hogy az uccsó pár cikk arról szólt, hogy ellentétes vagy nagyon más eredményt kaptak az eddig feltételezettnél, de mindegy.

Szerintem könnyen lehet, hogy egy meteorit becsapódás következményeit látjuk...
WinG  
2008. dec. 27. 16:48 | válasz | #3
Igen, mert eddig csak feltételezések voltak. Most már van bizonyíték és valószínűleg helyes eredmény.

Remélem te nem ilyen kreacionista tudományellenes izé vagy.
Pares  
2008. dec. 27. 16:41 | válasz | #2
Mily meglepő, hogy mostanában a tudósok sose azokat az eredményeket kapják, amire számítanak...
2008. dec. 27. 16:27 | válasz | #1
Az alacsony vízkoncentráció ellenére Delva és munkatársai 2x10 a 24-en hidrogén atom, a vízmolekula egyik alkotóelemének elvesztését észlelte minden egyes másodpercben a Vénusz napos oldalán.

Javítsatok ki, de az asszem 3,3mol H2/mp. Ez azért egy fél bolygóra vetítve nem olyan sok. Csodálkozom, hogy egyáltalán mérni lehet.