Stratégiai játék segíthet az időseknek
2008. december 25. 13:51, csütörtök
Első alkalommal javasolták kutatók a stratégiai játékok alkalmazását idősek esetében, egy friss kutatás szerint ugyanis a játékok segíthetnek a kognitív funkciók szinten tartásában.

Hirdetés

Az amerikai Psychology and Aging magazin decemberi számában az Illinois Egyetemen lefolytatott kutatásról írnak, amelyben mintegy 40 idős személy esetében figyelték meg a szellemi tréning hatásait. A résztvevőket külön csoportokra osztották, a vizsgálatot követően pedig kiderült, hogy a számítógépes játékban magukat képező idősek jobban teljesítenek a szellemi állapotot felmérő teszteken.

A szóban forgó játék a Rise of Nations, amelyben a végcél a világuralom megszerzése. A kutatók azt találták, hogy az egy hónap alatt "kiutalt" 23 órányi játék jótékonyan hatott a résztvevőkre, segített szellemileg fitt állapotban tartani őket, ami különösen a játékot nélkülöző csoportok tagjaival összehasonlítva volt egyértelmű. A végkövetkeztetés szerint a stratégiai játék javított a memórián, az érvelésen, valamint egyéb kognitív képességeken, amelyek többnyire romlanak az idő előrehaladtával. A világuralom megszerzése tehát összetett feladat, amely a jelek szerint nemcsak véres háborúkkal, de szellemi frissességgel is jár.

A tanulmány készítői azonban arra figyelmeztetnek, hogy további kutatásokra lesz szükség a területen, az első vizsgálatból ugyanis számos kérdésre nem kaptunk választ. Nem lehet tudni például, hogy vajon minden stratégiai (és talán egyéb műfajba tartozó) számítógépes játék hasonlóan kedvező hatást gyakorol-e az idősekre, illetve hogy a szellemi képességeknél mért javulás mennyire bizonyul tartósnak az idő múlásával.

Nem lenne túl meglepő, ha mindez folyamatos tréninget igényelne, hiszen azt már régóta tudjuk, hogy a fizikai gyakorlatok mellett az olvasás, illetve a szociális interakció is jótékonyan hathat a fenti képességekre - amennyiben nem hanyagoljuk el ezen gyakorlatokat.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jan. 27. 18:44 | válasz | #12
Ha már az idősek és stratégiai játékok kapcsolatát vitatjuk akkor itt van egy igazi csemege. S.T.A.L.K.E.R.
Ezt minden korosztálynak tudom ajánlani aki tud valamit a 86-ban történt Csernobili katasztrófáról.
(csak úgy mellesleg jobb megvenni sztem mert kapsz uti könyvet meg mindenféle jóságot. itt elég olcsó -cdprojekt.hu)
2009. jan. 22. 22:39 | válasz | #11
ma csak a Rise of Nations holnap már GTA 4 :)
cain  
2009. jan. 10. 11:08 | válasz | #10
nagyfater kimondottan élvezi a 2. wh-s körökre osztot stratégiákat (a billentyűzet és egérkezelése 70 éves korában már nem teszi lehetővé, hogy rts-sel nyomuljon).
Zoliz  
2008. dec. 30. 22:56 | válasz | #9
"a játékok segíthetnek a kognitív funkciók szinten tartásában"

Mondjuk 112 évesen minek szinten tartani? És kérdem én ki az aki ilyen idősen a az utolsó napjait egy érzéketlen gép előtt tölti?
Választ nem fogok kapni tudom.
2008. dec. 27. 01:14 | válasz | #8
ez az, Starcraftot minden tatának!
Cat 02  
2008. dec. 26. 12:38 | galéria | válasz | #7
Az nem Stratégia :D
2008. dec. 25. 23:52 | válasz | #6
A reflexekhez meg majd LFS-ezniük kell. :D
HöfEE  
2008. dec. 25. 22:13 | galéria | válasz | #5
Én nagyapám szokott CoD-ozni. Persze csak single playerben, de azért el szokott játszani vele.
cett  
2008. dec. 25. 19:13 | válasz | #4
Nagypapa meg fejből nyomja a CoD-t, mert anno úgyis ott volt... :)
WinG  
2008. dec. 25. 17:50 | válasz | #3
Ja, aztán öngyilkos lesz, amikor tolatás közben beleakad minden szarba :D
Vardar  
2008. dec. 25. 17:03 | válasz | #2
Nem, azt gondolják, hogy feltalálták a a spanyolviasz egy részét:D
Megnézném nagyimat ahogy Sudden Strike IIzik:D
2008. dec. 25. 14:27 | válasz | #1
És most azt gondolják, hogy feltalálták a spanyolviaszt?!