Fatolvajlás online segítséggel
2008. december 26. 16:03, péntek
A világ történetének egyik legérdekesebb fatolvajlási akciójára került sor az elmúlt napokban a brazil őserdőben. A Föld élő tüdejének is nevezett dzsungelben a fatolvajok először nem teherautókon és terepjárókon érkeztek, hanem a helyi erdészeti hivatalok honlapjait látogatták meg.

Hirdetés

A támadók feltörték egy brazil kormányhivatal számítógépes rendszerét és 107 vállalat számára olyan hamis fakitermelési engedélyeket készítettek, amelyek lehetővé tették a számukra, hogy 833 millió dollár értékű fát vágjanak ki illegálisan. Az akciók eredményeként összesen 1,7 millió köbméternyi fa tűnt el a brazil őserdőből. Ez akkora mennyiség, amely megtöltene 780 olimpiai uszodát. A cégek ezután azzal bízták meg a kiberbűnözőket, hogy módosítsák a brazil kormány faexportálási adatait.



Az eset Para brazil szövetségi államban történt, ahol az esőerdők védelmét és a fakitermelési engedélyek kiadását egy online rendszer segítségével végzik. Brazíliában - a jelenlegi jogszabályok alapján - egy vállalat évente csak meghatározott mennyiségű fát termelhet ki. Amikor elérte az engedélyében rögzített felső határértéket, a helyi hatóságok már nem engedélyezik számára a fák kivágását és elszállítását. A kiberbűnözők ezeket az adatokat változtatták meg, így a cégek az eredetinél sokkal több fa kitermelésére váltak jogosulttá.

A rendőrség és az ügyészség tavaly áprilisa óta nyomoz az ügyben. Daniel Avelino brazil államügyész már készíti a vádiratot a botrányban érintett konszern és az összesen 202 gyanúsított ellen. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet szerint az eddig nyilvánosságra került információk csak a jéghegy csúcsát jelentik, ugyanis az ominózus számítógépes rendszert két másik brazil szövetségi államban is használják.

A szervezet különösen aggasztónak tartja, hogy a brazil parlament jelenleg is tárgyal egy olyan törvényjavaslatról, amely lehetővé tenné az őserdő minden eddiginél nagyobb mértékű pusztítását. A helyi földtulajdonosok egyébként jelenleg a területükön lévő erdők 20 százalékát vághatják ki. Ez az érték a jogszabály elfogadása esetén 50 százalékra módosulna.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
skiryo  
2009. jan. 15. 12:54 | válasz | #20
de akkor meg a temetők nőnek majd, és azokat is fák helyére teszik..
2008. dec. 29. 13:14 | válasz | #19
az ilyeneket élve kellene felboncolni...
neoG  
2008. dec. 28. 16:18 | válasz | #18
már hogy lenne lehetetlen!rengeteg spcéi szerkezet létezik!mondjuk egy DesertEagle.Asszem 7 töltény fér beléje!Az már 7 ember minusz!És ennél vannak hatékonyabb szerszámok is
2008. dec. 27. 12:10 | válasz | #17
Védd a fákat, egyél hódot...

Az a legnagyobb baj, hogy túl sokan vagyunk a földön, és a föld már képtelen ellátni az emberiséget. Az ember olyan, mint egy vírus, elpusztítja a gazdatestet. Majd, miután már nincs élettere, keres egy újat. Belegondolni is elég abba, hogy az ókorban kb. annyi ember élt az egész földön, mint Tokió lakossága. Nem a fákat kellene kiirtani, hanem a föld lakosságát kellene valahogy csökkenteni. Csak ez sajnos lehetetlen.

duke  
2008. dec. 27. 12:09 | válasz | #16
"én erre nem fogadnák ... 25 év múlva sem lesz valami szép a helyzet "

Már ez is tulzottan optimista.Tegnap volt egy müsor a discoveryn,ahol felmelegedés következményeirol beszéltek,és 15-20 évet mondtak.20 év mulva már nagyon durva viszonyok varhatok az idöjárásban.És nem csak az lesz a baj,hogy meleg lesz meg orkán erejü szelek,hanem hogy lehetetlenne válik az élelmiszer termelés,tehát milliárdok fognak éhen halni.Plusz az öserdökböl kiszabaduló virusok is megtizedelik majd az embereket.
2008. dec. 27. 09:04 | galéria | válasz | #15
na az ilyeneket emberiség ellen elkövetett bűntettért halálra ítélném
2008. dec. 26. 20:57 | válasz | #14
Mondjuk mindenre igaz hogy gondolkodj lokálisan, cselekedj helyben. Tehát én pl a saját szennyezésemet igyekszem minimalizálni (nincs autóm, most pl mobilrol írok, meg ilyen apróságok), de kicsit szar úgy hogy rajtam kívül mindenki le sem szarja a dolgokat...
2008. dec. 26. 20:45 | válasz | #13
Az igaz hogy nagy hasznot hoz nekik, de szerintem a nyugati országok tehetnének valamit az ügyben, pl létrehozhatna egy ilyen alapot amerika, az eu és japán és a kiesett hasznot ebből pótolnák, vagy valami, mindenesetre ha nem maradnának őserdők akkor csökkenthetjük a co2 kibocsájtást amennyire akarjuk, az sem lenne elég.
2008. dec. 26. 20:37 | válasz | #12
azért a gyakorlatilag lehetetlen elég túlzás, de ha belátható időn belül újra erdőt akarnának egy letarolt helyen látni, akkor biztos, hogy telepíteni kéne és mindegyik facsemete meghálálna egy lapát tehéntrágyát a gyökere közelében..
a másik dolog, hogy szankcionálni és tiltani nem fogják az erdőirtást, mivel komoly hasznot hoz az országnak a fa is, meg a fák helyén az ültetvények is. ha elég hangsúlyt fektetnének a fenntarthatóságra, akkor lehet mindenki jobban járna.
2008. dec. 26. 20:17 | válasz | #11
Ez így nem igaz, az esőerdő talajának csak a legfelső rétege termékeny, ha egyszer kivágták gyakorlatilag lehetetlen újratelepíteni. Ezért kéne durván szankcionálni az ilyen erdőirtást, ÉS NEM ENGEDÉLYEZNI!!!
2008. dec. 26. 19:38 | válasz | #10
ha úgy számolok, hogy 20 négyzetméteren van 10 köbméter fa, akkor 3,5 négyzetkilométernyi területet vágtak ki illegálisan. ez ahhoz képest, hogy hány ezer négyzetkilométernyi erdőt írtanak ki minden évben, már nem is tűnik soknak.
felégetik az erdő helyét, jó esetben kb 3-4 évig kávét, vagy banánt termelnek benne és végül valami kis kórók maradnak ott, meg nagy nehezen visszakúszik oda az őserdő ha hagyják. semmi gond nem lenne ezzel az erdőírtás dologgal, ha a kitermelő cégek kötelezve lennének a tervszerű gazdálkodásra, újraerdősítésre. azáltal viszont, hogy haszonnövényeket termelnek a korábbi erdőtalajon, az erdei talajt teljesen kimerítik és ezután már igen nehezen maradnak meg az erdei fajok.
2008. dec. 26. 19:37 | válasz | #9
én erre nem fogadnák ... 25 év múlva sem lesz valami szép a helyzet
2008. dec. 26. 19:21 | válasz | #8
minket valszeg nem érint, akinek max 50 éve van hátra, de a következő nemzedékek megsinylik ezt a földi kizsákmányolást.

durván büntetni kellene, az öserdő kitermelését...

2008. dec. 26. 18:04 | válasz | #6
Pedig jobb lenne, azok csak rejtőzködésre használnák és nem vágnák ki...
2008. dec. 26. 17:58 | galéria | válasz | #5
De igaza van a cikk írónak...
Azért gondoljatok bele milyen szörnyű lenne ha az esőerdők terrorsiták kezébe kerülnének!
2008. dec. 26. 17:01 | válasz | #2
Ne aggódj, majd ha már alig marad fa és kurvára felmegy az értéke, akkor as USÁkok rögtön ott teremnek az esőerdőkben, hogy "megvédjék"
2008. dec. 26. 16:52 | válasz | #1
Szerintem meg amerikának nem afganisztánt és irakot kellett volna megtámadnia, hanem brazíliát, és az olyan országokat ahol esőerdő van...

De tényleg az ilyen mértékű fakitermelés az esőerdőkből olyan mértékben káros hogy szerintem az elkövetők halálbüntetést érdemelnének, aztán még engedélyezni akarják pfff