Jim Carrey a hétvégi befutó
2008. december 24. 18:29, szerda
Ez a hétvége sem Jim Carrey sem pedig Will Smith számára nem úgy jött össze, ahogy azt eltervezték. Bár a komikus Yes Man című vígjátéka az élen nyitott, a 18 milliós kezdet csak közepes eredménynek nevezhető.

A 100 millió azonban talán így is meglesz, hiszen három évvel ezelőtt a Dick és Jane trükkjei is hasonló eredménnyel kezdett és 110 millióig jutott el. Ugyanakkor a szintén 2005-ös A 23-as szám alig 35 millióig menetelt. Ráadásul a kritikusok sem voltak elájulva a filmtől, egyesek egyenesen Hanta boy 2-nek titulálták - hozzátéve, hogy sajnos fele annyi poén sincs benne, mint elődjében.

Will Smith sem ugrándozhat örömében, hiszen az évek óta minden filmjével kaszáló színész utoljára a 2001-es Alival kezdett ilyen rosszul. A 14,8 millió a büdzsét tekintve is necces eredmény, hiszen az 55 milliós (+ marketing) - szintén az Aliból kiindulva, mely 58 milliónál megállt - büdzsé nem biztos, hogy meglesz. Smith megbukhat?



Kiemelnénk az Amikor megállt a Föld 67%-os zuhanását, mellyel immáron biztosan nem termeli vissza hazájában gyártási költségeit. Sőt, talán világviszonylatban sem. Jelenleg 86 milliónál tart az összbevétele, ám legalább 160 milliót kellene behoznia a nullszaldóhoz.

A héten kerül az amerikai mozikba Frank Miller első rendezése, a Spirit, valamint Tom Cruise világháborús drámája, a Valkűr is. Komoly vetélytársuk lehet Brad Pitt legújabb filmje, a Benjamin Button különös élete, az Adam Sandler féle Esti mesék, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet újabb romantikázása, a Revolutionary Road és az Owen Wilson - Jennifer Aniston duóval készített Marley & Me.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 26. 03:32 | válasz | #8
Charlie Clouser zenéje trailer zeneként is igen jól funkcionál :)
Cat 02  
2008. dec. 25. 12:09 | galéria | válasz | #7
Mit keress itt a Fűrész zenéje ? o.O
2008. dec. 25. 11:50 | válasz | #6
"megbukjon egy jó film is"
mármint ami SZERINTED jó
2008. dec. 25. 11:19 | válasz | #5
Most néztem meg az előzetest(Valkűr) és hallottam vmit :D Mintha Saw zenéje lenne :D Lehet Tom Cruise kezd feltámadni? Tropusi viharban is sztem elég jót játszott.Nézős lesz.
2008. dec. 25. 11:14 | válasz | #4
Tessék. A marketing az atyauristen. Ha nincs promozva film, van esély rá h megbukjon egy jó film is. Ami meg agyon van promozva az meg min. vissza hozza a költségeit(általában). Hancock. Nem telt el nap h a tv-be nem ment volna a reklámja. 100+ milkós büdzsé sztem egy gyenge filmsztoritól nem rossz-eladva Will Smith nevével. Új filmje meg: Nem is hallottam róla h van új filmje nem hogy még a címét is tudjam. Yes man-re azért én kiváncsi vagyok végre megint egy Jim Carrey-s film. :) Amugy Boldog Karácsonyt mindenkinek.
2008. dec. 25. 01:09 | válasz | #3
Ja tényleg nem derült ki a Will Smith filmnek a címe(Seven Pounds).
05lampard   1 db büntetőpont 
2008. dec. 24. 23:09 | válasz | #2
Lehet h. én olvastam el felületesen a cikket, de szerintem nem derül ki belőle, hogy Smith filmjének mi a címe.
2008. dec. 24. 19:57 | válasz | #1
A sok bukta...