Megugorhat a mobilok működési ideje
2008. december 26. 16:23, péntek
Egy kanadai egyetemi hallgató fejlesztésének köszönhetően a többszörösére ugorhat a mobil készülékek akkumulátorainak működési ideje. A megoldás a vezetékek elhagyásával ígér nagyobb hatékonyságot.

Hirdetés

Az Ontario tartományban lévő Carleton Egyetem PhD-hallgatója még novemberben publikálta kutatásának eredményét, ebben pedig egészen pontosan azt ígérte, hogy megoldása révén akár 12-szer nagyobb hatékonyságot tudnak elérni a mobil, hordozható készülékek akkumulátorainál. A szakemberek szerint valódi áttörésről van szó, amely jó eséllyel kerülhet hamarosan kereskedelmi forgalomba - az még kérdés, hogy a mindennapos használat során pontosan mekkora előrelépést érhetnek el.

A hallgató egy egyszerűnek hangzó, ám radikális változtatásra szánta el magát, a tesztelés során felhasznált telefonok esetében ugyanis megszabadult az antennát az akkumulátorral összekötő vezetékektől/áramköröktől, az antenna energiaellátását pedig egy készüléken belüli, vezetéknélküli egységgel oldotta meg. A vezetékek elhagyásával természetesen eltűnt azok ellenállása is, amely pedig a veszteség jelentős mértékű csökkenésével jár együtt. A hatékonyság növelése azt jelenti, hogy az akkumulátor jóval hosszabb ideig tudja ellátni feladatát, vagyis megugrik a működési idő.

Kanadában és az Egyesült Államokban már be is adták a szabadalmi kérelmet, Európában pedig eközben a Vezetéknélküli Technológiai Konferencia szakértői nyilatkoztak kedvezően a megoldásról. A rendezvényen a legjobb beadványnak minősítették a munkát, a résztvevők szerint pedig nagyon is jó esély van a közeli piaci megjelenésre. A megoldást kifejlesztő hallgató szerint ezzel például az iPhone működési idejével kapcsolatos gondokat is orvosolhatjuk majd, a vezetéknélküli technológia pedig számos egyéb területen is felhasználható lesz.

Azt még persze nem tudni, hogy megoldás pontosan mikor és mely készülékekben jelenhet meg - ez a jövő évre marad.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Adamul  
2009. jan. 05. 16:56 | válasz | #28
Asszem hamarosan az lesz a következő hír, h akcióóóóósan kapható vezetéknélküli-antennajel ellopó KIT kémeknek...
2009. jan. 03. 01:53 | válasz | #27
Persze, a kecske is jól lakott, meg a káposzta is megmaradt... (B

"az antenna energiaellátását pedig egy készüléken belüli, vezetéknélküli egységgel oldotta meg. "

Tehát, a mostanában sokat hangoztatott energiasugároztatásról van itt szó, vezetéknélkül küldök energiát, és persze az még jobb üzlet is nekem, mintha vezetőt is használnék... :)
Ezért folyik jelenleg is a nagy harc, hogy hogyan tudnánk hatékonyan mobilokat, PDA-ákat tölteni vezetéknélkül, és ezért csak 50% a hatásfok jelenleg.
2009. jan. 02. 18:55 | válasz | #26
A cikkel nem stimmel vmi.
2009. jan. 01. 21:29 | galéria | válasz | #25
Én nagyon nem értek az elektromossághoz, de azért itt nagyságrendi dolgokról van szó. Egyszerűen nem látom be, hogy mitől lenne ez a jelentős javulás. Pontosan azt érzem, mint az előttem kétkedők. Valamit vagy mi nem értünk vagy a cikkel nem stimmel valami.
GG  
2008. dec. 29. 20:35 | válasz | #24
"Klassz, már csak egy napelem kéne az aksi hátoldalára és egy átlátszó hátlap. Nyáron nyakba akasztva hónapokig nem kéne tölteni...." Az iqua már csinált napelemes headsetet és autós kihangosított. A napelemes mobil nem fikció a japánok tuti hogy megcsinálták.
2008. dec. 29. 14:40 | válasz | #23
hülyén van ez megirva. mert nem azért lesz hosszabb az élettartam mert a kábelt kihagyják (amiből ugye mindenki a kábel ellenállására asszociál) hanem azért mert az antenna és a aku között vannak még bizonyos egységek amiket azzal h a vezetéknélkül viszik át az energiát (amit még mindig nem tiszta h hogyan de midn1) ugy ezeket a egységeket kivághatják és nincs rájuk szükség innetől fogva.. na most az energia nagy része pedig ezekben a egységekben veszett el eddig. csak ez ebből a cikkből ugye nem derült ki pontosan..
de ezt az energiát csak akkor sporolod meg ha használod az antennát tehát ez mondjuk főleg azoknak az embereknek jó akik sokat telefonálnak.. aki MP3 ra használja a teliját az sokat nem fog érezni belőle sztem max akkor sporol rajta amikor alapüzembe adatot küld a toronynak de az nem hiszem h tul sok energiát használna..
NEXUS6  
2008. dec. 29. 12:51 | galéria | válasz | #22
OK tegyük fel a dolog tényleg műxik, és a gyakorlatban is van értelme. A következő kérdés, hogy akkor miért nem csinálták eddig is így?

A. válasz: a mobilgyártók addig faragták a fejlesztési költségvetéseket, hogy mára csak olyan szakemberek maradtak, akik max egy új doboz megtervezésére képesek.

B. válasz: a mobilgyártók és a partnercégeik érdeke a rövid élettartamú gyorsan lemerülő akkumulátor, vagy hogy állami pénzeket vegyenek fel olyan soha meg nem valósuló/elterjedő dolgokra, mint alkohollal üzemelő mikro-üzemanyagcella, meg egyéb lükeségek.
Scroll  
2008. dec. 29. 10:15 | válasz | #21
Én először azt hittem az akksiba építette az antennát ezért lett jobb, de tovább olvasva kiderűlt nem erről van szó.
kvp  
2008. dec. 28. 00:41 | válasz | #20
Gratulalok a palinak, feltalalta a Tesla fele legmagos transzformatort. Az osszes Telsa altal keszitett antennanak ez volt az egyik alap epitokove. Nem ertem, a szabadalmi hivatalokban nem olvassak a regi dokumentumaikat?
oneman  
2008. dec. 28. 00:26 | válasz | #19

annak aki nem venné észre a linket...

http://www.mwjournal.com/2008/EuMW/PDF/euwitbestpaper.pdf
oneman  
2008. dec. 28. 00:21 | válasz | #18
http://hardware.slashdot.org/article.pl?sid=08/12/19/2338237&from=rss
oneman  
2008. dec. 28. 00:19 | válasz | #17
érdekes, hogy akárhányszor valami világrengető hírt látni az sg-n, soha sem sikerül eljutni az eredeti publikációig...
gosub  
2008. dec. 27. 22:53 | válasz | #16
Újra elolvasva ez baromság!
2008. dec. 27. 20:14 | válasz | #15
Ez a cikk 2 okból születhetett meg:

1. elnézték a naptárat (azt hitték, hogy április elseje van).
2. tesztelik a hozzászólások alapján, hogy kellőképpen hülye-e már mindenki, vagy elvétve maradt még pár értelmes is.

A cikk ugyanis iszonyatos baromságot állít.
2008. dec. 27. 19:14 | válasz | #14
Elképzelhető hogy nagyfrekvencián hatásosabb ez a megoldás. A 12x kevesebb energiát viszont nem az egész eszközre vonatkoztatva nézték, hanem a jelátvitelnél fellépő veszteségre. Tehát lehet hogy nagyszerű találmány 12-szer jobb hatásfokkal átvinni a jelet az antennáig, de ez az egész eszköz energiaszükségletének elenyésző ezreléke. Így mondjuk nem 3 napig működik majd a telefon egy töltéssel, hanem 3 nap és 12 másodpercig. Hatalmas áttörés! ;-)

Amúgy már az eredeti cikk is nagyon pontatlan, pongyola.

Mindenkinek boldog új évet!
2008. dec. 27. 18:55 | válasz | #13
Amióta már nem b.szogatom a PDA-mat, nem matatok állandóan a kijelzőn, csak a zsebemben lapul, azóta jelentősen megnőtt a készenléti idő. Sőőt, a Walkman telefonom is pár óra zenehallgatás után a felére csökkenti az üzemidőt, viszont ha az is csak zsebben van feltöltés után, akkor elég sokáig elvan ott. Szóval, nagyon gyanús nekem, hogy a kijelző zabálhat sokat.
gosub  
2008. dec. 27. 16:56 | válasz | #12
Hát itt vagy rossz a leírás, vagy kacsa az egész. Ezek szerint a vezetékek ellenállása vinné el a fogyasztás nagy részét? A proci, kijelző smafu?
JL666  
2008. dec. 27. 15:35 | válasz | #11
ja, nekem is ez jutott az eszembe. Mintha ha csak viccből vinnék vezetéken pl. a 750 kV-ot úgy írja le ezt az egészet.
Cefet  
2008. dec. 27. 15:17 | válasz | #10
Remélem ez csak tréfa. Mutasson nekem bárki egy olyan nagyfrekis energia átalakító rendszert, aminek jobb a hatásfoka, mint egy darab drótnak!? Ezekben aktív és passzív alkatrészek tömege van, mindenféle veszteséggel.
Ha lenne ilyen, az már a perpetum-mobile kategória lenne.
Zoliz  
2008. dec. 27. 13:19 | válasz | #9
De profi, 12-szer nagyobb kapacitás ha csökkentünk egy-két ellenállást. Ezzel még én is anti Nobel díjat kapok nemcsak a kölök.
neoG  
2008. dec. 27. 12:58 | válasz | #8
Ejj.Nem értem én sem:(
Ha jól emléxem, akkor egy telóban nemigen van vezeték.Minden NYÁKon van!
Meg ebben a cikkben azt írja, hogy az antenna energia ellátását egy vezetéknélküli rendszerrel oldotta meg.Namost szerintem egy induri pinduri vezetéken kisebb a veszteség, mint akármilyen "vezetéknélküli rendszeren"!
Reméllem majd vki elmagyarázza mert nem értem, pedig szeretném
duke  
2008. dec. 27. 00:51 | válasz | #7
"A vezetékek elhagyásával természetesen eltűnt azok ellenállása is, amely pedig a veszteség jelentős mértékű csökkenésével jár együtt."

Ez igy eleg nagy marhasagnak tunik.Lehet hogy csak azert mert nem ertek a mobil technikahoz,de nem tudom elkepzelni,hogy barmifele jelentos veszteseg lenne azokon a kabeleken.Talan a nagyfreki miatt ?
2008. dec. 27. 00:48 | válasz | #6
Akkor ez most hogyan is müxik valaki írja le.
Ez most akkor vezeték nélkül hogyan küld áramot az antennának?
És milyen élettani hatása lesz ha a fejünk mellet egy vezeték nélküli áram ellátó rendszer van?
Amúgy tényleg zseniális ötlet dobjuk ki a vezetéket mert ellenállása van eddig miért nem jutott senkinek az eszébe.
2008. dec. 26. 23:52 | galéria | válasz | #5
Hát ez az egyetemi hallgató innentől kezdve nem szenved hiányt pénzben azt hiszem.
Ez jó ötlet mert kevés ideig bírják a telok folyamatos használat mellett:(
Kaadi  
2008. dec. 26. 22:43 | válasz | #4
Végre egy újdonság amiért őszintén tudok drukkolni. A kerék feltalálásával vetekedne egy fejlesztés, ami 10x-ere novelne a jelenlegi akkumulator hatekonysagot.
2008. dec. 26. 22:32 | válasz | #3
Igen, lényegében az omniámat is elég lenne igy hetente tölteni.
Cat 02  
2008. dec. 26. 17:38 | galéria | válasz | #2
Ez nem a készenléti idő ? Nekem az ugrott be, h az aksi tovább él (mármint nem az h lemerül, hanem később romlik el, kell kicserélni).
2008. dec. 26. 17:19 | válasz | #1
Klassz, már csak egy napelem kéne az aksi hátoldalára és egy átlátszó hátlap. Nyáron nyakba akasztva hónapokig nem kéne tölteni....