3D-s lesz a Tron 2?
2008. december 23. 15:32, kedd
Bár azt hihetnénk, hogy a 3D-s film van akkora vonzerő, hogy a stúdiók rágyúrjanak a témára, azonban egyelőre még mindig csekély a speciálisan 3D-s technikát használó filmek sora, melyek ráadásul kirobbanó sikert sem arattak.

Sikernek persze siker volt a Beowulf és az Utazás a Föld középpontja felé is, mindkettő hozta a 200 millió körüli nemzetközi bevételt (adjunk hálát az égnek, hogy idehaza is akad végre mozi, ahol úgy láthatjuk ezeket a filmeket, ahogy vászonra álmodták őket és nem csak 2D-re lebutítva), azonban még mindig nem indult el a 3D-dömping.


Persze az efféle, gyakran Real-D technológiát használó filmeket nem szabad keverni az IMAX-mozikban rendszeresen, nálunk 10-15 év késéssel bemutatott kis filmekkel, valamint az olyanokkal, melyekhez pár jelenetet IMAX-kamerával vesznek fel (ld. Sötét lovag).

Talán a Tr2n, vagyis a Tron 2 lesz az, amelyik elindítja a lavinát? Az AintItCoolNews ugyanis azt kürtölte világgá, hogy a Tron folytatását meglehet, hogy teljes egészében 3D-ben fogják forgatni. A gondot ezzel kapcsolatban az okozhatja, hogy a film is egy új technológiával fog készülni, de ezt át lehet azzal hidalni, hogy speciális szemüvegekkel már forgatás közben a 3D-s képet lássák a készítők a monitorokon. Példának a "fénymotoros" jelenetek lettek felhozva, melyeket E/1-ben, a motor vezetőjének szemszögéből prezentálnának. Az információt hivatalosan nem erősítették meg.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 24. 13:21 | válasz | #4
lenet? ... jelent
Pár év múlva már biztosan elérhető árú lesz a lézerTV.
2008. dec. 24. 13:17 | válasz | #3
Épp most lenet meg az első, Real-D technológiát alkalmazó TV. :)

Mitsubishi - LaserVue
2008. dec. 24. 10:04 | válasz | #2
Szerintem a mozik ezzel a technológiával tudnának nagyot robbantani.
Ma ugye ha meg akarsz nézni egy filmet, akkor "tetszőleges megoldásokkal" beszerezheti az ember.
Igaz a mozinak meg van a saját feelingje, hangulata, de egyes otthoni készülékek, azért már meg tudják közelíteni, valamilyen szinten(hang technika, nagyobb képátmérő), persze ez mégsem teljesen ugyanaz. Valaki úgy van vele, hogy neki az bőven elég és nem megy el moziba.

A 3D-s mozi, viszont olyan élményt kínál, amit legalábbis még ma nem tudnak az otthoni készülékek. Szóval szerintem ezzel kaszálhatnának a mozik. Persze, én ezt úgy mondom, hogy még nem jártam 3D-s moziban.
xido  
2008. dec. 23. 22:47 | válasz | #1
Szép és jó ez a 3D technika...moziban...de míg házimozin nem adják ki úgy értelmesen...nem ilyen gagyi kék-piros szemüveges megoldásban,addig nem mozgat nagyon...