Jön az európai mobiladó
2008. december 22. 21:45, hétfő
Az Európai Bizottság a friss hírek szerint még a múlt héten megküldte a tagállamoknak a mobiltelefonok megadóztatásával kapcsolatos terveit - a részletekről jövőre születhet döntés.

Hirdetés

A testület a beszámoló szerint két eltérő adót tervez a közösségen belül. Természetesen nem közvetlen adóbehajtásról van szó (hiszen ilyet az EU maga nem végez), hanem arról, hogy minden tagállamban egységesítenék az új adónemeket és azok pontos rátáját. A mobiltelefonok gyártói máris ellenkeznek, hiszen számukra mindez nagy csapást jelentene az amúgy is kedvezőtlen gazdasági helyzetben.

Az ötlet valószínűleg a hasonló német és holland tervekből fakad, e két ország ugyanis már korábban jelezte ilyen irányú elképzeléseit. Az Unió ezen a területen is egységet szeretne látni, éppen ezért minden tagállamra vonatkozóan megemelnék (illetve bevezetnék) az új adót, vagyis a közösségen belül minden tagállamban ugyanazon díjakat lennének kötelesek megfizetni (és nyilván beépíteni saját áraikba) az egyes gyártók. A műholdas navigációt támogató készülékek esetében ez 3,7 százalékot jelentene, míg a mobiltévét is kezelő modellek esetében meglehetősen magas, 14 százalékos rátáról beszélnek az illetékesek.

A Nokia a maga részéről máris jelezte, hogy mindez óriási terhet ró majd az ágazat szereplőire, ráadásul mindez a romló gazdasági helyzet miatt bekövetkező, sorrendben második nagy visszaesés idején jelentene újabb csapást számukra. Kiemelik, hogy bár a készülékek jelenlegi ára miatt ez egyelőre keveseket érintene, ám több gyártó éppen jövőre tervezi a multifunkciós modellek szélesebb körű elterjesztését, minél több vásárló bevonását ebbe a körbe. Az adó nyilván ezt a folyamatot lassítaná le, mivel elvenné a vásárlók jó részének kedvét az újabb beruházástól.

Kovács László adó- és vámügyi biztos szóvivőjének elmondása szerint gyors döntéstől nem kell tartani, mivel a tagállamoknak minimum hat hónap áll rendelkezésére a tervezet átvizsgálására és megvitatására. Érdemi lépésre legkorábban februárban kerülhet sor, egyelőre tehát a párbeszéd megkezdéséről van szó ebben a kérdésben.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 25. 09:56 | válasz | #19
Ez jó duma (jó nagy hülyeség). Azért az gáz hogy legjobban az a réteg van megterhelve adóval, aki talán már 1 picit élhetne jobban, de visszaveti az adó. És úgy gondolom igenis fizessen külön adót mindenki akinek 500 millás villája van. :D
2008. dec. 24. 23:24 | válasz | #18
"Metrón megnézek egy szép lánykát, aztán jön az APEH, hogy vizuális hangulat fokozó használata 1 %...grrrrrr "

Azonnal menne is az ingyenes plasztikai orrkezelés egy jobbhoroggal válasznak azt hiszem:D
2008. dec. 24. 15:12 | galéria | válasz | #17
És az ebből beszedett adót mire fordítanák? Ez is menne a cigányoknak vagy nyugatabbra a niggereknek? Egyáltalán miért kéne egy mobiltelefon után + adót fizetni( ha áfát úgyis fizetsz) ?? Égjen el élve az az élősködő tetű aki ezt kitalálta!
2008. dec. 24. 13:34 | válasz | #16
A szegényebbek támogatásához kapcs: nem csak az kap segitséget aki rászorul! ismerösömnek jol menő cége van, millios bevételekkel. Ilyen helyzet mellett a 3 iskolás gyereke INGYEN kapja tankönyvet mert h nagycsaládosok!!! ez a pofátlanság kérem! meg az h ezt ö igénybe is veszi!!

Különben meg ma is adózunk pölö a TV után. Csak azt állambácsi felvállalta, igy mentesülünk havi 1800 kifizetéstöl.
Narxis  
2008. dec. 24. 13:15 | válasz | #15
Ez ugyanúgy működik mint a személygépkocsiknál lévő adó, akinek nagyobb, erősebb kocsija van az többet fizet, nagyon jó, hogy ezt itt is bevezették.
Narxis  
2008. dec. 24. 13:14 | válasz | #14
Ezt a következtetést hogyan sikerült összehoznod?
2008. dec. 24. 12:01 | válasz | #13
Ezt most én sem értem. Ha mindenhol megemelik a mobilok árait x %-al akkor egyértelmü hogy a szegényebb országok fognak duplán szivni (pl mi)
2008. dec. 24. 10:59 | válasz | #12
Az áfa egy része is közös költségvetésbe kerül, ha nem tévedek...

Viszont egyre nagyobb gyökerek lesznek...egy 100k-s telcsinél 14k azért szép kis emelés. Persze lehet mondani, hogy aki nem sajnál egy mobiltelefonért ennyit, az a kis plusz nem számít, de könyörgöm!!! Ha így haladunk, mikor fogunk azután is adózni, ha csak ránézek vmire?

Metrón megnézek egy szép lánykát, aztán jön az APEH, hogy vizuális hangulat fokozó használata 1 %...grrrrrr
djw  
2008. dec. 23. 18:21 | válasz | #11
vagy adózzon mindenki egyformán, vagy ne adózzon senki. Mi az, hogy csak azt adóztatjuk meg akinek x Ft-ja van? Ebből megint csak az lesz, mint ami ma magyarországon van, hogy aki nem dolgozik és nem keres az több pénzhet juthat mint aki dolgozik...
A luxusadó egy pofátlan dolog, ugyanis ha én dolgozok annyit, hogy elérem a milliárdos bevételt, akkor milyen jogon mondja azt nekem bárki, hogy adjak belőle másnak is, aki mellesleg soha nem dolgozott meg érte? Felháborító hozzáállás!
2008. dec. 23. 17:29 | válasz | #10
ha már egyszer meg van adózva a használata (ÁFA) akkor mivel mire kell többszörösen adózni ??? ennyire gyökerek ?
Kaadi  
2008. dec. 23. 17:04 | válasz | #9
Inkabb arra kellene kotelezni a mobiltelefon gyartokat, hogy vasaroljak vissza a telefonjaikat es kornyezetbarat eljarasokkal hasznositsak ujra.
2008. dec. 23. 17:00 | válasz | #8
bazé ez dúrva.. jó mondjuk nekem egy friss nokiám van ami "feketefehér" kijelzős, meg lehet vele hívni meg sms-ezni... szal ha ezt meg a hívásokat nem adúztatnák akkor nem is volna annyira rossz, akinek kell a multimédia az fizessen érte, lehet nem lenne annyi 5-6éves keziben 50-60ezer fotintos telcsi (nem magyarról beszélek)
qwas  
2008. dec. 23. 14:59 | válasz | #7
Azert arra ne vegyel merget. Nagyon nehezen kepzelek el egy nemet mernokot 1000 eurert dolgozni vagy egy francia parasztot harmad negyed annyi tamogatst kapni mint most hogy keleteuropaval harmoniaban legyen.
2008. dec. 23. 13:06 | galéria | válasz | #6
A külföldi bérek letörése folyamatban, ne aggódj, hamarosan harmonizálva lesz az is :D
runny  
2008. dec. 23. 08:47 | válasz | #5
"Az Unió ezen a területen is egységet szeretne látni"
Kézcsókom, a bérek területén mikor lesz egységes kifizetés?
Mert hát bánja a franc, ha mindenhol azonos árak vannak, de nem kéne a bérezésnek is azonosnak lenniük? Vagy csak én vagyok naív....
Ferrer  
2008. dec. 23. 02:05 | válasz | #4
Bármilyen luxusadóval egyetértek!
NEXUS6  
2008. dec. 23. 00:44 | galéria | válasz | #3
Fizesenek a gazdagok, mármint a nálam gazdagabbak!

Engem nem zavarna a dolog, ha közben lenne olyan folyamat, ami elősegítené, hogy felzárkózunk az Eu fejlettebb országaihoz.

De több éves Eu tagság után azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nálunk ilyen még nyomokban sem fordul elő!;D
2008. dec. 23. 00:24 | válasz | #2
segítsetek ki de nem az volt az eu egyik poénja hogy nem kell adót, meg vámot fizetni vagy ez teljesen más?
2008. dec. 22. 22:34 | válasz | #1
Tök jó hogyan lassítsuk a fejlődést. Ennyi erővel vissza is mehetnénk a sötét középkorba.