Kínai IT-üzemek - rosszak a munkakörülmények
2008. december 19. 05:39, péntek
Napjainkban az asztali és a hordozható számítógépek, valamint más elektronikai készülékek többsége Kínában készül, néha embertelen munkakörülmények között.

Hirdetés

A Dell és a Fujitsu Siemens csak néhány a kínai partnerekkel együttműködő konszernek közül, de ugyanígy említhető a hazai versenyzőnek számító Lenovo is. A Students and Scholars Against Corporate Misbehavior (Sacom) hongkongi emberi jogi csoport és a Weed (Világgazdaság, Ökológia és Fejlesztés) német szervezet által közösen készített és a napokban nyilvánosságra hozott The Dark Side of Cyberspace című tanulmányból kiderült, hogy általános jelenségnek számít a kínai gyárakban az egészségügyi kockázatok és a kényszertúlmunka.

A Sacom és a Weed tagjai azért ismertették a felmérésük eredményeit, hogy az európaiak tisztában legyenek azzal, milyen körülmények között is készülnek az általuk megvásárolt és használt termékek. A tanulmányban szerepel többek között a Dell és a Lenovo beszállítójaként dolgozó Compeq Technology és a Fujitsu Siemens egyik partnere, az Excelsior Electronics. Utóbbi cég elsősorban alaplapokat és grafikus kártyákat gyárt az FSC-nek. Mindkét vállalat üzeme a Gyöngy-folyó deltájában, Kína egyik gazdaságilag növekvő térségében található.

A gyárakban dolgozó munkásoknak minden nap 10 órát kell robotolniuk. Munkaszerződéseik vannak, de azokat sosem kapják kézhez. Gyakorlatilag nincs szünet, emiatt sok nő arról számolt be, hogy a fáradtságtól egyszerűen munka közben aludtak el. Ez viszont drasztikus büntetést von maga után. A Compeq havonta körülbelül 565 jüant fizet az embereknek, holott a helyi hatóságok által meghatározott minimálbér 580 jüan. A kínai munkajog szerint a minimálbér soha, semmilyen körülmények között nem múlható alul.

Sok alkalmazottnak komoly szemproblémái voltak, rendszeresen veszélyes vegyianyagokkal, például rézszulfáttal, salétrommal és ipari alkohollal kerülnek kapcsolatba, anélkül, hogy bármilyen védőruhát vagy -felszerelést kapnának. A tanulmány készítői rámutattak, hogy ezek a dolgok nemcsak a helyi és a kínai, de a nemzetközi munkaügyi jogszabályokat, többek között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konvencióit és maguknak a konszerneknek a viselkedési kódexét is megsértik.

"A munkások elképesztő stressznek vannak kitéve. A Compeqnél még azt is előírják, hogy egy alkalmazott miként mozoghat az üzem területén és hogyan hordja a haját" - jelentette ki Charles Ho, a Sacom egyik tagja. "A nagy vállalatok magatartása egyszerűen szégyenletes. Általában megpróbálnak a problémáról tudomást sem venni vagy azt egyszerűen a szőnyeg alá söpörni. Eddig még a vizsgált cégek egyike sem jelentette be a munkakörülményeket javító intézkedéseket" - tette hozzá Sarah Bormann, a WEED munkatársa.

A két szervezet azt követeli az érintett társaságoktól, hogy minden eddiginél gyakrabban és szigorúbban ellenőrizzék kínai partnereiket. Ezenkívül a Sacom és a Weed ProcureITfair címmel európai kampányt indít, hogy a kontinens lakói megtudják, milyen körülmények között készülnek az általuk megvett és használt eszközök.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 19. 19:05 | válasz | #24
"a hülye törvények amelyek a "három nagy" költségeit melósként $73-ra teszik ellenben az Toyota, Honda USA beli gyárainak $44 költségével szemben (érdekes, hogy maga a melós kb. egyformán visz haza ebből a GM-nél is és a Toyotánál is)"

nem alap egészségbiztosítás, fizetik a bölcsit..... ilyenek. Ezek óriási segítség a munkásoknak azonban óriási teher a "három nagynak". Nagyoknak rég át kellett volna strukturálnia termelést olyan tagállamok felé ahol TVileg nincs ekkora hatalmuk a szakszervezeteknek. De nem csak ezért szívnak...
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. dec. 19. 19:02 | válasz | #23
Az egész nyugati gazdaság arra épül, hogy a kis ferdeszemű 2-3 dolláros napi bérért összecsavarozza azokat a mobiltelefonokat, amiket fél évente cserélgetünk, jó fogyasztóhoz mérten.
Ezért tapsoltunk annyira a nyári olimpia alkalmából Kínának.

Szóval ha csak nem remeteként élsz valahol az erdő közepén, akkor igen csak álszent ez a kijelentésed :)
2008. dec. 19. 18:19 | válasz | #22
"Az US az egyetlen (jelentős) ország, ahol kapitalizmus van."

:))) be kell vallanom ilyen édeset régen nem nevettem.

Az USA-ban volt egy rövid időszak amikor lehetett kapitalizmushoz közeliről beszélni de akkor sem volt kapitaliymus. Az USA és az EU között egyébként csak az a különbség, hogy ott egyrészt nagyobb volt a decentralizmus (még mindég) másrészt viszont egy viszonylag szabad ember és árúmozgás volt/van az államai között ami az EU-ban még mindég nem érte el azt a szabad szintet. Egyébként az USA-ban is és az EU-ban is szocializmus van és mégpedig a szocializmus az a fajtája ahol a szovjet féle szocializmus/kommunizmushoz ellentétben nem forradalommal kerültek hatalomra azok akik előtte nem voltak sehol, hanem azok akik hatalmon voltak építették ki a szocializmust, vagyis egy lassú évtizedek allatt létrejött szocializmus van amelyben megtalálható a magántőke (sőt a majdnem minden magántőke) viszont ennek a tőkének és az államnak az irányítása elválaszthatatlaná vált. Szóval korporatista szocializmus amelyben a politikusok és a mahagerek uralkodnak, a tőkések (vagyis azok akik tulajdonában van elméletileg a részvények nagy része) éppen annyira képes befolyásolni a cégek politikáját mint amennyire a választó a politikát (semennyire), a tulajdonos eladhatja a részvényét és vége. Az igazgatói tanács választása éppen olyan tévhitt, mint a politikusok választása. Egy maroknyi profi gazember közül választhatsz aki valamit igér semmiért.

Az elmúlt hetekben elég sokat foglalkoztam az amcsi autógyárak helyzetével, és most nem tudom mi az ami igazán okolható, a gazdasági helyzet (mivel más autógyárak is szarban vannak ennek is nagy befolyása van), a hülye törvények amelyek a "három nagy" költségeit melósként $73-ra teszik ellenben az Toyota, Honda USA beli gyárainak $44 költségével szemben (érdekes, hogy maga a melós kb. egyformán visz haza ebből a GM-nél is és a Toyotánál is) vagy az, hogy a beruházásaik a végtelen hitelekszpanyióra lettek szerkesztve és nem a valósághoz vagy esetleg azért mert egy globális gazdaságban csupán a valuták egymásközi aránya jelenthet különbséget a nyereség és veszteség között teljesen figyelmen kívül hagyva maga a vállalkozás hatékonyságának és eredményeségének.

Szóval amikor az adófizetők terhére rakott ezermilliárdokat osztogatnak a cégeknek akkor a kapitalizmusnak halvány árnyékáról beszélni is nevetséges.
xizor  
2008. dec. 19. 16:55 | válasz | #21
manufaktúra még él.
JTBM  
2008. dec. 19. 16:54 | válasz | #20
A világ nagyon kis részén van kapitalizmus, az EU-ban sehol nincsen.

A mai államformánk a szociális kapitalizmus -> szocializmus. (Nem összetévesztendő az 1989 előtti kommunizmussal, amit az akkori rendszerurak pillanatnyi elmezavarból szocializmusnak hívtak!!!)

Az US az egyetlen (jelentős) ország, ahol kapitalizmus van.

Kína egy átmeneti állatfaj, ahol egy idiatizmus van -> kommunista diktatúra által vezérelt félig állam félig privát kapitalizmus. Ők ennek adtak egy nevet is: Confucian System kicsit rímel a confused system-re (összezavarodott rendszer)
2008. dec. 19. 16:45 | válasz | #19
Szóval az optimális fogyasztást lehetetlen meghatározni és kiszámolni, csak a szabad piac (és itt valódi és nem pedig erre a hazug úgynevezett központi bankok által ellenörzött "szabad piac"-ra gondolok) találhatja meg az ehhez közeli pontot. Viszont ekkor sem tudjuk megmondani, hogy közel vagyunk e vagy sem, de ha tudjuk, hogy az adott egység produktivitása a fogyasztásához megfelelően növekszik (vagy ahhoz közeli arányban) akkor tudhatjuk, hogy minden rendben és kb. mindenki a saját tömegét viszi.
Gascan  
2008. dec. 19. 16:43 | válasz | #18
közgázos vagyok úgyhogy tudom mikor van optimális fogyasztás :)
2008. dec. 19. 16:26 | válasz | #17
Nem is mondtam, hogy új. Az optimális fogyasztás viszont akkor van amikor mindenki a produktivitásának megfelelőét kapja (egy részét elfogyasztja egy részét esetleg valószínűleg megtakarítja vagyis a produktivitásának növelésébe fekteti, hogy a jövőben a fogyasztását növelje a produktivitás hanyatlása nélkül). És ez tökéletesen lehetséges. Ugye Buchanan irta, hogy jövedelemre két módszerrel tehetünk szert, az egyik a produkció (productive) a másik a ragadozó (predatory) módszer. A baj akkor történik ha az állam nem a ragadozók megfékezésén dolgozik hanem előnyben részesíti őkét és ő maga is ragadozóvá vállik, és ma éppen ez a helyzet, de, hogy idézzem Ayn Rand-ot:

"Watch money. Money is the barometer of a society's virtue. When you see that trading is done, not by consent, but by compulsion—when you see that in order to produce, you need to obtain permission from men who produce nothing—when you see that money is flowing to those who deal, not in goods, but in favors—when you see that men get richer by graft and by pull than by work, and your laws don't protect you against them, but protect them against you—when you see corruption being rewarded and honesty becoming a self-sacrifice—you may know that your society is doomed."

Gascan  
2008. dec. 19. 16:04 | válasz | #16
A korporatokrácia nem újekelető fogalom és már jó ideje becsés tagja társadalmunknak. Az optimális fogyasztás valóban jó ötlet lenne, csak akkor meg a korporatokrácia menne tönkre - ha egyáltalán lehet ilyet feltételezni. Itt képbe hozhatjuk akár a Bush által megnevezett "terrorizmust". Vajon ők milyen módszerrel próbálkoznak?

2008. dec. 19. 15:51 | válasz | #15
Egy tipp, a kínai melósok problémáit nagyon egyszerűen megoldhatják azok akik azt hiszik, hogy ez csupán a szar munkáltató által okozott probléma.

1. Adtok nekik jobb ajánlatot, kb. heti 35h meló, mindenféle szociális benefició stb.
2. Elfogadjátok, hogy a világ egy nagyon szar hely amelyet csak produktivitás és annak növelése tehet jobb helyé.

Na most ugye az 1. az irreális, a 2. viszont igaz, de hogy akik nem ismernek nehogy azt gondolják, hogy egy "büdös kapitalista szar" vagyok, a következőket irnám le, a kínai melósok nem azélrt dolgoznak ilyen körülmények között mert kapitalizmus van, hanem éppen azért mert nincs az és mert nem is volt az. A következő kérdésekre kell választ adni: miért nincs a kínainak (és nem csak a kínainak) saját tőkéje? miért nem dolgozhat szabadon? miért van a pénzének vásárlóereje mesterségesen meghatározva a központi banknál és a politikában? miért ad a nyugat nekik értéktelen papírt valós árú és szolgáltatás helyett cserébe ezért a munkáért? miért van a kínai központi banknál 2000+ milliárd dollár papír tartalék, miért nem alkalmazzák ők ezt a pénzt és nem a nyugat az elképesztő mellébefektetéseire, háborúzásaira és mindenki szabad munkájának megakadályozására? és végül, magyarázza meg már valaki a téámában szuperjártasok közül akiknek véleménye "szent", hogy mi az ami lehetővé teszi, hogy több árú jöjjön be mint amennyi megy ki (ha ez nem lenne akkor nem menne a meló kínába ákármennyire is olcsó a munkaerő). És még arra is kérem a választ, hogy miért van az, hogy kínában olcsó a munka, mert a válasz egyértelműen az, hogy gyenge a produktivitás. Ugyanis akármennyi pénzt és tőkét nyom bele valaki egy maradi faluba, nem lesz ott 3 év allatt Japán gazdaság. Miért lenne ez másképpen egy országban? Azt hiszitek, néhány év allatt az ökörrel szántó éhes kínaiból Nikola Tesla lett? Már ugyan. A kinálat kereslet az ami meghatározza valaminek az árát, és kínában nagy a kínálat a munkaerőből amely viszonylag szakképzetlen.

És mi a megoldás? Szabadság, megengedni az embereknek, hogy dolgozzanak és, hogy fejlesszék önmagukat, ugyanakkor, hogy megtakarítások által tőkére tegyenek szert és akkor a tőke által megtermelt javak (a tőke növeli a produktivitást, nélküle a munka szart sem ér) is nekik maradhat és nem pedig annak akinek elődjei és jómaga is (tiszteségesen vagy tiszteségtelenül ez itt most nem kérdés, de van mindkettőből az nem kérdéses) konzerválta a munkájának eredményét megtakarításal amelyből tőkét kovácsolt. A világnak ma az a baja, hogy a fogyasztás akkora, hogy a meglévő produktív erők nem tudják fenntartani, ezért van most válság, akármennyire is azt hiszitek, hogy a nagy fogyasztás munkát és gazdaságot jelent, a realitás nem az, az optimális fogyasztás az amire szükség van, nem pedig a túlserkentett fogyasztás amelyet az elműlt évtizedek hitelekszpanziós politikája hozott a nyakunkba.

Többek között ezért dolgoznak a kínaiak rossz feltételek között. Mikor valaki semmiért akar valamit akkor valakinek valamit kell adnia semmiért. Itt van a baj, és mondja meg nekem valaki mikor gyözött utoljára olyan politika és politikus aki nem igért semmiért valamit? A világ pont olyan amilyennek csináljuk amilyennek a többség csinálja vagy amilyennek a többség jóváhagyta... és jelenleg a többség semmiért akar valamit és ezért valakinek sajnost semmiért kell valamit adnia, a kínai melós csak egy a sok ilyen közül. És ez nem kapitalizmus, ez korporatiymus, korporatista szocializmus vagy inkább nevezzük valódi nevén fasizmusnak.
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. dec. 19. 14:59 | galéria | válasz | #14
Van benne valami, nem szükséges nyálcsorogni minden trendi gagyiságért. Azonban ne a "végfelhasználónak" legyen lelkiismeret-furdalása amiatt hogy a kedves gyártó rabszolgákkal állíttatja elő a termékét.
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. dec. 19. 14:55 | galéria | válasz | #13
Nos, ezért gyártatnak mindent Kínában.. szomorú de ez van. Ott (is) az összes cég lesz@rja a dolgozók jogait. Ha elkezdenek a workerek szakszervezetekbe tömörülni, a cégek odébbállnak egy másik "harmadikvilágbéli" országba, amit szintén kihasználnak.
2008. dec. 19. 13:31 | válasz | #12
Namármost. Szerintem az a másfélmilliárd kínai kezdjen el kivívni magának alapvető jogokat. Csináljanak szakszervezetet, meg hasonlókat az ilyen dolgok ellen. Amíg a dolgozó csak eszköz és nem partner a munkavégzés, profitelőállítás során, addig ez így fog menni ott is és itt is. És amíg ezt nem tanítják az iskolában addig a nagy többség simán elmegy "biorobot"-nak, mert el sem tudja képzelni, hogy másképpen is lehetne, másképpen is működne a dolog. Amíg pedig "biorobot" túlkínálat (munkanélküliség) van addig ez így marad. Ha a jelenlegi gazdasági modellt követjük (kapitalizmus) akkor ezek a problémák nem megoldhatóak.
2008. dec. 19. 12:55 | válasz | #11
Ezt hívják modern kori rabszolgatartásnak!

Dolgozzatok Droidok!! ilyen egyszerű. Az emberek robotként élnek és nem tehetik azt, amit szeretnének.
Ha meg félrenézel munka közben, vagy nem tetszésed nyilvánítod..... kirúgnak, kibasznak a büdös picsába.

2008. dec. 19. 11:26 | válasz | #10
Gascan: Ez pont a Kínai gazdaság növekedése mellett szól (nem a fejlődését mondtam, a növekedését) Hát hol ezzel Európa vagy csak a Keleti régió "versenyezni". Lásd JBTM hozzászólását...
2008. dec. 19. 10:55 | galéria | válasz | #9
Jaja, használjatok csak "zöld technológiás" ájfont, meg netbúkot, meg e-lótetűt, az mind környezetbarát... Arról persze már nem szól a fáma, hogy hány ferdeszemű nyomorodik/döglik meg tőle. Lényeg trendi konzumidiótának lenni! :D
JTBM  
2008. dec. 19. 10:44 | válasz | #8
Szigorúan gazdasági értelemben ez nekünk káros.

Ugyanis ezzel olcsóbb lehet Kína és ezért viszik oda ki a termelést az EU és US cégek.

A kínaiaknak pedig kifejezetten jó. Mert ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor egyáltalán nem lenne munkájuk és szó szerint éhenhalnának.

El lehet dönteni, hogy az ember kemény körülmények között, de dolgozik és pénzt keres v. nem dolgozik és nyomorog, Kínában akár éhen is hal.

Szerintem Kína csinálja jól a dolgokat és nem az EU...

Ha az EU tényleg jól meg akarja sz*vatni Kínát, akkor elkezdi követelni az emberibb körülményeket, ingyenes EÜ ellátást, egyébb szocialista vívmányokat, amit ha megad Kína, akkor vége a gazdaságának...
2008. dec. 19. 10:25 | válasz | #7
Lehet hogy szigorú vagyok de amíg itthon is ugyan így megy a dolog nem tudok együtt érezni velük először itt kéne rendet vágni utána foglalkozni a többiekkel!:-(
dep  
2008. dec. 19. 10:21 | válasz | #6
Ehhez nem Kínába menni, Magyarországon is van rá példa, ahol napi 8 órát állnak minimálbérért a szalag mellet a „biorobotok”. Lehet „dudaszóra” pisilni, az 5 perces szünetet 8 óra után külön ledolgoztatják velük, szakszervezet meg csak papíron létezik. Pontos cégnevet csak azért nem írok, hogy a „biorobot” ismerősömnek nehogy baja legyen belőle. A cégnél egyébként neves szórakoztatóelektronikai cégeknek dolgoznak be. Ha nézed a plazmatévédet, azért lehet, hogy magyar embereket zsákmányolnak ki . :(
Gascan  
2008. dec. 19. 09:18 | válasz | #5
A Lenovo amúgy se hires a jó munkakörülmények biztositásáról... Elég szomorú ez a tény, dehát a kapitalizmus amint látjuk itt is reneszánszát éli.

Többek között ezért nem hiszem, hogy Kina tartósan fejlődő gazdaság fog maradni a jövőben.

MuldR  
2008. dec. 19. 08:59 | válasz | #4
Tenyleg nem kell kinaig menni. En konkretan 3 eve nem lattam tulora penzt. Itthon, amcsi multinal.
2008. dec. 19. 08:30 | válasz | #3
Nem kell kínáig menni , itthon Magyarországon is vannak hasonló visszaélések .
2008. dec. 19. 08:02 | válasz | #2
persze, utána meg mindenki cirkuszolna hogy drágább lett az alaplap meg a pc meg a többi cucc.. ha már sérti az érdekeinket akkor majd mi is morgunk, addig meg nem érdekel senkit hogy belehalnak a gépeink összeszerelésébe :(
félreértés ne essék, én is elitélem ezt, de hallottunk már gyerekmunkáról a nike partnereinél is azt' mégis megvesszük a cuccaikat..
2008. dec. 19. 07:45 | válasz | #1
Patkányok,20 évre lesittelném az összes vezetőjüket!!!