Penge is visszatérhet
2008. december 18. 18:45, csütörtök
Bár alapjában véve mindhárom eddigi Penge-mozi sikeres volt (persze a Guillermo Del Toro által rendezett másodikra ültek be a legtöbben), a 3. rész után mégsem folytatódott a sorozat, köszönhetően a lesújtó kritikáknak, a negatív közönségreakciónak. Azonban lehet, hogy új nap virradt a vámpírokra.

A harmadik film rendezője, David S. Goyer egy, a ShockTillYouDrop.com-nak adott interjújában elmondta, hogy már ő is hallott pletykákat, miszerint a stúdió szeretné újrakezdeni a Blade, vagyis a Penge-sorozatot (jut eszünkbe, egy 13 részes Penge-tévésorozat is készült az ikonikus képregény-hős kalandjaiból), mégpedig másik főszereplő színésszel, vagyis nem Wesley Snipes-szal, ami nem is csoda, hiszen a színészt a 2004-es Penge: Szentháromság óta nem is láthattuk mozifilmben.

Goyer, miután a 3. részben felvezetett Nightstalkerek spinoffja sem valósult meg, bevallása szerint megcsömörlött és megfogadta, hogy több vámpírfilmet nem fog készíteni, azonban egy olvasmányélményének köszönhetően visszatért a vér iránti étvágya, s elhatározta, hogy mégsem számol le örökre a műfajjal. Más kérdés, hogy Goyer minimum 10 évet várna egy remake/reboot elkészítésével, de nem ő hozza meg a döntést.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2008. dec. 20. 13:33 | válasz | #15
az nem jó, akkor hogy hozod ki a poént?
2008. dec. 20. 12:23 | válasz | #14
A Wahlberges film cime, Shooter.
2008. dec. 19. 14:10 | válasz | #13
Ejnye, süsükém. Ki mondta, hogy nem szerepelt filmben? Színész a lelkem. Évi 3-4 filmet forgat. (Más kérdés, hogy azok DVD-re gyártott szemetek, amit épeszű ember nem néz meg.)
2008. dec. 19. 13:26 | válasz | #12
Szerintem nem Welsley-n múlt a dolog, simán jó lenne a remake/reboot-ban is. Az meg valóban sületlenség, hogy nem szerepelt azóta filmben. Idei filmje, az The Art of War II: Betrayal, mégha nem is volt maradandó, no de nem is ez volt a kérdés. Forrás
2008. dec. 19. 11:26 | válasz | #11
Nem ül börtönben, megúszta...és dvd-re nyomatja a filmeket, de 2009-ben már látható lesz mozifilmben is
2008. dec. 18. 22:42 | válasz | #10
Dvdre dolgozik, mint Steven Seagal... de az imdb szerint van már 3 filmje 2009-re kitűzve (mármint a bemutató):

Chasing the Dragon (2009) (post-production) .... Agent Bo Monroe
Brooklyn's Finest (2009) (completed) .... Caz
Gallowwalker (2009) (completed) .... Aman

2008. dec. 18. 22:14 | válasz | #9
nem a mesterlövész inkább ? de az is csak dvd volt, nem mozis
winnie  
2008. dec. 18. 21:54 | válasz | #8
Az Orvlövész az Sniper (abban Mark Wahlberg szerepelt), a színész Snipes. Egy betű a difi, nem csoda, hogy ennyire megkavart.
2008. dec. 18. 21:43 | válasz | #7
Szóval: Orvlövész. Bocs.
2008. dec. 18. 21:42 | válasz | #6
"a színészt a 2004-es Penge: Szentháromság óta nem is láthattuk mozifilmben." És az Orvlóvész, vagy mi a cime, mi volt, ha nem mozifilm? Ekkora kamut egy cikkben! Komám!
2008. dec. 18. 20:27 | válasz | #5
Az első rész király, a második nem volt rossz, csak a stílusa annyira eltért az előzőtől, hogy azt nehéz volt lenyelni, és emiatt nekem nem jőtt be, a harmadik meg pff. Annyira nevetséges és gagyi volt, ráadásul ezt a részt Goyer rendezte, aki habár remekíró láthatóan rendezni azt nem tud, úgyhogy szerintem hagyhatná az egészet, a pengét meg nem tudom, hogy lehetne folytatni, talán az 1.-rész rendezőjével, talán talán.
2008. dec. 18. 20:23 | válasz | #4
Áááá.. lehet ezek börtön drámák :)
2008. dec. 18. 20:08 | válasz | #3
Ahhoz képest az elmúlt 3 évben 7 filmet leforgatott és jövőre is jön hárommal. Még a Harc mestere 2-t is megcsinálta. Biztos jó a magaviselete:)
2008. dec. 18. 19:02 | válasz | #2
Snipes azért nem volt mozifilmben mert tudtommal börtönben ül a szerencsétlen.