Üdvözlőkártyák a YouTube oldalán
2008. december 15. 10:05, hétfő
Az ünnepek közeledtével a népszerű videómegosztó portál ismét elérhetővé tette a tavaly ilyenkor bemutatott funkciót: a felhasználók egyedi videó kiválasztásával vagy elkészítésével küldhetnek üdvözlőkártyát szeretteiknek.

Hirdetés

A portál hivatalos blogjában megjelent bejegyzésből gyorsan kiderülnek részletek: saját adataik szerint tavaly mintegy egymillió példányban küldték szét saját üdvözlő leveleiket az opciót igénybe vevő felhasználók, idén pedig a fejlesztők reményei szerint ennél jóval többen csatlakoznak majd. Az egyes videók kiválasztását egy közös kínálattal, valamint saját felvétel elkészítésének lehetőségével igyekeznek megkönnyíteni.

Az újonnan megnyílt oldalra érkezve először is a közösség aktívabb tagjai által elkészített és feltöltött anyagok között válogathatunk. Amennyiben egyik sem nyerte el tetszésünket, vagy csak egyszerűen saját alkotásunkkal szeretnénk egyedivé varázsolni üdvözlőkártyánkat, lehetőség van a számítógéphez csatlakoztatott webkamera igénybe vételére is. Ily módon gyorsan és egyszerűen elkészíthetjük a kívánt anyagot, a következő lépésben pedig a videó kereteként szolgáló sémát kell kiválasztanunk - ebből szintén akad egy maroknyi.


A videó és a kívánt séma kiválasztása után lehetőségünk van saját üzenet mellékelésére is, amely legfeljebb 230 karakterből állhat. Ennek mellékelését követően már csak a címzettek email címét kell bedobálnunk a megfelelő helyre (összesen legfeljebb 25 címre küldhetjük el egyszerre ugyanazon üzenetet), ezzel pedig el is készültünk. Érdemes megjegyezni, hogy a fejlesztők az oldalon található összes videó esetében elérhetővé tettek egy speciális "share" funkciót, amely közvetlenül az új lapra vezet, így nem kell vesződnünk az érdekesnek talált felvétel beágyazásával.

Természetesen nem a YouTube az egyetlen olyan oldal, amely az ünnepi rohamra számítva ilyen opcióval próbálkozik, ám a portál népszerűsége miatt teljesen ésszerű választás lehet bárki számára.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás