Elkészült a Thunderbird 3 első bétája
2008. december 11. 13:12, csütörtök
Végre megérkezett a csigalassúsággal készülő harmadik verzió első bétaváltozata, amely több újdonságot is kínál a lassan türelmüket vesztő felhasználóknak. A végleges verzió azonban még odébb van.

Hirdetés

A Mozilla Messaging oldalán kedden bukkant fel a Thunderbird 3 Beta 1, amely immár bárki által letölthető és kipróbálható (a tesztváltozatokat kísérő szokásos figyelmeztetésekkel és tanácsokkal). A népszerű ingyenes kliens ezzel végre kilépett az alfa stádiumból és közeledik a végleges változat felé, ám ennek megjelenéséig még sok munkára lesz szükség. Nézzük, hogy miben is kínál újat az első béta.

A Thunderbird eddigi pályafutása során most először bukkannak fel a fülek a kezelőfelületen, amelyek ugyan némi helyet foglalnak el az ablak felső részén, ám segíthetik a felhasználót az eligazodásban. Az egyes üzenetek megnyitásakor kényelmesebb lesz az irányítás, a fontosabb funkciók gombjait ugyanis közelebb vitték a megjelenített szöveghez, a kapcsolatokat pedig könnyebben és gyorsabban szerkeszthetjük (a címsorban csillag ikon jelzi, ha az illető már megtalálható a listában, ellenkező esetben pedig ide kattintva rögtön hozzáadhatjuk a kívánt személyt). Az IMAP protokoll használata esetén háttérben történő letöltést és gyorsabb beolvasást ígérnek a fejlesztők.

A kiegészítők rendszerét a Firefox mintájára átszabták, itt a megnyíló ablakon belül kereshetünk és tölthetünk le újabb beépülőket. A külső fejlesztőknek azonban dolgozniuk kell a kompatibilitáson, ez ugyanis jelenleg csak kevés kiegészítő esetében megoldott. A Windows Vista használói számára a keresőfunkció integrálása szolgál további újdonsággal, míg a Mac-fanatikusok használhatják az OS X saját kapcsolatlistáját, az új üzenetek jelzéséhez igénybe vehetik a Growl-t, az import funkció pedig immár a Mail app esetében is él.

A béta természetesen ismert hibákkal érkezik, ezek listáját szintén megtalálhatjuk a belinkelt oldalon.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 11. 17:54 | válasz | #3
hogy-hogy elhanyagolták??
Egyébként tökéletesen müxik, csak remélem nem lopják el a jelszavamat az e-mail fiókomhoz
Vorpal  
2008. dec. 11. 17:22 | válasz | #2
Müködik az azért.
snorbi  
2008. dec. 11. 15:57 | válasz | #1
Kár, hogy így elhanyagolták/ják...