Túlbecsülték az RFID jelentőségét
2008. december 11. 12:26, csütörtök
A rádiótechnológiás azonosítóchipek (RFID) piaca ugyan fejlődik, azonban a megoldás koránt sem tudott akkora népszerűségre szerte tenni, mint ahogy azt korábban remélték.

Hirdetés

A Deutsche Bank Research által készített tanulmány szerint az RFID jelentőségét a kutatóintézetek jóval túlbecsülték. A DHL logisztikai konszern felmérése alapján jelenleg világszerte több mint 1,3 millió terméket láttak el RFID-azonosítóval, azonban ez kevesebb az évekkel ezelőtt prognosztizáltnál.

A különböző intézetek az RFID megjelenésekor még azt jósolták, hogy néhány év múlva már szinte kizárólag ilyen chipekkel ellátott élelmiszereket, ruhákat és más árucikkeket fogunk találni a boltok polcain. Ez nem valósult meg, mint ahogyan az sem, hogy az emberek bevásárlókocsijaiban lévő termékek kódját a rendszer egy másodperc alatt kiolvassa majd. A dokumentumból kiderült, hogy a McKinsey tanácsadó cég azt várja, hogy 2010-ben világszerte csak minden 20. terméken, viszont minden harmadik csomagoláson lesz RFID-azonosító.

Csak Németországban 2016-ra várhatóan évente 19 százalékkal emelkedik majd az RFID-megoldások forgalma. Az összeg évente elérheti a 2,2 milliárd eurót. Ezzel szemben globálisan ugyanez a két érték 25 százalék, illetve 16 milliárd euró. Vannak területek, ahol az RFID kétségtelenül hasznos és bevált, ilyen például a vendéglátás és Dániában a halászat. A halászok hálórendszerein elhelyezett chipek nyilván tartják, hogy mennyi és milyen fajtájú halat fogtak ki, mikor és milyen módszerrel. Az adatokat megkapják a halpiacok és az áruházak, így mindig tudható, hogy mikor érkezik friss áru.

A Deutsche Bank Research munkatársai úgy vélték, a legnagyobb problémát jelenleg az alkalmazott szoftverek pontatlansága, valamint a nemzetközi szabványok hiánya és az RFID-chipek drágasága jelenti. Ahhoz, hogy a technika a jövőben világszerte elterjedjen olcsó eszközökre, valós idejű adatfeldolgozásra, pontosabb információ-kiolvasásra és egységes szabványok kidolgozására, valamint bevezetésére lenne szükség.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 14. 13:35 | válasz | #5
Birom ezeket a jóslatokat "Csak Németországban 2016-ra várhatóan évente 19 százalékkal emelkedik majd az RFID-megoldások forgalma." Én azt se tudom holnap mi fog történi ezek meg kerekperec megmondják mien növekedés várható 8 év múlva. LOL
Vorpal  
2008. dec. 13. 11:10 | válasz | #4
Nem mindegy - igy is pontosan tudják merre jár a mobilom , és mellesleg - miért te merre jársz, hogy nem tudhatnak róla?
Pares  
2008. dec. 12. 20:03 | válasz | #3
"Egyszerűen álom lenne egy kis bolt számára gombnyomásra tudni hol mi és mennyi áru van a polcokon."

áru-->ember
kis bolt-->ország
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. dec. 11. 18:08 | galéria | válasz | #2
Addig nem is lesz semmi baj ezzel az RFID dologgal, amíg nem próbálják az emberekhez kötni azokat.
Emberbe beültetett RFID, vagy személyigazolványba, vagy olyan okmányba rejtett rfid amit mindig magunknál kell hordanunk.
Az ilyen törekvések sárba tiporják az emberi szabadság jogokat.
Van egy olyan érzésem, hogy hosszú távú céljuk ez a vezetőknek, kormányoknak.
Mi is termékké válunk a nagy globális gazdasági piacon.
Nem mintha ma nem azok lennénk.
Szomorú ez barátaim.
Vorpal  
2008. dec. 11. 17:14 | válasz | #1
Helyes - okos cikk.

Engem személy szerint flusztrál, hogy nem tudunk semmit kezdeni a RFID technológiával. Kis és középvállalkozások is rendkivüli megtakaritásokat tudnának elérni vele.

Egyszerüen álom lenne egy kis bolt számára gombnyomásra tudni hol mi és mennyi áru van a polcokon.
Esetünkben pl. a termékek pult alatt elfolyolyása a legnagyobb gond, és egy komplett leltározás napokba telik - és vitatható az eredmény.

Itt természetesen előre szaladtam a dolgokkal - tudom, hogy az RFID leolvasókon fut keresztül - de olyan jó volt álmodozni...

Tessék Mo. ezt lehet megvalósitani és nem az agrárium miatt siránkozni, mert csodapaprikával nem jutunk sokra.