Megtizedeli a létszámot a Sony
2008. december 9. 23:50, kedd - Forrás: Napi Online
Akár 16 ezer dolgozójától is megválhat a Sony, ha végrehajtja ma bejelentett válságkezelő programját, amelynek keretében visszafogja beruházásait, bizonyos termelési folyamatokat kiszervez, a nem nyereséges tevékenységekből pedig kivonul 2010 márciusáig - azzal a céllal, hogy megspórolhasson évente több mint 100 milliárd jent ((1,1 milliárd dollár).

Hirdetés

Mindez azzal jár, hogy nyolcezer állandó Sony-dolgozó és ugyanennyi ideiglenes alkalmazott veszíti el munkahelyét - közölte a japán vállalat -, ezzel 10 százalékkal csökken az összlétszám. A drasztikus intézkedésekre a vártnál sokkal nagyobb mértékű gazdasági válság miatt kényszerül rá a vállalat - idézte a Bloomberg Howard Stringert, a Sony vezérigazgatóját. Az Egyesült Államokból importált menedzsernek van már gyakorlata a lefaragásban: 2005-ben, amikor a világ második legnagyobb szórakoztató elektronikai gyártója több mint egy évtized után először zárta az évét veszteséggel, tízezer dolgozó elbocsátására szánta rá magát.

A Sony jelenleg 57 gyártóegységet működtet, ezt a következő üzleti évben 10 százalékkal csökkentik: két külföldi üzemet teljesen megszüntetnek (az egyiket Franciaországban), emellett elhalasztják az lcd-tévéket összeszerelő nyitrai üzemükben tervezett szlovákiai fejlesztéseket. A japán cég nemrég még azt közölte, hogy évi 3 millióról 5 millióra kívánja növelni az április óta működő üzem kapacitását (Napi, 2008. augusztus 4.). Pozsonyi tudósítónk információja szerint a nyitrai Sony már megvált 500 idényjellegű alkalmazottjától, és további 300-at akar elbocsátani (utóbbi számot a cég nem kívánta megerősíteni).
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás