Kirúgták az Alkonyat rendezőjét
2008. december 12. 18:21, péntek
Az év egyik legnagyobb sikere volt az Alkonyat (Twilight), mely könnyedén a legkeresettebb sztárok közé röpítheti főszereplőit és rendezőjét. Azonban hiába lett Catherine Hardwicke az első hétvégén az eddigi legnagyobb bevételt hozó rendezőnő, a Summint Entertainment megvált tőle.

Hirdetés

Persze minderre megvan a hivatalos magyarázat is, hiszen a hírek kiszivárgását követően a Summit elő is állt egy sajtóközleménnyel, melyben azzal magyarázták a szakítást, hogy a rendezőnő elképzelései nem passzoltak a stúdió által a filmre erőltetett tempóval, hiszen a vámpír saga 2. részét már 2009 végén vagy 2010 elején moziban szeretnék látni a fejesek.

Bennfentes információk szerint a szakítása oka az volt, hogy a stúdió egyszerűen nem szerette a korábban a Tizenhárommal berobbanó rendezőnőt, s a film (idézet) "pompás" látványvilágáért szinte egy az egyben Elliot Davis operatőr volt a felelős, mint ahogy Nancy Richardson vágó volt, aki megmentette az Alkonyatot és tette nézhetővé (más kérdés, hogy végül nem sikeredett azzá - szerintünk).

A hírek szerint a folytatás rendezésére a legnagyobb esélyes Chris Weitz, aki testvérével az Amerikai pitét szállította annak idején és az Egy fiúról című Nick Hornby-adapátciót, majd pedig az Arany iránytűt, mely hasonló műfajú, azonban csúfosan megbukott Amerikában, így hiába teljesített pazarul nemzetközi viszonylatban, nem fog folytatódni.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 13. 19:40 | válasz | #5
Szerintem kábé naponta írja le, van itt több száz filmkritika (volt éves összesítés is, lehetett röhögni). Mondjuk furcsa, hogy ez a kérdés az Alkonyatnál merül fel, ami tényleg gagyi tinifilm.
2008. dec. 13. 18:14 | válasz | #4
Na ja.Megint Szekeres Viktor.Ennek semmi sem tetszik.Leírhatná már egyszer neki mi a jó film!
2008. dec. 12. 22:14 | válasz | #3
Persze, hogy nem találtál, mert nem fogják folytatni. Nem lenne értelme.

Nem volt rossz film, de nagyon beégett. Nem csoda, hogy a rendező is másik filmhez ígérkezett el. Pedig a könyv, főleg az első kettő, alap.
2008. dec. 12. 21:33 | válasz | #2
Honnan tudod, hogy folytatni fogják az Arany iránytűt? Én erről semmit sem találtam.
jahola  
2008. dec. 12. 20:15 | válasz | #1
De jó kedves sg hogy nektek semmi sem tetszik. Röhej. Ja és az arany iránytű folytatódni fog.