Ismét bemutatják a Sötét lovagot
2008. december 7. 05:59, vasárnap
Érdekesen szerepelt a Sötét lovag a mozipénztáraknál, hiszen az amerikai nézők zabálták és az ottani összesített bevételi örökrangsorban a 2. helyre kúszott fel a film a Titanic mögé, világszerte azonban még az idei listán sem tudott első lenni.

Hirdetés

Hiába a 465 millió dolláros bevétel Amerikán kívül, összesítésben például az Indiana Jones 4. része egyelőre úgy tűnik, hogy lenyomja a Denevérembert, ami jelzi, hogy azért mégis csak Amerika szája íze szerinti karakter az álarcos jótevő. (Nálunk is jól, de nem kirobbanóan szerepelt a Sötét lovag, mert bár az első napos csúcsot megdöntötte, de összesítésben simán alulmaradt az idei két nagyágyúval, a Mamma Mia!-val és a Madagszkár 2-vel.)

A 465 millió dolláros nemzetközi bevétel egyébként azt is jelenti, hogy jelenleg még 4 millió dollár elválasztja a Sötét lovagot az 1 milliárdos világbevételtől (és attól, hogy ezzel olyan filmek közé kerüljön, mint a Titanic, a Gyűrűk ura 3. vagy a Karib-tenger kalózai 2.), ezért (is) a film január 23-án ismét mozikba kerül Amerikában, többek között azért, hogy egy kis Oscar-löketet is adjanak neki.

A Warner így biztosít a rajongóknak egy utolsó lehetőséget, hogy a nagy vásznon láthassák Christian Bale-t a filmben, mert egyébként a DVD és a Blu-ray nemsokára kapható lesz.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 09. 22:46 | válasz | #66
hogy én is elmondjam a véleményem:
a kompos jelenet számomra igenis sokatmondó jelenet volt. Szerintem tévhit az, hogy azért, mert valakit lecsuknak, egy lelketlen szörny, aki bármikor kinyírna száz embert, hogy a saját bőrét mentse. Ne feledjük, ők nem pszichopata sorozatgyilkosok voltak, hanem csak szimpla bűnözők, maffiózók, gengszterek. nem tömeggyilkosok.
És épp ez az, amit Joker nem vett bele a számításba. Nem hitte volna, hogy a társadalom söpredéke nem olyan veszett lelkű, mint ő. Túlontúl meg volt győződve az igazáról. Ez nem Amerikáról szólt, hanem az erkölcsi dilemmáról. Nem volt benne talpnyalás, igenis megmutatta, hogy a hétköznapi embernek is van sötét oldala, de az embert nem feltétlenül ez irányítja. A bűnöző is ember, és őneki sem csak gonosz és önző dolgok járnak a fejében.
2008. dec. 08. 23:50 | válasz | #65
A többség szerint ez is az, de természetesen vannak manapság emberek akik felsőbb rendőnek érzik magukat, ha egy kisebbséghez tartozhattnak amely negálja a többség néhány reakcióját. (Akinek ingje az vegye magára)
2008. dec. 08. 23:46 | válasz | #64
"Jah, és a valóságban batman is ugrál a tetőkön...."

Ha már itt tartunk a valóságban Batman a Joker melletti gumiszobában csücsülne muszálydzsekiben.
2008. dec. 08. 23:32 | galéria | válasz | #63
Persze, mert azok jó filmek.
2008. dec. 08. 23:25 | galéria | válasz | #62
"Megnézem mikor kezelnek elmegyógyintézetekben anti-szociális egyéneket vagy pszichopatákat, szinte soha, akkor kerülnek oda, ha a tisztelt "beteg" szökni szeretne a börtönből és azt a "játékot" választja, hogy ő mosd dilis és hihetelen módon meggyógyúl pár hét alatt, és feltéles szabadlábra helyezésért dolgozik."

Jah, és a valóságban batman is ugrál a tetőkön....


sandor8206-nak teljesen igaza van. 1 másodpercbe sem került volna, hogy a mindenféle súlyos bűnök miatt elítélt emberek felrobbantsák a másik kompot a valóságban. Persze ez csak egy film, de ettől még nem lesz űber-brutál mondani valója.
Ez a film is csak egy szimpla popcorn múvi volt. Semmi extra.
2008. dec. 08. 23:16 | válasz | #61
Mikor a Gladiátort újra nyomták a moziban annak örültek. Mikor a Ponyvaregényt újra nyomták a moziban, akkor örültünk. Most meg... fura reakciók ezek na...
2008. dec. 08. 22:16 | válasz | #60
Hogy jönnek a cigányok Batmanhoz?
2008. dec. 08. 22:11 | válasz | #59
és hulk ?
2008. dec. 08. 21:53 | válasz | #58
nem volt kéznél betmen :-)
2008. dec. 08. 21:38 | válasz | #57
kínaiakkal sem barátkozom és mégsem vagyok rasszista. kis fogalom zavarban élsz.
2008. dec. 08. 21:36 | válasz | #56
nagyon szellemes vagy. és te miért vertél meg romákat? tán rasszista vagy?
2008. dec. 08. 21:01 | válasz | #55
sugarman, sugarman, ne idegeskedj felmegy a vércukrod, érted CUKROD :-D miért nem barátkozol romákkal, talán rasszista vagy ? :-)
2008. dec. 08. 20:52 | válasz | #54
mekkora egy kretén vagy. és akkor ennyi erővel te is f*szságként hoztad fel a négerekhez a cigányokat. Papol a fene. Arról nem tehetek h egy rasszista vagy. Amugy honnan vetted h be vagyok parázva. ne magadbol indulj ki. ha annyira nagy képed van akkor menj oda hozzájuk és nekik ugass ne fórumon osztd a másikat. jah és h tudd nem barátkozok romákkal. ennyit rólad. egy marharépa vagy kb 15 iq-val. Több betűt nem pazarlok rád.
2008. dec. 08. 20:42 | válasz | #53
ez hogy jön ide! de te meg menj be és sz.pj le párat, ha ennyire be vagy parázva az alja néptől!:-D kicsi sugaram te is olyan vagy mint egy ismerősöm, cigókkal barátkozott, nyalta-falta őket, amikor valami nem tetszett nekik, mert így szokott, ki nyílt a csipa kést raktak a nyakához, nyaklánc le, lóvé+mindig furikázhatta őket. És kihez fordult, a parasztokhoz, mi raktuk rendbe őket! Te is addig papolsz, míg nem lesznek a popsidban:-) ja vagy szólsz a betmennek, hogy mentsen meg:-p
2008. dec. 08. 20:26 | válasz | #52
persze. menj be egy néger gettóba és ordítsd el magad hogy nigger. ott helyben megölnek. majd meglátjuk mekkora lesz ott a szád.
2008. dec. 08. 19:42 | válasz | #51
aha szereted a cigókat is...
2008. dec. 08. 19:28 | válasz | #50
Jajj kérem szépen a romák meg a négerek nem egy tészta. ne keverd már össze. Attól hogy te egy b*nkó állat vagy, attól még nem mindenki fekete aktivista, meg "terézanya", csak nem vagyunk rasszisták. Menj el a következő KKK ülésre, ott majd díjazzák a dumádat. Jha amúgy tudtad h Randy Steven Kraft is megölt 68 embert? Hát akkor én is megtehetem ennyi erővel.
2008. dec. 08. 17:36 | válasz | #49
Senkit nem érdekel, már lejárt, csinálják az újat. Unalmas.
bmw  
2008. dec. 08. 17:26 | válasz | #48
nem egy nagy film...
2008. dec. 08. 15:12 | válasz | #47
loverman a nigger :-D
2008. dec. 08. 15:11 | válasz | #46
ha jackie chan is niggerezhetett , én is :-D
2008. dec. 08. 15:10 | válasz | #45
nem is gondoltam, hogy itt ilyen sok a terézanya, adakozzátok már a vöröskeresztnek. Cigó gyereket nem akartok örökbe fogadni, a sok képmutató :-D mégha tele lenne az ország niggerrel, mint amcsi megérteném, de amint látom itt is van sok feketelelkű aktivista, szóval sorry, yo tesó
2008. dec. 08. 13:57 | válasz | #44
akkor te meg f*szfej vagy? :D
"miért, nem az?"
2008. dec. 08. 12:32 | válasz | #43
Én abban a jelentben arra számítottam, hogy civil mint polgárunk megnyomja a gombot és búm mindkét hajó a levegőbe repül, ehez képest meglepő volt.

Bár gondolom, ti is valami ilyenre számítottok és úgy gondoljátok, hogy rajtatok kívűl erre alig számíthatott más, és így mivel nem ez következett be, ezért csalódtatok, hogy szerintetek a mások által megjósolt dolog következett be, így számukra nincs semmi meglepő. Pedig igazából volt, sőt benneteket is meglepett.
2008. dec. 08. 12:27 | válasz | #42
Nem. Ha te esetleg gettóban élő, csökkent értelmiségű(azaz csak a fegyver használatára betanított) fekete vagy, akkor elnézzük neked. :-D
2008. dec. 08. 11:46 | válasz | #41
"..sandor kb ott írod le magad hogy niggerezel..." miért nem azok?:-D
2008. dec. 08. 09:55 | galéria | válasz | #40
letöltöttem, de még nem bírtam rávenni magam, hogy akár egyszer is megnézzem. :D
2008. dec. 08. 09:46 | válasz | #39
A rab ismerhette is akár Jokert már csak a híre miatt is, így inkább kidobta nem fogja magukat felrobbantani és persze lehet ott mondanivalója is hogy pont a rab nem nyomja meg nem az elvileg erkölcsileg kiváló átlag polgár.
2008. dec. 08. 09:19 | válasz | #38
Az a kompos rész érthető hisz Joker mint addigis, megint hazudik, látszik is, hogy tutira várja a tűzijátékot, magukat robbantották volna fel hiddjétek el. Megkapták a saját kivégző segéd eszközüket.
2008. dec. 08. 03:24 | válasz | #37
sandor kb ott írod le magad hogy niggerezel.

jani meg... "hogy évek óta a legjobb műsort(Beugró)"
hallottál már a szubjektivitásról? igen a kisgyermekek azt képzelik hogy másoknak nincs "hang a fejében", nem tudnak gondolkodni, ők a legfontosabbak a világon és a Nap is őket követi, de azért egy normális ember már rájöhetne hogy attól még hogy ő valamit jónak vagy rossznak gondol az nem jelenti azt hogy az TÉNYLEG az, főleg pl azért mert rajta kívül még (A Föld összes lakosa)-1 vélemény van/lehetne ugyanarról a dologról.

egyszerű mint az összeadás:
Dark Knight: fiatalok+felnőttek
Madagaszkár 2: gyerekek+fiatalok+felnőttek
vajon melyik lesz a több
2008. dec. 08. 00:46 | válasz | #36
Az a jelenet akkor lett volna meglepő/sokkoló ha mondjuk a civilek megnyomják a gombot...vagy a rabok..vagy mind2...igy azonban unalmas ásítgatásba fulladt a jól kiszámítható történés (a verzió-batman megoldja, b verzió-senki sem nyom semmit...c verzió-hatástalanítját a bombákat,mert pont van 1 MacGyver a civilek közt és 1 bombamániás a rabok közt..)
Ja és imádom:D Mind a Begins,mind a Dark Knight Top 10-es nálam...de igazat adok sandor8206-nak..nem kell piedesztára emelni 1 képregény adaptációs akciófilmet,csak mert eltér kissé a szokásostól:)
2008. dec. 07. 22:03 | válasz | #35
Egyetértek. Mint mondtam ettől lesz "mondanivalója".
2008. dec. 07. 22:02 | válasz | #34
Igaz, de ez a másik táborra is ugyan úgy igaz (lásd nagy számok törvénye).
2008. dec. 07. 21:54 | válasz | #33
nem mindenki szavazz az imdb-n :-D
2008. dec. 07. 21:49 | válasz | #32
Szerintem pont ettől nem volt átlagos az a jelenet :)
2008. dec. 07. 21:48 | válasz | #31
Pontosítsunk, nem elmebetegeket szállítanak azon a hajón hanem rabokat.

Megnézem mikor kezelnek elmegyógyintézetekben anti-szociális egyéneket vagy pszichopatákat, szinte soha, akkor kerülnek oda, ha a tisztelt "beteg" szökni szeretne a börtönből és azt a "játékot" választja, hogy ő mosd dilis és hihetelen módon meggyógyúl pár hét alatt, és feltéles szabadlábra helyezésért dolgozik.

Szerintem sokan nem élrtenek ezzel a jelenettel kapcsolatos véleményeddel egyet és valahogy ha objektíven nézzük csak kártyavár érveid vannak ellene.

"De kár ezen vitatkozni, ez is mint a film megítélése szubjektív, hiába győzködjük egymást, ez van! Szóval bocs ha valakit ingerrel amit írtam:-) sorry"

Valóigaz csak nem kéne folyton fikázni (és itt most nem rád értem!), főleg, hogy staisztikailag csak 0.1% nem bírta nézni és kb. 5-15% tartja átlagosnak vagy vacaknak.
2008. dec. 07. 21:28 | válasz | #30
1; Arkham Asylumban csupa jótét lélek van :-D niggerre írom
2; "..Igen ez igaz, viszont akkor nem lenne furcsa és egy kicsit elgondolkodtató (értsd nem lenne üzenete ennek a jelenetnek).."hát akkor mégis csak átlagos halivúdi blockbuster, félreértés ne essék jó film, de azért ezek a magasztalós égbeemelős dumák sztem erős túlzás.
3; "..Ad 1. az elején pánikolnak, persze ahoz tudni kell, hogy a pánikolás nem csak egymás agyon taposásból áll.." csak megjegyezném, most amcsiban halálra tapostak egy eladót+két vásárló szétlőtte egymást a nagy karácsonyi leárazásokban, és ez leárazás :-D mi lenne ha az életük múlna rajta, szóval nolan elhalivúsodott, pedig a memento+álmatlanság+prestige nem a tipikús halivúdi filmrendezők közé való besorolást érte el nálam, hát eladta magát, mint egy "kurva"!
Az a jelent úgy ahogy van egy "szarkupac" az emberekkel és a nigerrel megtetézve!
De kár ezen vitatkozni, ez is mint a film megítélése szubjektív, hiába győzködjük egymást, ez van! Szóval bocs ha valakit ingerrel amit írtam:-) sorry
2008. dec. 07. 21:14 | válasz | #29
Ad 1. az elején pánikolnak, persze ahoz tudni kell, hogy a pánikolás nem csak egymás agyon taposásból áll.

"Ott kérem szépen a valóságban vérfürdő lett volna,..."

Igen ez igaz, viszont akkor nem lenne furcsa és egy kicsit elgondolkodtató (értsd nem lenne üzenete ennek a jelenetnek).


"+a végén az antiszociális nigger kidobja a detonátort"

Honna tudod, hogy anti-szociális (lelkiismeret, empátia nukú, felszínes ego-centrikus érzelmek, mások jogainak semmibe vétele, parazita életmód, patológiai hazudozás) volt? DSM-IV-es személyiség zavarokra vonatkozó tesztet lenyomtál róla? Pármásod perc alapján? Különben is a tette alapján inkább nem az volt. Szemben a civileknél lévő ürgével aki majdnem megnyomta, ugyan is azt előbb viselkedett úgy.
2008. dec. 07. 20:32 | válasz | #28
csak annyi, hogy senki pánikba, senki nem akar meglépni, csak szavazgatnak+hogy nem nyomja sem egyikse+ami szövegeket lenyomnak+a végén az antiszociális nigger kidobja a detonátort, mesefilm, mint egy képregényfilm, semmivel sem több mint akármelyik halivúdi blockbuster. Ott kérem szépen a valóságban vérfürdő lett volna,ok film de számomra inkább kínos volt, de elment volkna dde megtetézték a nigger give it to me-val és az már boáááá...
2008. dec. 07. 20:23 | válasz | #27
Mi a bajod a kompos jelenettel? Szerintem az igen is érdekes volt és meglepő, a civilek között az az illető aki a végén majdnem megnyomja a gombot és még ki is nézné belöle az ember. A másik meg amikor a rab kidobja az ablakon a távírányítót azzal a szöveggel, hogy ezt rég meg kellett volna tenni.

Tényleg érdekel mi volt ezzel a probléma. Kérlek fejtsd ki bővebben.
2008. dec. 07. 20:12 | válasz | #26
hát mondom én, az meg szimplán szar:-D
2008. dec. 07. 20:06 | válasz | #25
Nézd meg a Pókember 3-at, ott még a zászlót is megkapod :D.
2008. dec. 07. 19:58 | válasz | #24
de azok a filmek nem is akarnak többnek látszani+nem magasztalják ennyire őket, vagy szimplán szarok, az a rész egy nevetséges halivúdi maszlag-cukormáz a hős amerikai népnek, és nolantól nem vártam mert ez majdhogynem M. Bay-i magasságokba repíti őt. kinek mi, de az a jelent számomra átlagossá teszi a filmet, mondom csak az amerikai zászló hiányzik!
2008. dec. 07. 19:52 | válasz | #23
Én azt várnám kíváncsian mi az ami átlagossá tette, mert ez a "kompos jelenet" és amit utána írsz harmat gyenge egy érv. Ilyen alapon sok filmbe beletudnék kötni én is :):)
2008. dec. 07. 19:40 | válasz | #22
egyet mondjál!...kíváncsian várom:-D de ha még tele is van, azt elcseszte és egy átlagos halivúdi filmé alacsonyította le a kompos befejezés, kár hogy a végéről lemaradt, hogy betmen áll a lobogó amerikai zászló előtt:-P
2008. dec. 07. 19:36 | válasz | #21
Szerintem nem bántottál meg senkit, de valóban, mindenkinek más a minőségi film... Azért egy Madagascar vagy Mamma Mia! nem annyira rossz (sőt, szerintem határozottan jó) filmek. Tehát maximum nem tetszik, és nem az ízlésed, de ettől függetlenül igenis, minőségi alkotások.
1Obi1  
2008. dec. 07. 17:26 | válasz | #20
Hát hogy ha neked a TDK nem mutatott többet egy átlagos képregényfilmnél, akkor nem a filmmel van a gond.. Tele van mondanivalóval és értelemmel a film, csak sokan vakok és csak néznek mint rozi a moziban.
2008. dec. 07. 17:24 | válasz | #19
elég szubjektiv h mi a minőségi film.
2008. dec. 07. 17:01 | válasz | #18
Okés, elnézést mindenkitől akit valamiért megbántottam, ez a véleményem én továbbra is a minőségi filmeket fogom nézni. További szép napot.
2008. dec. 07. 16:39 | válasz | #17
Szerintem winnienek van igaza, és itt megjegyezném, hogy azért a Madagascar 2 nem olyan film, amit szégyellni kellene. Ha egy "katasztrófa film" lenen az első.. na akkor igen. Egyébként meg az általánosításaiddal sem értek egyet. Minden országnak megvannak a Győzikéi és Kiszel Tündéi, elhiheted.
2008. dec. 07. 16:11 | válasz | #16
amcsiban sem hozott sokat a Tökéletes trükk, szóval csak mi magyarok vagyunk a gagyik?... azt be kell látnod moziba a legtöbb ember szórakozni megy, lsd mamma mia, indi 4, madagaszkár2 stb. nem katarzisba esni és átértékelni az életét.
2008. dec. 07. 15:48 | válasz | #15
Kicsit tovább olvasod ott van, hogy mire értettem, de rengeteg nagy kedvencet pl sokkal később tudtam beszerezni.
2008. dec. 07. 15:36 | válasz | #14
"...míg az igazán nagy, valamit mondó filmek meg elhasalnak..." remélem ezt nem a betmenre írtad, mert beszarok :-D
2008. dec. 07. 15:29 | válasz | #13
Bocs, hogy még írok csak közbe eszembe jutott. Akkor még hozzá tartozik, hogy évek óta a legjobb műsort(Beugró) ide oda pakolgatják. meg az igazán jó sorozatokat mint a Ments meg, össze vissza adja az rtl klub, meg olyan időben amikor már a baglyok is alszanak.
2008. dec. 07. 15:26 | válasz | #12
Nekem sem a legjobb bevallom, de ha körülnézel az elmúlt években is olyan filmek voltak kis hazánkban sikeresek amik máshol megbuktak. pl ezek a Bazi nagy film és társai, a mondanivalóval rendelkezőek meg el lettek nyomva, vagy egyáltalán nem kaptak kiadót. DVD-re várhattam egy csomó időt, stb... Ha már itt tartunk, mi országunk termel ki Győzikét meg Kiszel Tündét, már ez elmond mindent. Akkor ott a megasztár ahol már rég nem az nyer aki megérdemelné, és még sorolhatnám.
winnie  
2008. dec. 07. 15:10 | válasz | #11
"Na hát ebből is látszik, hogy mekkora egy szánalmas országban élünk, ne röhögtessenek már a magyarok, hogy a Madagaszkár 2-őt többre tartják, ez röhej. "

az lenne a durva ha nem egy családi film, hanem egy képregényfilm lenne itthon sikeresebb. akkor tényleg valami baj lenne. ("többre tartják"? ez hogy jön ide.)

" Már bocs de akkora ízlésficama van ennek az országnak. "

igazából az efféle dumák mindig mulattatóak - te, ha jól értem, felrovod a rossz ízlést az országnak, de gondolom feltételezed, hogy neked remek ízlésed van? vagy neked is pocsék?
winnie  
2008. dec. 07. 15:08 | válasz | #10
"mostanra meg már rég kiadták DVD-n"

hogy adták volna már ki dvd-n? ennyire fáj neked, hogy aki akarja, megint megnézheti moziban? akarsz beszélni róla?
2008. dec. 07. 14:50 | válasz | #9
Na hát ebből is látszik, hogy mekkora egy szánalmas országban élünk, ne röhögtessenek már a magyarok, hogy a Madagaszkár 2-őt többre tartják, ez röhej. Már bocs de akkora ízlésficama van ennek az országnak. Igazán nagy bukták és gagyi filmek, nálunk feltűnően jól teljesítenek, míg az igazán nagy, valamit mondó filmek meg elhasalnak. Mi megyénkbe annó még be sem mutatták soha a Tökéletes trükköt, most meg a mozinkban már itt a HSM 3 amitől gutát kapok. Ááá inkább nem rántom fel magam, ilyenek vagyunk a gagyit éltetjük.
Én biztos újra elmegyek rá moziba, és nem érzem lehúzásnak, mert hiába jön DVD, blu-ray meg kalóz másolat, az soha nem fogja visszaadni a mozi hangulatát.
Aki meg lehúzásnak érzi várja meg míg majd 5 év múlva majd leadja az rtl, vágva és 1 óra reklámmal.
2008. dec. 07. 13:57 | galéria | válasz | #8
Igen, es a kiado ott all mogotted es fegyverrel kenyszerit, hogy megnezd...
2008. dec. 07. 13:01 | válasz | #7
ez azért már pofátlanság, 2* eladni ugyanazt
mostanra meg már rég kiadták DVD-n

2008. dec. 07. 12:06 | válasz | #6
A Madagaszkár 2 sokkal jobb és értelmesebb és nagyágyú mert JAJAJA PINGVINEK OLYAN VICCESEK LOLOLOLOLOLOLOL
2008. dec. 07. 11:50 | válasz | #5
kiváncsi vagyok h másodjára h fog szerepelni a mozikban a film.
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. dec. 07. 11:10 | galéria | válasz | #4


Domestic: $530,353,467 53.2%
+ Foreign: $465,929,447 46.8%
= Worldwide: $996,282,914

Megoldás: általad linkelt cikk fail
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. dec. 07. 10:17 | galéria | válasz | #3
epic fail.
2008. dec. 07. 08:49 | válasz | #2
Igen ez nagy ellentmondás. Az a 465 pedig 466 gyakorlatilag mivel 465.94 körül van és csak 3,5 millió választja el az elsőségtől hisz az Indiana Jones 4 nek is 'csak1 469-e van. Az újrázás pedig nemzetközi lesz , talán MO-ra is visszatér? :) Lecsengett Mamma Mia őrület után talán még több rekord is lenne itthon is?
2008. dec. 07. 08:22 | válasz | #1
Szekeres Viktor..... Korábbi cikk SG-n:
Újabb fal dől le a Sötét lovag előtt
"Az újabb hollywoodi siker-folytatásfilm is átlépte az egymilliárdos bevételi határt"

Mostani cikk:
"jelenleg még 4 millió dollár elválasztja a Sötét lovagot az 1 milliárdos világbevételtől"

Na Viktorka akkor mikor hazudsz?!?!?!?!?!