Önszabályozást hoz az uTorrent újítása
2008. december 5. 19:01, péntek
A BitTorrent cég illetékesei reagáltak a napokban megjelent hírekre, amelyek az uTorrent kliens újításai kapcsán jósoltak internetes katasztrófát. Szerintük erről szó sincs, éppen ellenkezőleg, a változás önszabályozást jelent.

Hirdetés

A héten mi is hírt adtunk a világhálón felbukkant félelmekről, amelyek az egyik legnépszerűbb torrentkliens újítása kapcsán merültek fel. Az uTorrent fejlesztői ugyanis egy saját protokollt dolgoztak ki, amely az UDP alapjaira építve lehetővé tenné az internetszolgáltatók által életbe léptetett forgalomkorlátozások megkerülését. Kiderült azonban, hogy a BitTorrent cég célja nem a szolgáltatók földbe döngölése, a korlátozások miatti bosszú kiagyalása és végrehajtása, hanem a forgalom ésszerű manipulálása a hálózat egészségének megőrzése érdekében.

A sajtó érdeklődésére Simon Morris, a BiTorrent termékmenedzselésért felelős alelnöke elárulta, hogy abszolút képtelenségnek tartják az interneten felbukkant írásokat, amelyek sokakban aggodalmat váltottak ki. Ezek ugyanis egy ördögi tervet mutatnak be, amelyben a szolgáltatók korlátozásainak kijátszása, valamint az internetes adatforgalom teljes uralása, az egyéb alkalmazások és platformok háttérbe szorítása szerepel célkitűzésként. Valójában erről szó sincs, az uTP névre keresztelt protokoll egészen más szempontok alapján született meg. A fejlesztők ugyanis egy olyan módszeren dolgoznak, amely a hálózat túlterheltségét, az adatforgalom elakadását előre jelzi, vagyis még annak bekövetkezte előtt reagál, nem úgy mint a hagyományos TCP-alapú megoldások.

Az uTorrent 1.9-ben bemutatkozó fejlesztés az alábbi elképzelésen alapul: a kliens a kommunikáció során mindvégig figyeli, hogy egy-egy adatcsomag milyen gyorsan jut el az adott célállomásra. Amennyiben az út megtételéhez szükséges idő növekedni kezd, a program hálózati túlterheltségre számítva automatikusan visszavesz az iramból, így kevésbé foglalja le a szóban forgó gép felé vezető útvonalat. Az ugyanazon tartalmakat egymástól letöltő peer-ek ily módon megőrzik a hálózat egészségét, az esetleges elakadásokra pedig (a késleltetés, a latency figyelésével) még azok bekövetkezte előtt reagálni tudnak, megelőzve a nagyobb bajt. A TCP esetében mindez problémás lenne, hiszen ez utóbbi protokoll az eldobott/célt tévesztett csomagok aránya alapján reagál, vagyis ekkor már túl késő.

A fő cél tehát nem a szolgáltatók kijátszása, hanem éppen ellenkezőleg, a hálózat megfelelő állapotának megőrzése - ez már egészen más színben tünteti fel a készítőket és magát a klienst.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 09. 20:27 | válasz | #71
sziasztok nekem lenne egy kerdesem vaiszatolt az utorrentem csak nagyon de nagyon lassanmit tegyek? kerlek segicsetek ja es amugy a netem nagyon jo eloreis koszonom bocsi akit zavartam
2008. dec. 26. 21:13 | válasz | #70
Elnézést a temérdek hozzászólásért, de most találtam. UPC-sek elleni petíció!!! Itt írható alá...
2008. dec. 26. 20:26 | válasz | #69
Hoppá, beállítottam a protokoltitkosítást "erőltetettre" és elkezdett szépen jönni lefele. De felfele még most se akar nagyon menni :/ Az 1.9-es verzió az milyen?? Valakinek tapasztalat?
2008. dec. 26. 20:23 | válasz | #68
Nekem is teljesen megállt a le-fel töltés UPC-s, 10mb-os le/ 2mb-os fel nettel... Egyszerűen max 40kb/s le, 15kb/s fel. Valami ötletetek nincs hogy mit lehetne vele csinálni?? Mert eddig tudtam letölteni 1mb/s-el meg többel is és felfele is ment 250kb/s-el vagy többel...
2008. dec. 17. 18:21 | válasz | #67
Nézd..most tettem fel az 1.9-et. Gyors a le és feltöltés...de ha sok letöltésed van akkor párat megállít, ogy optimalizálja a sávszélességhez a letöltést..ha lejött a cumó akkor indítja a leállított torrentet. Szerintem érdemes kipróbálni..ja és mellette rendesen megy a net, nem lassulnak be a weboldal letöltések.
2008. dec. 11. 13:28 | válasz | #66
Sziasztok. A kérdésem az lenne, hogy felraktam az új 1.9-est és akárhányszor elindítom létrehoz 2 fájlt az asztalon utp.log és socket.log névvel és egyfolytában írogat bele...Nagyon idegesítő.
Hol tudom kikapcsolni,hogy ne hozza létre? Törlés nem segít, mert újra létrehozza...
Köszönöm élőre is!
smaszi  
2008. dec. 09. 20:07 | válasz | #65
Most akkor mi legyen...? Váltsak, vagy ne váltsak 1.9 re?? :-O

Nekem pölö az elmúlt hét csütörtöke óta reggel 5-9 óra között a feltöltés lassul be a felére kb.
Valami ötlet, tapasztalat???
2008. dec. 08. 16:36 | válasz | #64
#56-ban felvázolt esetre nincs vmi 72-es betűmérettel, vastagon leírható megoldásod?:P
2008. dec. 08. 15:51 | válasz | #63
Vagy két hete dugult be errefelé is a upc-s torrentezés (megyeszékhely), de brutálisan.
Az upload 1 KB/s körül van peerenként. Van egy-két kivétel, de azok érdekes módon mind 1.9-es utorrentel nyomulnak.
2008. dec. 08. 14:42 | galéria | válasz | #62
igenám, csakhogy minden netes stream packetekből, csomagokból tevődik össze, semmi nem jön le egy 8 gigás packetként , ráadásul a lazy bitfields pont arről gondoskodik, hogy ne látszódjon folyamatos streamnek a brutálnagy adat letöltése, hanem mondjuk titkosított banki tranzakció packetjeinek látszódjon...

ezek után már kitárgyaltuk hogy itt csak bukó lehet , aki szembeszáll a torrentezőkkel

olyan szolgáltató pedig nem lesz aki bevállalja az összes titkosított adat globális, forsz szabotálását , lassítását, mert

ad1 lehúzhatja a rolót,
ad2 jön vagy 300ezer jogvédő , hőzöngeni fognak - és joggal - hogy mire fel lassítanak szándékosan minden adat, jogellenes, alkotmányellenes stb... stb..
2008. dec. 08. 14:25 | válasz | #61
Eddig is ez volt a legjobb .torrent fájl letöltő kliens, ezután már csak jobb lehet( ha jól kezeli a fent említett adatmozgást...)

Amd X2 5200+;2Gb DDR2 800;810Gb hdd;Ati X1650pro DDR3 Agp :)
2008. dec. 08. 12:38 | galéria | válasz | #60
Igen, csaképpen qrva nagy különbség van méretben egy pár KBytos titkosított adatlap és egy 8 Gigás duallayer között...
Aki az adatlapot tőlti annak nem gond, ha 2 mp helyett 5tel megy át..a 8 giga meg kicsit tovább tart akkor majd.. hihi
2008. dec. 08. 11:51 | galéria | válasz | #59
egy nap , majd talán kitérnek rá, de túl azon, hogy akkor viszont minden titkosított stream kivétel nélkül lassú lesz, függetlenül attól hogy milyen program generálta (akár pl. online banki tranzakciók stb.) szóval túl azon addig is viszont kutya kötelességük a titkosított streameket a megállapodás értelmében a a minimálisan garantált sávszélben szolgáltatniuk, mert különben ejnye-bejnye, irgum-burgum és még talán dádá is lesz a következménye.
2008. dec. 08. 09:59 | galéria | válasz | #58
Akár rá is operálhatnánk 2 kereket...kisérletező kedvű német tudósoknak semmi sem lehetetlen

Csak nehogy módosítsák a törvényt és kitérjen arra, hogy a szolgáltatók, korlátozhatják a titkos ADATFOLYAMOKAT LÓRI, mert akkor pipázgathatod a rubilkádat reggeltől estig
do2  
2008. dec. 08. 01:17 | válasz | #57
Na várjatok valamit azért elflejtettek ám,vagy fél évig semmi korlátja nem volt az utorrentnek és mindenki vígan töltött, mégsem volt seholsem lassulás.
legalábbis a mi környékünkön a 8. kerületben.
Ebben a félévben pedig igencsak elterjedt volt már. Szóval szerintem ha bejön az új technika akkor se lesz semmi baj, úgy ahogy az elmúlt félévben sem...
2008. dec. 07. 23:10 | válasz | #56
Marhaság amit terjesztenek itt páran, hogy titkosított csomagokkal, megfelelően beállított peer-to-peer klienssel meg lehet kerülni a traffic shapinget. Nem tudom hogy az otthoni ISP-k egészen pontosan milyen koncepció szerint dolgoznak, de a gyakorlatban nem a packet tartalmát kell sniffelni...

Nyomon követhető, hogy kifelé adott IP címről hova mennek a csomagok. Mivel a legtöbb netes alkalmazás csak legfeljebb mondjuk 10 helyről fogad/helyre küld packetet (pl webportál ami átlinkel más lapokra, képeket más szervereken hostolja stb.), egyszerűen azt kell figyelni hogy a nem általános portokon (21, 80 stb.) kívül adott időegység alatt az IP-ről mennyi különböző hely között cserél gazdát a csomag. Ha ez meghalad egy előre megadott értéket, a gép máris gyanússá válik és mehet a traffic shaping.

Titkosíthatsz akárhogy, azzal a tartalmat rejted csak el, a tényt nem hogy egyszerre mondjuk 40 peertől fogadsz csomagot 5 sec alatt.

dez  
2008. dec. 07. 18:59 | válasz | #55
Na közben elolvastam a kommenteket is, és az derült ki, hogy abban igaza van a pasinak, hogy akár ez is történhetne, ha nem tennének ellene az emlegetett önszabályozással. Legalábbis remélhetőleg jól fog működni a dolog.
dez  
2008. dec. 07. 17:45 | válasz | #54
Hihi, miután elvolvastam, amit likeltél, és ránéztem a topik címére (ami éppen erről szól), akkor jöttem rá, hogy ezt a cikket még nem is olvastam, csak az előzőt. :D
2008. dec. 07. 16:44 | válasz | #53
Csak érdekesség:
Még a hét elején írt erről a témáról a torrentfreak.com is. Abban a bejegyzésben is ugyanarról az emberről van szó, akiről a HVG is írt.

http://torrentfreak.com/will-utorrent-really-kill-the-internet-081201/
dez  
2008. dec. 07. 16:04 | válasz | #52
A user adatblokk-beli sorszámozás tiszta, de az nem oldja meg maguknak az adatcsomagoknak a késését, ami állandó szakadozásként jelentkezik a VOIP-es "vonalban".

Ha jól értelmezem, az UDP-s csomagok (amik ugye megkülönböztethetők az egyéb TCP-s csomagoktól) eddig prioritást élveztek, és nem voltak (a user adatblokkba kukkantással) szűrve, mert nem volt túl nagy a forgalmuk. Viszont nem is lehet így szűrni, pontosabban ez a fajta belekukkantás törvényellenes. Marad a csomagok számának egyszerű korlátozása, ami viszont nem válogat.
Turdus  
2008. dec. 07. 15:32 | válasz | #51
A csomagokat általában ellátják ún. sequence numberrel, ez alapján lehet megállapítani, hogy milyen sorrendben kell értelmezni őket. Ezért nem okoz gondot, ha egy csomag késik, illetve lehet tudni, ha kimarad. Ez tcp esetén automatikus, udp esetén azonban ISO/OSI layer 7-ben (alkalmazás szinten) szokás megvalósítani (ahogy pl a Skype is csinálja). Azért linkeltem az rfc-t, hogy lássátok, semmi köze az udp-nek a késlekedéshez, egész egyszerűen más szint.

"De azért furcsa (lenne), hogy egy állítólag neves (legalábbis szakértett pár netes szabvány létrejötténél) szakértő így lejáratja/-ná magát."
Valóban, mégis így van. Bárki, aki írt már udp kezelést, egyet fog érteni velem. (Megjegyzem, az is furcsa, hogy a hvg lehoz ilyen cikket. Pénzszagot érzek mögötte. Hiába, k*rvul a méda )
dez  
2008. dec. 07. 14:16 | válasz | #50
ehh, barbár
dez  
2008. dec. 07. 14:13 | válasz | #49
Nos én nem vagyok hálózati szakértő, de felmerül bennem pár gondolat, hasonlóan józan paraszti ésszel:

"Aki ilyent állít, az nem szakértő. Ez úgy ahogy van, hülyeség. Ld. rfc."

Hát ebből neked spec nem derül ki, miért ne tenne be pl. a Skype-nak, ha 1-1 csomag mondjuk 10mp-ekkel később érne célba.

"Ha nem tudnának mit kezdeni vele, akkor hogy lehetne már hálózaton belül védett?!?"

Ezt nem úgy értik esetleg, hogy egy kvóta fölött egyszerűen nem engednek be több csomagot a hálózatukba? (Ami eléggé "barmár" megoldás.)
dez  
2008. dec. 07. 13:50 | válasz | #48
Hmm, az előzőt még úgy írtam, hogy nem olvastam a te hsz-edet.
De azért furcsa (lenne), hogy egy állítólag neves (legalábbis szakértett pár netes szabvány létrejötténél) szakértő így lejáratja/-ná magát.
dez  
2008. dec. 07. 13:46 | válasz | #47
Hát nézd, az illető először is tényállításokat tett, és utána ezekből volt le logikusnak tűnő következtetéseket.
A kedvedért:
- Az UPD kisebb adatcsomagok minnél gyorsabb célba juttatárása (volt) használatos.
- A legnagyobb csomagokat és forgalmat eddig itt a VOIP jelentette, pl. a Skype.
- Jelenleg nincs szűrve az UDP-s forgalom, mert az lassulást okoz, ami rontaná pl. a VOIP megoldások használhatóságát.
- A p2p rendszerek eddig csak egyeztetésre használták az UDP-t, ha (file-)adattovábbításra is használják, az az eddigi adatforgalom sokszorosát jelenti.

Akkor most ezeket adjuk össze. Lehetőségek: a. szűrés nélkül jól bedugul, VOIP használhatatlanná válik; b. szűrés lesz, ami a VOIP kapcsolatokat is lassítja, esetleg ebben az esetben is használhatatlanná válik. (Mivel a szűséshez elemezni kell az adatcsomagokat, ami idő.)

Persze lehet, hogy van itt valami olyan plusz elem, amiről a szakember nem tud, és ami által mégsem így lesz. Jöhetnek a tippek. :)
Turdus  
2008. dec. 07. 13:22 | válasz | #46
Én viszont hálózati szakértő vagyok (vagy mifene), és azt mondom, hogy a hvg cikk egy nagy baromság. Tipikus pánikkeltés, tele dezinformációkkal. pl:

"Az ilyen típusú kommunikáció pedig nem tolerálja az adatok késlekedését"
Aki ilyent állít, az nem szakértő. Ez úgy ahogy van, hülyeség. Ld.
rfc.

"Az internet jelenlegi struktúrája nem tud mit kezdeni az UDP-protokollon áramló adatok ugrásszerű növekedésével"
He? Mi ez a blama? Miért ne tudná?!? Mellesleg ha így lenne, akkor mi van ezzel a mondattal:
"Az internetszolgáltatók hálózataikon belül védve vannak az agresszív UDP-használattól"
Ha nem tudnának mit kezdeni vele, akkor hogy lehetne már hálózaton belül védett?!? Nem kell szakértőnek lenni, elég a józan paraszti ész, hogy belássuk: ez f@szság, úgy ahogy van.
2008. dec. 07. 11:14 | galéria | válasz | #45
Azért nincs igazad, mert utorrent 1.8.x-et használva van korlátozás, majd UGYANABBAN A PERCBEN utorrent 1.9 beta-t indítva UGYANAZZAL A TORRENTTEL (tehát még egyszer: ugyanabban a percben, ugyanazazzal a torrenttel (tehát seeder szám, stb. minden egyezik)), NINCS korlátozás.

Akkor ha te olyan k*rva okos vagy, magyarázd már el ezt nekem, hogy ez hogyan lehetséges. TERMÉSZETESEN be van kapcsolva a titkosítás 1.8.x alatt is, még mielőtt ezzel jönnél...
2008. dec. 07. 09:12 | válasz | #44
Nemhiszem el bazdmeg, hogy valaki ennyire retardált legyen. Leírták már páran, hogy http/ftp-n keresztül full sávszélességgel töltenek le, miközben torrenten nem.
2008. dec. 07. 01:54 | válasz | #43
Egyesek itt kibaszottul elvannak tévedve. Nem alkot itt semmit a csello, egyszerüen szar helyen laksz, levan terhelve a net, mint az állat.
2008. dec. 06. 23:29 | válasz | #42
Hát nemazér dez bátyó, de most egy embernek higgyek becsszóra (ott sem írnak túl sok konkrétumot), aki állítólag szakértő.. oO?
Majd ha talán megkérdeznek többet is pl nagyobb cégektől (cisco) és többen is ezt az elméletet fogják támogatni, miközben tényleg belassul a dolog, akkor majd elhiszem.
De kb azt mondja az arc a cikkben, hogy a utorrent készítői direkt belassítják majd az egész internetet. Bizonyára ez a céljuk és nem az, hogy minél hatékonyabb fájlcserélést biztosítsanak a felhasználóknak. Mint valami összeesküvés elmélet.. ejha!

És mi történik ha tényleg rosszra fordulnak a dolgok, ki fog egyáltalán utorrentet használni ? Vajon ha látják a kialakuló negatív trendeket a utorrent fejlesztői, akkor vajon mennyi időbe telik majd nekik letiltani az új protokoll használatát ? Fél nap ?
Nem kell feleslegesen pánikot kelteni.
dez  
2008. dec. 06. 23:03 | válasz | #41
Ha figyelmesen olvasol, nem a cikkíró találta ki ezeket, hanem egy ismert hálózati szakértő mondja. Szóval ellenérveket, ha lehet. (De azt meg nem tudsz, mert nem vagy hálózati szakértő... :) )
2008. dec. 06. 20:10 | válasz | #40
Világvége hangulatú bulvárcikk (már a cím is az).
Nem vagyok hálózati szakértő, de a cikk feltételezi, hogy az új protokoll tervezői hülyék és azt sem tudják, hogy mit csinálnak.
Egyébként meg felesleges ezen malmozni, mert az új utorrent hamar el fog terjedni. Nemsokára meglátjuk, hogy eljön-e a WoW vége.
Én már előre félek.
Mi lesz az éhező afrikaiakkal ?
dez  
2008. dec. 06. 19:36 | válasz | #39
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 06. 17:52 | galéria | válasz | #38
jaj, mingyá megsiratlak... és az ország 90%-ahol adsl van csak mitszóljon? Vagy pl bp egyes kerületei pl 3. ahol nagyrészt csak adsl meg trékábel van, ugyan az a fos sávszél mind2-n ugyanolyan kva drágán...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 06. 17:49 | galéria | válasz | #37
már megint hülyeségeket írsz. Hasonlíts össze az adsl és a kábelnek technológiát, ne bullshitezzél...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 06. 17:43 | galéria | válasz | #36
ez az udp-s dolog pont hogy jó... nincs ack így a letöltés nem generál feltöltést.
2008. dec. 06. 17:37 | válasz | #35
Ebben azért nincs igazad (legalábbis nálam), mert ha utorrent-ből csak 10-15-kvan jön a letöltés, ssh-val ugyanezt 2,4MB-al tudom szedni. Semmi baj nincs a hálózatukkal, egyszerűen szűrnek. (ajánlom a bix statisztikáját és egy traceroute-ot ilyenkor) És tényleg nem törik fel a kódolt csomagokat, mert nem lehet, máshogy csinálják, csak nem tom hogy.
2008. dec. 06. 17:35 | válasz | #34
Sajnos el kell, hogy keserítselek titeket, UPC megoldotta a korlátozást. Legújabb 1.8-as kliensem van, force a titkosítás, még a bejövő kapcsolatoknál sem engedélyezem a titkosítatlan kapcsolatokat, és random port minden indításnál. MAC-et megváltoztatom, tiszta új IP-m van, elindítom a utorrent-et, és 30-kval jön. Tiszta IP, tiszta port ,max enkódolással, és le vagyok korlátozva. Két hete vettem észre először, addig vígan jött 2,4MB-a mindig.

Nem a seederekkel van baj (amúgy aszfaltosról próbáltam), 100 megás szerveren ugyanez a torrent ugyanakkor jött 100mbit-el. Nekem meg 15k-val. Azt gyanítom, ez valami statisztikán alapuló szűrés lehet, mert ha 5 torrent-et elindítottam, és mindegyik kapcsolódott kb 20 seederhez, a 100 kapcsolatból volt 1-2, ami jött 2-300k-val, de a legtöbb peer csak 1-2kval. Szal nem 100%-os az új védelmük, de gyakorlatilag működik. Azóta megint ssh-val kell lehúznom a leszedett anyagot, ami nem lenne baj, csak hát ez plusz pénzbe kerül a havi díjon felül.

Amúgy szerintem azért nem találkozik mindenki ezzel a szűréssel, mert gondolom először a nagy csomópontokon vezetik be ezeket, ott éri meg, kurv@ drága hardverek ezek. Én Fehérvár belvárosában lakom amúgy.

Előbb utóbb mindenki sorra kerül, még így is jobban megéri ezeket a cuccokat beszerezni, mint optikát bővíteni.

Ez van sajnos :(
tompka  
2008. dec. 06. 16:34 | válasz | #33
A garantált az igaz. (lásd ÁSZF)
De ahogy a upc mondta: "a garantált sebesség nem vonatkozik a p2p-re" Már hallom is a kérdést: "Akkor mire?" Hát jó kérdés.
2008. dec. 06. 16:25 | galéria | válasz | #32
hát igen.. túl ezen .. tulajdonképpen semmi de itt azon van a hangsúly hogy a t. kollegák váltig állítják, hogy a UPC (és kizárólag a UPC) valami új torrentszűrő csodamódszert dolgozott ki , amely

1. feltöri a 128 bites titkosítást
2. majd beazonosítja a bittorrent fejlécet,
3. és ezután lekorlátozza az azt használó savszélességét ...

képtelenek a pici agyukkal felfogni, hogy senki nem tud ekkora kódokat feltörni,
és hogy azt sem értik meg hogy a UPC valós, fizikai háózata rogyik meg nap-mint-nap délután,
azért lehet nekik lassú a letőtés, bár én erre is rácáfolok, mert nekem ahogy mondtam máig , ebben a percben is 980 k-val jön a cucc uTorrenttel és UPC-vel (!!!)

ha pedig ezek után is vitatkoznak és főleg ASVA.INFO-s (!!) cikkekre hivatkozva akkor már tényleg csak egyetlen okuk lehet: elbátorolítani, a szerencsétlen jónépet a torrentezéstől immár ilyen szar dumákat kitalálva, utolsó kétségbeesésükben.
2008. dec. 06. 16:17 | válasz | #31
És mégis milyen kár ért? Hogy nem 10 perc alatt jött le a legújabb 0day kecskepornó, hanem 1 óra alatt?
2008. dec. 06. 16:10 | galéria | válasz | #30
ha valaki, vagy bárki a UPC-nél a délutáni órákban lassulást tapasztalt, az kizárólag a hálózat FIZIKAI túlterheltségéből adódó lehet, és nem szoftveres szűrés és egyéb rémhírek folyamánya, mivel lehetetlen a tudomány mai állása szerint a 128 bites titkosításokat feltörni, tehát semmilyen szinten nem lehet beletekinteni, hogy milyen program titkosította, milyen metódussal stb..

az egy dolog hogy a UPC többfelé értékseíti a hálózatát, mint ahányra valójában garantálni és BIZTOSÍTANI IS tudná bármely napszakban a minimálisan garantált sávszélt.

perelje be valaki ! vagy vajon kiki ! ha már a sokadik millió forint kártérítést fizeti a UPC akkor majd megjön a jobbik eszük ...
2008. dec. 06. 16:04 | galéria | válasz | #29
ha pedig az öreganyámnak kereke lenne, akkor ő lenne a villamos..

koqsz:
sem a UPC sem más szolgáltató semmilyen szinten nem tudja a titkosított adatfolyamokat beazonosítani, ezért a titkosított torrentezést sem tudja se korlátozni, se beazonosítani sem semmit tenni vele, maximum nézegetni tudja, mint a boci. és ezt bármilyen szállítási protokollon egy laza csuklómozulattal bekapcsolhatod.

nekem konkrétan 10 megabites UPC csomagom van és folyamatosan , az utóbbi két hétben is, mindenféle híreszteléssel ellentétben átlag 980 kilobájt/szekkel töltöttem le bármely napszakban, csak azért mert betettem a pipát a titkosított adatátvitel rubrikába ( uTorrent 1.8.0-tól benne van)
2008. dec. 06. 15:52 | válasz | #28
Ez biztos? Mert néhányaknak(az előző témában) ezeknél jóval lassabban ment a torrent.

Mellesleg nem hinném, hogy annyira "hülyék" lennének, hogy nem kapcsolják be a titkosítást.
koqsz  
2008. dec. 06. 15:46 | válasz | #27
A UPC-nak sokkal fejlettebb a p2p szűrése mint ti azt álmaitokban is valaha elképzeltétek!

Ha UDP-n fog kommunikálni a torrent, azt lesz a legegyszerűbb megfogni! Köszönjük utorrent!!!! (a rendszergazdák nevében)

Amúgy meg hiába van 100/100-as neted, ha a szolgáltató a 10-ét se garantálja. Addig meg egy szava se lehet senkinek amíg a garantált sávszélt megkapja! Amúgy meg nem mindengy, hogy egy DVD 1.5 óra alatt jön le vagy 3 óra alatt?
2008. dec. 06. 15:41 | válasz | #26
Nem tudom miért kell szidni a UPC-t. Nem minden háztartásban elérhető a digi lannete... Persze, az a legjobb, ez tény. De ahol nem lehet digit köttetni, ott egyértelmüen a chello a nyerő. Én tudom, 4évig ADSL eztem, és az a borzalmas, nem a chello. 8.5 ért kapom a 20/3-at, ált. megvan a max sebesség, torrentben is, csak bekell kapcsolni a kényszerített titkosítást. Persze a hülyéknek könnyebb károgni meg fikázni, mint gondolkodni... Jahésdiginetetmindenháztartásba!!!!444
2008. dec. 06. 15:20 | válasz | #25
koliban nekem olyan szinten van korlátozva a netem, hogy 2 oldalt nem tudok egyszerre frissíteni. shtml, ftp, smtp, torrent letiltva. de szerintem az UDP portok is, mert MSN-el és Skype-al sem lehet videó vagy hanghívást indítani.

mindezt azért, mert tavaj egy idióta seggfej nem bírta bekapcsolni a torrent kliensében az automatikus sebességlimitet és lefoglalta az egész hálózatot, emiatt pedig a rendszergazda volt zaklatva azzal, hogy senki másnak nem megy a net.

2008. dec. 06. 14:05 | galéria | válasz | #24
szép napot
Ha a világ vagyona, nem alig pár %-ember kezében lenne, hanem normálisan eloszlana, és a neten lehetne könnyedén vásárolgatni, 100ad ennyi torrentezés nem lenne.
Süt a nap, yeah
tompka  
2008. dec. 06. 14:04 | válasz | #23
Amúgy 29.-én változott a upc-nél a garantált sebesség. Most minden csomagnál a fele a garantált. Azaz 10mbitnél 5mbit, 20mbitnél 10mbit
Ja és a upc ügyfélszolgálata elmondta, hogy jelenleg hálózat fejlesztés van, mert alig bírják tartani a mostani sebességet. Egy másik fórumban egy másik embernek is ezt mondták. :)
NKing  
2008. dec. 06. 13:50 | válasz | #22
Tsaba86: Az nem a protokolltól függ! Éppen az a baj, hogy router mögött vagy. De attól még nem kellene feltétlen passzívnak is lenned. Egyszerű: beállítod a routert portforwarding-ra és azt a portot adod meg.

Mellesleg van egy sejtésem, hogy csak annál nem nyer a UPC korlát ellen a titkosítás, aki közvetlenül - router nélkül csatlakozik a netre. De ezt valaki megcáfolhatná, vagy utánajárhatna. Nem tudom, hogy működik egy router, hogy újracímezi e a csomagokat, vagy ilyesmi?
2008. dec. 06. 13:29 | válasz | #21
Srácok lenne egy kérdésem. Remélem valaki tud válaszolni.
Passzív netem van (tehát rúter mögött vagyok) egy mikrós nettel. Így torrentnél nem tudok csak az peer-ek feléhez csatlakozni. Na most az új uTorrent meg tudja ezt kerülni? Az UDP protokoll lévén van lehetőségem, hogy több emberkéhez csatizzak?
Ja még 1 kérdés. Oké, hogy itt az új UDP-s kapcsolat, de ez csak akkor működik, ha mindkét félnek 1.9-es van? Tehát, ha pl csak nekem van másnak nincs, akkor is működik az UDP?
Köszi a válaszokat :)
Üdv.
DjDano  
2008. dec. 06. 13:00 | válasz | #20
Na azért ne essünk túlzásokba... Az UPC korlátozza a Torrentet ez igaz, de az ADSL még mindig sokkal szarabb mint az Kábelnet, ugyanis ha ott lassú akkor minden lassú és köztudott hogy a központtól való távolság sokat számít.

Persze a legjobb a Digi ez nem kérdés

2008. dec. 06. 12:13 | galéria | válasz | #19
+jöttem, látom már vártatok epekedve , mint a messiást

túlzottan nincs mit mondanom ezzel kapcsolatban, a szolgáltatók, hacsak nem állítanak keresőrobotokat minden titkosított adatátvitelre , függetlenül attól hogy milyen szállítási réteg protokollon megy amaz keresztül, (UDP TCP, saját) valamint nem vonatkoztatják azt rá minden portra, akkor gyakorlatilag nincsen semmi esélyük úgymond "szabályozni" az internetet... mivel egy-egy titkosított adatfolyamból nem derül ki hogy azt milyen program milye , mivel és hogyan titkosította, mert ugye pont ezért titkosítanak.

Én sem szeretem azokat a buzgómócsingokat, akik HD DVD minőségben töltenek le a nap 24 órájában ponyvaregényeket és sz*r amerikai sorozatokat, de jogukban áll ezt megtenni és a szolgáltatónak kutya kötelessége a minimálisan garantált sávszélességben rendelkezésre állnia, ha nem tudja egyértelműen bizonyítani, hogy az illető P2P programot használ letöltésre... márpedig ezt nem tudja bizonyítani, mivel pont erre való a titkosítás bekapcsolása. Ehhez pedig nem kell uTorrent 1.9-es hanem elég hozzá az uTorrent 1.8-as is .
2008. dec. 06. 11:58 | válasz | #18
"Nekem különösen fáj, ha UPC feliratot látok, mert vagy 3 évig rabolták a pénzem a gány internetükkel, meg a marhadrága tv csomagukkal. Na persze mióta megjelent a digi már csökentettek, de én már megszabadultam tőlük szerencsére"

Hát igen, nem emlékszem mennyit fizettem a UPC-nél de úgy rémlik 10.000 körül volt a 10/1 mbit-es net... Digi-nél 5000 körül fizetek a 30/30mbit elérésért. XD
Mondjuk nem mintha kihasználnám, de hát ennyi pénzért...
Szóval a UPC benyalhat.
2008. dec. 06. 10:34 | válasz | #17
addíg jó amíg alszik... legalább nem kell a hülyeségeit látni 40es betűmérettel xDD
Vorpal  
2008. dec. 06. 10:06 | válasz | #16
Hol van vajon kiki - és miért nem önti el szarral a témát?
2008. dec. 05. 23:32 | galéria | válasz | #15
"(sőt, ha jól tudom a Steammel született meg a torrent technológia)" sőt a számítógépet is a játékok miatt találták ki xD

Eredetileg egy katonai fejlesztés volt, mely az internet esetleges összeomlásást követő kommunikációt hívatott elősegíteni. A seregnek végül nem kellett és emiatt került a mezei userek közé, akik számára az okosok az eredeti bittorent felhasználásával megcsinálták a mikro (és nem U) torrentet.
2008. dec. 05. 20:24 | válasz | #14
Én meg saját tapasztalatból tudom, hogy tökéletesen működik a UPC védelmének a kijátszása uTorrent klienssel :) (csak erőltetett titkosított kapcsolatot kell használni).. nálam így minden annyival jön amennyivel csak tud...
2008. dec. 05. 20:10 | válasz | #13
Van akinek megy, van akinek nem

http://www.sg.hu/cikkek/64291/megkerulne_a_szolgaltatok_korlatozasait_az_utorrent
Itt legalább 10-en írták, hogy semmit sem segít a utorrent UPC esetében.
(érdemes lejjebb görgetni)
http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1228148973&no=75
2008. dec. 05. 19:52 | válasz | #12
Remélem az sg-ből nem lesz valami bérenc oldal, mer mostanság elég gyanús cikkei is vannak, a upc állandó ajnározásáról nem is beszélve.

Nekem különösen fáj, ha UPC feliratot látok, mert vagy 3 évig rabolták a pénzem a gány internetükkel, meg a marhadrága tv csomagukkal. Na persze mióta megjelent a digi már csökentettek, de én már megszabadultam tőlük szerencsére. A jelszó:

DIGI
Dodo55  
2008. dec. 05. 19:40 | galéria | válasz | #11
Nekem a torrent korlátozáson, és a folyamatosan elévülő fő jelszón kívül más bajom nem volt a UPC-vel eddig, mindig is jött a maximális sebesség, és ha a Digit, és a helyi, pár utcában elérhető lan szolgáltatókat nem nézzük, akkor a legjobb sebesség/ár arányban.

Ez az uTP dolog nagyon jónak tűnik, és remélem tényleg csökkenti a hálózat terheltségét, mert akkor egyszer remélem megszüntetik a korlátozást, ugyanis sok CDS rendszer torrent alapú, pl a Steam is asszem(sőt, ha jól tudom a Steammel született meg a torrent technológia), meg a Blizzard Downloader, és hónapokon belül megint teljesen kijátszható lesz a korlátozás, akkor meg csak ezeket a CDS rendszereket fogja korlátozni a UPC(korlátozza is már őket a legelső torrent korlátozás óta, mert a lehető legegyszerűbb bittorrent technológiákat használják ezek a kliensek, és hiába szedhető ki a torrent fájl, ha a legtöbb seeder ezeket a klienseket használja, és egy uTorrent nem tud hozzájuk titkosítva kapcsolódni), annak meg sok értelme nem lesz.
2008. dec. 05. 19:40 | válasz | #10
hát nemtom, hogy mi bajotok a upcvel
nekem chello goldom van, tökéletesen müködik, és, nyilván megfelelő torrentekkel, olyan 1,5-1,7 mbyte/seccel tudok tölteni vele délután.
hát nem 20 mbit, mint amennyi elvileg, de nekem mondjuk bőven elég...
szóval nem értem, hogy miért fikázzátok
dBLOOD  
2008. dec. 05. 19:32 | válasz | #9
Ne is mondd, mellettünk lévő házban már van üvegszálas net, én meg fuckUPC-vel szívok továbbra is... :(
neoG  
2008. dec. 05. 19:28 | válasz | #8
Én azt olvastam, hogy dec11én lép hatályba, de a rendelet szeptemberben készült el
2008. dec. 05. 19:25 | válasz | #7
Vagy inkább jövőhét ?
http://itcafe.hu/hir/a_jovo_hettol_lassabb_lesz_az_internet_magyarorszagon.html

Az esgé még nem volt képes megírni, legalábbis nem láttam, de egyébként is masszív lemaradásban szenvednek..
2008. dec. 05. 19:24 | galéria | válasz | #6
Sajnos teljesen igaza van. Én is csak néztem mint a moziban mikor 5 megás UPC-re váltottam a régi 4 megásat és a torrent kb 100k-val jött ha jó napom volt.

A hírről meg annyit hogy a szándéktól függetlenül akkor is UDP-t fog használni, ha jól tudom, vagyis a szolgáltatók nem tudják úgy korlátozni ezért meg fog nőni az adatforgalom mint állat.
2008. dec. 05. 19:20 | válasz | #5
Le vagy maradva, már rég van ilyen, Október 1-től assze, vagy Nov 1től :D
2008. dec. 05. 19:19 | válasz | #4
lol, nekem csak ne csökkentse a sebességem az új kliens.... :S
2008. dec. 05. 19:18 | válasz | #3
Mire gondolsz ? :D
Nonix  
2008. dec. 05. 19:17 | válasz | #2
Te miről beszélsz??
2008. dec. 05. 19:15 | válasz | #1
Ja igen. Híresztelték, hogy mostasztán eljő közénk a gonosz, aki porbadönti a zinternetet. De ez maximum csak olyan esetekben lehet probléma, amikor valaki például UPC-t használ. Hiszen ők bevallottan gány hálózattal rendelkeznek, ezért korlátozzák a sávszélességet (ők mondták, nem én).
Egyébként pedig senki mást nem zavar ez, csak az olyan cégeket, mint a UPC..

Olyasmit is hallottam, hogy nemsokára kötelező lesz feltüntetni a minimum garantált sávszélességeket látható helyeket. El tudom képzelni a UPC-t: hogy 10Mbit, garantált min 200kbit, ami torrentnél csak 30.. :DD
Csak akkor vennék UPC-s csomagot, ha nem lenne más választásom. Kész röhej.