Közösen fejleszt SSD-meghajtókat az Intel és a Hitachi
2008. december 4. 08:42, csütörtök
Újabb jelentős merevlemezgyártó szánta el magát a nagy lépésre, ám ezúttal az "újonc" egy friss szövetségessel készül a munkára. Az SSD-háttértárolók eközben egy újabb netbook készülékben bukkantak fel.

Hirdetés

Az Intel kapcsán korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a gyártó szintén piacra dobta saját fejlesztéseit, amelyek elsősorban sebességben és megbízhatóságban nyújtanak újat, mintsem a tárolókapacitást illetően. A vállalat jelek szerint úgy véli, hogy az új meghajtók iránt érdeklődőket leginkább a teljesítménnyel és az élettartam kitolásával, adataik biztonságos kezelésével hódíthatják meg, a kapacitás pedig egyelőre kevésbé számít - nem beszélve arról, hogy ez utóbbi növelése hihetetlen költségekkel jár.

A processzorgyártó most bejelentette, hogy összefognak a Hitachival, mégpedig az elsősorban vállalati felhasználásra szánt SSD-meghajtók fejlesztését és sorozatgyártását illetően. Teszik ez valószínűleg azért, mert a Hitachi meglehetősen nagy névnek számít a merevlemezgyártás területén (hiszen annak idején az IBM ezen részlegét vették át, annak minden korábbi tapasztalatával és sorozataival együtt), partnerüknek pedig nyilván nem volt túl nagy kedve egyedül belevágni a még mindig új és kialakulóban lévő szegmensbe. A megállapodás szerint a fejlesztést közösen végzik majd, a sorozatgyártás feladatát pedig az Intel vállalja magára.


Az SSD kapcsán érdemes megemlíteni, hogy ezen meghajtók egyre nagyobb szerephez jutnak a laptopok szegmensében is, a két vállalat pedig nyilván nem hagyja majd ki a kínálkozó lehetőséget. Számíthatunk tehát arra, hogy ezen fejlesztések idővel a mainstream területen is megjelennek, a vállalatok tehát csak az első lépcsőfokot jelentik majd a tervekben. A megállapodás szerint az első ilyen termékek 2010-ben jelennek majd meg, addig igyekeznek tökéletesíteni a technológiát.

Időközben a Buffalo jelezte, hogy 16 és 32 GB-os kapacitású SSD-meghajtóik a Dell Inspiron Mini 9 netbookokban is megjelennek, ezzel tehát újabb ilyen fejlesztés egészül ki az új háttértárolókkal. A 32,1 x 3,5 x 51 mm méretű, 7,5 gramm súlyú megoldások 57 és 101 dollárt kóstálnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kozik  
2008. dec. 05. 08:51 | válasz | #12
mármint arról beszéltek, hogy itt a rendszer a gépemen, az ea-blizzard-activison-etc meg hollywoodostul és xyz studiostul kinn van az éléskamrában a fileszerveren? mert akkor igen, ez működik :-D
2008. dec. 04. 18:57 | válasz | #11
eee pc 901-esben van egy 4 gigás (gyorsabb, stabilabb) ssd rendszernek (amin jelenleg kb 1,8 GB a win, programokkal együtt, persze pagefile nélkül), meg egy lassab, gyengébb 16-os (ez utóbbi még így is van majdnem olyan gyors mint az asztali 320-as sata 2-es samsung).
szerintem asztali vonalon mondjuk jobb kombó a rendszernek ssd (nem kell észvesztő méret, legyen gyors, stabil, meg hosszú élettartamú), fájloknak meg sima hdd, nyilván ssd-hez képest sokszoros kapacitással.
dez  
2008. dec. 04. 17:05 | válasz | #10
Csak szólok, hogy apró file-ok kezelésénél (írás) alaposan belassul az SSD, egy vinyóhoz képest is. (De a Wear Levellingnek hála tönkre már nem megy olyan gyorsan tőle, mint a pendrive-ok.)
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. dec. 04. 16:40 | válasz | #9
Rendszerpartíciónak pont elég, és maradjunk ennyiben.
Gondolom neked sem okoz nagy nehézséget a kevésbé fontos programokat (játékok) áttenni egy mágneses HDD-re, az összes dokumentummal együtt.

Az SSD-ről meg indulna a rendszer pár másodperc alatt.
2008. dec. 04. 14:48 | galéria | válasz | #8
Nekem 10 Gigás külön partició van a wfoshoz, és tökéletesen megvan, a programfiles-okat másik partícióra teszem.Nekem már a 32gigás is elég.Nem kell eszetlenűl mindent arra rakni..,
hdo  
2008. dec. 04. 14:23 | válasz | #7
Én azért megvárnám inkább azt a 192 gigát.
Jelenleg egy 160-as merevlemezen "szűkölködök" amin kizárólag a WinXP, és a telepített programok vannak. 2 giga rammal a pagefile.sys, és a hiberfil.sys is már alapból szép mennyiséget elvisz. Jó, már minden fennvan a gépen ami valaha is kellhet nekem, nem szándékozok több programot rakni rá; így van 4-5 giga szabad helyem, ami elég kicsi százalék.
2008. dec. 04. 14:04 | válasz | #6
egy vistás vagy xp-s rendszer, pár programmal elfér 20 gigán. ha még egy komolyabb játék is ott van, akkor a 32 gigás pont jó. a 2 giga fénykép meg mehet a fél terás hagyományos winyóra. akinek számít a sebesség az szerintem így csinálja. én mondjuk megvárnám míg a 128 gigás verziók beszállingóznak a köztudatba, mert akkor már lenne annyi hely az ssd-n, hogy minden napközben használt file elférjen rajta és teljesen kiküszöbölhessem a gép seekelésből adódó hangját.
JTBM  
2008. dec. 04. 13:52 | válasz | #5
Mellesleg egyetlen fényképsorozat 2GB. Azt hol fogod pl. tárolni?
JTBM  
2008. dec. 04. 13:50 | válasz | #4
És mire fogod használni az a gépet? 4-5GB-hoz nem kell SSD sebesség...
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. dec. 04. 13:49 | válasz | #3
Egy XP-s rendszerhez elég 4-5 giga felhasználói programokkal együtt.
Te abból indulsz ki, hogy fél Hollywoodnak meg 20 játéknak ott kell lennie a gépen...
JTBM  
2008. dec. 04. 12:46 | válasz | #2
16 és 32GB az semmi. Szerintem az SSD-t max. a PC gyorsítására lehet felhasználni, mint disk cache space-t, ahogy az én laptopomon is (1GB)
2008. dec. 04. 10:44 | galéria | válasz | #1