Két AMD Phenom II chip érkezik Európában
2008. december 2. 12:35, kedd
Bár az AMD 45 nanométeren készülő sorozat csak a CES alatt jelenik meg, egyes brit online boltokban már előrendelhető két változat. A cég eközben zöld lámpát kapott új gyártósorának felépítésére.

Hirdetés

Azt már november közepe óta tudjuk, hogy az AMD új sorozata (a 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő utódok) a januári CES-kiállítás alatt jelennek majd meg, mégpedig Phenom II néven. Az is kiderült, hogy módosították a típusjelzéseket, és az Intelhez hasonlóan három számmal jelzik az egyes példányok besorolását, ennek megfelelően az alábbi sorozatokra számíthatunk: 900, 800, 700, 600, 400, illetve 200.

A brit MoreComputers.com oldalán már fel is bukkant az első két típus, mégpedig a Phenom II X4 920, illetve a 940 Black Edition. Előbbi 2,8 GHz-en, utóbbi pedig 3 GHz-en fut, még nagyobb gyorsítótárral és természetesen magasabb áron. A 920 az oldal szerint 190 fontot, a 940 Black Edition pedig 230 fontot kóstál, ami a hazai fizetőeszközre átszámítva jelenleg 60 ezer, illetve 70 ezer forintot jelent. A Távol-Keleten eközben újabb energiatakarékos modell tűnt fel, mégpedig a Phenom X3 8450e, AM2+ tokozással, 2,1 GHz-es órajelen, 2 MB harmadszintű gyorsítótárral, valamint 65 wattos TDP-vel.

Ami a cég New York állambeli terveit illeti, itt végre zöld utat kaptak a vadonatúj gyártósor felépítésére. Ez már azonban nem az AMD, hanem az újonnan megalakult The Foundry cégére alatt megy majd végbe, amely az AMD és a Abu Dhabi-i befektetőcsoport közös leányvállalataként építené fel az üzemet. A mintegy 1500 embernek munkát adó létesítmény összesen 4,6 milliárd dollárba kerül, ehhez az állam 1,2 milliárddal járul hozzá adókedvezmények és készpénz formájában. Az üzem Saratoga Springs-től északra, a Luther Forest Technology Campus területén épül majd fel.

Az AMD korábban habozott az új üzem felépítését illetően, a döntés azonban megadhatja a szükséges lökést.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. dec. 03. 22:48 | válasz | #13
A Deneb idle-ben még sokkal jobb, mint csúcs-fogyasztásban, az Agenánál.

Hogy a te 2-magosodhoz képet hogy alakul a dolog, azt nem tudom. De nem zárom ki, hogy akkor is jobb nála idle-ben, ha terhelve nem is.
2008. dec. 03. 17:04 | válasz | #12
Köszi szépen
2008. dec. 03. 13:41 | válasz | #11
erre program nem létezik, mert hogyan is tudná egy program, hogy mennyi a veszteség itt-ott, mennyi megy el hőként stb. erre a legjobb egy kis fogyasztásmérő műszerecske.
pl egy ilyen, vagy ez egy kicsit pontosabb.
2008. dec. 03. 13:23 | válasz | #10
Nem tud valaki, olyan progit amivel meglehet mérni menyit fogyaszt a gép.
2008. dec. 03. 09:54 | válasz | #9
dez, Sanyix

nagyon is tisztában vagyok vele, hogy akár az is előfordulhat, hogy éppen nem fért a 65 wattos keretbe. DE. a mostani 65 wattosom meg előfordulhat, hogy éppen nem fért bele a 45 wattos keretbe, ergó biztosan többet fogyasztana nála. sokat megy a gépem, és nem akarok egy konfigot direkt arra, hogy sokat menjen, meg egyet arra, hogy használni is lehessen. valószínűleg nagyon fog érdekelni az idle fogyasztása a jövőben tesztelt gépeknek és mint írtam, csak _aggaszt_ a probléma. előfordulhat, hogy egy második vagy harmadik steppingje már belefér a 65 wattos keretbe, de akár kijöhet majd egy energy efficient változat is.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 03. 08:51 | galéria | válasz | #8
azt is jelentheti, hogy éppen 66w-t fogyaszott max, így nem fért bele a 65w-s kategóriába. Le kell mérni, az a pontos.
dez  
2008. dec. 03. 05:11 | válasz | #7
Csak nem túl okos dolog újonnan beruházni egy kifutóban lévő platformba. (Hacsak nem vagy hozzászokva, hogy évente cserélsz mindent.)
dez  
2008. dec. 03. 05:09 | válasz | #6
Az nyugodtan jelentheti azt is, hogy a 65W-osba éppen csak nem fért bele...
Nonix  
2008. dec. 03. 00:52 | válasz | #5
Senki se erőltet senkit hogy megvegye a draga ÚJ intel cuccokat, szeritem a mostani 4-magosak boven jok renderelni is. Ha kijon valami uj senki se eroltet teged hogy rohanj a boltba
2008. dec. 03. 00:32 | válasz | #4
bizony, én is egy x4 810-est szeretnék majd.. csak én sóher vagyok, aztán előfordulhat, hogy jövőre ilyenkor is csak tervezgetek:)
különben engem csak a fogyasztási adatok aggasztanak. a 810es is egy korábbi cikkben a 95 wattos fogyasztási kategóriába fért csak bele. persze nem fűti el folyamatosan a 95 wattot, de az mégis csak rengeteg..
Ahoy  
2008. dec. 02. 21:36 | válasz | #3
Phenom II már úgy várom... szerintem várok tavaszig amikor kijön az AM3-mas is midnenből. Meg az ára is fixálódik... és biztos választás lesz.

Olcsón egy jókis renderelő gépet összetolok...Intel meg feldughatja a 80K-s prociját, meg a 100K-s lapját...
2008. dec. 02. 21:34 | válasz | #2
Pfff. a 9100e/9150e hárommagos verziója. Én arra is befizetnék, csak Magyarisztánban még azt se kapni. :(
2008. dec. 02. 19:15 | válasz | #1
Az X3 8450e nagyon biztató. Ebből én is bepakolnék!