Eddig tartott az Alkonyat uralma
2008. december 3. 02:24, szerda
Véget ért a vámpírtörténet amerikai uralma. Az Alkonyat - bár már jócskán átlépte a 100 milliós bevételt - ezúttal kénytelen volt megelégedni a második hellyel. Ráadásul ötnapos hétvége volt Amerikában - köszönhetően a Hálaadás ünnepének.

Hirdetés

A Four Christmases az elvártnál jobban kezdett, hiszen Vince Vaughn tavaly ilyenkor rendesen elhasalt a hamarosan DVD-n megjelenő Télbratyóval, ám most Reese Witherspoon oldalán szépen kihasználta a közelgő ünnepeket. A vígjáték szépen maga mögé utasított mindenkit és 46,7 millióval megszerezte az első helyet. A 80 millió - ha nem lesz komolyabb visszaesés - simán meglesz.

Második lett az Alkonyat, melynek azonban továbbra sem kell szégyenkeznie. A közel 12 ezer dolláros vászonátlagot bármelyik premierfilm megirigyelhetné, hát még a 39,5 milliós bevételt. A vámpír sztori jelenleg 119 milliós amerikai bevételnél tart, ami háromszoros megtérülést jelent.


Punisher: War Zone

Úgy tűnik korai volt leírni a múlt héten debütált Bolt című Disney-animációt, hiszen a mese az ünnepek alatt szépen összekapta magát. 37%-os átlagnövekedéssel és egy harmadik hellyel kell, hogy beérje. Jelenleg 66,8 milliós bevételnél jár és ha nem lesz a héten komolyabb zuhanása, akkor simán behozza ennek dupláját.

Ötödik helyen kezdett az Ausztrália, melynek 20 milliós eredménye nem túl szép - legalábbis a 130 milliós (+ marketing) büdzsét tekintve. A 2 óra 45 perces eposzt mondjuk elsősorban nem is az amerikai piacra szánták, valószínű Ausztráliából ennél jóval magasabb bevételekről lehet majd beszámolni. A szállító 3 szépen nyitott, egy hetedik hely és 18,5 millió jutott neki. A hétvége nyertese azonban mégis Sean Penn legújabb drámája, a Milk, melyet mindössze 36 vásznon indítottak el és mégis 1,8 millió dollárt szedett össze. Ez 51 ezer dolláros átlag.

A héten nem igazán leszünk elárasztva új bemutatókkal. A Megtorló 2 mellett csak a drámai vonalat képviselő Frost/Nixon és Cadillac Records tűnhet fel új névként a listán.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 03. 13:26 | válasz | #3
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2008. dec. 03. 13:19 | galéria | válasz | #2
már annyira unom ezeket a cikk címeket " véget ért xy c. film uralma" ki a ...szomat érdekel, meg mi az ,hogy uralma ? azért mert 1-2 hétig top lista első volt ? uralomról max. a dvd-nél lehet beszélni de egy mozinál ahol hetente jönnek új filmek ????
2008. dec. 03. 10:39 | válasz | #1
"valószínű Ausztráliából ennél jóval magasabb bevételekről lehet majd beszámolni"

Ausztrália lakossága 16 millió fő, ami huszada az amerikainak. Nem túl valószínű, hogy onnan elsöprő bevételek lesznek.