Németország - szélsőségesek elleni központ
2008. november 28. 18:33, péntek
A Német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) irodaépülete látszólag semmiben sem különbözik egy átlagos cég székházától. Azonban igencsak meglepődik, aki rápillant a monitorokra.

Hirdetés

A Baden-Württembergi Alkotmányvédelmi Hivatal 5-ös részlegének alárendeltségébe tartozó Internetes Illetékességi Központot (IKZ) nemrég hozták létre és a rendszere összeköttetésben áll a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal Internetes Központja (BfV GIZ), a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA), a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) és a Szövetségi Katonai Elhárítás (MAD) számítógépes hálózatával. "Az internet napjainkra a szélsőségesek és a terroristák kommunikációs eszközévé vált. A célunk az, hogy elemezzük a szélsőséges törekvéseket és felismerjük a folyamatokat" - jelentette ki Beate Bube, a tartományi BfV elnöke.

"Jó példák erre a Globális Iszlám Médiafront (GMF) által üzemeltetett oldalak. Az ezeket működtető két német férfit két nappal ezelőtt vettük őrizetbe" - tette hozzá Benno Köpfer, a hivatal terrorizmust-extrémizmust kutató csoportjának vezetője. A vád ellenük az al-Kaida és az Ansar Al Islam támogatása. Az egyik személyt azóta előzetes letartóztatásba helyezték. Az IKZ-nek jelenleg mindössze 12 munkatársa van, de ők éjjel és nappal figyelik a gyanús portálokat, olvassák az arab nyelvű szövegeket, nézik a toborzóvideókat. Ezenkívül rendszeresen látogatják a fórumokat és nyomokat keresnek, amelyek elvezethetik őket a terrorszervezetekhez, illetve azok segítőihez.

Köpfer elmondta, hogy amennyiben találnak valakit, aki Baden-Württembergebn tevékenykedik, akkor közelebbről is megnézik maguknak. Így jutottak például egy olyan arab származású férfi nyomára, aki a saját magánhonlapjának vendégkönyvében tett antiszemita kijelentéseket. Felszólították, hogy törölje azokat, de erre nem volt hajlandó. Azóta már elítélte a bíróság. A legújabb divatot jelenleg a "karosszék-dzsihádisták" jelentik, akik egymás között csereberélik az erőszakra buzdító videoklipeket és zeneszámokat. Az egyelőre még megjósolhatatlan, hogy ezek egyszerűen az erőszakot szerető fiatalok vagy leendő terroristák.

A BfV munkatársai rendszeresen ellenőrzik a népszerű portálokat, például a MySpace-t és a YouTube-ot, figyelik a szélsőbaloldali és a szélsőjobboldali szervezetek oldalait. Mivel óvatos becslések szerint jelenleg csak Németországban kereken 1400-1400 szélsőbal- és szélsőjobboldali oldal van, így a szakembereknek bőven van dolguk. S akkor még a szélsőséges iszlám vagy a szélső oldali honlapokról nem is beszéltünk. A portálokban annyi a közös, hogy mindegyik célja a hasonló gondolkodású emberek közötti információcsere megkönnyítése, a rendezvények, koncertek, összejövetelek szervezése, a látogatók számára bemutatkozási lehetőség biztosítása, a holokauszt és más események tagadása.

Legutóbb éppen az Egyesült Államok Hadserege 304. Katonai Hírszerzési Zászlóaljának tagjai állapították meg a Al Qaida-Like Mobile Discussions & Potential Creative Uses című jelentésükben, hogy a terroristák egyre gyakrabban és profi módon használják fel a mobilinternetet a céljaikra. Egy hete pedig nemzetközi szakértők közölték, hogy a web 2.0 egyaránt esély a szélsőségesek és ellenzőik számára.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 01. 09:28 | galéria | válasz | #21
Bár a liberalizmus inkább idézőjeles dolog itt.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. dec. 01. 09:27 | galéria | válasz | #20
Szélsőliberalizmus viccesen (a gáz az, hogy ez igazából nem vicc... a valóság. Nem csak a szadesz valósága)
2008. nov. 30. 12:58 | válasz | #19
Ha a '95-ös robbantás a családodból áldozatot követelt, akkor tényleg elnézést kérek. Nem volt szándékomban, hogy az érzéseidet megtapossam, és tényleg szívből sajnálom a dolgot.

De az tény, hogy az emberek kb 99.999999999999%-a ilyen eseménnyel nem érintett, és tényleg kicsi a matematikai valószínűsége, hogy valaki valóban terrorcselekmény áldozata legyen.
Ráadásul a terrorcselekmények nagy része politikai indíttatású, ami az államok vezetőinek a gazembersége szül. És erre hivatkozással akarják az emberek szabadságjogait addig nyírbálni, amíg egy totálisan ellenőrzött és egy megcsonkított világ nem lesz. Csak azért, hogy a legfelső 1000 tróger klánjának a totális uralma be legyen betonozva.
kvp  
2008. nov. 29. 20:36 | válasz | #18
A nemetek leginkabb ket dologtol felnek a szelsosegesekkel kapcsolatban. Az egyik, hogy addig hulyitik egymast a helyi muzulman fiatalok (torokok), amig valaki tenyleg elkovet valamilyen terrorcselekmenyt. A masik az, hogy a viszonylag szegeny es a bevandorlo torokok altal a munkalehetosegetol megfosztott fiatalok (neonacik) egy ido utan tul sokan lesznek es a vegen megint hatalomra kerulnek.

ps: Nemetorszagban a kommunistakat ugyanugy uldozik mint a nacikat, de meg a scientologusokat sem igazan kedvelik. Alapvetoen a lakossag egy resze kezd megijedni a jelenlegi tarsadalmi es kulturalis tendenciaktol.
2008. nov. 29. 20:23 | válasz | #17
"Miért félnek annyira a holokauszttagadástól? Talán valami nem passzol a történetben, amit nem szeretnének kimagyarázni?" Nem tudom, mindenesetre az biztos, hogy volt holokauszt, legalábbis a nagymamám mesélte, hogy elvitték a zsidókat a németek a faluból, és nem tért vissza egy sem, viszont szerintem se passzol valami a történetben, különben miért tiltják annyira a holokauszttagadást, a kommunizmus sokkal nagyobb bűneit meg lehet tagadni...
2008. nov. 29. 16:39 | galéria | válasz | #16
te inkább várd meg féllábon és levegő nélkül, amíg az igazság győz !
Balu0  
2008. nov. 29. 15:07 | galéria | válasz | #15
Az oklahómait te nagyon #&°%!..
2008. nov. 29. 14:30 | válasz | #14
Mellesleg: definiáld már légyszíves a terrorista fogalmát... Már csak azért kérdem, mert nekem baromira úgy tűnik, hogy az a terrorista, aki a jelenleg hatalmon lévők érdekeit valamilyen tettleges formában veszélyezteti (nem sok van belőlük, ezért minden erőszakot elkövető bűnözőt/őrültet át kell "konvertálni" terroristának, hogy a hatalomnak legyen hivatkozási alapja a totális ellenőrzés és uralom kiépítésére). Welcome to the real world...
(GyK: "Az a zsidó, akire én azt mondom" v. "Az a náci, akire én azt mondom" v. "Az az antiszemita, aki az én akaratomnak ellent mond"...stb.)
2008. nov. 29. 14:20 | válasz | #13
A te családodra melyik bevásárlóközpontot robbantották rá, kedves paranoiás barátom?
2008. nov. 29. 14:08 | válasz | #12
Mert nem vagyunk kívánatos célpont. Nem állunk úgy anyagilag, hogy komolyabb mennyiségű bevándorlónk legyen.
Yv@n  
2008. nov. 29. 11:13 | válasz | #11
"mondod most, azt kíváncsi lennék mint mondanál ha egy bevásárló központot robbantanának a családodra ... akkor mennyire támadnád a terror ellenes küzdelmet?"

És nálunk miért nem robbantgatnak? Meglehet, hogy nem adunk rá okot? Hmm...
Ronny  
2008. nov. 29. 10:39 | galéria | válasz | #10
2008. nov. 29. 09:53 | galéria | válasz | #9
a németeket még nem vert annyiszor a BALsors..viszont ha jobban a szélén állnának akkor már le is esnének.. különösen a führer híveit tekintve .. én azért szorítok nekik ..
2008. nov. 29. 09:50 | galéria | válasz | #8
a szélsőség-ellenesek elleni központ felépülését várom már de nagyon
Axon  
2008. nov. 29. 09:19 | galéria | válasz | #7
Annyira relatív, hogy kiket is nevezünk szélsőségeseknek. Számomra a kormányunk megtestesíti az abszolult szélsőséget. Gazdaság szétkúrása, magyarság sárbatiprása, gazdák kisemmizése, kisvállakozók tönkretétele, bűnöző cigányság ész nélküli szaporítása, lakosság rendszeres lenácizása.
Vajon őket is megfigyeli ez a német kukkolda?
Balu0  
2008. nov. 29. 03:48 | galéria | válasz | #6
te meg melyik cikket olvastad?
Balu0  
2008. nov. 29. 03:46 | galéria | válasz | #5
mondod most, azt kíváncsi lennék mint mondanál ha egy bevásárló központot robbantanának a családodra ... akkor mennyire támadnád a terror ellenes küzdelmet?

Könnyű azoknak akik nincsenk közvetlen veszélyben... nézd meg mi történt indiában.. becsörtetett pár fickó és egész családokat géppuskázott le...
2008. nov. 29. 00:01 | válasz | #4
A németeknél az idiotizmus és a stockholm-szindróma együttesen van jelen.
2008. nov. 28. 23:46 | válasz | #3
Hümm, úgy tűnik, hogy a németeknél kezdi felütni a fejét megint a náci mentalitás.
2008. nov. 28. 23:18 | válasz | #2
Liberatúra...

Miért félnek annyira a holokauszttagadástól? Talán valami nem passzol a történetben, amit nem szeretnének kimagyarázni?

Az USA-ban valahogy senkit sem érdekel ez az egész betiltósdi, ott alkotmányellenes lenne.
2008. nov. 28. 19:19 | válasz | #1
Mostantól fogva csak a zsidók cserélgethetik egymás közt a palesztinok kilövéséről szóló szórakoztató videókat.