Jégkorszak 3. hazai premierdátum
2008. november 30. 16:19, vasárnap
A jövő év egyik nagy sikere idehaza, már csak a Madagaszkár 2. tarolásából is kiindulva, minden bizonnyal a Jégkorszak 3.: A dinók hajnala (Ice Age: Dawn of The Dinosaurs) lesz - abban már csak bízni lehet, hogy ezúttal sikerül igazán élvezetesre elkészíteni a filmet.

Hirdetés

Ahogy az eddigi részekben, úgy valószínűleg a 3.-ban is Scrat, vagyis Motkány makkért vívott küzdelmei lesznek a legérdekesebbek, hiszen az eddigi Jégkorszakokban (a gyenge, de népszerű 1. részben, valamint a jobb és még népszerűbb 2. részben) az ő, kvázi rövidfilmbe illő jelenetei jelentették a legtöbbet.

Természetesen a két eddigi elő-előzetes, a teaser középpontjában is ő áll, s újra bebizonyítja, hogy a hollywoodi animációs kreatívok rettentően jó és ötletes pár perces etűdöket tudnak készíteni (ld. még Pixar), azonban, ha a pár perc köré ki kell találni egy egészestés (vagyis minimum 70 perces) filmet, akkor már gondba kerülnek és csak a legjobbak képesek igazán jó animációs filmet összehozni. Persze valahol igazuk is van, hiszen a fiatalabb, kevésbé kritikus generációnak sokkal könnyebb a torkán lenyomni a meséket, az idősebbek pedig, ha látták az első két részt, akkor miért ne néznék meg a harmadikat is.

A film hazai premierje július 1-én lesz, az amerikai premierrel egy időben. Akinek kimaradtak volna az előzetesek, az az elsőt itt, a másodikat pedig itt tekintheti meg. Sőt, a második teaser HD-ben is megnézhető.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
smaszi  
2008. dec. 04. 19:45 | válasz | #10
"Ahogy az eddigi részekben, úgy valószínűleg a 3.-ban is Scrat, vagyis Motkány makkért vívott küzdelmei lesznek a legérdekesebbek, hiszen az eddigi Jégkorszakokban (a gyenge, de népszerű 1. részben, valamint a jobb és még népszerűbb 2. részben) az ő, kvázi rövidfilmbe illő jelenetei jelentették a legtöbbet."

Na azért ez szerintem így nem igaz....de hát SzV.!!!!
2008. nov. 30. 23:06 | válasz | #9
Köszönöm hogy helyettem is rámutattál a triviális dologra ezzel kapcsolatban:D
2008. nov. 30. 23:06 | válasz | #8
Az hogy beszélnek fel sem tűnt,de az zavar, hogy emlősök és dinoszauruszok együtt...nem semmi..EEG mit mutat?
winnie  
2008. nov. 30. 22:50 | válasz | #7
úgy, hogy ez egy mese.
2008. nov. 30. 20:52 | válasz | #6
Lehet ez is a Verne féle megoldást alkalmazza, hogy a felszín alatt vannak a dinoszauruszok. Az egyik Motkányos videóban is leesett a föld alá a t-rexhez ha jól emlékszem. :S
2008. nov. 30. 20:49 | válasz | #5
engem csak egy dolog zavar, bár lehet h csak nekem tűnt fel. Hogy férnek össze az emlősök a dinoszauruszokkal?
VvD  
2008. nov. 30. 20:10 | válasz | #4
Érdekes, hogy mindenkinek más animációs film tetszik. Nekem pl hérotom van a Madagascar-tól, de a Shreket és a Jégkorszakor imádom. Bár a Shrek 3. része nem jön be annyira.
Mister  
2008. nov. 30. 18:53 | válasz | #3
A Madagaszkár II sem volt egy nagy durrancs.
Legalábbis az első részhez képest... Bár ahogy MotoMoto kijön a dagonyából :D
blitzy  
2008. nov. 30. 18:05 | válasz | #2
Bőven volt normális animációs film, nagy részük jobb volt a Jégkorszak 2. részénél. Csak az a félő, hogy ahogyan a Shreknél is esett a színvonal, úgy itt is fog... a második rész ezt be is bizonyította.
Reg5  
2008. nov. 30. 17:44 | válasz | #1
Mivel a Jégkorszak 1-2 óta nem volt normális animációs film(szvsz), így várom a 3. részt.