Ausztria: szélessávú stratégiát akarnak a távközlési cégek
2008. november 30. 16:13, vasárnap
A tel.con 08 konferencián résztvevő osztrák telekommunikációs cégek mielőbbi beruházásokat és informatikai stratégiát várnak az új kormánytól.

Hirdetés

Az eseményt az IIR nemzetközi kutatóintézet szervezte és idén immár a 11. alkalommal tartották meg. Alfred Stratil, az osztrák közlekedési, innovációs és technológiai minisztérium távközlési és postai részlegének vezetője az Európai Unió távközlési csomagjáról közölt részleteket. A dokumentumról az Európai Tanács csütörtökön tárgyal.

A szakember elmondta, hogy az új koalíció programja részletesen foglalkozik egy megfelelő osztrák szélessávú stratégia kidolgozásával és ez - a szakmai álláspontok kialakításán túl - mindenképpen politikai kérdés. Andrea Koman, a Tele2 képviselője felszólalásában a távközlési piac mielőbbi szabályozását és a piacvezető Telekom Austria monopolhelyzetének megszüntetését sürgette.

A véleményt osztotta Oskar Obereder, a bécsi Silver Server internetszolgáltató vezetője is. Obereder egyúttal kezdeményezte a már meglévő optikai hálózat megnyitását az összes szolgáltató előtt, hogy hasonló helyzet jöhessen létre, mint Franciaországban, ahol a France Telecom beleegyezett ebbe és ezáltal a piaci versenybe.

Koman támogatta az elképzelést, mondván: a jelenlegi árak mellett nem lehet Ausztriában teljesen kiépíteni az optikai hálózatot.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás