Itt a Valami Amerika 2. előzetese
2008. november 20. 16:06, csütörtök
A Valami Amerika annak idején a remekbeszabott reklámkampánynak köszönhetően nagyszerűen mutatkozott be, majd ahelyett, hogy kipukkadt volna, botrányosan jó nézői reakcióktól kísérve hosszú hetekig maradt a jegyeladási listákon.

Hirdetés

A siker azonnal a sztárrendezők közé repítette Herendi Gábort, aki a "Valami Amerika rendezőjének új filmje" címke alatt eladott Magyar vándorral is sikert aratott, köszönhetően előző filmjének - más kérdés, hogy a sok negatív vélemény és a rohamosan csökkenő nézőszám nem egyértelműsítette a film sikerét.


Talán a Vándor szereplésének is köszönhető, hogy a direktor következő filmje, a remekbeszabott Lora már alig pár tízezer nézőt izgatott. Idén kiderül, hogy az új Herendi Gábor, Goda Krisztina két sikerfilmje után a Kaméleonnal is tud-e robbantani.

A Valami Amerika 2. éppen a Kaméleon utáni hetekben, december 18-án kerül moziba, s mint az előzetesből is kiderül, ismét csak kellőképpen megtámogatták zenével. A történetről pedig elég annyit tudni, hogy a három jóbarát New York-ba utazik, hogy elkapják Alexet, de útközben egy Csuja Imre alakította maffiózó is bekerül a képbe.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
isthun  
2008. nov. 21. 21:52 | válasz | #23
Az első részt sem tudtam végig nézni...A Szex és más semmi viszont nem volt rossz!
2008. nov. 21. 14:27 | válasz | #22
*vélemény
2008. nov. 21. 14:26 | válasz | #21
ide véleményeket szokás írni...
(amit te még sosem írtál tudom)

és az már mellékes, hogy érdekel e valakit a vélemy vagy sem...
2008. nov. 21. 14:25 | válasz | #20
és téged az mit érdekel?
minden lében kanál...

2008. nov. 21. 11:54 | válasz | #19
kit is érdekel hogy nem itt látod először?
czyi  
2008. nov. 21. 10:05 | válasz | #18
"We're sorry, this video is no longer available"

winnie  
2008. nov. 21. 01:22 | válasz | #17
2008. nov. 21. 00:34 | válasz | #16
Két kérdés:

1. Mi van a lottó ötössel, amit az első rész végén megnyertek.
2. Vajon a sztriptízes jelenetekben tényleg a Oroszlán Szonja van vagy dublőr?
2008. nov. 20. 23:36 | válasz | #15
hát ja valószinüleg ezért is szedték ki valahonnan :D

Mister én is arra gondoltam :D
Mister  
2008. nov. 20. 21:42 | válasz | #14
sex és newyork? :D
2008. nov. 20. 21:27 | válasz | #13
Lehet én vagyok vaksi, de 2 napja láttam egy újságot, amihez EZT a filmet DVD mellékletként(!) adják, bazi nagy betükkel mellé volt írva, hogy Filmpremier ...
Akkor vajh mennyire jó?
akyyy  
2008. nov. 20. 20:48 | galéria | válasz | #12
jah tényleg, de basszus, volt vagy 2 frame hosszúságú:D
winnie  
2008. nov. 20. 20:18 | válasz | #11
"de ami mostanában van a magyar filmiparban... az elkeserítő"

na, végre egy ilyen vélemény is, mert az utóbbi időben csak jókat olvasni a magyar filmekről.

az idei 27 magyar premierből mennyi volt meg? nyomozó, delta, iszka, pánik, friss levegő, tejút, kalandorok - vagy, hogy egy hetit is mondjak: a fövenyóra ennyire nem jött be?

felejtsük már el a magyar film bennfentesnek ható ócsárlását - ha az sg olvasóit vesszük, akkor átlagban talán kijön az évi egy magyar film (ebben még a filmszemlén 20-25 filmet lezúzók is bele vannak számolva) és ebből csak egy következtetés vonható le: az ócsárló egy gagyi közönségfilmre ült be. (az hadd ne a magyar film hibája legyen.)

ui: ezzel nem azt mondom, hogy jól áll a magyar film, sőt (idén minium 3 mestermunka azért volt). csak annyit, hogy olyan mondjon véleményt, aki nem csak a meseautót és az egy szoknya egy nadrágot nézi meg.
winnie  
2008. nov. 20. 20:12 | válasz | #10
"a tanckoreografia total nyulas a Step Up stilusu tini mozikbol, legalabbis amit a bemutato vegen volt..."

mert az első részben nem volt tánckoreográfia? Mert s tep up előtt nem volt táncosfilm? (ráadásul jó táncosfilm. miért pont a step up?)
2008. nov. 20. 20:07 | galéria | válasz | #9
hát jah, mert k**vára az volt itt a lényeg.

Egyébként egy 2-3 másodperces jelenetből ezt megtudtad állapítani.. grat
2008. nov. 20. 19:06 | galéria | válasz | #8
Tessek:
a tanckoreografia total nyulas a Step Up stilusu tini mozikbol, legalabbis amit a bemutato vegen volt...

az a baj a magyar mozikkal, mint a magyar focival: sok nekik a 90 perc..., regen a focistak is kibirtak a 1,5 orat es a filmek is lekotottek egesz este...
2008. nov. 20. 19:05 | válasz | #7
0:16 nál
0:18 nál

nem tudom te minek nevezed ezt, ha nem légifelvételnek?
2008. nov. 20. 18:53 | galéria | válasz | #6
azért az a vicces, hogy amikor még anno felröppent itt a hír hogy valami amerika 2, akkor mindenki elkezdett fújolni, és ha valaki azt mnodta, hogy neki tetszett, azt kis híján szétverték itt az sg-n
most hogy úgy kezdődött az első hsz, hogy nekem hogy tetszett a film, csodák csodája, csak olyanok írnak, hogy neki is hogy tetszett, meg milyen jó is volt.

kezdem kicsithiányolni a divatfikázókat, hol vannak? máshol fikáznak épp?
akyyy  
2008. nov. 20. 18:36 | galéria | válasz | #5
hol van ebbe légifelvétel?
2008. nov. 20. 18:31 | válasz | #4
nagyon kíváncsi vagyok, hogy h sikerült. az első non jó volt de ami mostanában van a magyar filmiparban... az elkeserítő. remélem ez a film rácáfol majd :)
2008. nov. 20. 17:07 | válasz | #3
még erről sem mondhatom el, hogy itt láttam először xDDD
egy órája néztem meg kb a youtube-on :D
Jónak igérkezik....
arra vagyok kiváncsi, hogy az amcsis légifelvételeket melyik filmből vették ki :D
Mister  
2008. nov. 20. 16:54 | válasz | #2
3 jóbarát?
tesók, nem?
2008. nov. 20. 16:15 | galéria | válasz | #1
jó lesz szerintem :)

Az első rész isnagyon jó volt, tök sok jó poénnal, legjobb mai magyar film szerintem :)