A web 2.0 esély a szélsőségesek és ellenzőik számára is
2008. november 19. 23:09, szerda - Forrás: MTI
A szélsőséges csoportok új eszközre találtak eszméik terjesztésére a MySpace, a Facebook és más közösségépítő portálokon, valamint a YouTube-hoz hasonló videomegosztó helyeken - állapították meg a szakértők egy washingtoni tanácskozáson, amelyet az interneten terjedő gyűlöletbeszédről rendeztek a héten.

Hirdetés

"Ezek a portálok a világháló megkerülhetetlen részévé váltak, emberek milliói kattintanak rájuk, de a jelek arra mutatnak, hogy a gyűlölet vírusa is terjed rajtuk" - jelentette ki a tanácskozáson Christopher Wolf, aki az internetes gyűlöletbeszéd elleni nemzetközi hálózat (INACH) elnöke. A Franciaország washingtoni nagykövetségén megrendezett kétnapos találkozón Wolf rámutatott, hogy az internetet továbbra is a legkülönbözőbb irányzatú szélsőségesek - antiszemiták, fajgyűlölők, holokauszttagadók, homofóbok és terroristák - próbálják felhasználni.

Stefan Glaser, az INACH egyik alapítója, aki egyben a Jugendschutz.net nevű, fiatalkorúak védelmével foglalkozó webhely illetékese elmondta: "Az újnácik erőteljesen használják a közösségi portálokat új tagok toborzására és arra, hogy beszivárogjanak az ifjúsági szervezetekbe, közösségekbe."

A kedden véget ért tanácskozáson Christopher Wolf annak a véleményének adott hangot, hogy a szélsőségesek az új technológiákat felhasználva sokkal ártalmasabb hatást tudnak elérni, mint a régi, statikus portálokon, mivel már nemcsak szöveges üzeneteiket tudják terjeszteni, hanem hangos szövegeket és egyre inkább videofilmeket is. A YouTube-on sok ezer videó terjeszt rasszista, antiszemita, homofób és a kisebbségek elleni gyűlöletet sugárzó üzeneteket. Vannak ugyan ezeken a portálokon olyan oldalak, amelyek az emberi jogokat hirdetik, de még több olyan akad, amely ördögi képet fest a zsidókról, a muzulmánokról, a melegekről és más kisebbségekről.

"Mindezt tiltják a Facebook és a Myspace illetékesei és ha jelzik számukra az ilyen tartalmakat, az esetek többségében le is veszik őket a hálóról - de minden olyan lap helyébe, amelyet sikerül lezáratni, azonnal legalább egy másik hasonló lép" - tette hozzá a szakértő. Brian Marcus amerikai belbiztonsági elemző arra mutatott rá, hogy a szélsőségesek a többi felhasználóhoz hasonlóan "elképesztő gyorsasággal alkalmazkodnak az új eszközökhöz és technológiákhoz". A kockázat az, hogy ezek révén "példátlan lehetőségekre tehetnek szert" - fűzte hozzá.

Egy Johannesburgból érkező hozzászólás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az internet egyben a terrorizmus elleni harcra is teremt lehetőségeket. Ronald Noble, az Interpol főtitkára, aki szervezete konferenciáján vesz részt a dél-afrikai nagyvárosban, a Business Day című lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a Facebook és a YouTube portálok, ahová az emberek magánfotóikat is felteszik, átalakítják az emberek közötti kapcsolatokat, új lehetőségeket teremtenek - és ezeket a nemzetközi bűnüldöző szervezet is felhasználja munkájában. Az Interpol körözési listáin 15 ezer bűnöző szerepel, idén eddig 600 körözött személyt vettek őrizetbe, háborús uszítóktól pedofil bűnözőkig. Arról, hogy ezek közül hány bukott le a web 2.0 technikát alkalmazó portálokon, Noble nem nyilatkozott.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zoliz  
2008. nov. 21. 20:33 | válasz | #13
Mi van ha azok a szélsőségesek akik internetfüggők és azok a normális emberi lények akik nem teszik tönkre a szemüket, az inhűvelyüket és földet művelnek ahelyett, hogy xarakodnának a gép előtt? Valljuk be mi vagyunk a szélsőségesek!
2008. nov. 21. 09:51 | válasz | #12
hogy érthasz egyet az 5össel és 6ossal is egyszerre hisz egyik diktatúráról beszél a másik meg liberalizmusról? :D
2008. nov. 20. 14:28 | válasz | #11
A web2.0 nem más az én olvasatomban, mint az internetes szolgáltatások fejlődése. Nem több és nem kevesebb-szerintem. Jelentsen ez bármit is.
2008. nov. 20. 13:40 | galéria | válasz | #10
ziipp  
2008. nov. 20. 13:35 | válasz | #9
A kettesnek is kijár az egyetértés.

#2
2008. nov. 20. 13:30 | galéria | válasz | #8
#5 #6
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. nov. 20. 12:50 | galéria | válasz | #7
web 2.0 az bullshit. Olyan mint amit a mánágerek mondanak a fájnensöl, buzinessz mítingeken. Szóval jól hangzó, idegen szavakkal teletűzdelt szöveg, melynek értelme kb ennyi: íííííűűűűűűűűűű!!!
2008. nov. 20. 11:19 | válasz | #6
Csak azt nem tudtam meg a cikkből, hogy mi az a web 2.0
Az egész úgy tűnik, a normális értékrendű emberek szólási szabadságábak a korlátozásáról szól...
Ordító hányingert kaptam
Ez a fejreállított értékrendű világ -- ahol a becsületes, szorgalmas, tervezgető dolgozó ember a kapcarongy kategóriába esik -- már nagyon megérett egy alapos rendrakásra
Axon  
2008. nov. 20. 09:29 | galéria | válasz | #5
Számomra egy gyúrcsány féle szélsőliberális kormányzás maximálisan kimeríti a szélsőségesség fogalmát, de ugyan ezt tudnám elmondani, amikor "férfiak" idétlenkednek tangabugyiban az utcán meleg büszkeség címszóval, na az aztán tényleg szélsőséges.
2008. nov. 20. 09:12 | válasz | #4
Ja igen, a szlovákok szerint is nácik vagyunk. Akkor most nácik vagyunk?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. nov. 20. 09:11 | galéria | válasz | #3
idevagó naggyon poénű (és mellesleg nagyon igaz is)

Ja egyébként ahogy itt is látható, a kormány szerint mindenki szélsőséges aki nem ért velük egyet, és ha még fel is emeli a hangját, akkor náci.
2008. nov. 20. 09:06 | válasz | #2
Azt bezzeg sosem vizsgálják, hogy miért jönnek létre a szélsőségek. A politikusok egész más világban élnek mint az emberek... Arról nem is beszélve, hogy mindig az uralkodó réteg nevez el valamit szélsőségnek.
Magyarországon például mindenki náci, legalábbis a miniszterelnökünk szerint.
Szerintem ha Gyurcsány nem lenne, kuruc.info sem lenne.
Az egytelen megoldásuk egy "szélsőséggel" hogy odacsapnak nekik egy jó nagyot, emiatt persze mégtöbb híve lesz a szélsőségnek. Néha meg kéne vizsgálni, hogy miért... és meg kéne nézni, hogy lehetne megoldani a problémát és utána odacsapni, ha már biztos, hogy nem jogos egyes emberek "felháborodádása" akik mellesleg "szélsőségesek"
2008. nov. 20. 04:39 | válasz | #1
mondja ezt a kurucz barát amerika