Játékra használják az okostelefonokat
2008. november 22. 16:31, szombat
Az NPD felmérésre szerint még az okostelefonokat is elsősorban játékra és zenehallgatásra használják, ráadásul többnyire az otthonokban, miközben az üzleti célú felhasználás kevésbé jelentős.

Hirdetés

A kutatócég szeptemberben több mint 3 ezer felhasználót kérdezett meg szokásairól, elsősorban a hordozható készülékekre koncentrálva, legyen szó a PlayStation Portable és a Nintendo DS minikonzolokról, a zenelejátszókról, vagy akár az okostelefonokról. Különösen ez utóbbiak adatai bizonyultak érdekesnek, hiszen kiderült, hogy a legtöbben még a kifejezetten üzleti jellegű feladatokra alkalmas megoldásokon is a szórakozási lehetőségeket keresik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a játékok és a zenehallgatás mindent lenyomna az említett készülékeken - a hívások kezdeményezése és fogadása, valamint a szöveges üzenetekkel történő kommunikáció természetesen még mindig elsődleges funkciónak számít az okostelefonokon. Ennél azonban jóval érdekesebb, hogy a zenehallgatás ugyanolyan népszerűnek bizonyult az eltérő jellegű és célterületű hordozható megoldásokon, a legmagasabb havi letöltési és vásárlási arányokat produkálva. A játékok hasonló népszerűségnek örvendenek, különösen az iPhone esetében, amelyről külön cikkben már korábban beszámoltunk.



Az egyes készülékek korosztálybeli, generációs eloszlása világosan kirajzolódik a kutatásból. A 6-18 évesek elsősorban a hordozható konzolokat részesítik előnyben, a 19 éven felüliek esetében már a zenelejátszók számítanak a legnépszerűbbnek, míg a 35 évnél idősebbek kétharmada már inkább okostelefonokat vásárol. Legalább ilyen érdekes azonban, hogy az említett készülékek hordozható jellege dacára a legtöbben az otthonokban veszik igénybe azok funkcióit, így igazából az itt felsorolt termékek is az asztali megoldásokkal vetekednek a felhasználói idő elrablásának tekintetében.

A három hónappal ezelőtti helyzettel összehasonlítva a többség úgy nyilatkozott, hogy gyakrabban használja hordozható készülékeit - ez különösen az okostelefonok esetében jelentkezett erősen.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. dec. 09. 16:07 | válasz | #41
Jól hangzanak . Közben utánanéztem én is, még golfos játék is van rajta. Milyen lehet már?!
faubul  
2008. dec. 09. 15:57 | válasz | #40
Nekem a golyós a kedvencem, amiben a telefon döntögetésével kell eljuttatni a golyót a célba. Vicces.
2008. dec. 09. 15:35 | válasz | #39
Ha minden igaz, akkor van rajta horgászós játék meg darts ami a giroszkóp segítségével tudsz irányítani! Érdekes az elején nagyon nehéz de legalább unalmas órákon leköti az embert, de a villamoson ne nagyon nyomjad mert hülyének fognak nézni!
2008. dec. 09. 11:44 | válasz | #38
Hogy sikerélményt nyújtson . Apropó, milyen alapbeállított játékok vannak az LG KF 750-en?
2008. dec. 08. 16:24 | válasz | #37
Hát egyszerűen csak szórakoztató, hogy tényleg olyan mintha te hajingálnád be a botot. Egyébként meg egy csomó horgász csak kifogja a halat majd visszaengedi és nem süti meg és eszi meg. Nagyon sokan csak a nyugi és a csend miatt ülnek ki a vízpartra.
analfa  
2008. dec. 08. 16:20 | válasz | #36
ööö, mi értelme van egy horgászós játéknak? Élőben még oké, kifogod a halat, megsütöd, megeszed, de játékban mi értelme van?
2008. dec. 08. 16:05 | válasz | #35
Ez a horgászós játék nagyon komoly. Bár élőben jobb de de én majdnem egy órát szórakoztam el vele.
2008. dec. 08. 14:30 | válasz | #34
Nem létezik, csak egy elvetemült ötlet volt...
2008. dec. 08. 14:30 | válasz | #33
Már van ilyen funkció a telefonokon, nem mindegyiken de egy kettőn igen. Már láttam videót a youtubeon ilyen dolgokról.
2008. dec. 08. 14:28 | válasz | #32
Nem értelek. Ilyen most tényleg létezik vagy ez poén akart lenni?
2008. dec. 08. 14:25 | válasz | #31
Pl emelgeted a gépházat, ami mondjuk a monitoron egy rekeszként jelenik meg, egy teherautó platóján. De utólag is elnézést, úgy látszik gyenge volt
2008. dec. 08. 14:08 | válasz | #30
Jól van, de nem hallottál még joystickről? Mobilnál azért vicces lenne, ha rá kéne dugni még egy nagy gamepadet:D Az lenne még poén, ha a mobilt lehetne használni pc gamepadként a giroszkóp tulajdonságával együtt.
2008. dec. 08. 13:55 | válasz | #29
Ezt nem igazán értem. Árufeltöltő szimulátor ??? Ez hogy jön ide?
2008. dec. 08. 13:35 | válasz | #28
Árufeltöltő-szimulátor
2008. dec. 08. 13:30 | válasz | #27
Hát nem igazán elterjedt :D Vicces lenne ha a gépházat kéne hajigálni
2008. dec. 08. 13:07 | válasz | #26
Azért ez poén lehet?) Kiváncsi vagyok miket fognak még kitalálni... Mondjuk ha jól tudom ilyesmi számítógépen nem nagyon volt elterjedt, fura hogy pont mobilba építik bele:P
2008. dec. 08. 12:56 | válasz | #25
Na azért annyira nem komoly, már csak abból adódóan sem, hogy itt a kijelző is a "kontrollerbe" van építve. Próbálj meg így teniszezni:).
Mindenesetre jókat lehet vele szórakozni
2008. dec. 08. 12:56 | válasz | #24
Azt nem tudom, hogy a wii-nél hogy van de ezt úgy képzeld pl egy dartsnal, hogy kezedben a telefon rajta a kép a tábláról meg előtted a nyíl és ahogy mozgatod jobbra meg balra akkor a nyilat irányítod, hogy jobbra vagy balra majd ha ez megvan akkor egy erőteljes előre lökést végzel a telefonon mintha a dartsot dobnád és bamm ki is lövi.
2008. dec. 08. 11:03 | válasz | #23
Nagyon jó ez a giroszkópos dolog, meg azok a játékok amik benne vannak:)
2008. dec. 08. 10:51 | válasz | #22
Ezeket a giroszkópos játékokat úgy kell elképzelni, mint a wii-t?
2008. dec. 05. 15:44 | válasz | #21
A jövőben a telefonok teleportálni fognak tudni.. Meg virtuális háromdimenziós szeretőket kölcsönöznek neked.. És ha leejted őket, visszaadják :D..
rozver  
2008. dec. 05. 14:32 | válasz | #20
jaja tényleg elég látványosan fejlődik a mobilpiac. Az ilyen giroscope-ok, gyorsulásérzékelők után majd jön az, hogy mindenki bámulhatja majd a tv-t a mobilján. Mondjuk ez is létezik már, de azért nem túl elterjedt ez a dolog.
2008. dec. 05. 14:12 | válasz | #19
Ez azért már komoly dolog egy telefonban, kíváncsi leszek hogy még "mi vár ránk" a jövőben telefonok terén, el sem tudom képzelni hogy milyen dolgokat lehet majd telefonnal csinálni!
2008. dec. 05. 13:30 | válasz | #18
Gondolom szintén a giroszkópot használja a szoft, lejátszó.. Ha hátradöltöd, lassan játsza, ha előre, akkor meg gyorsan.. ha normál fogásban, akkor normál sebességgel..
Természetesen a giroszkópot, mint minden telóban ki lehet kapcsolni, mert nagyon zavaró is tud lenni, ha automatán forgatja a kijelzőt, mikor épp ágyban fekszel a telóddal, és írod a szerelmes smseket ...
2008. dec. 05. 13:25 | válasz | #17
Ó, egy igazi szakemberre akadtam, úgy látom! :) Ha megkérlek, mesélsz nekem a lasított és gyorsított videofelvételről is? Mert állítólag az is van bent!
2008. dec. 05. 13:22 | válasz | #16
Nem gyorsulás érzékelő :D.. A giroszkóp az helyzetmeghatározó chip.. Pontosabban egy érzékelő, ami észleli, hogy milyen helyzetben van a telefon.. álló fekvő, jobbra, balra, stb.. Tulajdonképpen egy elektromosságot áteresztő golyóról van szó, ami egy kis trapézszerőségben gurul.. A trapéz végein érzékelő van, ami jelet küld az Operációs rendszernek, illetve a szoftvernek, hogy hogy reagáljon a telefon pozíciójára mondjuk egy játék, vagy a kijelző.. A gyorsulás is bele lehet építve, ilyenkor a golyó gurulási sebességét érzékeli egy plusz elektronika..

Ez ebben az LG KF750-ben nagyon kifinomult, elég szépen végzi a dolgát..

Üdv!
2008. dec. 05. 13:11 | válasz | #15
Aha, köszi! Akkor lehet hogy meglepem magam egy ilyennel, de azért előtte még érdeklődök ismerősöknél, tudnak-e róla valamit!
2008. dec. 05. 13:07 | válasz | #14
A vodánál most ingyér megkapod, no persze nyilván valamennyi hűségidőért cserébe.
2008. dec. 05. 12:55 | válasz | #13
Az nagyon jól hangzik, ilyenről még nem is hallottam! Tesztelném a telót szívesen! És van még benn ilyen extra dolog? Nem ismerem a készüléket!
2008. dec. 05. 12:51 | válasz | #12
Egy ilyen gyorsulásérzékelő. Pontosan nem tudom hogy hogy működik, a lényege hogy a játékokban a teló mozgatásával lehet irányítani. Valahol olvastam hogy horgászós, baseballos meg ilyesféle játékok vannak hozzá.
2008. dec. 05. 12:05 | válasz | #11
Mi is pontosan ez a giroszkóp?
2008. dec. 05. 11:28 | válasz | #10
Én most az LG secret KF 750-esre lennék kiváncsi. Van benne valami giroszkópos érzékelő, szerintem olyan lesz mint a nintendo wii.
smv  
2008. nov. 24. 14:55 | válasz | #9
Még annyit hozzátennék mielőtt valaki beszól, hogy a cikk az okostelefonokról szólt és nem a pda-król, de a winmo az winmo:)
smv  
2008. nov. 24. 14:53 | válasz | #8
A Transport Tycoon szerintem kifejezetten szenvedős pda-n:( Nehézkes irányítás miatt rengeteget kell lapozgatni az ikonok között mire egy nyamvadt olajtornyot összekötök egy erőművel. :( A WarFace meg azért nem egy StarCraft :) Éppen ezért nekem marad a passziánsz, mahjong, bubble breaker, aknakereső, sakk és társai. Ezek jól mennek, kényelmes is őket kezelni, de nem hiszem, hogy ez lenne az a hatalmas játékélmény amire vágynak az emberek. Egyszerűen nem játékra valók.

Mondjuk én menet közben sorozatozok, rss-ezek (sima pda, tehát se 3g se semmi nincs benne), meg mp3.
2008. nov. 24. 08:37 | válasz | #7
Szerintem a Transport Tycoon deluxe, a Warfare Incorporated, Obilus, Nanobotz elég normálisak :) No meg igen, KVP, én a régi jó SNES játékokat szoktam tolni PDA-n.

Persze otthon nem fogok a 107-es plazmán WoW helyett a kis 3,5-ös kijelzőn Super Mario World-özni, de amikor egy órát kell mászkálnom a városban akkor jól jön ha kéznél vannak színvonalas játékok. Arra amire kitalálták őket, bőven jók.
plu604  
2008. nov. 23. 22:24 | válasz | #6
Naná hogy játékra/zenehallgatásra használják az okostelefonokat, amikor ezzel reklámozzák őket...
Sehol nem hallasz egy telefonról olyan reklámot hogy "Symbian oprendszer, emailezés akárhonnan, futtatja a pps fájlokat is, számítógép közbeiktatása nélkül is lehet vele nyomtatni..."
kvp  
2008. nov. 23. 22:13 | válasz | #5
Tudom, hogy kockanak fogok tunni, de windows mobile-on en a regi konzolos jatekokra szavazok, c64-rol, nes-rol, meg amigarol. Meg a kiskepernyos 320x240-es telefonokon is nativ felbontasban lehet veluk jatszani. So meg a regi dos-os mcga (320x200x8bpp) jatekok is elmennek rajuk minden gond nelkul, raadasul max. 4 MB ram kell nekik. (azert nem art ha van billentyuzet es/vagy joystick a telefonon) Mindezek mellett munkara igazabol csak egy full opera es egy ssh kliens kell. (meg neha jol jon egy remote desktop)

Kereskedelmi kezikonzolkent pedig jelenleg a nintendo ds tarol, a tobbiek nem tudnak labdaba rugni. (vagy tul nagyok es nehezek vagy tul keves rajuk a jatek)

ps: Kiadtak a popolous-t ds-re is? Az amigas verzio meg mindig fentvan valahol. Ha valakinek tetszik, akkor erdmes a powermonger-t is eloasni, image-ben fent van a neten. (ha kell megy telefonon is, de az uae pc-n kenyelmesebb)
2008. nov. 23. 09:54 | válasz | #4
Ngage2re vannak jók, de...
Rocko  
2008. nov. 23. 09:42 | válasz | #3
9es symbianra milyen jó játékokat írtak???
a legtöbb fos jáva...
ngagere még voltak jó játékok...
2008. nov. 22. 20:15 | válasz | #2
Szerintem meg a DS delhozatalt nem veri semmi, naponta kb rengeteg cucc jelenik meg rá, most is luminus arc 2, rune factory 2, star wars clone wars: jedy alliance, tomb raider underword, Flower sun and rain, Castlevania, Metal Slug 7, Popolous DS, Dragon Ball origins, Call of duty 5, Tom Clancy endwar és ezek csak az utóbbi 2-3 hétben jöttek ki, csak azok, amikre azt mondom hogy talán érdemes lenne végignyomni, de épp csak ránézek, hogy majd valamikor, egyenlőre dsen a Dragon Quest: chapters of the chosennel vagyok elfoglalva, és ez pár hétig így is marad (addig se az x360, se a wii nem megy nálam). Szóval ennyit a telefonos játékokról.
smv  
2008. nov. 22. 18:51 | válasz | #1
Nincs is WinMo -ra normális játék:( És attól tartok, hogy iphone -t leszámítva ez a többi kütyüre is igaz.