Technológiai téren a fiatalok egyre válogatósabbak
2008. november 19. 07:31, szerda - Forrás: Napi Online
Az ezredfordulós generáció - 14 és 27 év közötti - diákjai és munkavállalói a maguk által elképzelt technológiát és mobilkészülékeket szeretnék használni munkájuk során, és egyre nagyobb számban választanak munkahelyet az alapján, hogy a különböző cégek hogyan viszonyulnak a személyes technológiai igényekhez - derült ki az Accenture tanulmányából. Ráadásul az új generáció mintegy 60 százaléka nincs tisztában cége IT-gyakorlatával sem, vagy nem hajlandó alkalmazni azt.

Hirdetés

A tanulmány legfontosabb megállapításai a munkaadók számára aggasztóak. Az új generáció maga szeretné megválasztani az alkalmazott technológiát. A már dolgozó és a még tanuló fiatalok egyaránt az általuk favorizált technológiát és mobileszközöket szeretnék használni a munkahelyükön a munkaadó által biztosított technológia helyett. A munkahelyi IT szinte összes kategóriájára a válaszadók több mint húsz százaléka jelentette ki, hogy a munkaadók által rendelkezésre bocsátott technológia nem felel meg elvárásaiknak, míg a 18-22 évesek vizsgált csoportja majdnem egyharmada jelezte, hogy munkavállalóként a számítógép kiválasztása mellett a használandó technológiai alkalmazásokat is meghatározná.

Nem érzik szükségét annak, hogy céges jóváhagyást kérjenek. Arra a kérdésre például, hogy jelenleg melyek azok a munkaadó által nem támogatott technológiák, amelyeket munkával kapcsolatos tevékenységeik során használnak, a válaszadó 18-22 évesek 39 százaléka a mobiltelefont, 19 százaléka a nyílt forráskódú szoftvereket, 27 százalékuk az azonnali üzenetküldést, 28 százalékuk a "termelékenységet erősen növelő" közösségi portálokat nevezték meg. Ugyancsak rendszeresen töltenek le nem standard alkalmazásokat ingyenes nyilvános weboldalakról: háromnegyedük például arról számolt be, hogy ilyen weboldalakon keresztül már használt online-munkaeszközöket és online-alkalmazásokat. Egészen megdöbbentő, hogy a megkérdezett fiatalok hat százaléka a vállalatuk által közzétett szabályzatot figyelmen kívül hagyva közzétenné a munka- vagy ügyfél-információkat nyilvános weboldalon.

A tanulmányban részt vevő összes megkérdezett 52 százaléka szerint a legkorszerűbb technológia alkalmazása fontos szempont a munkaadó megválasztásában. A 18-22 éves korcsoport 56 százaléka, illetve a még felsőoktatásban tanuló 23-27 évesek kétharmada állítja, hogy a legkorszerűbb technológia megléte fontos szempont lesz munkahelye megválasztásánál. Az új generáció elvárja, hogy a munkaadók olyan kommunikációs csatornákat biztosítsanak a vevőkkel és az ügyfelekkel való kommunikációban, mint az online chat, az azonnali üzenetküldés, a mobil sms-küldés és az RSS feedek.

Minden negyedik, már dolgozó megkérdezett arról számolt be, hogy nyíltan ír magáról és a barátairól az interneten, és egyhatoduk megosztja élete apróbb részleteit is a világhálón. Míg a 23-27 éves csoport hetente átlagosan 9,5 órát tölt munkával kapcsolatos e-mailek olvasásával és írásával, a már dolgozó 18-22 évesek már csak 7,7 órát töltenek el ezzel. A középiskolás diákok és a fiatal hallgatói nemzedék hetente kevesebb mint két órát tölt e-mailezéssel, s inkább a szöveges és azonnali üzenetküldést, illetve a közösségi portálokon történő kommunikációt részesíti előnyben.

"Az új generáció üzenete világos: ha a jövőbeli munkaadóik szeretnék megnyerni őket, akkor korszerű technológiát kell biztosítaniuk" - vélekedik Gary Curtis, az Accenture Technology Consulting igazgatója.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 24. 09:23 | válasz | #18
Érdekes, nálunk megkérdezték hogy melyik laptopot szeretném a listából. JTBM, dolgoztam olyan helyen, minden szir-szart engedélyeztetni kellett, kb két hét volt mire egyáltalán valaki el tudott kezdeni dolgozni, a vége az lett, hogy fiktív nevekre lettek előre rendelve és vasak és engedélyek, hogy mindig legyen legalább egy-két üres account, amire be lehet ültetni valakit azonnali kezdéssel. Nagyon gáz volt.

Az, hogy multi az nem jelenti azt, hogy szar is. Sokkal inkább a hozzállásról árulkodik. Itt úgy vannak vele, hogy ha valami jó és tetszik akkor simán felveszik a céges default image-be. A többihez pedig ott a pendrive: ehhez csak telepítés nélküli GPL és/vagy freeware cuccok a jók, abból pedig mindenféle hasznos tool van. Ha jön a géphalál, akkor image fel, pendrive be és lehet folytatni ahol megszakadt a meló. 24x7-es élet van, de ez nem jelenti azt, hogy rugalmatlannak kell lenni.
gasi  
2008. nov. 20. 20:08 | válasz | #17
Ez szerintem inkabb ennek felel meg : Interwoven amit ez utan alkalmazott a ceg ahol voltam: Hummingbird , elegge massziv sz*pas volt az atallas, meg a sok honapnyi elokeszites ellenere is, foleg felhasznaloi reszrol.
En amugy nem szeretnek semmit, ugyse en dontom el mi legyen hasznalva :D
De megertem hogy vannak mas szempontok is mint a program bolti ara. (ami ugyse annyi ha nagy tetelben veszed)
2008. nov. 20. 09:32 | válasz | #16
o3spaces
Ilyet szeretnel ?
gasi  
2008. nov. 19. 22:36 | válasz | #15
1. pl. Workshare Professional
2. De eleg nagy dolog amikor egy ceg mar befektetett egy nagy rakat penzt egy program tamogatasaba, kezelesebe, oktatasaba, es beepitette a sajat IT rendszerebe (sajat makrok, pluginek, ceges Ghost image), amugy meg lasd. #10 es hozzaszolas, ott mar leirtak. Van amugy akiknel orak kiesese is szamit.
Barmilyen szabvanyt is fogad el az MS, attol meg teny marad hogy nem teljesen 100% a kompatibilitas MSO es OO kozott. Ezert nagyobb cegek akiknek a megelhetese mulik ezen nem engedhetnek pl. az MS Office-bol.
ziipp  
2008. nov. 19. 22:33 | válasz | #14
Egyébként értem, hogy mit mondasz, és nem is akarok a nyílt forráskód mellet lándzsát törni, hiszen volt már példa arra is, hogy felsültek vele.
ziipp  
2008. nov. 19. 22:22 | válasz | #13
Azért egy közép vállalkozás számára, ahol még előfordulhat, hogy a döntéshozó egyben a tulajdonos, nem mindegy, hogy 10 milliót, vagy csak 9 milliót fizet ki. Szerintem az admin/support költségek a jövőben le fognak csökkenni, mivel egyre hozzáértőbb felhasználók kerülnek az irodákba, hiszen ők már kis koruk óta ismerik a számítógépet, és tudják is kezelni ezt a 'dimenziót'. (Sok idősebb ember akad, aki a saját megszokott környezetében kiigazodik, de egy idegen gép előtt egyszerűen lebénul.)
ziipp  
2008. nov. 19. 22:17 | válasz | #12
1. Mondj egyet! Photoshop, egyéb speciális programok kizárva, egy átlagos irodában gondolkozz!
2. Jó, ha nagyon amatőr a felhasználó, ez előfordulhat, de azért valljuk be, nem nagy dolog MS Office-ról OpenOffice-ra áttérni. Szokni kell persze, de nem nulláról indul az ember, mivel nagy vonalakban megegyezik a két program, tehát dolgozni bőven lehet vele már az első napon is. Illetve meg is lehet fordítani a dolgot: Marika nénit OpenOffice-ra kell irányítani már a legelső lépésekkor. Ez mondjuk alapból kizárt, hiszen minden fontos tényező az MS pártján áll. Kiindulásképp elég csak az ECDL vizsgára gondolni, ahol kapásból MS Office-ra szoktatják rá az embereket, nem beszélve a Microsoft lobbi tevékenységről, ami szintén jelentős.
3. Ha továbbra is a szövegszerkesztő, táblázatkezelő dimenzióban gondolkozunk akkor ez sem lehet gond. Igaz, ezen a téren nem vagyok túlságosan tájékozott, de ha jól emlékszem pár hónapja az MS is elfogadott valami nyílt forráskódú szabványt.
2008. nov. 19. 17:59 | válasz | #11
"De tovább megyek: miért fizetnek milliókat az Microsoftnak, mikor rengeteg ingyenesen használható program van"

1. mert sok fizetős programnak nincs ingyenes alternatívája
2. mert MS Office-on nevelkedett Marika néni képtelen az OO-t megtanulni
3. kompatibilitási problémák miatt
JTBM  
2008. nov. 19. 17:10 | válasz | #10
Cég szinten nem a sw bekerülési árát nézik, hanem az úgynevezett TCO-t - Total Cost of Ownership. Ez a sw bekerülési v. bérleti ára + support + admin + karbantartás + oktatás + kieső idő + ezer más költség.

A sw ára ebből kb. 10%. Emiatt aztán nem is mérvadó.
TCO cikk
qwas  
2008. nov. 19. 17:02 | válasz | #9
"De tovább megyek: miért fizetnek milliókat az Microsoftnak, mikor rengeteg ingyenesen használható program van"

Gondolom azert mert egy nagy ceg ezert felelos embere az ingyenes szoftverek utan nem kap a mickrosoft-tol mondjuk egy promocios kocsit. vagy utazast. vagy penzt ne agy isten.
ziipp  
2008. nov. 19. 16:26 | válasz | #8
Én csak azt nem értem, hogy egyes cégeknél miért szabályoznak lényegtelen dolgokat. Például megszabni, hogy milyen böngészőt, videólejátszót használjanak az alkalmazottak - felesleges, legalábbis szerintem. De tovább megyek: miért fizetnek milliókat az Microsoftnak, mikor rengeteg ingyenesen használható program van, hozzávetőlegesen az MS termékeivel azonos tudással. Nem azt mondom, hogy innentől kezdve a dolgozó olyan táblázatkezelőt használ, amilyet akar, hanem céges szintet határozzák meg, hogy melyiket, de az legalább ingyenes legyen. Az már csak hab a tortán, hogy az Office-t céges szinten nem egyszeri és végleges megvételre kínálják, hanem előfizetéssel. 3 évre megveszed a használati jogokat. Utána megint lehet fizetni. Másik vicces dolog, hogy Amerikából megmondják, hogy milyen színű, típusú autót lehet venni. Jó rendben, itt flottákat vásárolnak (egyszerre 20-30 kocsi), a típus legyen adott. De a szín? Szürke, fehér, sötétkék. Kb. ennyi variáció van. Miért nem engednek meg több színt, hátha boldogabb lesz tőle az ember, és - akár - termelékenyebb is?
2008. nov. 19. 15:33 | válasz | #7
En hasznalok Linux desktopot a cegemnel, ahol tobbseg windowst hasznal. (Nem kis ceg)
Felvetelkor tisztaznuk ezt a kerdest,az alasinterju mindegyik koreben felmerult, es jovahagyasra kerult.
2008. nov. 19. 13:29 | válasz | #6
szerintem egy 14 éves kölyöknek nem azért fontos, hogy a munkahelyén jó hw legyen, hogy jól tudjon dolgozni, hanem azt hiszi, hogy tud majd játszani a munkahelyén a legújabb játékokkal
Lame  
2008. nov. 19. 13:19 | válasz | #5
Jah, azert adtak tobbnyire ilyen valaszokat mert meg eletukben egy allas interjun nem voltak valoszinuleg.

Ez is eleg lol.
"A középiskolás diákok és a fiatal hallgatói nemzedék hetente kevesebb mint két órát tölt e-mailezéssel, s inkább a szöveges és azonnali üzenetküldést, illetve a közösségi portálokon történő kommunikációt részesíti előnyben."
Nyilvan nem olvas ceges mail-eket mivel nem dolgozik, es ezert kevesebb mailt olvas. Nagyon jo megfigyeles volt :)
Gratulalok.
Ps1ch0  
2008. nov. 19. 11:16 | válasz | #4
Hat nemtudom. Az igaz hogy sajat Sw nem haszanlhatok meg az is hogy nem en valasztottam ki mien notebookom legyen de amit kaptam az teljes mertekben megfelt. Azt pl megkerdeztek notebookot akarok-e vagy asztalo gepet es hogy 1 vagy 2 monitort szeretnek. tovabba semmien internet limitalasunk nics kiveve hogy nem szaladgalhatok olyan oldalakon mint chat.hu meg hasonlo. Szerintem ha kapsz valasztasi lehetoseget par dolog kozul amik viszont magas szinvonalon vannak akkor nincs problema. Ja es nagyon nagy multi cegnek dolgozok.
JTBM  
2008. nov. 19. 10:55 | válasz | #3
Ez bárhol a világon csak álom. Csak a legkisebb cégeknél van szabad software és hardware választás, közepes, nagy v. multi cégek sehol a világon nem engedhetik meg maguknak, hogy mindenki olyan hwsw-t használjon, amihez éppen úri kedve van... Ez ugyanis teljesen kezelhetetlen IT dzsumbujt eredményezne, amit képtelenség lenne supportálni.

A legnagyobb engedmény az, hogy a dolgozó használhat céges munkához saját hwsw-t, amiben az átmegy a biztonsági vizsgálatokon. De persze ezt saját magának kell megfinanszíroznia és supportálnia, valamint a céges hwsw-hez kapcsolódnia kell tudnia.

Gyakorlatban munkahely választás szempontjából a következő szokott szempont lenni:
- Van-e magán célra is használható céges telefon? - Általában van, de nem mindenhol és nem mindenhol érhető el könnyen.
- Szabad-e használni saját mobilt? Ez még szabadabb, de van olyan cég, ahol még ezt is tiltják, pl. MS (Morgan Stanley)
- Van-e internet? Ez már erős kérdés, van ahol van - van, ahol erősen limitált - van, ahol csak egy kijelölt helyről elérhető és van, ahol nincsen.
- Van-e olyan IT rendszer, amit a munkavállaló szívesen megtanulna, pl. Oracle, SAP, stb. - Ez is komoly szempont lehet a karrierépítés szempontjából.
Cat  
2008. nov. 19. 10:51 | galéria | válasz | #2
Attól még, hogy a fiataloknak vannak igényeik, közel sem biztos, hogy azok teljesülnek. Majd jön a pofáraesés 25 évesen, diploma után. Ez a felmérés csak a vágyakat rögzítette.
qwas  
2008. nov. 19. 10:38 | válasz | #1
Kivancsi lennek hogy ezt a felmerest melyik orszagban vegeztek. Jo hely lehet ahol te valogathatsz a munkahelyek kozul. Meg elkepzelem hogy mennyire retteghetnek a munkaadok hogy nem megy hozzajuk senki sem dogozni ha nem olyan mobilt kap amilyet akar. Hol elnek ezek?