50 megabites hálózat egy türingiai kisvárosban
2008. november 18. 13:24, kedd
Az Arcor távközlési cég Ballstädtet választotta egy új kísérleti beruházás helyszínéül és itt építi ki legújabb optikai hálózatát.

Hirdetés

Türingiában eddig az optikai kábel afféle csodaszámba ment, a legtöbb település lakói csak álmodtak arról, hogy majd egyszer hozzájuk is elér a technológia. Vezető távközlési vállalatként az Arcor úgy döntött, hogy nem csak a nagyvárosokban, de a vidéken élőknek is jár az extragyors internetelérés. A társaság választása a Bad Langensalza és Gotha között fekvő Ballstädtre esett. A programot hivatalosan Erika Reisser helyi polgármester, Jürgen Rheinholz türingiai gazdasági miniszter és Thomas Ellerbeck, az Arcor és a Vodafone Németország vezetőségi tagja jelentették be.

Az Arcor alvállalkozója már kiépítette a kábelalagutakat, sőt maga a hálózat gerince is elkészült a fő csomópontok és az egyes utcák között. "Azért esett a választásunk Ballstädtre, mert egyrészt közel esik a központunkhoz, másrészt a helyiek nagyon együttműködőek voltak. Az itteni közösség átvette a csövek lefektetésének feladatát tőlünk, így a teljes beruházás csupán néhány százezer euróba került. A hálózathoz csatlakozó embereknek nem kellett felárat fizetniük, számukra a jövőben normál árat számítunk fel" - nyilatkozta Jens Wagner, az Arcor szóvivője.

Wagner egyúttal megerősítette azt a hírt, hogy tárgyalásokat folytatnak a Deutsche Telekommal, amely a Netcologne partnercége bevonásával szintén részt venne a beruházásban. Kérdés persze, hogy mi lesz az együttműködési tervekből és az sem tisztázott, hogy ha meg is valósul a kooperáció, az csak erre az egy programra vonatkozik össze vagy későbbiekre is. Az biztos, hogy a türingiai települések számára van lehetőség állami támogatások igénylésére és ezzel fellendülhet a tartományban a szélessávú internethozzáférések kiépítése.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
shabba  
2008. nov. 19. 13:05 | válasz | #2
Wiki szerint ez egy 300 háztartásos kis település, szóval szó nincs itt egy nagyobb horderejű projectről csak egy kisebb pilot. És azért a hírből is kiderült szándékosan egy olyan települést kerestek, ami közel esik egy optikai végponthoz hogy keveset kelljen kábelezni és minél olcsóbb legyen. Egyáltalán nem az volt a cél hogy egy eldugott, szélessávú nettel a gazdaságtalan kiépítése miatt a mai napig nem rendelkező kistelepülés ellátása legyen a cél.

Pilot projectre idehaza is tudsz példát mondani: a Bólyi FTTH hálózat. Ott 1600 háztartásig kábeleztek el optikával. Németül nem értek, de az eredeti hír alapján arra következtetek hogy ez FTTH hálózat lenne, sokkal inkább FTTN+VDSL2, amilyet a DT épít az 50 legnagyobb német városban.
Zpalee  
2008. nov. 19. 12:36 | válasz | #1
"Türingiában eddig az optikai kábel afféle csodaszámba ment, a legtöbb település lakói csak álmodtak arról, hogy majd egyszer hozzájuk is elér a technológia. Vezető távközlési vállalatként az Arcor úgy döntött, hogy nem csak a nagyvárosokban, de a vidéken élőknek is jár az extragyors internetelérés."

Hát az nálunk is csodaszámba megy, még Budapesten is, vidék, főleg kisebb települések meg elképzelni sem tudják. Mondjuk ha a Telekommal összefognak, lehet belőle valami, kérdés, ki állja a költségeket, és ezt később kire hárítják át...