Nem kapott zöld utat a harmadik Narnia krónikái film
2008. november 18. 04:58, kedd
Még mindig nem kapott zöld utat A hajnalvándor útja címet viselő ötödik Narnia krónikái könyv, mely a harmadik mozifilm alapjait adná. A Disney ugyanis nem elégedett a Caspian herceg bevételeivel.

Hirdetés

A Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény a 2005-ös év egyik legnagyobb sikere volt, mely még talán magát a Disneyt is meglepte. A film világszinten 745 millió dollárt fialt. Mindenesetre az első hétvége után a forgalmazó kiadta az ukázt, miszerint el kell kezdeni a következő rész előkészületeit.



A Caspian herceg el is készült, a Disney pedig már dörzsölte is a tenyerét és újabb milliókat látott szemei előtt. A folytatás azonban nem talált olyan fogadtatásra, mint elődje, és Amerikában csak 141 milliót kapart össze. Ez a 200 milliós büdzsé tekintetében elég gyenge eredmény, ráadásul 419 milliós összbevétele is jócskán elmarad a várttól.

Ennek hatására a Disney most kicsit átgondolja a helyzetet és bár C.S. Lewis Narnia sorozatának jogai továbbra is a birtokában vannak, de jelen állás szerint A hajnalvándor útja címet viselő következő film még hosszú ideig nem kapja meg a zöld fényt. Elvileg 2010. május 7-én került volna mozikba a harmadik Narnia krónikái film, ám ez a dátum határozatlan időre módosult.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
05lampard   1 db büntetőpont 
2008. nov. 19. 20:39 | válasz | #24
Fú, ebben volt a beszélő oroszlán? Na köszönöm, elég volt :)
2008. nov. 18. 19:10 | válasz | #23
Érdekes. Úgy látszik én egyik réteghez sem tartozom. Nekem tetszett az első film története, de kifejezetten unszimpatikusak voltak a gyerekszínészek. A második részben már sokkal élvezhetőbb volt a gyerekek játéka, de ott meg a történet nem fogott meg. :S Végeredményben egyikre sem emlékszem igazán jó szívvel...
2008. nov. 18. 16:40 | válasz | #22
Az amerikai stúdióknak csak az amerikai bevételek számítanak!
Namármost, ha így belegondolsz, hogy a 200 milliós költségből (+40/50 millió marketing) kaptak egy 141 milliós bevételű filmet, akkor ez bődületes bukás. +++ Nem is az összes amerikai bevétel landol a stúdió zsebében, valamiből a moziknak is élniük kell, tehát a 141 M-nak csak valamennyi százalékát kapják meg.

Igaz ez a nemzetközi forgalmazásra is, csak abból még kevesebb pénzt kapnak. Gondolj bele, hogy beleöltek a filmbe ~240/250 M dollárt és csak kínkeservesen, amerikai + nemzetközi + DVD eladásból jön vissza epphogy a befektetési költség, ekkor vannak 0 dollár kiadásnak, akkor miért érné meg egy folytatás??

Legnagyobb sajnálatomra sajnos ugyan ez igaz az Arany iránytűre is. 180 M-s forgatási költség (+ marketing milliók), erre 70 (!!!) milliós amerikai bevétel. Igaz, hogy nemzetközileg hozott még plussz 300 milliót, de a stúdiónak nem fogja megérni egy folytatás, szerintem még most sincsenek 0 kiadáson..
2008. nov. 18. 16:33 | válasz | #21
Nekem a könyv tetszett a film nem.
2008. nov. 18. 16:31 | válasz | #20
Igen, szerintem is ez a 3 év kihagyás lehet a hunyó a dologban. Általában animációs filmek folytatásai jönnek 3 év alatt, sima blockbuster filmek 2 év alatt jönnek. Mire jött a folytatás már lecsengett a Narnia-láz.
Azt hülyeségnek tartom, hogy "nem teszett nekik és ezért nem nézik meg a folytatást". Valószínűbb a rossz marketing/érdektelenség/és hogy már lecsengett
2008. nov. 18. 16:12 | válasz | #19
Az én véleményem szerint a Narnia gyerekeknek készült....egyértelmű, hogy az első rész nem tetszett sokaknak akik beültek rá, főleg a felnőtteknek(anyukák, apukák)és így a második részre már eszük ágában sem volt beülni...
nekem sem tetszett az első így a másodikat a "majd egyszer talán letöltöm" kategóriába soroltam.
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. nov. 18. 15:56 | galéria | válasz | #18
Hát szerintem azért szerepelt a 2. rész gyengén, mert sokaknak nem tetszett az első. Én azt se tudtam, tudom, hogy eszik-e vagy isszák a Narniát csak szimplán megnéztem. Nem az volt vele a bajom, hogy nem brutál, meg nincsenek benne orkok, stb. Az én idegeimre a beszélő állatok mentek (Arany iránytű ugyan ez, csak annak a történetnek se füle se farka). Meg nem tudom az egész kicsit olyan ...gyerekes volt, ami érthető, de valahogy akkor se jött be (a Spider...akármi krónikák jobban tetszett, bár az is felejtős számomra).
2008. nov. 18. 15:47 | válasz | #17
A narnia nem 3 hanem 7 könyvből áll. Egyébként én el is olvastam.
xido  
2008. nov. 18. 14:29 | válasz | #16
Arany iránytűvel kapcsolatban szemétségnek tartom a mézesmadzag effektust...Kiköttetném a stúdióval is,hogy ha összefűggő a regény és a 3 rész egyben adja ki a történetet,akkor 3 rész készítését íratnék alá velük kapásból,mert így genyaság....Narnia 2 tetszett nagyon is,megy is a polcra és tetszik benne,hogy ugyanazok a szereplők is,látjuk beérni a kölköket..
VvD  
2008. nov. 18. 14:17 | válasz | #15
Hát nem tudom, nekem nagyon tetszett a 2. rész is. Moziban láttam & nagyon élveztem. Az igaz, hogy nem egy gyűrűk ura, viszont látványilag és történetileg is eléggé ott volt. És izgalmas is volt egész végig.

Az arany iránytű is egy rohadt jó film volt, nagy sajnálom, hogy nem folytatják. Tényleg, mit lehet erről tudni, miért nem?
avman  
2008. nov. 18. 13:58 | válasz | #14
az utolsó 1 órában meg gyakorlatilag folyamatosan csatáztak. a történet pedig nem volt túl bonyolult...
chase  
2008. nov. 18. 13:25 | válasz | #13
Az első részt végignéztem, tetszett, kb. azt kaptam amire számítottam. Ezzel szemben a második részt 40 perc után shift+del-el abbahagytam, ez zagyvaság volt és nem történt benne semmi. Ezek után nem bánom, ha nem lesz 3. rész.
2008. nov. 18. 13:17 | válasz | #12
Gratulálok, néhányótok olyan okos, hogy jó, hogy nem sül el a feje!

Az, hogy Magyarországon a nép java része azt sem tudja mi az a Narnia és eszik-e vagy iszák... hát ez is elárul valamit. Attól még Angliában mondhatni "kötelező" olvasmány volt már évtizedek óta a gyerekeknek (kötelezőt átvitt értelemben értem) vagyis C. S. Lewis egy komoly, nagy becsben tartott író Angliában mind a mai napig és mind a 7 Narnia könyv egy mesterű!

A történet közel egyidős a Gyűrűk Urával (vagy még idősebb) ... csupán Lewis az 50-es években vetette papírra azt a történetet, ami már gyerekként a fejében élt!

És az, hogy csak azért legyen szar mert nem olyan mint a GYU és nincsenek bene orkok meg tomboló erőszak... nos, akik ezeket hiányolják belőle csak az ilynre vágyó embereket minősíti.
2008. nov. 18. 12:35 | válasz | #11
A narnia úgy szar ahogy van. Nincsenek benne kamikaze brutál orkok :) Le vele!
2008. nov. 18. 12:19 | válasz | #10
Hát jah, az első igen nagy csalódás volt (mondhatni kifejezetten rossz film) a másodikra már senki nem volt kíváncsi..
2008. nov. 18. 11:39 | válasz | #9
caspian herceg gyenge szereplése sztem egyértelműen az első rész gyenge megítélése miatt történt, mindenki újabb gyűrűk urát várt és hát, elég gyenge lett, így a 2. rész kopp. Nincs ebbe semmi trükkös, csak meg kell nézni a mátrix mind 3 részének bevételeinek alakulásait,ott lekövethető ez az "elmélet"
2008. nov. 18. 10:44 | galéria | válasz | #8
Az első rész is harmatgyenge volt. Az én szememben egy halál B kategórás film.
Kelta  
2008. nov. 18. 10:28 | válasz | #7
Tehát ha jól értem: 200milás költségre, 419mila bevétel: ergo több mint 200mila dollár profit,

nem túl mohók egy kicsit ott amcsiban??????? vazze, bár olyan befektetésem lenne ami több mint 100% profitot hoz......:)
winnie  
2008. nov. 18. 10:17 | válasz | #6
épp fordítva történt: a második rész előzetesei sokkal sötétebb történetet sugalltak, ezért a fiatalok annyira nem vetődtek rá. (más gyerekes filmek is arattak sikert a folytatásban, ez nem indok)

(érdekes, hogy az imdb-n a 2. rész még jobban is áll)
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. nov. 18. 09:47 | galéria | válasz | #4
Szerintem az volt a baj, hogy látva az első rész gyerekességét a másodikra már el se ment a hp és lotr rajongó fantasy-sucker réteg. Ők pedig sokan vannak.
avman  
2008. nov. 18. 09:26 | válasz | #3
talán túl sok volt a 3 év kihagyás. sajnálom, mert ritka a jó fantasy, ez a 2. rész meg az volt. a következő meg még érdekesebb történet lenne.
azért kíváncsi vagyok a recesszió hogyan hat a hálivúdi filmgyártásra. lehet, h rákényszeríti talán végre a stúdiókat, h kicsit globálisabban szemléljék a dolgot. a recessziót most nem a nézőszám megcsappanására értem, hanem a költségekre ésatöbbire gyakorolt esetleges hatására.
2008. nov. 18. 09:23 | válasz | #2
Nekem az első nem tetszett túlságosan, bár nem volt rossz film. Az ilyen típusú filmek nem tartoznak a kedvenceim közé. A másodikat mostanában tervezem megnézni. Annyira nem érdekelt, hogy moziban nézzem meg. Jövőre jönnek majd azok a filmek, amikre nagyon kíváncsi vagyok, amiket moziban is szívesen megnéznék, ez feleannyira se érdekelt. Szerintem a Narnia Caspian Herceg még dvd-ken nagyon szépen fog hozni a forgalmazóknak és végül zöld utat adnak a folytatáshoz. Meg ha jól olvastam, 200 milliós hasznot hozott a film, ezért szerintem a rajongóinak nem kell félniük, lesz folytatás!
winnie  
2008. nov. 18. 08:24 | válasz | #1
ritka durva, hogy egy abszolút le nem húzott első rész után a másik feleannyi bevételt hozzon. így nincs sok értelme 3. résznek. (pedig az ember sikersorozatot szimatolt) hiába a nemzetközi bevétel, csak külföldnek nem fognak amerikai filmet csinálni (ld. a golden compass bukása)