Elkészült az USB 3.0
2008. november 14. 09:28, péntek
Jövő héten ismertetik az USB harmadik generációjának pontos specifikációját, az első teszteken mért adatokat azonban már most szemrevételezhetjük - a korábban beígért tízszeres gyorsulás nem mindenhol mutatkozik meg.

Hirdetés

A SuperSpeed USB néven is emlegetett harmadik generáció a jövő héten San Josében esedékes SuperSpeed USB Developer Conference alatt mutatkozik majd be. Itt megjelennek majd a szabványt támogató nagyobb gyártók és szervezetek, elsősorban azért, hogy maguk is átvegyék a pontos specifikációt, illetve hogy egységükkel biztosítsák be annak gyors elterjedését. A tervek szerint az USB 3.0 minden asztali és mobil számítógépben helyet kap majd.

A megjelenésig hosszú és rögös út vezetett: az Intel még 14 hónappal ezelőtt jelentette be a technológia kidolgozását, ezt követően azonban nem alakult túlságosan jól az egymással szövetkező gyártók viszonya. A helyzet odáig fajult, hogy az nVidia és az AMD (egyéb gyártók támogatása mellett) saját szabvány kifejlesztésével fenyegetőzött, miután az Intel nem volt hajlandó megosztani velük a vezérlőtechnika bizonyos részleteit. A processzorgyártó előbb tagadta a vádakat, majd pedig elérhetővé tette a részletes specifikációt, hogy megelőzze a további gondokat. Innen már könnyen visszataláltak az egységhez, elhárultak a legnagyobb akadályok.

A szabvány egészen pontosan 4,8 Gbps-os átviteli sebességet tesz lehetővé a számítógépek és a csatlakoztatott eszközök között, a gyártók pedig tízszeres növekedést emlegetnek az USB 2.0-hoz képest. Ez persze nem mindenhol igaz, a pontos adatok a körülményektől függnek. Az első tesztekben (a WinHEC alatt) például egy 25 GB-os nagyfelbontású mozifilm másolásával mérték le a pontos sebességet, és míg az USB 1.0 esetében több mint 9 órát vett igénybe a művelet, a második generáció 14 perc, a harmadik pedig mindössze 70 másodperc alatt megbirkózott a feladattal. Ez több mint tízszeres gyorsulást jelent, ám a pontos sebesség 2,857 Gbps, nem pedig a fent említett maximum.

A szövetség tagjai mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az új energiakezelési technológiát és optikai kábelezést támogató szabvány minél előbb elterjedjen.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 16. 16:35 | galéria | válasz | #40
Total commanderrel és win intézővel is próbáltam mindkét helyen. Bent mindennel gyors mindenhova mindig. Otthon lefele mindennel gyors, felfele mindig lassú még töküres adathordozóra másolás esetén.
2008. nov. 16. 13:24 | válasz | #39
Nem mindegy mennyire van tele a pendrive és az sem mindegy, hogy milyen programmal másolod.
dara  
2008. nov. 15. 22:15 | válasz | #38
Miért ne számítana? Átlagosan 2x annyi energiát használ a busz, mint ami az adat továbbításához szükséges lenne. Ergo pazarol.

HDD/ODD vonalon továbbra is csak az eSATA értelmes megoldás átlagfelhasználónak.
2008. nov. 15. 20:44 | válasz | #37
"A vezeték nélküli USB az nem a Wireless usb?"

ehhez csak gratulálni tudok...

Angol: 5
xxdani  
2008. nov. 15. 18:24 | galéria | válasz | #36
A legegyszerűbb az lenne ha megszűnne a világon mindenhol az internet és csak a nagy cégek juthassanak hozzá nehogy jogsértő tartalmakat töltsenek le...

Ezt te se gondoltad komolyan. Magasról tesznek rá mit hordozgatnak rajta a bevétel a fő ... a többi már nem az ő dolguk.
Madve  
2008. nov. 15. 14:18 | válasz | #35
Wire=kábel less= (fosztóképző) jelentése mentes, nélküli. Ha összerakod, akkor mi lesz belőle?
2008. nov. 15. 10:32 | galéria | válasz | #34
Ezt hol tudom megnézni? Túl sokat nem számít egyébként, mert egy hónap múlva új gépet veszek. Csak, ha valakinek eladom akkor ezt jó lenne kideríteni neki.
2008. nov. 15. 09:40 | válasz | #33
Mivel az USB2.0 is kb. csak a szabvány felét tudja, ahhozképest meglessz a tényleges 10x-es gyorsulás, az interface-et tekintve biztosan.
Nem számít, hogy alacsony hatékonyságú, ilyen gyors szabványnak a fele sebessége is bőven megfelelő.
arty  
2008. nov. 15. 09:35 | galéria | válasz | #32
Be kell tiltani az USB3-at mert alkalmas filmek másolására, terjesztésére!!!!!444
Olyan mint a bittorrent, csak még gyorsabb!!!

Jogvédők!!!!!! Ébresztő!!!!! Hol a lobbitok!?!??!!?!
2008. nov. 15. 02:01 | válasz | #31
A vezeték nélküli USB az nem a Wireless usb?

Vagy volt valami alternatív megoldás is? Erről valaki világosítson fel. Mert Wireless usb van de most akkor a vezeték nélküli az egy más technológia lett volna???

Valaki segítsen! előre is köszi.
2008. nov. 14. 19:40 | galéria | válasz | #30
Rem. jövő szeptemberre már bekerül a laptopokba és külső winchesterek is azt használják.
dara  
2008. nov. 14. 19:40 | válasz | #29
Szép számítás, csak az a probléma, hogy az USB tán az egyik legalacsonyabb hatékonyságú busz. A hasznos adatátviteli sebessége az elméleti maximum 55-60%át semmilyen esetben sem képes felűlmúlni. És ahogy nézem ez továbbra sem változik.
2008. nov. 14. 19:17 | válasz | #28
A vezetéknélküli USB-s cég nemrég jelentett csődöt, valszeg semmi se lesz belőle.
Amúgy meg van infra, bluetooth, rádióhullám, tudsz venni drótnélküli egeret meg billentyűzetet most is.
djw  
2008. nov. 14. 19:01 | válasz | #27
és valóban... mekkora lesz majd a pendrájv? csak mert 25 giga 70mp alatt... lesz 100 gigás pendrájv... akkor minek kell majd a hdd? :)
Adamul  
2008. nov. 14. 18:54 | válasz | #26
és a vezeték nélküli usbvel mizu?? egyszer láttam róla még régebben cikket, és úgy megörültem neki h -1 kábel, de azóta is SEMMI
Mice  
2008. nov. 14. 18:07 | válasz | #25
most miért

nyelvtanilag full jó

helyesírásilag van csak 2 bibi

egy becsúszott betü (mindenki elgépeli néha), meg egy véletlen, vagy rosszul tudott acronym:

Na mondjuk az ilyen sebességű másolás alá kell egy megfelelő wan és eszköz is...

ha meg a megy, a "még egy" rövidítése és a hadarásban csak lemaradt a pont, akkor egyedül a wan helyett írt van-t...

kódfejtés 5* :P
yas  
2008. nov. 14. 16:29 | válasz | #24
Szia!

Nem lehet, hogy Nforce chipset van az otthoni gépeden?
Valahol olvastam, hogy sajnos az USB kezelésük katasztrófális.
Az előző alaplapomon Nforce 4-es volt, és a telefonom alig látta. Vista alól még megyegetett az olvasás, de az írás az sokszor megszakad. Más gépeken gyönyörően ment.
2008. nov. 14. 16:01 | válasz | #23
Memoriabol memoriaba is masolhattak, ket 32 giga memorias gep kozott pl. masolhattak. Gondolom az eszkoz DMA-val erte el a memoriat es nem a processzort cseszegette adatert. Mindket gepbe egy PCIe csatolos kartya amin az uj csoda-usb csip figyel.
2008. nov. 14. 15:31 | válasz | #22
2008. nov. 14. 14:51 | válasz | #21
talán csak azért nincs még ilyen eszköz mert feleseleges lenne, ugyanis még nincs olyan protokoll, ami elbirna 300+ MB/sec-es sebességet
emerte  
2008. nov. 14. 14:24 | válasz | #20
na, ezt gondold át még egyszer :)
2008. nov. 14. 13:40 | válasz | #19
Na mondjuk az ilyen sebességű másolás alá kell megy megfelelő van és eszköz is...
emerte  
2008. nov. 14. 13:40 | válasz | #18
"Akkor a cégnemnél bent mitől ír rá normális sebeséggel? "
2008. nov. 14. 13:36 | válasz | #17
Szerintem frissitened kell az mp3 playered firmware-ét. A régebbi mp3-ak usb 1 támogatják de a frissítéssel viszik az usb 2 is. Menj fel a gyártó honlapjára írd be a tipusát a playernek és töltsd le a frissitést. Telepíteni meg majd ugy kell mint egy programot, de arra ugye ügyelni kell hogy a player csatlakozva legyen a számítógéphez.
gosub  
2008. nov. 14. 13:34 | válasz | #16
FILM MÁSOLÁS! Jesszus! Artisjus nem tesz semmit?! Pedig kimondani is bűn, nem hogy leírni! Ez borzasztó hír! Talán rosszabb a tenorizmusnál. Nem büntetik meg ezeket a cégeket ezért az USB3 merényletért?
2008. nov. 14. 13:12 | galéria | válasz | #15
Akkor okíts meseterem. Biztos te mindenben profi vagy és mindehez értesz a világon. Esetleg imádkozzak felédfordulva?
2008. nov. 14. 13:11 | galéria | válasz | #14
Akkor a cégnemnél bent mitől ír rá normális sebeséggel?
2008. nov. 14. 13:02 | válasz | #13
Még valami, az USB 2 már most 480 Megabit, osztod 8-al, kijön a 60 Megabájt másodpercenkénti sebesség. Szerintem most nincs olyan pen, ami ennyivel írna/olvasna.
2008. nov. 14. 13:00 | válasz | #12
A Sata2 pl. 300 Megabájt/sec. Mutass olyan winyót ami tudja (Intel SSD olvasásban 250, de írásban csak 70 Mb).
2008. nov. 14. 12:59 | válasz | #11
A protokoll lesz gyorsabb. Attól még, hogy például 10Mbit-es interneted van otthon nem minden oldalról húzol 1,28 Megával, nem?
2008. nov. 14. 12:44 | válasz | #10
A csatolófelület (USB3) sebessége nem egyenlő a pendrive írási és olvasási sebességével. Ha majd a memóriák sebessége is annyi lesz, akkor valóban beszélhetünk erről, de erre még nem mostanság kell várni.
2008. nov. 14. 12:11 | válasz | #9
Szóval egy usb3 pendrive gyorsabb lesz mint a HDD-m? Gyorsabban futtathatok játékot is ha pendrivera telepítem (hamarabb töltődik be a ramba)?
2008. nov. 14. 12:10 | válasz | #8
"Az első tesztekben (a WinHEC alatt) például egy 25 GB-os nagyfelbontású mozifilm másolásával mérték le a pontos sebességet, és míg az USB 1.0 esetében több mint 9 órát vett igénybe a művelet, a második generáció 14 perc, a harmadik pedig mindössze 70 másodperc alatt megbirkózott a feladattal."

WinHEC alatt szerinted?

(Vagy Windows NT 6.1 (Windows 7) vagy Vista alatt lehett, az előbbire több esély van)
Nonix  
2008. nov. 14. 10:57 | válasz | #7
Uh te aztán nem vagy egy nagy zseni. Logika, nulla.
2008. nov. 14. 10:49 | válasz | #6
Azért van, mert az mp3 playered írási sebessége a lassú. Olvasás az megy róla szépen, tehát usb-d tuti jó. Próbáld meg egy gyors pendrive-val ugyanezt.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2008. nov. 14. 10:37 | galéria | válasz | #5
jaja gyakorlatban ez a 25GB/negyed óra is gyorsnak számít ha mondjuk azt veszem hogy egy mp3 vagy fényképezőre mennyi idő átszenvedni 1GB-ot
2008. nov. 14. 10:35 | galéria | válasz | #4
Nekem 2005-ban vett alaplapom valamiért nem kezeli jól az USB2-őt sem. Minden driver fel van téve, de mégis csigalassú. Felfele mp3 playeremre 10 megbájt 1 perc alatt megy fel! Lefele érdekes módon megy a 30 MB/sec. Az is fura, hogy CSAK mp3 playernél csinálja ezt. Szóló pendrivra jól működik. Miért lehet ez?
Skeez  
2008. nov. 14. 09:52 | válasz | #3
És milyen OS alatt?
HöfEE  
2008. nov. 14. 09:41 | galéria | válasz | #2
Én is csak azt furcsálltam hogy vajon milyen eszközről másoltak? Egy normál HDD nem tud ekkora sebességet.
emerte  
2008. nov. 14. 09:36 | válasz | #1
hát azért én elviselném ezt a 357MB/sec-et is :)
Mellesleg az USB2 gyakorlati 30MB/sec-hez képest valóban 10x gyorsulás, sőt!
Miről másoltak? Mert BR-ről biztos nem, valami SSD RAID-ről?
Akkor áshatjuk az eSatát? Most vettem olyat tudó lapot :(
Prociterhelésről nincs infó?