Az iPhone 3G a legnépszerűbb mobil
2008. november 11. 23:25, kedd
Jól mutatja az Apple üdvöskéjének sikerét, hogy az Egyesült Államokban immár az iPhone 3G a legnépszerűbb modell, leszorítva az első helyről a három éve uralkodó Motorola RAZR-t.

Hirdetés

Az NPD által közölt friss adatok szerint az Apple iPhone 3G átvette a vezetést a tengerentúlon, legalábbis ami a mobiltelefonok népszerűségi versenyét illeti. Az eredeti modell sikerére sem lehetett panasz, a 3G-technológiát támogató változat azonban a jelek szerint mindent visz és egy három éve tartó sikersorozat megdöntésével mutatta meg igazán a benne rejlő erőt.

Fontos megjegyezni, hogy az eddig vezető Motorola RAZR V3 tizenkét negyedéven, vagyis egészen pontosan három éven keresztül vezette a népszerűségi listát az észak-amerikai régióban, ami nem kis teljesítmény. Ennek vetett most véget az iPhone gyorsabb változata, amely a 3G támogatásával könnyen meghódította az átlagvásárló szívét. Ebben nyilván nagy segítségére volt az USA-ban kedvezőnek számító 200 dolláros ár, hiszen a kizárólagos partnerként tevékenykedő AT&T ennyiért árulja a készülékeket. Az más kérdés, hogy az előfizetési díjak és a jelenleg zajló gazdasági válság miként hatnak majd a további eladásokra.

Hiába ugyanis a kedvező ár, az átlag ügyfél havonta akár 70 dollárt is rákölthet a készülékre, mégpedig a különböző előfizetői csomagok formájában. Ehhez jön még a korlátlan szöveges üzeneteket lehetővé tévő kiegészítés, további 20 dollárért, ami már jelentős összeg. Hosszú távon ez takarékoskodásra késztetheti majd a felhasználók egy részét, arra azonban a telekommunikációs cégek nem számítanak, hogy a gazdasági válság komolyabb visszahőkölésre ösztönözné az előfizetőket - az átlag amerikai minden bizonnyal egyéb kiadásokat takarít majd meg.

Az Apple persze mindenképpen jól jár, hiszen számukra egyedül az eladott készülékek száma fontos - itt pedig könnyedén elérték az idei évre előirányzott 10 milliós határt, amiben nagy segítséget jelentett a 3G-s változat sikere. Utolsó pénzügyi negyedévükben csaknem 7 millió példány kelt el, ami több mint az előző három időszak összesített eredménye. Meglátjuk, meddig tart a látványos előrenyomulás.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 14. 21:25 | galéria | válasz | #38
gondolom a skype-ra gondolsz

viszont nincs gsm, azaz nincs 3g vagy egyéb netelérés, szóval ez főként MO-on nem igen működik:)

amúgy minden telefonra van skype kliens, iphonera is:)
Turdus  
2008. nov. 14. 20:59 | válasz | #37
Ha úgy érted, hogy nem telefon, hogy nincs benne GSM, se simkártya, akkor igazad van. Ha azonban úgy, hogy nem lehet vele telefonálni, akkor tévedsz :-)
2008. nov. 14. 16:53 | galéria | válasz | #36
n810 tényleg jó, csak nem telefon
Turdus  
2008. nov. 14. 13:39 | válasz | #35
Nem éppen. Sose volt XP-m, de még win98-am se. Mindig is UNIX párti voltam, és minden gépemen (összes szerveremen, munkaállomásomon, de még a PDA-mon is) POSIX szabványú oprendszer fut. És nem ezért, mert sznob vagyok vagy ilyesmi, hanem mert - kicsit profánul szólva - sz*rból nem lehet várat építeni.
A Mac kapcsán meg:
1) nekem nem drága, mert többet ér, hogy nem kell a szervízzel szórakoznom, és gyárilag van GNU/make+gcc környezetem (egy elég jó IDE-vel kiegészítve), így a munkámra tudok összpontosítani.
4) nem zárt, ugyanis nemcsak AStore-ból vásárolt programok telepíthetők, mint az iPhonera
5) nem Linux ugyan, de nem is érdekel, mivel minden alapparancsot ugyanúgy hívnak, és minden konfigurációs file ugyanott található, és függyvénykönyvtár szinten kompatíbilis.
2008. nov. 14. 12:54 | válasz | #34
"télleg nem zavar benneteket, hogy az iphone nem azért különleges, amiért a windows mobileos, meg symibianos kacatok?"
igen nem symbianos meg nem windows mobileos kacat, hanem apple kacat :D
2008. nov. 14. 03:54 | válasz | #33
"ráadásul nem is lenne meglepő, mivel minden gépem Mac
1) drága, ugyanennyit (vagy többet) tudó készülék sokkal olcsóbban is van
4) zárt rendszer (ki tudja, mi fut belül...)
5) fele pénzért van egy Nokia N810-em, ami mindent tud, ami kell (sőt), és még Linuxos is
"

JAAAAHHJJJJJJAAAAAJ. jaj drágám, neked max egy lopott xp-d van os x témával


én is megtudnám venni, csak a maserati jobban gyorsul, szebb a dizájnja, több dolgon is elfut :P ölni is lehet vele, kényelmesebb használni, jobb anyagokból készül...
télleg nem zavar benneteket, hogy az iphone nem azért különleges, amiért a windows mobileos, meg symibianos kacatok?
jeti00  
2008. nov. 14. 00:20 | válasz | #32
átolvasva minden hsz-t javítom magam. nem szar hanem kinek mi jön be, csak a két cucc közti különbséget próbáltam hangsúlyozni.

a köves kép naon tetszik :D
jeti00  
2008. nov. 13. 23:51 | válasz | #31
sztem meg az én N95-öm 1000x többet ér ennél a sz@rnál :)
Tetsuo  
2008. nov. 13. 23:32 | válasz | #30
Meg hanyan mondjak el, h tudnanak venni? :D
Turdus  
2008. nov. 13. 22:34 | válasz | #29
+1

Én is tudnék venni (ráadásul nem is lenne meglepő, mivel minden gépem Mac), mégse teszem, mert:
1) drága, ugyanennyit (vagy többet) tudó készülék sokkal olcsóbban is van
2) előfizetése brutális lehúzás
3) keveset tud (vagy inkább felesleges dolgokat tud)
4) zárt rendszer (ki tudja, mi fut belül...)
5) fele pénzért van egy Nokia N810-em, ami mindent tud, ami kell (sőt), és még Linuxos is
Scamp  
2008. nov. 13. 20:00 | galéria | válasz | #28
Nem éppen magamról beszéltem.Ahogy Sanyix is én is ha akarnék vennék magamnak Iphone-t, de nem akarok, van egy P990i-m ami kevesebbért közel ugyanannyit tud. Körülbelül ugyanazt próbáltam elmondani mind Sanyix (#16) csak nekem nem jött össze ilyen jól :)
2008. nov. 13. 17:19 | válasz | #27
Ismét egy fizetett hirdetést olvashattunk.
acdc  
2008. nov. 13. 15:39 | válasz | #25
Most cserelem le htc touch hd-ra.Jo az iphone 3g de a htc hd jobb ennyi.
2008. nov. 13. 14:59 | válasz | #24
"ha valami befut de nem olcsó akkor az rögtön megkapja a "szar/sznob" cimet, "
nem azért kapta a sznob címet, mert nem olcsó és kelendő, hanem mert az iphone reklámokben az megy, hogy enélkül senki se vagy.

"elöfizus csomagban sztem nem rosz az ára,"
akkor számítsd bele az egyéb költségeket, meg a 24 hónapos hűségnyilatkozatot

"kurv@ vodánál is lehetne figyeltek ? :D"
de nem lesz, mert apple nem akarja

"legyen nálatok is :)"
ránk akarod tukmálni az iphone-t? :D
2008. nov. 13. 14:41 | válasz | #23
"az a helyzet, hogy én sehol sem állítottam, hogy az iPhone hibátlan."
Valóban nem mondtad, de amit leírtál arra következtettem, hogy hibátlannak akarod beállítani, ezek szerint tévesen, ezért bocsánatot kérek. :)
örülök hogy tisztáztuk.

"ami megfelelne az ÉN igényeimnek"
pontosan. Lehet hogy te olyan apple felhasználó vagy akinek pontosan erre van szüksége.
első hozzászolás egy kicsit elvakult volt ezért most javítom:
sokan sznobságból vesznek ilyen telefont.
Viszont sokan azért vesznek ilyet mert ez a divat, vagy bedöltek egy iphone reklámnak hogy kevesebb leszel töle.
Én nem nézlek le téged csak azokat akik az elöbbi mondatom szerint választották az iphone-t és ez meglehetősen sok ember.

"A Nokia/SE gagyikaki megnevezése az én szempontomból jogos."
ezt kifejtenéd bövebben?Mert most akarok egy fejlettebbb mobilt venni , és szeretném tudni mi is az az ok ami miatt gagyi a Nokia/SE.

"Mindegy, csak nem fogom fel hogy lehet ilyeneken görcsölni, hogy egyik telefon ennek másik telefon annak jó"
pont ezaz, hogy sokan annak ellenére veszik meg, az iphone-t, akiknek nem jó.

"iPhone/Apple/Microsoft/mittoménmi terméket használ valaki: boldogan. mondhatjuk úgy is, hogy rasszizmus"
vagy techrasszizmus :)

2008. nov. 13. 14:31 | galéria | válasz | #22
2008. nov. 13. 14:13 | válasz | #21
egy idöben az ipod is státuszszimbolumként volt belöve, de ez nemtom miért gond. erről beszélnek mert most ez fogy amikor a moto V3 fogyott akkor azt szidta mindenki, ha valami befut de nem olcsó akkor az rögtön megkapja a "szar/sznob" cimet, elöfizus csomagban sztem nem rosz az ára, kurv@ vodánál is lehetne figyeltek ? :D legyen nálatok is :)
2008. nov. 13. 13:57 | válasz | #20
Rexhawk: az a helyzet, hogy én sehol sem állítottam, hogy az iPhone hibátlan. Mert én is 1 hónapot gondolkodtam, hogy érdemes-e megvenni (sőt mondom, évekig nem találtam olyan telot, ami megfelelne az ÉN igényeimnek). Az meg nem térítés, hogy bátran ajánlom annak, aki gondolkodik ilyen telefon vásárlásán.

A Nokia/SE gagyikaki megnevezése az én szempontomból jogos. Viszont ha megfigyelted, LG-re, HTC-re meg Motorolára, illetve Samura nem vonatkozott ez a kellemes melléknév; igaz utóbbira azért még állna :P A sznobság szót meg hagyjuk, mert aki más készülékkel példálózik és dobálja ezt a szót, sokszor az az igazi sznob. Mindegy, csak nem fogom fel hogy lehet ilyeneken görcsölni, hogy egyik telefon ennek másik telefon annak jó (jöhetsz avval, hogy én is görcsölök, de az az igazság engem az dühít fel, hogy megbélyegezik azt, ha iPhone/Apple/Microsoft/mittoménmi terméket használ valaki: boldogan. mondhatjuk úgy is, hogy rasszizmus ... csöppet erős :D).
2008. nov. 13. 12:24 | válasz | #19
Macc
"Eppen ezert a statusszimbolum elkepzeles eleg hibas, hiszen tomegtelefon lett."
hogy lehet egy olyan telefon tömegtelefon ami szolgáltatóhoz van kötve, és nem lehet (legálisan) kártyfüggetlenül megvenni.Meg az ára is viszonylag magas.

"Sznobsag? Felsobbrenduseg? Ezt valahogy mindig az "ellentabor" emlegeti."
Hát mért, egy iphone sznob beismerné hogy sznob?:)
Akinek meg tényleg ez a telefon való, az meg miért is ismerné el ami nem igaz?

"A reklamok sem arrol szolnak, hogy te tobb leszel tole."
dehogynem.

"A hir nem arrol szol, hogy az iPhone a legjobb telefon, hanem hogy a legnepszerubb. Meg talan ezzel is lehetne vitatkozni, mert csupan a legkelendobb."
"Legjobb telefon mar azert sem lehet, mert mindenkinek masok az igenyei. Nekem bejon. Elozo telom egy Motorola F3 volt, azt is szerettem. A kezelese olyan amilyen - nekem nagyon bejon - de masnak a menuk es filerendszerek vilaga kezreallobb, Ennyi, ezen kene mindenkinek kulturaltan tultennie magat."
na e tekintetben egyet értek veled.

FlyingV
"én miben térítettelek?"
eddigi szavaidból azt vettem ki iphone az egyetlen jó telefon és ha használható mobilt akarsz csak ez érdemes meg vennem
"Meg mitől vagyok vérfanboy?"
attól, hogy nem vagy képes beismerni az iphone hátrányait, csak ami jó azt látod benne és minden más telefont fikázol ész nélkül
"Attól, hogy meg vagyok elégedve avval, amit vettem? Igazad van, faxé nem veszek valami Nokia/SE gagyikakit.."
na látod erről beszéltem. Miért tartod gagyinak minden más telefont?mert törékenyek(az én k310em jó párszor (pár százszor:) ) leejtettem és semmi baja sincs)?kevés a funkciója(a Nokiák pont erröl hiresek:) )?esetlegeg nem jó menüjeik(ez sztem relatív)?
"MO totál ki van fordulva magából, ha valaki örül valaminek arra már furcsán kell nézni."
Én nem nézlek furcsán, csak ne terjeszd hogy ez a legjobb telefon, örülj a telefonodnak ha kell, de ne villogtasd itt, hogy neked milyen tökéletes telefonod van, mert ettől nem leszel jobb.Ha neked való telefont választotál örülök neki, de ne nézd le mást mert neki nem iphoneja van...
2008. nov. 13. 10:58 | válasz | #18
volt nálam egy hónapig egy ilyen csoda és tény, hogy a kezelhetősége páratlan. ezt élvezi is az ember pár napig, amíg el nem múlik az újdonság varázsa, aztán rájön, hogy a bluetooth szinte semmire se jó, a gps nem működik rendesen, a wi-fi gyengén muzsikál és még egy csomó apró, zavaró hibára. persze ezek jelentős része letöltögetéssel és patch-eléssel orvosolható, de ez más készülékeknél is igaz. a kamera kérdés engem nem nagyon érdekelt, a 2 MP is rendes képeket csinál, ha lenne mellette egy segédfény, akkor teljesen jó lenne így is.
és akkor elgondolkodik az ember fia, hogy a valóban tökéletes és döccmentesen úszkáló kezelőfelület helyett nem lenne-e jó neki egy hasonlóan igényes, ám statikus és a fenti elemek normális működésű változata. én az utóbbi álláspontra helyezkedtem, így nem is fájt különösebben a szívem, mikor elkerült tőlem az iphone.
ettől még abszolúte szerethető darab amúgy a telefon, csak aki a fenti fícsöröket nem használja, annak viszont eléggé borsos az ára.

2008. nov. 13. 10:19 | válasz | #17
Sanyixszal egyetértek abban, hogy ez a i meg tvájszeszeméjzing hype egy katasztrófa. Az Appleben a marketingjüket gyűlölöm a legjobban. De azt is utálom, hogy ha megjelenik valami (nem csak epl) divatos, azt már valakiknek rögtön le kell fikázni. Az meg a legjobb, amikor valaki mérvadó tapasztalat nélkül csinálja. Ezt a valaki fennsőbbrendűnek hiszi magát mert ilyen/olyan cuccosa van meg továbbra sem értem :S Erre a klasszikus történetem az, amikor haverom ismerőse leoltotta a mercis csókát, mert oltotta hogy traktorral jár :D:D Aszonnya hülyegyerek ez 4x annyiba került mint a szar merdzsót etc etc még a kopasz kért bocsánatot :)

...És amúgy az is fennsőbrendűség/státusszimbólumcsinálás, amikor valaki az iPhonet fikázza és a hipercsúcs N95ösével hasonlítgatja - neki milyen királysága van és emiatt ő jobb/okosabb, mint aki iPhonet használ...

Amúgy Macc is jót mondott: tömegtelefon hogy lehetne státusszimbólum?

Rexhawk én miben térítettelek? Meg mitől vagyok vérfanboy? Attól, hogy meg vagyok elégedve avval, amit vettem? Igazad van, faxé nem veszek valami Nokia/SE gagyikakit.. MO totál ki van fordulva magából, ha valaki örül valaminek arra már furcsán kell nézni.

Mellesleg
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. nov. 13. 09:16 | galéria | válasz | #16
Engem is idegesít, ez az i mindenféle hype, szerintem is sznobság, mivel olcsóbban is vannak nagyobb tudású cuccok, csak ugye annak a tudása nagy, ha nem i akármit veszel, senki vagy... Nem nem irigykedek, ha akarnék, legalább 6db ájfónt vehetnék helyből... de nem költök pénzt arra, ami nem éri meg az árát.

Egyébként teljesen igaz az, hogy sokan felsőbbrendűnek hiszik magukat ha áj akármijük van, ez már hozzátartozik az epl életérzéshez, meg az emszi(bár inkább kínai) cuccom van faking menő vagyook életérzéshez, és nem a kissebbség ilyen, hanem a többség.
Macc  
2008. nov. 12. 23:03 | válasz | #15
A hir nem arrol szol, hogy az iPhone a legjobb telefon, hanem hogy a legnepszerubb. Meg talan ezzel is lehetne vitatkozni, mert csupan a legkelendobb. Eppen ezert a statusszimbolum elkepzeles eleg hibas, hiszen tomegtelefon lett. Sznobsag? Felsobbrenduseg? Ezt valahogy mindig az "ellentabor" emlegeti. A reklamok sem arrol szolnak, hogy te tobb leszel tole. Legjobb telefon mar azert sem lehet, mert mindenkinek masok az igenyei. Nekem bejon. Elozo telom egy Motorola F3 volt, azt is szerettem. A kezelese olyan amilyen - nekem nagyon bejon - de masnak a menuk es filerendszerek vilaga kezreallobb, Ennyi, ezen kene mindenkinek kulturaltan tultennie magat.
2008. nov. 12. 21:21 | válasz | #14
eléggé komolytalan a hír is, és a kommentek is.
2008. nov. 12. 21:17 | válasz | #13
Én is, így gondolom,szerintem ha nem hypeolnák ennyit kb 2 milla ha elkelt volna belőle...így meg mindenki azt mondja ez a legjobb telefon, senki vagy ha nem veszel ilyet, pedig csak egy telefon a sok közül.nyílván a vannak előnyei is meg hátrányai is, és megvan kinek lett tervezve a telefon, csak ezt a FlyingV féle Vérfanboyok nem látják, csak "térítik" a népet...
Fogadok hogy az ő telóján is ott villog egy "I am rich" program :)
És igen ezért fogy az Arielből a legtöbb:)
Ferrer  
2008. nov. 12. 20:44 | válasz | #12
Nem ez a baj, hanem hogy sokaknak fontosabbak, hogy ezek meglegyenek, mint önmaguk/egymás. Úgy, mint néhány kockánál eddig is, csak most már egyre többen lesznek. Az említett státusszimbólum-jelenség asszem pont erről szól. Meg fogunk rohadni :(
szurop  
2008. nov. 12. 20:26 | válasz | #11
Az a kamera mintha ott sem lenne, és engem ez nem is zavar, nem szoktam telóval fényképezni.
2008. nov. 12. 20:25 | válasz | #10
zenét hallgatni, filmet nézni, netezni - nem, nem muszáj, csupán lehetőség. Miért ne élnénk a lehetőséggel? Van akinek a munkáját könnyíti meg pl az internetezési lehetőség, e-mailek olvasásához nem kell laptopot hurcibálni, meg tudja oldani a telefonján.
multitapi, érintőképernyő - baromi jó kezelhetőség, sokszínű felhasználási lehetőség minden téren.
kamera - melyik új telefonban nincs kamera? Szerintem hasznos, mert ha látsz valamit, család, haverok, buli, vicces szitu, vagy bármi, amit megörökítenél, van rá lehetőséged. (Aki fényképezni akar, vegyen /digi/ fényképezőt - írná mindjárt vki) Épp az előbb említett szitukban jó a telefon, mert az szinte mindig nálunk van, míg a fényképező nincs.

szurop  
2008. nov. 12. 20:25 | válasz | #9
Csak nem mindegy, hogy milyen kezelőfelületen éred el ezeket, és ebben az egyben nem lehet megverni az iPhone-t.
Ferrer  
2008. nov. 12. 19:55 | válasz | #8
Ó jee, ájfóón és társai, mert muszáj mindenhol zenét hallgatni, filmeket nézni, netezni, kell a multitapizás, egy telefonba kamera, fontos, hogy mindened hájh legyen, különben nem vagy ember sem, éljen a kapitalizmus! ...
2008. nov. 12. 19:51 | válasz | #7
Scamp: nemtom Te mire gondolsz.. Nekem az a véleményem, hogy ez a státusszimbólummá vált iPhone azoknak a szövege, akik nem is tudom... De azért attól kisebbségi komplexusod van, hogy másnak iPhoneja van, akkor szerintem nem abban van a hiba, akié az iPhone.. És ez kb az összes 'ellendrukkerre' is igaz. Szerintem senki nem néz le embert (én se) azért, mert nincs iPhoneja. Ez előtt a teló előtt egy Motorola E398-assal rohangáltam nem tudom hány éve, mert nem tetszett az aktuális kínálatból egyik telefon sem: még annyira se', hogy leváltsam az előzőt.. Mindegy, ti dolgotok. A reklámokról meg egekbemagasztalásokról annyit, hogy akkor ennyi erővel aki Arielt használ (arról is ódákat zengenek a reklámokban), az fensőbbrendűnek érzi magát, mint aki Dosiát? Vagy hogy is van ez?


Jégkokó: persze, hogy van ami tud többet és olcsóbban. Ez a van kínai occócipőezeré és az Adidas Good Year esete.. Az N95 az előbbi, az iPhone az utóbbi. (na jó ezt csak polgárpukkasztásnak írtam :) )
2008. nov. 12. 19:29 | válasz | #6
Igen más telefon a multi touch felületen kívűl tudja ugyan ezt, ráadásúl még sok esetben jóval többet, természetesen kevesebbért.
Scamp  
2008. nov. 12. 19:27 | galéria | válasz | #5
Sztem azért nem fogadja el mindenki normálisan mert a rengeteg reklámmal és hatalmas egekbe magasztalásokkal státuszszimbólummá változtatták ezt a telefont és azt próbálják hangsúlyozni hogy vki attól lesz kevesebb ha nincs ilyen telefonja. És aki ennek bedől és nem futja neki rá az inkább nem fogadja el. Én személy szerint így érzem.
2008. nov. 12. 18:43 | válasz | #4
Sznob telefon? Hát úgy néz ki, hogy akkor sznob vagyok :) de rossz nekem...
Bár nem értem, miért nem tudják egyesek normálisan kezelni, hogy megjelent 1 telefon, ami ennyi mindent tud, ilyen minőségben.
2008. nov. 12. 15:41 | válasz | #3
Magyarországon pedig a Győzike és a Barátok közt a legnépszerűbb műsorok, és akkor mivan? :)

(meg az internet explorer a legnépszerűbb böngésző, ha már a tech vonal)
2008. nov. 12. 14:02 | válasz | #2
?? te miről is beszélsz?:)
2008. nov. 12. 14:00 | válasz | #1
hát igen, ilyen egy sznob telefon...:)