Obama: internetes forradalom a politikában
2008. november 9. 17:26, vasárnap
Barack Obama megválasztása nemcsak bőrszínben, hanem a technológia kezelésében is nagy változást jelent az USA politikai történetében: új megközelítéssel, az adott eszközök megfelelő kihasználásával aratott sikert a szenátor csapata.

Hirdetés

A januárban hivatalba lépő új amerikai elnök a szakértők szerint is óriási sikert aratott, amelyet többek között az internet, a világhálóra fellépő állampolgárok megszólításával, a támogatók aktív online keresésével ért el. Első alkalommal alapozták jelentős mértékben a választási stratégiát az új technológiákra, mégpedig oly módon, amely a következő négy évre nézve is bizakodással tölti el mind a szakértőket, mind pedig a választókat a tengerentúlon.

Az New Democrat Network oldalán kitűnő példákat találunk a megváltozott gondolkodásra, legalábbis ami az internet, valamint az egyéb új platformok felhasználását illeti. Ők maguk nyolc pontban gyűjtötték össze a hasznosnak ítélt tudnivalókat, amelyek között a mobil eszközöket, az online videózást, a közösségi hálózatokat, az online hirdetéseket, valamint a blogokat, vagyis az internetes naplókat is megtaláljuk. A külső források kiemelik, hogy Obama stábja kitűnő módon használta ki az online portálokban, így például a YouTube-ban rejlő lehetőségeket, számos fiatal internetezőt szólítva meg. Ezzel nyilván szavazatokat nyertek, ám azt sem felejthetjük el, hogy tehetősebb támogatókra is szert tettek, hiszen az IT-vállalatok vezetőinek egy része (így például Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója) is a fekete szenátor mellett álltak ki.

Ami a jövőt illeti, egyes elemzők arra számítanak, hogy Obama az internet felhasználásával éri el majd nagyjából ugyanazt a hatást, amit Franklin D. Roosevelt annak idején a rádióval valósított meg. A harmincas és negyvenes években négyszer megválasztott (akkor még volt erre lehetőség) néhai elnök többek között híres beszélgetéseivel érte el többszöri újraválasztását, részletesen kifejtve a New Deal program fontosabb elemeit, az intézkedések okait és az új hírek jelentőségét.

Az új elnök most a világhálón szólíthatja meg az amerikaiakat, ám könnyen előfordulhat, hogy az interneten keresztül számos egyéb nyelvre is lefordítják majd az üzeneteket, kifejezetten egyéb országok lakosságának szánva azokat - az indok egyszerű: az USA elnöke nem pusztán egy ország vezetője.

A megválasztott elnök már most keresi technológiai igazgatóját, akinek feladata lesz majd biztosítani, hogy minden kormányszerv megfelelő informatikai infrastruktúrával működjön, kellően kihasználva az abban rejlő előnyöket, legyen szó új eljárásokról vagy szolgáltatásokról. Az Irak és Afganisztán miatt a figyelmét eddig megosztó politika ismét jobban koncentrálhat a belföldi problémákra, így például az egészségügyi adatok elektronikus tárolásának, a szerzői jogok, a szabad kereskedelem, valamint a semleges internet kérdésére.

Utóbbi esetében minden bizonnyal megvárják a szövetségi fellebbviteli bíróság döntését, a Comcast ugyanis nem hagyta magát és kijelentette, hogy a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak nem áll jogában kierőszakolni a semleges netre vonatkozó előírásokat - ennek elmaradása révén a többletdíjat fizető cégek és magánügyfelek gyorsabb eléréshez juthatnak, aminek nyilván sokan nem örülnének.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 11. 19:25 | galéria | válasz | #64
Ja tényleg :D Szegények, nekik a legrosszabb ...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. nov. 11. 15:02 | galéria | válasz | #63
Az a 80% az 98%....
Tetsuo  
2008. nov. 11. 09:20 | válasz | #62
A genetikanal fontosabb h milyen kulturaban nosz fel, mit vallassz magadenak. Kb ugy mint ahogy 1 gyermeknek is fontosabb h ki nevelte fel, mint ki a ver szerinti parent. 1ebkent ha utananezel, rajossz h nem a polakokhoz hasonlitunk leginkabb genetikailag, hanem egy olyan nepcsoporthoz, aki ranezesre elegge kulonbozik tolunk. (Csak ugy erdekessegkent: mikor megerett a genetika, arra h nepek rokonsagat kimutasa, hirtelen nem lett erdekes az effajta kutatas.)

Masik: Ha zsido lennek izig-verig, akkor is hanyingerem lenne attol h vannak olyan erdekcsoportok, akik kizsakmanyoljak a fel vilagot, akik plusz milliardokert siman kirobbantanak Szudanban torzsi haborukat, v fenntartatnak diktaturakat h stabil legyen az olajkitermeles..
Tetsuo  
2008. nov. 11. 09:04 | válasz | #61
LOL szerinted Ámerikaban kik a leggazdagabbak? Kik a multinacionalis cegek tulajdonosai? Szerinted ok nincsenek rahatasal a kormanyra, ha az a citizenektol gyujti a $100-t? Meg lehet oket kerulni?? Szerintem nem, es szerintem Obama minden lepese meg van tervezve, o 1 tipikus babu, aki szepen tud mosolyogni es beszelni, raadasul hatranyos helyzetu.
A vilag bankhalozatai, akik 1mast virtualis penzekkel fedezik, ugy tancoltatjak az aktualis kormanyt ahogy akarjak..
A Kuruc.info meg moszados hehe ezt mar hallottam.. tenyleg ugy gondolod h konkretan a Moszadnak erdekeben all ilyen faszsag? Meg hogy a magyar jobboldal szimpatizal Obamaval.. tenyleg ez a nagy problemaja Izraelnek?? LOL
Obama beszede korrekt volt persze, pl akkor mikor az irani nuklearis fegyverek turhetetlensegerol beszelt Izraelben, ahol alig varjak h megszorjak Irant atommal..
2008. nov. 10. 23:02 | galéria | válasz | #60
van nekik éppen elég bajuk az arabok, az antiszemétisták, a teljes kártalanítás, ne báncsd már "szegényt" !
2008. nov. 10. 22:57 | galéria | válasz | #59
köszönöm a felvilágosítást , de elárulom neked még azt is hogy nagyapám dachauban halt meg...

leesett az őrtoronyból...

2008. nov. 10. 22:46 | galéria | válasz | #58
Na ebben neked is igazat adok. :)
2008. nov. 10. 22:46 | galéria | válasz | #57
Ez így igaz.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 22:23 | válasz | #56
A lobbi McCain mellett állt, az öreg igénybe vette az állami támogatást is, és minden jelölt aki ezt teszi, nem költhet egy adott összegnél többet a kampányban. Szóval nem pénze nem volt, hanem törvényi okokból állt le a pénzköltéssel. Az elején siettek igénybe venni a könnyű pénzt, arra nem gondoltak hogy Obama lekörözi őket, ennyire arrogánsak voltak, lebecsülték az ellenfelet csak mert fekete.

Az olajlobbi régóta republikánus párti, ez most is így volt, Obama viszont sokkal erősebb szövetségest talált az internetes cégekben, nem véletlenül csücsül ott Obama tanácsadói között a Google vezetője. Pontosan tudják, mivel lehet elérni az embereket, és rávenni őket hogy adakozzanak. Végül is Barack mögött is vannak erős emberek: az IT-lobbi.

A kampánypénzeket Magyarországon is pontosan vezetik, a maszatolás inkább azzal szokott lenni, hogy mit tekintsünk annak? Amerikában ez úgy néz ki, hogy mivel egy párt nem költhet többet egy összegnél ha állami támogatást vett fel, alapítványok, nonprofit szervezetek kampányolnak nekik. Szóval X olajcég a republikánusok helyett a veteránok McCain reklámját finanszírozza, ami nyilvánvaló csalás, mégis törvényes. Erre írtam azt, hogy Obama nem szorult rá ilyesmire, mert az internetes adakozásokból dőlt a lé, és nem korlátozta semmi az elköltésében.

Ami a kurucinfót illeti, leírom ide mert közérdekű. Csak figyeld meg, amikor valami történik a világban, és a kuruc elkezdi feltüzelni a B-középet, az események kinek kedveznek? Rendszerint az ATV megélhetési rettegőinek, és a behülyített szerencsétlenek, akik bámulják a retekklubot, majd rohannak fletóhoz hogy védje meg őket. Az is gyanús, hogy az egyedüli esélyes Fideszre jobban köpködnek, mint az országot szétverő kormányra, nem de bár?

Mégis mit gondolsz, miért kaptak ekkora ingyenreklámot magától a miniszterelnöktől, aztán mégsem szüntették meg? A Demokrata szerkesztőségét és munkatársait tényleg meg akarták (fizikailag) szüntetni, no azt nem verték nagy dobra... aztán a grúziai események idején hogy hogy nem egy oldalra került az MSZP és a kurucinfó az események értékelésében. Erre mondta Kövér László, hogy összejött mi összetartozik...

Mellesleg Obama nem arab származású. És azért Izraelen keresztül vezet az út a fehér házba, mert a közel-keleten olaj van, és Izrael az egyik amerikai csatlós, amelyik a katonai hatalmával biztosítja az üzlet zavartalanságát. Rajtuk kívül az öbölmenti szövetséges országokat is állig felfegyverezték az amerikaiak. Mellesleg Obama 200000 ember előtt tartott beszédet Berlinben, a többi szövetségest is meglátogatta. Hozzánk azért nem jött, mert mi az oroszokkal barátkozunk. Érdekes módon a kurucinfó csak egész halkan pánikol ez miatt...
uniu  
2008. nov. 10. 22:21 | válasz | #55
Lehet, hogy 1%-ban meg afró-amerikai... de azért ne kezdj el fekázni, jó ?:)
Amúgy a zsidóság most faj vagy vallás ? Mert sztem egy vallás. Idén Egyiptomban alkalmam volt jól megfigyelni az arabokat és azt kell, hogy mondjam nagyon hasonlóak a zsidósággal.(Sőt a mostani Izrael egy időben Egyiptomhoz tartozott)Szal ha nem a Talmudod olvasgatnák hanem a Koránt akkor máris arabok lennének.

Tower: Igen sok cigó van a börtönökben és tévedés az, hogy szeretnék a rendőrök őket. Az hogy mi jön le a médiában az más kérdés. Van egy olyan érzésem, hogy direkt szítják cigókat ellenünk és via versus. Hogy ez mi a bánatért jó nem tudom, talán a megosztás miatt ?? Ha a mostani szlovák-magyar ellentétet nézzük, nem lepődnék meg ha a háttérben a magyar titkoszolgálat húzódna meg. Milyen jó is Gyurcsánynak a jobboldalt összemosni a szélsőjobbal innen pedig meg már egy lépés a nacionalista szó. Amely mint tudjuk nagyon csúnya és ezekből sok van Szlovákiában. Igaz, hogy gazdaságilag össze sem hasonlíthatóak velünk már és euróval fognak fizetni 2009-ben de ez nem fontos... valamiért rájuk lehet húzni a vizes lepedőt és elterelni a figyelmet Mo.-ról + lejáratni a jobboldalt.
2008. nov. 10. 22:09 | galéria | válasz | #54
Hát igen index egy példa, rengeteg portál, a média, a rádiók java része mint zsidó kézben van, és úgy hozzák le a sztorikat ahogy az nekik kedvez.

Bavlek2: és ha van bennem zsidó? akkor meg mivan? attól függetlenül nem olyan a gondolkodásom mint akik a hazát fosszák ki és Budapestet Judapestnek akarják átkeresztelni(egy régi példa) Nem gyalázom meg a Turul szobrot sem, nem istenítem a talmudot, nem ütök meg egy kislány azért mert kokárda volt rajta én meg zsidó vagyok, nem nyomkodom a pöcsömhöz a bibliát, és kismacskát sem fújtok meg egy kis vízben, amire még díjat is kapok, nem csinálok pornófilmet Madách művéből... Soroljam még???
2008. nov. 10. 22:04 | galéria | válasz | #53
Egyébként ez mire válasz? Tématerelés....
2008. nov. 10. 22:02 | galéria | válasz | #52
Mellesleg kicsit eltértem a témától bocsánat... de Obama mögött is ott állnak azok a bizonyos zsidók. És nem utálok általánosságban senkit, se zsidót se cigányt, csak azokat akik lopnak csalnak hazudnak, és hazugságokat használnak hogy pénzt szerezhessenek, hogy kifoszhassnak országokat, és irányításuk alá vegyenek mindent.
2008. nov. 10. 21:59 | galéria | válasz | #51
Nem hinném hogy a Moszad üzemelteti a kuruc.infot-t. Mondd meg nekem, nekik miért állna érdekükben lehozni olyan cikkeket, amik hát hogy is mondjam, nem a zsidók érdekeit nézik.(mondjuk nekem is van 1-2 furcsa észrevételem amióta újra üzemelt, de nem pont ilyesmire gondoltam). Mellesleg hol hallasz te annyi cigánybűnözésről ami történik mostanság? Egyedül a kurucon lehet ezeket olvasni, máshol is persze 1-2t átalakított formában, hogy a magyarok csináltak minden rosszat, majd pár évvel később mire bűnbakokat csuktak le rájönnek, hogy jaa tényleg nem is ők voltak, BAKKER BOCSI! (A Hunhír még ami jó kis oldal).De a másik. Figyelj. Nem kell olvasnom nekem a kuruc.infot meg ilyeneket, nem vagyok vak. Látom mi megy a világban. És előbb utóbb mindenki rájön hogy nem mi vagyunk antiszemiták, hanem inkább a zsidók rasszisták! Mit is vár az ember olyanoktól, akik a Talmudot tekintik bibliának, amit meg nem ragozok, nézzen utána mindenki (google, youtube, stb). Érdekes a 2. vh előtt a világon mindenhol utálták őket, mert tudták hogy ilyen nézeteik vannak. Jött a csúúúnnya nagyon csúnnnya állítólagos "holokauszt", amiről lószarnyi bizonyíték sincs de mind1(youtubon van egy holokauszt tagadó videó, amit egy zsidó készített, tehát nem antiszemita egyáltalán), és elkezdték sajnálni őket, így meg úgy, onnantól vagyonokat kapnak minden évben, akár többször is a holokauszt áldozataiért(mellesleg megjegyzem Hitler először ki akarta küldeni az országból őket, de sehova sem kellet, SEHOL NEM FOGADTÁK BE ŐKET, úgyhogy munkatábrokba kerültek)Na és pl., mi a helyzet a gulággal? Hány (nemzsidó) ember halt nmeg ott? Jajj hát azok le vannak szarva, embermilliók szart sem érnek. Csak a zsidók. A mai világban már így megy: "Ha zsidó vagy akkor vagy is valaki, ha nem akkor nem vagy való erre a világra". De ne merj ez ellen szólni, mert akkor rasszista antiszemita gonosz ember vagy, ja és mellesleg mehetsz börtönbe a cigók közé, persze börtönökben abból is egyre kevesebb van(épp annyi hogy megboldogítsák a magyarok sorsát), mert azokat mindet kiengedik szinte...vagy be sem kerülnek oda hiába ölt meg 20 embert 100 ember láttára...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 21:50 | válasz | #50
Felvilágosítalak, hogy legalább 2-3%-ban zsidó származású vagy, mint ahogy mindenki más is itt a fórumon. Az utóbbi évezredekben ennyire összekeveredtek a népek Európában. Genetikailag egyébként a lengyelekhez állunk a legközelebb (az Y-kromoszómák vizsgálata alapján). Szóval zsidókám, miről is pampogsz itt nekünk?
uniu  
2008. nov. 10. 21:47 | válasz | #49
mindig van értelme értelmesen reagálni, és persze köszi hogy így tetted most is :)
Nem jöttem semmilyen konkrét elmélettel, de ahogyan hazánkban el(ő)tünnek pénzek kampányokra (pl amivel a cigókat lefizették vagy amit kaptak, hogy jöjjenek fel Bpestre tüntetni + stb) ez elgondolkoztak. Ill Zuschlag elvtársat is most hasonló témában beszéltetik.
Tehát csak ezekre gondoltam. Ill az ellenpélda: Ha a lobbi McCain mellett állt volna, nem csak az Obamához mért töredék pénz jutott volna neki, ráádasul ő az állami támogatást választotta ami -tippem szerint- még mindig több lehetett mint amit összejött volna.

Rengeteg hírportált olvasok és kurucinfo-n igenis vannak jó cikkek, de semmit sem szabad készpénznek venni. Persze van egy stílusuk de a gyomrom sokkal nehezebben bír néhány indexes cikket... A Moszados indoklás érdekelne, akár priviben is megírhatnád.

Obama Izraeli videója: Számomra ott a problem, -ahogy a kurucusok is megírták- amerika elnöki székébe Izraelen keresztül vezet az út... ez azért nonszensz.
Ide miért nem jön egy elnök sem kampánya idején, pl a Terror házához vagy az '56-os emlékművekhez ? Remélem érthető hogy mire gondolok...
2008. nov. 10. 21:17 | galéria | válasz | #48
kár volt ezt a képed ide betenned ! most vacsoráztam !

2008. nov. 10. 21:11 | galéria | válasz | #47
kösz mostmár akkor se mennék ha fizetnének érte, mert az arabok naponta robbantanak fel egy kerületet, én megvárom majd mikor már kiirtották egymást akkor majd megnézem jeruzsálemet.
2008. nov. 10. 16:35 | válasz | #46
kimaradt: ennyi erovel azt is mondhatnad, hogy aki dubaiban akar nyaralni, azt kotelezik, hogy tanuljon meg arabul es vizsgazzon le az iszlambol.
2008. nov. 10. 16:32 | válasz | #45
te ezt megis hol hallottad? barki kimehet 1db ervenyes utlevellel. szerinted a kereszteny turistacsoportok is levizsgaznak heberbol/judaizmusbol?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 15:35 | válasz | #44
Megpróbálok értelmesen reagálni, nem tudom hogy van-e értelme... szóval Rahm Emanuel:

- Clinton elnök tanácsadójaként kezdte, tudod, ez az az adminisztráció, akik tető alá hozták a békemegállapodást Rabin és Arafat között. Ahhoz a mérsékelt (más szóval épeszű) zsidó irányvonalhoz tartozik, akik támogatják az önálló palesztin államot. Aztán jöttek a keményvonalas zsidók, megölették Rabin-t, utána hatalomra kerültek a neokonzervatívok Washingtonban. Bush első kormányában nem volt egy szem zsidó sem, mégis szétverték a békefolyamatot, megtámadták Irakot, stb.

- A lobbicsoportok rendszerint beültetik az embereiket a kormányba, ez verte szét a Clinton-kabinetet annak idején. Emanuel és Obama régóta ismerik egymást, az új kabinetfőnök az elnök bizalmasa és személyes jóbarátja, régebb óta, mint amióta "valaki" lett belőle. Obama azért teheti meg, hogy a bizalmasát nevezi ki, mert nem kapott pénzt a lobbitól, így nincs beleszólásuk a munkatársak kiválasztásába. Szóval ennem a zsidónak több szempontból is örülni kell.

- Kurucinfó: már írtam párszor, hogy a Moszad üzemelteti, aminek sok nyilvánvaló jele van, de ezt most offtopic részletezni. Azért hazudoznak Emanuel-ről, mert a keményvonalas zsidók ellenfele. Másrészt a teljes magyar jobboldali szavazótábor Obamát támogatja (ellentétben a szalonrasszista cigányorbánozó baloldallal), ez csak egy kísérlet az egység megbontására.

- Egy ember csak egyszer küldheti el a 100 dollárt, ne gyere itt összeesküvéselméletekkel, főleg ha olyan internetes szennyet olvasol mint a kuruc, nem számítasz tájékozott embernek.

- Láttam Obama majd összes beszédét, azt is amit az izraeli lobbinak tett, teljesen korrekt. A beszéd Izrael létének garantálása, és Jeruzsálem fővárosi rangjának a megerősítése volt, amivel mindenki egyetért. Persze ha nem érted hogy ez külpolitikailag mit jelent, akkor nem is csodálkozom a véleményeden...
uniu  
2008. nov. 10. 14:16 | válasz | #43
neharagudj de nagyon naiv vagy. Nyilvan nem egyenesen Izraelbol jon a love, ezeket a kerdeseket mar reg megoldottak. pl Afganisztanban hogyan is volt Stringer raketa az amcsi invazio idejen ? Egy ember hanyszor kuldhetett 100 dollart ?
Obama karizmatikus szonok es a TV-ben ezeket a beszedjeit lehetett latni, de ha pl megnezed azt a beszedet(youtube, kurucinfo) amit az izraelieknek tett, melyen ecseteli hogy szamara Jeruzsalem lete nem is lehet kerdes, es hogy ez mindennel fontosabb... hat az ember elokadja magat. Olyan melyen es atszellemulten benyalt a zsidok seggebe, de tovig, hogy mar azt vartam mikor log ki a nyelve a monitorbol...



A fenti kep akar nevetseges is lehetne: Egy fekete amerikai elnok, arab gyokerekkel a zsidok segget nyalja.
uniu  
2008. nov. 10. 14:01 | válasz | #42
ajanlom azt a cikket:
http://kuruc.info/r/7/30531/
ezzel a nevvel: Rahm Emanuel
2008. nov. 10. 12:56 | válasz | #41
Vihar a teascseszeben.
ziipp  
2008. nov. 10. 12:53 | válasz | #40
Obama egyértelműen baloldali. Olyan osztogatás lesz ott, hogy csak na. Segély ide, segély oda, hadd örüljön minden roma! (Bocs.)

Ami a támogatásokat illeti, remélem, igazad van. Bár kétlem. Egy ilyen nagy hatalmú poszt körül mindig ott vannak a lobbizók. És itt most nem Jóska és Társa Bt.-re kell gondolni, hanem az igazi nagy pályásokra, Shell, Esso, stb. Olyan pénzekről döntenek, amit ha egy pillanat alatt kéne megemésztenünk, valószínűleg bele is őrülnénk.

#27:
De szerencsére ti ketten tudjátok a tutit, megosztanátok velünk? Kik vannak a háttérben?

Itt nem háttéremberekről van szó, hanem koalíciókon átívelő gazdasági csoportosulásokról. A zászlók, programbeszédek, vitaestek csak máz.
ziipp  
2008. nov. 10. 12:42 | válasz | #39
"Emellett élmény volt nézni a beszédeit, és az állandó eufória, ami ezeket kísérte tetszett a nemzetközi médiának is.

Ezek színészek ember. Gyurcsány is nagyon szép beszédeket tud mondani, aztán hol tartunk?

Majd meglátjuk mire lesz elég a lendülete, hiszen ne feledjük, a szenátorok többsége republikánus maradt a felső házban, tehát szépen letudják fojtani Obamát, ha arról van szó.
ziipp  
2008. nov. 10. 12:38 | válasz | #38
Erre gondoltam én is, csak arra céloztam, hogy McCainék megpróbálták ezt is.
ziipp  
2008. nov. 10. 12:36 | válasz | #37
Egyes elemzők szerint. Na akkor itt vagyok én, ziipp a kettes elemző.

Szerintem bejött Sarah Palin, mert pont berobbanása után emelkedtek a republikánusok népszerűségi mutatói. A többi pedig nem számít. Azért mondtam, hogy túl korán sütötték el, mert hamar kiderül róla, hogy a '69-es szépségkirálynői címen kívül nem sok mindenhez ért.

Nyilván én sem úgy értettem, hogy minden egyes feka Obamára szavazott, de ahogy te is írtad, jelentős részük így tett. Ez olyan, mint amikor lemennek a cigók közé szavazatokat venni sátras rendezvényekkel, sörrel, meg káposztával. Azt se tudják mire szavaznak, de azért mennek, és mennek.
ziipp  
2008. nov. 10. 12:27 | válasz | #36
Ja, a szakértő képzőben. International Buisness School. Hülyéknek, sok pénzért. De cserébe az orgiákon kapcsolati tőkét építhetsz.
Tetsuo  
2008. nov. 10. 12:22 | válasz | #35
ezt nem csak 2en tudjuk, hanem mindenki aki hasznalja az eszet es nem egy birka.. :P
Nalad alap, h a tobbseg az okosabb, pedig minden uj eszmet eloszor csak kevesek ismertek el..
2008. nov. 10. 11:24 | galéria | válasz | #34
amugy pedig igazán nem értem miért ment a siratófalhoz?
(bár tippem az van rá)

hiszen neki még csak le sem vágtak belőle !

2008. nov. 10. 11:21 | galéria | válasz | #33
viszont az ilyen egyből KAP egy kisebb vagyont odakint.
2008. nov. 10. 11:16 | galéria | válasz | #32
és akkor még jól jártam mert olyat is hallottam hogy izraelbe csak olyan mehet aki bizonyítani tudja a zsidó származását az ükanyjáig.
2008. nov. 10. 11:14 | galéria | válasz | #31
aha érdektelen mi? és amikor én ki akarok menni izraelbe vagy amcsiba mindjárt le kell államvizsgáznom héberből/angolból a júdeizmusból és/vagy fizetnem kell egy kisebb vagyont.
2008. nov. 10. 11:12 | galéria | válasz | #30
az hogy néger még kevésbé zavar.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 11:12 | válasz | #29
Na és, a pápa is járt a siratófalnál, ez teljesen érdektelen
2008. nov. 10. 11:11 | galéria | válasz | #28
nálam azzal verte ki a biztit, mikor elment a siratófalhoz
krokodilkönnyeket hullatni


bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 10:36 | válasz | #27
De szerencsére ti ketten tudjátok a tutit, megosztanátok velünk? Kik vannak a háttérben? illuminátusok, reptiliánok, földönkívüliek? Hogy hogy ti még életben vagytok a tudásotokkal, és nem puffantottak még le?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 10:34 | válasz | #26
Látszik hogy nem tudod, hogy működik a rendszer. Minden egyes dollárról nyilvánosan el kell számolni a kampány során, ugyanis pl. nem kaphat támogatást külföldi állampolgártól. Így hiába nevetsz, minden fillér könyvelve van, és az intézményesített lobbicsoportok nincsenek benne. Erre persze lehet azt mondani, hogy biztos eltitkolják, de ha valaki a néptől simán összekalapoz 600 milkát, annak nincs szüksége titkos támogatókra...
acdc  
2008. nov. 10. 10:26 | válasz | #25
Igen igy igaz de ezt nem minden szavazopolgar tudja.
2008. nov. 10. 10:06 | válasz | #24
"Obama nem vett igénybe "..." lobbicsoportokat sem."
Reagálnék erre: MUHAHAHAHAHA
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 10. 09:31 | válasz | #23
Informálódj mielőtt nekiállsz összeesküvéselméleteket gyártani. Obama nem vett igénybe állami támogatást a kampányban, és lobbicsoportokat sem. A befolyt 600 millió dollár 90%-a néhány 100 dolláros adományból jött össze, és ez az internetes toborzásnak köszönhető, pont erről van szó a cikkben, ekkora hatalma van a világhálónak (rengeteg embert lehet vele egyszerre mozgósítani, fizikailag, és anyagilag is). Így most nem is kopogtat senki Obamáéknál, a markát tartva. Ennek az első jele, hogy nagykutyák helyett a saját embereit kezdte el kinevezni kulcsfontosságú pozíciókba.

@DjDano: érdekes módon, engem a republikánusok suttogó rasszista propagandája az MSZP cigányorbánozására emlékeztetett. 2002-ben sok ingadozó szavazó csak azért nem szavazott a Fideszre, mert meg volt róla győződve, hogy Viktor roma származású (mellesleg nem az, de ha az is lenne, mégis mit számít?). Jobb ha tudod, hogy a magyar jobboldal elsöprő többsége Obamapárti.

Hazudni az államháztartás helyzetéről szintén közös pont Gyurcsány és Bush politikájában, Amerikában még a választások előtt kiderült a valóság, nálunk sajnos csak utána. Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy az óceán két oldalán a politikai táborok fel vannak cserélve, amit itt balnak mondanak, az ott jobboldal, és fordítva. Még a kormány után lihegő fanatikusok is megvannak, az SZDSZ-nek ott vannak az ATV-s hitgyülisek, kottára mint a televangelisták.
Tetsuo  
2008. nov. 10. 09:29 | válasz | #22
Viszont mind a 2 oldal babjait ugyanazok iranyitjak..
Tetsuo  
2008. nov. 10. 09:27 | válasz | #21
Mindenki rasszista akinek nem Isten obama??
Mar vizum nelkul mehetsz amcsiba es leterdelhetsz elotte..
NEXUS6  
2008. nov. 10. 09:25 | galéria | válasz | #20
Hát Busékból meg a repukból olyan szinten elegük van az amcsiknak is, hogy a demokraták kis szerencsével még valami transzvesztitát is benyomathattak volna az elnöki székbe. Az emberek így is egy nő és egy fekete közül kellett választaniuk.

Palin meg olyan sötét mint az alaszkai féléves éjszaka! Köztudomásúan nem nagy eszűek az amcsi választópolgárok (lásd Bush 2X), ha még ennyien is csak szavaztak a repu jelöltekre, de ezexerint az emberek nagyrészénél minden bizonnyal hülyébb, ha nekik is lejött.

Amúgy Obama olyankor került hatalomra, hogy a sok válság miatt szinte kizárt, hogy még egy ciklusra megválasszák, valamelyiken valszeg el fog csúszni. Nem Luinszki szintű problémák foglalkoztatják mostanában az embereket.
acdc  
2008. nov. 10. 07:54 | válasz | #19
Nem kell ezt tuldramatizalni.Az amcsiknak eleguk van a haborukbol es abbol,hogy az egesz vilag utalja oket amiert artatlan gyerekeket,noket gyilkolnak.A ket rossz kozul a kisebbet valasztottak.Inkabb egy feka mint meg egy Bush gondoltak.
hpteso  
2008. nov. 10. 06:22 | válasz | #18
zlipp tanulj es lehetsz szakerto
2008. nov. 10. 04:31 | válasz | #17
McCain azért nem nyert, mert az amcsik többsége nem értett egyet a bokor politikájával és így Irakkal sem. És Palin miatt se nyert, sok preferencia nélküli vándorolt át Obamához, mert kétségtelenül egy arrogáns és unszipatikus, álszent picsa, komolytalan tapasztalattal - befolyása meg max annyi lehetett mint Clinton idején Lewinsky-nek volt. Ez a két dolog volt, amivel a gödröt ásta magának, de ez még kevés lett volna Obamának akkor, ha nem ilyen sikeres a kampánya. És a sikeres kampányba pedig mindenki a világon, aki szimpátiát érzett és ezt terjesztette, becsatlakozott. Így ha USA-n kívüli embernek nincs is szavazati joga, közvetetten nagy valószínűséggel igenis befolyásolta a világ Obama-pártisága az amerikai választópolgárokat. Emellett élmény volt nézni a beszédeit, és az állandó eufória, ami ezeket kísérte tetszett a nemzetközi médiának is. Így vesztett McCain és így nyert Obama.
DjDano  
2008. nov. 10. 02:14 | válasz | #16
Tévedés, a fekete voksolók 80%-a szavazott csak Obamára... De ez tők mindegy, lényeg hogy történelmi jelentőségű Obama megválasztása. A nagyobb európai államok is őt szerették volna az elnöki székben látni.

Sarah Palin nagy húzás? Én mást olvastam, egyes elemzők szerint katasztrofális húzás volt, többet ártott mint használt :D
Randal  
2008. nov. 09. 22:17 | galéria | válasz | #15
Ha Kenyában született volna, akkor nem indulhatott volna az elnökválasztáson. Hawaii szigetén született, aztán ment Kenyába.
2008. nov. 09. 22:09 | galéria | válasz | #14
tehettek is nekem az obamáddal egy szivességet !
2008. nov. 09. 21:56 | galéria | válasz | #13
E-elnök!
ziipp  
2008. nov. 09. 21:43 | válasz | #12
Kell a flame, igaz-e?

A feketék faji alapon választottak. Úgy is mondhatnám, rasszisták. Vajon hogy történhetett meg, hogy ilyen sokan mentek szavazni? Oké, netes-csetes generáció, nagyszerű kampány, bla bla, de az eddig távol maradók gerincét a brikettek alkották.

A fehér szavazók a közvélemény kutatások és egyéb hasonlók alapján a programok meghallgatása után gondos mérlegeléssel szavaztak, míg a fekák csak lementek ikszelni egy Obamára, mert mégis csak tesóról van szó, még akkor is, ha az anyai ágon fehér.

McCain megpróbált mindent. ("Nem is USA-ban született, hanem Kenyában, stb.") Sarah Palin előbányászása nagy húzás volt, kicsit később kellett volna elsütni, akkor talán meg van neki a Fehér Ház. Utólag persze okos az ember.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. nov. 09. 21:29 | galéria | válasz | #11
Rahatasunk nincs, de mivel Amcsi politikai-, gazdasagi- es katonai nagyhatalom, igy nem mindegy, hogy odaat kikivel van;) Sot, mivel a legkissebb nemzetkozi, es egy nagyobb belpolitikai, gazdasagi dontesuk erosen kihat mas nemzetekre, igy talan azis logikus lenne, ha meg mi is szavazhattunk volna, ki legyen ott az elnok:DDDDDDD
DjDano  
2008. nov. 09. 21:26 | válasz | #10
Azért a média elég sokat foglalkozott a 2 jelölt programjával ami alapján már ki lehetett alakítani a szimpátiát. Ami meg számomra nem meglepő, a jobboldali/konzervatív jelölt (McCain) ugyanolyan mocskos kampányt folytatott Obama ellen, mint ami kis hazánkban ment a 2006-os választásokkor. Úgy látszik ez jobbos hagyomány.
DjDano  
2008. nov. 09. 21:15 | válasz | #9
Te valami fizetett idióta vagy itt a fórumon? Vagy csak rasszista....
ziipp  
2008. nov. 09. 19:38 | válasz | #8
Valamit félreértesz szerintem.
Ravkin  
2008. nov. 09. 19:28 | válasz | #7
Internetcenzúra ? Jöhet !
ziipp  
2008. nov. 09. 19:25 | válasz | #6
Mondjuk azt én sem értem, amikor idehaza az amerikai kampányról beszélnek, hogy ki kinek szimpatikus, kinek kéne nyernie, stb. Hát kérdem én, van egy fikarcnyi ráhatásunk is az amerikai választásokra? NEM. Akkor meg? Nem tehetünk mást, mint rábólintunk, ami ott történik. (Ezt még a választások előtt találtam ki, csak most jutott eszembe.)
ziipp  
2008. nov. 09. 19:22 | válasz | #5
Azt még elfelejtettem közzétenni, hogy szerintem nem választják meg újra. Egyszeri lehetőség volt az Internettel előnyt szerezni, illetve itt van a gazdasági válság, és koránt sem biztos, hogy Mr. HopeForChange és stábja kezelni tudja majd.

Még egy érdekes gondolat. Rengeteg pénzt tettek Obamába. Nem volt még ilyen költséges választási kampány az amerikai történelemben. Felmerül a kérdés, hogy miképpen hozza majd el a nagy megújulást, ha a mostani támogatói majd benyújtják a számlát cserébe a belé ölt pénzekért? Vajon nem csak egy újabb - ezúttal fekete márványból faragott - bábuval állunk szemben?

Ravkin  
2008. nov. 09. 19:16 | válasz | #4
Hát igen magyarországon nem éppen divat sikeresnek lenni, ha valaki mégis az inkább ne ismerjük el, titkoljuk el, vagy ha már az sem megy, terjesszünk róla hazugságokat.

Én már a vodkára is rászoktam.
2008. nov. 09. 19:14 | válasz | #3
És már meg is érkezett a South Park legújabb epizódja a választásokhoz..
http://www.southparkstudios.com/guide/1212/
Összeesküvés elméletek rulez :DD

Érdemes megnézni hozzá a beszédeket is.
baracké:
http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/americas/us_elections_2008/7710079.stm
ziipp  
2008. nov. 09. 19:13 | válasz | #2
Nagyon szívesen lennék én is ilyen szakértő, aki csak úgy szakért, és nem mellesleg elég jól keres. Szívesen állapítanék meg evidens dolgokat, amivel mindenki tisztában van.

Egyébként egy dolgot nem emeltek ki nekünk a kedves szakik, mégpedig azt, hogy Obama fekete. Sokkal kevesebb tesó ment volna el szavazni, ha csak két fehér csóka gyűrte volna egymást a végkifejletben.

2008. nov. 09. 19:11 | galéria | válasz | #1
eleinte szimpatikus volt , de arra semmi szükség hogy itt nyomorult, válságokkal küzdő kishazánkban is folyamatosan sztárolják