Brit és portugál kutatók szerin egy egyszerű hordozható mágneses mező generátor is elegendő lenne a napszél veszélyes részecskéinek távol tartásához, ha egyszer belevágnánk egy hosszabb űrrepülésbe, ahol a Föld mágneses mezeje már nem nyújt védelmet számunkra. Szűk fél évszázada az USA is gondolkozott már az elven, ők azonban megvalósíthatatlannak nyilvánították.

Hirdetés

A világűr emberi meghódításának legfőbb gátja a technika mellett az űridőjárás, vagyis azon részecskék és kozmikus sugarak összessége, melyek átjárják az úgynevezett mély űrt, halálos sugárzási szintet mérve az űrhajósokra és tönkreteszik az érzékeny elektronikákat. Mindezek mellett, akárcsak a földi, az űridőjárás is szeszélyes, nehéz pontosan előrejelezni a változásokat, minden előjel nélkül hatalmas mennyiségű nagy energiájú részecske zuhanhat az ember nyakába egy-egy űrvihar képében.

Az 1960-as és 70-es évek Apollo űrhajósai voltak az egyedüli emberek, akik elhagyták a Föld természetes erőterét, a magnetoszférát. Egy Apollo küldetés általában 8 napig tartott, az asztronauták pedig a puszta szerencsén kívül semmi egyébnek nem köszönhették, hogy elkerülték a viharokat és épségben tértek vissza bolygónkra. Egy Mars-utazás ezzel szemben 18 hónapot is igénybe vehet, ennyi idő alatt pedig szinte biztos, hogy az űrhajósok belefutnak legalább egy viharba - 2002-ben egy napkitörés által keltett vihar végzett a japán Mars-expedíció, a Nozomi elektronikájával is.

Ennek kivédésére a legalkalmasabb egy fedélzeti mágneses erőtér generátor lenne, aminek már a 60-as években felmerült a kivitelezése és az alkalmazása, akkor azonban megvalósíthatatlannak nyilvánították, mivel a kutatók szerint a célra legalább egy 100 kilométer átmérőjű mágneses buborékot kellett volna létrehozni az űrhajó védelmére, és még azt sem tartották feltétlenül elegendőnek. Brit és portugál tudósok azonban azt állítják, hogy ennél jóval kisebb erőtér is megfelel a célnak.

A szakemberek az elmúlt 50 év magfúziós kutatási eredményeit használták fel, hogy azokat egy számítógépes szimulációba ágyazva bebizonyítsák, néhány száz méter átmérőjű mágneses buborék is képes szétszórni a magas töltésű, ionizált napszél részecskéket, megvédve az űrhajót és a fedélzeten tartózkodókat. A szimulációt laboratóriumi kísérletekkel is megerősítették.

A brit Rutherford Appleton Laboratórium falai között kicsiben újraalkották a napszelet, amiben egy apró mágneses mezőt indukáltak, elszigetelve egy területet a plazmában. A mágneses mező visszaverte a részecskéket a keletkezett "lyuk" körül. A kísérlet első próbálkozásra működött, az erőtér létrejött, sőt a kísérlet szerint a mező képes önmagát automatikusan szabályozni. A méteres méreteken levezényelt teszthez egy 20 dolláros mágnest használtak fel.

"A mező rendelkezik egyfajta önszabályzással, akárcsak a Föld magnetoszférája" - magyarázta a kísérlet egyik vezetője, dr. Ruth Bamford. "Ha kap egy erős nyomást a napszéltől, a buborék kisebb lesz, ugyanakkor fényesebb. A kezdeti kísérletek reménykeltők, lehetségesnek tűnik az asztronauták megvédése a halálos űridőjárástól" Egy űrhajó és legénysége megvédéséhez a gép maga is szállíthatja az erőtér generátort, de az is egy alternatíva, hogy ezt a feladatot kísérőhajók lássák el, valamint az is lehetséges, hogy a mágneses buboréknak nem kell állandóan jelen lennie az űrhajó körül.

Bamford mindezek fényében 15-20 évre becsüli az első gyakorlati alkalmazás megjelenését, a hatás legjobb kiaknázásához ugyanis még rengeteg kutatómunkára lesz szükség.