![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Google szerint az IT mentheti meg a világot
2008. november 8. 13:54, szombat
Bár a cím kissé túlzó, a keresőcég nem rejti véka alá saját véleményét az információs technológia, illetve az ágazat fontosabb szereplőinek jelentőségét. A vezetéknélküli hálózatoknál eközben a rádiótechnológiára számítanak.
Példaként említik a Bill és Melinda Gates Alapítványt, a Carter Központot, valamint a Rockefeller Alapítványt, amelyek mind-mind milliókkal járulnak hozzá kutatóprojektekhez, segélyakciókhoz és egyéb programok támogatásához. Brilliant optimista a jövőt illetően, azt azonban kiemelte, hogy összefogás és nagy akarat kell a jelentős informatikai cégek részéről, amennyiben változást szeretnének elérni olyan, mindnyájunkat érintő kérdésekben, mint például a klímaváltozás. Nem kell csodára gondolni, hiszen a Google maga például internetes térképszolgáltatásával járul hozzá bizonyos járványok felbukkanásának jelzéséhez, az érintett területeket behatárolásához, ez pedig globális léptekben is eredményeket hozhat. A keresőcég - amely éppen a napokban tökéletesítette saját súgó rendszerét - eközben a vezetéknélküli internetelérések gyors terjedésére és az árak csökkenésére számít, amiben érdekes módon a televíziós és rádiótechnológiák szabályozása hozhat előrelépést. Az Egyesült Államokban most döntöttek a szabad televíziós sugárzási spektrum, valamint a fejlett rádiótechnológiák felhasználásának engedélyezéséről az interneteléréseket illetően. Ez megalapozhatja azon megoldások megjelenését, amelyek lehetővé tennék például a rádió felhasználását a vezetéknélküli elérések kiterjesztésében - tekintettel arra, hogy ezeknél a zárt helységek, az elválasztó falak nagy száma még mindig gondokat okozhat. Az új rádiótechnológiák így megfelelőnek bizonyulhatnak azon területeken, ahol a Wi-Fi jelenleg csődöt mond, vagy nem kellő hatékonysággal üzemel. Ezek ráadásul a helyi televíziós csatornákat is belőhetik, ezzel pedig a nem használt, szabad spektrumot használhatják az interferencia kiküszöbölésére. Idővel a megoldások ára kellő szintre csökkenhet, ami gyors elterjedést eredményezhet - már csak a szóban forgó fejlesztések megjelenésére kell várnunk. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|