![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A gyakorlatban is alkalmazható a PC-k gondolatvezérlése
2008. november 8. 13:51, szombat
Egy brit szakember olyan gondolatolvasó rendszert fejlesztett ki, amelyet az agysérült betegek is tudnak használni. A Paul Gnanayutham, a Portsmouthi Egyetem számítógép-tudományi szakértője által létrehozott készüléknek köszönhetően azok a súlyos agysérült páciensek is esélyt kapnak a kommunikációra, akiknek erre eddig nem volt lehetőségük.
A megalkotott különleges homlokpánt hasonlít az EEG-berendezéseknél használt pántokhoz és képes összegyűjteni az agyhullámokat, valamint az izom- és a szemmozdulatokat. Az algoritmusok képesek a kurzormozgások meggyorsítására, ezáltal az adott személy sokkal könnyebb boldogul például a menükkel és az igen vagy a nem mellett köszönömöt is tud mondani, de fel tud keresni egy honlapot is. A szakember elmondta, hogy a feladat ugyan nagy, de az eredmények nagyon is bíztatóak. Nyolc hónapon át együtt dolgozott egy súlyosan agysérült fiatalemberrel, akiről az édesanyja és egy nővér kivételével a környezete teljesen lemondott, mivel semmilyen módon sem tudott kommunikálni. Ez egészen addig így volt, amíg nem kezdte el használni Gnanayutham készülékét.
A tudós szerint ezek az esetek is azt bizonyítják, hogy a technológiának ki kell szabadulnia a laboratóriumok és a klinikai tanulmányok jelentette béklyóból. Az ő berendezése azt jelenti, hogy a technológia bárki számára elérhető lehet. A legnagyobb problémát jelenleg a rendszer túlzottan magas ára jelenti. Gnanayutham ugyanis a Brain Actuated Technologies cég Cyberlink-homlokpántját használja, amely 2000 dollárba kerül. A kutató ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a drága eszköz hosszú távon kiváltható ennek az összegnek a töredékébe kerülő szenzorokkal. Bármilyen furcsa is, a sikeres kísérletnek korántsem örül mindenki. A változás ugyanis azt jelenti, hogy a betegekkel ismét foglalkozni kell és ezt sok orvos, de számos hozzátartozó is nehezen viseli. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|