Végleg visszavonult a Windows 3.11
2008. november 6. 00:25, csütörtök
A hír némileg meglepő, ám igaz: a Microsoft most vonultatta vissza végleg a Windows 95 előtt kiadott operációs rendszerének megmaradt változatait. A Windows 7 esetében az SSD-k jobb kihasználását mutatják be hamarosan.

Hirdetés

A BBC arról számolt be, hogy egyes változatok az eredeti verzió megjelenése után pontosan 18 évvel távoznak végleg a színről. Egészen pontosan a Windows 3.11 for Workgroups nevű szoftverről van szó, amelyet néhány cég egészen mostanáig alkalmazott egyes speciális termékekben, mivel a beágyazott rendszert még mindig hasznosnak találták. A jövőben azonban semmilyen támogatást nem nyújt Redmond ezen őskori fejlesztésekhez.

A hír meglepő lehet, hiszen a később megjelent Windows 95 már évek óta nem beszerezhető (jóllehet az eBay oldalain még a mai napig ||||kínálnak egyesek új, felbontatlan dobozos példányokat). A Windows 3.11 esetében eredetileg 2001-ben szánták el magukat a visszavonásra, ám néhány cég (így például a Virgin és a Qantas légitársaságok) továbbra is használták azt, többek között a repülés közben vetített filmek lejátszásához, illetve egyes jegykiadó automatákban. Csak emlékeztetőül, álljon itt a hivatalos rendszerkövetelmény: 640 kB memória, 7 MB szabad hely a merevlemezen, CGA/EGA/VGA videokártya és kijelző, valamint legalább 10 MHz-es processzor.


A szoftvercég természetesen ma nem erre, hanem készülő új operációs rendszerére, a Windows 7-re fókuszál. A PDC után most a WinHEC 2008 konferencia következik, ahol szintén bemutatót tartanak az új szoftverről, ám ezúttal az SSD-meghajtók előnyeire, a Windows 7 által kínált javításokra és tökéletesítésre koncentrálnak majd. Elemzők egyetértenek abban, hogy a magas árak mellett a Windowsban elhelyezett megfelelő támogatás hiánya tartja vissza az új technológiát a gyors elterjedéstől, az ismertető többek között ezen aggályokat hivatott eloszlatni.

A Microsoft az ígéretek szerint az SSD-k élettartamáról, a technológia a Windows családon belül tervezett jövőjéről, valamint az írási sebesség javításáról ejt majd szót. Kíváncsian várjuk, hogy milyen előnyöket kínál majd az új szoftver ezen a téren.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 14. 21:13 | válasz | #48
Helló!
Ha van itt olyasvalaki, aki szokott használni Madtrackert és tud válaszolni az alábbi kérdésemre, azt sírva-esengve kérem, írjon nekem egy emailt: ropiharcos1@freemail.hu
A kérdés: A Madtracker többféle hangmintát kezel, amiket a 300 - as kóddal meg lehet hajlítani fel is, meg le is, de ezt nem hajlandó megtenni a különféle pluginok hangjaival. Hogy lehetne azokat is hajlítani?
2008. nov. 08. 19:02 | válasz | #47
mármint tökéletesen műxik a zombihálózat részeként...
2008. nov. 08. 18:56 | válasz | #46
dejó volt régen, a C64 után jött az első IBM PCm amelyre win 3.11 került.. 11 db floppyn volt a setupja még, emléxem, és a 8 MB rammal is ment szépen a Word 6 meg az MS Access 2. Mielőtt a wfw 3.11 felkerült rá, autoexecből a Norton Commander indult el, és T602 volt a szöveges szerkesztő, no meg a dBase III+ az adatbázis kezelő ..anno :D
szaboi  
2008. nov. 08. 00:47 | válasz | #45
correction:
The Hungarian Grammar is much complicater than the English Grammar

szaboi  
2008. nov. 08. 00:44 | válasz | #44
meg egyébként is nem akarom szétoffolni a topikot, nem szoktam politizálni, csinálják helyettem az A betűs csatornán.
Használtam win 3.11 et, jó volt, dos os játékok, simán futottak rajta, sőt a norton commander el, le tudtam játszani a pc hangszóróval,(ami csak pittyegni tud, mert akkor nem volt hangkártyám)kissebb hangokat, zenedarabokat.
szaboi  
2008. nov. 08. 00:40 | válasz | #43
Egyébként ez az ország nem hülye, csak beleuntak az emberek a marakodásba,...

na jó itt nem politizálok, mert rühellek.
szaboi  
2008. nov. 08. 00:37 | válasz | #42
Maybe you could tell me whats YOUR fucking problem with hungarian language you éjhól(STFU if you can't understand this), if you live abroad you jerk, you should speak in engilsh it's basic.
But if you live in this stupid little country, you shouldn't hate your MOTHERLANGUAGE!!!!F*king r*tard.

Magyar az anyanyelved, hogy azt a rézdöngős rézangyalát a flancoló fajtádnak, vagy angol? Mekkora a szókincsed, vagy tudod mi az a szó hogy szókincs, nyelvgyönyör,szóalkotási választék,(mondhatnék még szinonímát, de este van)
Én felsőfokon kommunikálok angolul, fordítok, és értelmezek, de tiszteletbe tartom ha valaki veszi a fáradtságot hogy megkönnyítse a felhasználók dolgát egy magyarítással.

'Az elv olyan mint a fing,addig tartja az ember ameddig tudja'

Nemcsak angol,német,spanyol nyelv van a világon, sokkal több NEHEZEBB nyelv van a világon mint ezek, tudom mert a 2ik at középfokon, a 3ik at tanulom.

a Magyar nyelv sokkal nehezebb mint az Angol nyelv The English Grammar is much complicate than the Hungarian Grammar (if you write that you found a typo, f.u.!)

Oda kellett volna figyelni Magyar Nyelv órán, és nem fotellábnak használni a könyvet, mert az úgyis felesleges.

No Reply's plz.
2008. nov. 07. 14:08 | válasz | #41
Azt uge te sem gondolod komolyan, hogy az Index bulvár cikkeinek bárki aki épelmélyű hidgyen?

Inkább annak hiszek, amit látok is.
2008. nov. 07. 13:42 | galéria | válasz | #40
Azoknak a hajthatatlan Vistazi monitorhuszárok kedvvért, akik tűzzel-vassal védik-féltik a sz*ros operációs rendszerüket, most itt egy cikk, amely részletesen azt taglalja, hogy még maga a Microsoft is elismeri, hogy mekkora egy rakás sz*r ez a Vista és nem győzik majd a hibákat kijavítgatni a következő verzióban, de váltig állítják és próbálják szépíteni amit még lehet, hogy az gyorsabb, jobb stb.. lesz annak ellenére , hogy Vista alapú lesz.
2008. nov. 06. 21:54 | galéria | válasz | #39
sajna nekem nincs semmi magyar nyelvű cucc a gépemen leszámítva a magyar szövegbeviteli rendszereket linux és windows alatt :)

ez kb. annyira sznobizmus, mint a zeneszerrkesztés a Mac-en (hogy egybe válaszoljak Benedecko #33-as kérdésére, miszerint : miért MAC-elnek a kompózerek)

Lehet zenét szerkeszteni egy rakás gépen, mégis a Mac-es kompózerek a Mac-et választották. Szép is jó is, de nem azért választották, mert "a" program, amit használnak az ezt, vagy azt tudja, vagy ebben , meg abban tud többet, hanem egyszerűen vagy csípőből utálják a PC-t és a Microsoftot, vagy egyszerűen nagyon szeretik a Mac-et :)

Szal nekem kb. ugyanígy ELVBŐL nincs semmilyen magyar nyelvű szoftver, és/vagy magyarítás a gépemen.
2008. nov. 06. 21:20 | válasz | #38
jól van, akkor nem csak engem zavar..
én elég messze vagyok a profi szinttől, ezért aztán még jobban zavar, hogy nem egérként működik. lehet megpróbálom majd azt a driver keresést amit Turdus kolléga javasolt, bár már ezt is elég nehezen találtam..
Vardar  
2008. nov. 06. 20:20 | válasz | #37
Akkor most már lejárt a copyright?XD Lehet nekiesni optimalizálni?
2008. nov. 06. 20:13 | válasz | #36
Ilyesmi lesz benne, az összes "megszokott" komponens nagy része NEM lesz benne, hanem az MS oldaláról letölthető lesz, így vége lehet az olyan hülye rinyálásnak, hogy pl. minek bele WMP. (Lásd WMP mentes Vista kiadás az EU piszkálása okán.)
Nyilván pont a helyzabáló drivercsomagokra nem igaz a dolog.
2008. nov. 06. 20:11 | válasz | #35
"A hír meglepő lehet, hiszen a később megjelent Windows 95 már évek óta nem beszerezhető (jóllehet az eBay oldalain még a mai napig ||||kínálnak egyesek új, felbontatlan dobozos példányokat)"
Ma reggel láttam a nyílt utcán valakit egy bontatlan fóliázott Office 97-el, ami azért szintén nem piskóta :)
2008. nov. 06. 19:43 | válasz | #34
vagy kezdésnek csak annyit tegyenek az új win-be, hogy telepítési módok, ki lehessen válogatni, hogy a rendszermagon kívül mit akarok feltenni. lehetne 3 gomb: semmi, minden, kiválasztom.
2008. nov. 06. 18:50 | válasz | #33
off: Nem állja meg a helyét ne aggódj! a MAC-et meg azért szerették még régen, mert az időzítője pontosabb volt mint a PC-é, de úgy tudom mióta Intel procijuk van azóta bukott ez, ennek ellenére megmaradt a zenész körben... ha esetleg tévedek javíccsatok csak ki, érdekel a téma, hogy miért MAC-elnek a kompózerek.

ON: miért nem készítenek ma egy olyan oprendszert aminek van egy olyan rendszer igénye, hogy 486DX (kóprocis) prockó és pár mega ram elég legyen a futtatásához és tudja ugyanazt mint a win 3.11, vagy még ugye mellé 1-2 extrát, vagy mittomén... nem kéne semmi extra, csak egy optimalizált kód, vagy miért nem optimalizálják a win 3.1-et, hogy egy basic böngészővel lehessen vele netelni... nemétem... mé kell ilyen megalitokat gyártani? megáll az ember esze...
Tetsuo  
2008. nov. 06. 16:17 | válasz | #32
ehehe Azert megneznem a trackeredet 1 Digidesign ProTools HD-hoz.. :D
Bizonyos feladatokra jo, de megcsak komoly zeneszerkesztonek sem hivnam..
Vardar  
2008. nov. 06. 15:54 | válasz | #31
Ha hiszitek ha nem, én még Windows 3.11 alatt tanultam Comenius Logo-t meg Paintet 4 évvel ezelőtt. És még mindig azt használják!XD Konkretice Szerencsen:D
Emlékszem, hogy tülekedett 26 gyerek az 1 darab Windows 2000-ért....
2008. nov. 06. 14:07 | válasz | #30
Apró szoftverek <3

Nekem is TinyXP-m van, win update lelőve, tűzfal, vírusírtó nincs. 3 éve tökéletesen működik intenzív (össze-vissza telepítős torrentezős) használat mellett

[#elégedetten vigyorog]
2008. nov. 06. 14:03 | válasz | #29
azt nekem is átdobhatnád.
próbálkoztam én is nLite-al, de valahogy sosem jött össze. normális magyar leírást nem tudsz hozzá ajánlani??
haver úgy vitte le az xp méretét, hogy CD-ről indítható Linuxal elkezdte törölgetni a fájlokat a win mappában és mindig nézte, mi működik még.
2008. nov. 06. 13:53 | galéria | válasz | #28
ott volt az XP... (volt egyszer egy XP :) ami a régebbi operációs rendszereket is emberszámba vette , a rájuk írt driverek többé-kevésbé hajlandóak voltak elindulni, csakhogy most a viszta vonalon a mikroszoft még csak ráutaló magatartást sem tanúsít annak tekintetében, hogy a régebbi operációs rendszereket (mint pl. az XP és a win2000, amik ráadásul nagysikerűek máig!!) megbecsülje a rájuk írt driverekkel legalább megpróbálna kompatibilis lenni.. NEEEEEM .... neeem ááá sz*pjon csak jó sokat a lúzer is , a fejlesztő is.. nekik meg legyen kényelmes...
2008. nov. 06. 13:42 | galéria | válasz | #27
mindig ez van ha hagyják elkanászodni a programozókat, pedig az XP-vel kitettek magukért, nemcsak a lentebb leírt dolgok miatt.. csakhogy előtte is és utána is számtalanszor megfingatták a szoftveróriást, mikor kijöttek valami nagy monstrum programmal iszonyú gépigény mellett.. vagy ott van hogy mást ne mondjak az Ofisz ... sok-sok gigamegás hiába telepíted nem rendszerparticióra , a rendszerpartición (is) mégiscsak elfoglal többszáz megát.. szóval sok esetben bebizonyították mezei programozók hogy egy adott programot, sokkal-sokkal , nagyságrendekkel kisebbre, jobbra, gyorsabbra stb.. is meg lehet írni, mint ahogy azt a mikroszoft teszi gyakran.

(ezzel szembe pl. egy openoffice.org telepítés nélkül is elfut könyvtárból, maximum 110 mega az egész, EGY db könyvtárban (-on belül) 24x több dokumentumom-formátumot kezel hibátlanul, (exportál-importál bele.. stb..) mint az Ofisz)

legújabbi fejlesztéseik közül még a Szilverlájt az amivel még úgy-ahogy meg tudnék barátkozni, mert a telepítője is rendes kicsi, néhány megabájt mindössze az egész, szal abba tényleg csak a lényeget rak(hat)ták .. de az ilyen hodály programoktól amik már az elején ugatnak hogy 15 giga kell, mint a vista , na az ilyeneket hogyismondjam, khm.. szal ezt nem kéne erőltetni.

Windows 7-től ezért nem is várok sokat ! mert nem ismerik be hogy hibáztak ezzel az egész viszta-holt-vágánnyal.. hanem csak tovább ütik kalapálják a keménykakit.. ahelyett hogy a lentebb leírtakhoz tartanák magukat és egy rendes operációs rendszert fejlesztetének , mint ahogy azt az XP-vel tették és tette meg utánuk harmadik -különálló- személy, az nLite XP-vel.

Ha valóban jó operációs rendszert akarnának fejleszteni, akkor az kizárólag XP alapúnak kéne hogy legyen, azzal lefele 100%-ig kompatibilisnek kéne hogy legyen mind a drivereket mind a rajta futtatható programokat tekintve, ha valamivel nagyobb is annál annak nyomós oka kéne hogy legyen, tényleg többet is kéne tudnia valamivel, pl vistában van egy-két jó újítás (pl.: partició shrinkelése nagyokosság) de sajna a többi hátrányért nekem messze nem éri meg felrakni.

szal összességében nem egy júzert hülyének néző , palira , semmibe vevő ÓÓriási rakás sza*t kéne végre már kiadniuk !
2008. nov. 06. 13:05 | galéria | válasz | #26
ha hiszed, ha nem van olyan nLite-os XP -m (!) ami egy miniCD-ről települ fel , aminek a 3/4-ét se foglalja le , tehát az installja kb. 150 mega, a kis CD többi részén utility progrik vannak, elfut 16 mega RAM-on (ennél kisebb SD-RAM nem létezik) viszont virtuális környezetben kipróbáltam 4 mega rammal is ment (!!) (a windows XP hivatalos minimális memóriaigénye 64 MB) csak sokat swapp-elt, de 32 mega fizikai rammal nekem máig van olyan gépem, amin egész tűrhetően elfut egy 1 gigás winyóra feltelepítve, amiből 300 megát (!) foglal el a rendszer...

Mindezek tetejébe még nem is hiányzik belőle olyan észveszejtően nagy lényegi dolog, tkp. mindent elfuttat ami XP-re lett írva és mindent vagy 4x gyorsabban mint egy "rendes" XP.

Ehhez képest egy átlagos lúzer a Core2 Duós 1 GIGA RAMOS gépén bénázik hogy lassú az XP-je,
és a 160 GIGás , egybeparticionált winyóján keccsöl hogy kevés a helye...

a Bénaságnak nincsenek határai , ezt a mikroszoft is jól tudja és tkp. nem is nagyon törődik ma már azzal hogy mit ad ki, úgyse ért hozzá senki gondolják a sz*rt is megveszi a pórnép tökmind1 mit adnak ki az erős vasak ma már elviszik még az olcsón és gyorsan összedobott trójai megfigyelőrendszereket is a többire meg vastagon tesznek rá.
2008. nov. 06. 12:55 | galéria | válasz | #25
zeneszerkesztő volt DOS-ra is : a Fast Tracker 2 egy igazi klasszis ! 32 csatornás zenéket lehet vele kompolnálni .xm formátumban és támogatja az .s3m .mod formátumokat is.. 16 bites hangokat kezel máig megállja a helyét a nagy zeneszerkesztők mellett. igaz ma már van pl.: MadTracker Windowsra könnyebben kezelhető de felölről 100% kompatilibilis az FT2-vel szóval a jó öreg DOS-on nekem máig fent figyel.
Tzupi  
2008. nov. 06. 12:43 | válasz | #24
régi hősidők :3
WinG  
2008. nov. 06. 12:37 | válasz | #23
Nekem az első gépemen volt vindóz 3.1, bár többet töltöttem dosban dosnavigátorral. Dögöljek meg, de én sose voltam vindóz-ellenes. Bizonyára van jobb, de szerintem aki rendben tartja a gépét, annak nincs vele túl sok problémája. Volt 95-öm, 98, 98SE, arról XP-re, ami jelenleg is van. Vistára nincs szükségem, meg a gépem sem olyan erős hozzá.

Persze én csak "átlagfelhasználó" voltam egész életemben, úgy értem nem high-end erőforrást igénylő szoftverekkel dolgozom (fordítóként fura is lenne 3DStudioMAX-et használni), viszont sok régi játékkal játszom, dosboxszal minden megoldható :) persze aki nagyban nyomja a videó- meg zeneszerkesztést, annak lehet jobb egy Mac, bár passz, ebben nincs tapasztalatom.
cooliq  
2008. nov. 06. 12:21 | válasz | #22
En is igy futattam meg regen az eye of the beholder gamet-t. Melyik volt azt most nem tudom 1-2-s? 2 mega rammom volt akkor.
Turdus  
2008. nov. 06. 11:54 | válasz | #21
Ha rettentő gonosz akarnék lenni, akkor azt írnám, hogy használj unix alapú rendszert, ott X11 alatt ugyanis megadható... De nem írom, mert nem vagyok gonosz. Helyette inkább azt javaslom, hogy keress más drivert, én találtam már (igaz, végül nem használtam, csak a Mac-es verziót, de ott volt a wines is).
2008. nov. 06. 11:29 | válasz | #20
Ja igen, hogy ne csak szidjam a 3.11 et volt egy nagyon nagy előnye!
Alkalmas volt arra, hogy a swap fájl segítségével virtuális memóriát hozzunk létre DOS alatt :) /úgy látta a mem DOS módban mintha tele lennél RAMal/
Vagyis azok a játékok, amelyek 4-5 MB RMAot igényeltek elfuthattak egy 2M RAMon is, némi trükközés után :))))
2008. nov. 06. 11:26 | válasz | #19
emlékszem, mikor régen azon gondolkoztunk tesómmal, hogy játék vagy win3.11 legyen-e a gépen. aztán mikor lecseréltük a 40-est egy asszem 500-as vinyóra, 4Mb rammal elfutott a win95 386-on :)
2008. nov. 06. 11:15 | válasz | #18
emlékszem mekkora szívás volt onehalf tömörített doublepackolt hdd-n. onehalf jött, vinyó ment, két alkalommal is :)
NEXUS6  
2008. nov. 06. 11:09 | galéria | válasz | #17
Sajna nem tudok ilyen funkcióról, pedig nekem is emiatt elég kényelmetlen a rajzolás. Hát valszeg pont ezért vannak extra méretű rajztáblák, mert azon az egész képernyő elfér.;)

Mondjuk én is úgy szeretek rajzolni, hogy a tábla nem az asztalon van, de akkor a másik kézzel meg tartani kell, márpedig a profibbak a balkézzel folyamatosan tudják buzergálni a billentyűzetet, mert az eszköz/szín váltás, nagyítás stb így nagyon gyorsan elérhető.
2008. nov. 06. 10:42 | válasz | #16
Tiszteletem!

Vírusokról annyit, hogy DOS időben is rengeteg volt (csak a fiatalok nem emlékeznek rá) pl.: cih, onehalf... és irójuk a F-Prot és a mcafee volt.
Ha már itt tartunk, C64 re is volt (hardwert tönkretevő) vírus, csak kevesen tudják :p
A winfosról: az hogy mennyire volt stabil, hányszor kaptam a "kritikus memóriahiány" és a mindenféle túlcsordulásos üzeneteket inkább hagyjuk.
Azt, hogy 640kb rammal elindult volna valaha is a 3.11 azt viszont erősen megkérdőjelezem. A 3.1 vagy méginkább az 1.1 windowsról hamarabb elhinném.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. nov. 06. 10:35 | válasz | #15
A mai Windowsok már valóban operációs rendszerek.
Na ne röhögtess már
2008. nov. 06. 10:09 | válasz | #14
Na ne röhögtess már. A windows 3.11 csak egy felhasználói felület volt a DOS-hoz, semmi több. A mai Windowsok már valóban operációs rendszerek. Ez azért elég nagy különbség...
2008. nov. 06. 09:42 | válasz | #13
off:

neked is van genius rajztáblád? lehet egy kérdésem? nem lehet valahogy beállítani, hogy a képernyőt ne akarja leképezni a tábla felületére, hanem mint az egéret, arrébb rakhassam a tollat a táblán de a képernyőn ugyanonnan folytathassam a vonal húzását ahol abbahagytam? az egeret is fel lehet emelni, aztán ahol kényelmes lerakom és a kurzor ugyanott marad. mert ugye most úgy működik, hogy ha a tábla felett a toll az alsó 1/3adban van, akkor a képernyőn is ott jelenik meg a kurzor. aztán elég nehéz úgy alkotni, hogy egyfolytában a rajzprogram vásznát állítom arrébb, mert a tábla alján kényelmetlen rajzolni, mert én úgy rajzolok, hogy nem lebeg a levegőben a kezem, de a tábla alján pont ott a tábla széle.
on.
Zodd  
2008. nov. 06. 08:37 | válasz | #12
Mivel ezt jóval több helyen használták mint a win95-öt és társait.
NEXUS6  
2008. nov. 06. 08:34 | galéria | válasz | #11
Hát persze a sima parancssorhoz képest egy fejlettebb GUI azért meg tudja dobni a munkát. Csak hát, amit itt már többen írtak, mind a GUI, mind az OS más jellemzőiben a M$ termékei sokáig évtizedes elmaradásban voltak más cégek OS-éhez képest.

A múltkor kicsit átnéztem milyen felesleges dolgok vannak az XP-ben. A kompatibilitási opciókat elkezdtem gyomlálni, mert nehogy már azzal lassuljon a gép, hogy állandóan azt figyelje mikor találkozik 16 bites kóddal (DOS/Win3 szint), szal ezt is kikapcsoltam. Köv indításnál rögtön nem indult be 1-2 dolog, pl a rajztáblám meghajtója.
Na szép, ez a XXI. szd!;DDD
(Persze ez a Genius baromsága elsősorban, deaz is ciki, hogy megteheti.)
Tetsuo  
2008. nov. 06. 08:04 | válasz | #10
teljesen igaz.
kids  
2008. nov. 06. 07:47 | válasz | #9
azt nem értem hogyhogy ehhez csak most vonták vissza a támogatásokat, mikor a win 95 és 98 esetébe ezt évekkel ezelőtt megtették, pedig azok frissebb op rendszerek
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. nov. 06. 06:54 | válasz | #8
Na ezt akartam én is írni, csak egy kicsit kijavítanálak:
Nem PC-n, hanem IBM-kompatibilis PC-n.
Ugyanis az Amiga is PC (Personal Computer), meg a C-64 is, bár az inkább HC (Home Computer)
Zozo76  
2008. nov. 06. 06:48 | galéria | válasz | #7
Az Commodore Amiga-n peldaul mar reg mukodott az Plug and Play csak ott AutoConfig-nak hivtak, es a PCvel ellentetben mukodott is rendesen!
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. nov. 06. 06:17 | válasz | #6
Azért szüntették be a W3.11-et, mert felmerült a gyanú, hogy a terroristák kezébe került.
2008. nov. 06. 05:54 | válasz | #5
JÁÁÁÁÁJ hát Te se sok számteket szívtál magadba az elmult években :D...
Ryder7  
2008. nov. 06. 05:51 | válasz | #4
van abba valami amit mcsaba volt nekem volt Win3.1-es meg Dosos gépem (sose virusoztam tele, érdekes:D). és igen valamennyivel talán nagyob fejlédés a doshoz képest mint a Win3.1-hez a Vista, mert a Vistába ami plusz az a graf, talán könnyebb kezelni (részletkérdés) és hogy az USB-n bemenő cuccokat felteszi magától. (bár ehez csak floppy kell régi Windowsokhoz)
2008. nov. 06. 05:20 | galéria | válasz | #3
soroljam? tisztelt Microsoft kb. 15 éves lemaradásban volt ezen a téren egyes alternatívákhoz képest - az más kérdés, hogy mára behozták, csak egyeseknek rövid az emlékezete (vagy hiányos a tudása)
Déta  
2008. nov. 06. 02:53 | válasz | #2
Te veszed észre magad???
Hol volt olyan az XP előtt, hogy bedugod és megy az USB vagy Digitális Kamera? Dilis vagy... ?
mcsaba  
2008. nov. 06. 02:28 | válasz | #1
Szerintem sokkal nagyobb fejlődés volt a Win3.1 a DOS-hoz képest mint a Vista a Win3.1-hez képest, mégse kellett sokkal erősebb gép.