Megjött a Tesco-gazdaságos Átok 3 előzetese
2008. november 7. 15:29, péntek
A közönség lelkesedésének megcsappanása az egyik fő oka annak, hogy az Átok-sorozat (The Grudge) a mozi után csak DVD-n folytatódik, de a rajongóknak nyilván mindegy, hogy a 3. részt nagy vásznon vagy kisebb képernyőn látják.

Hirdetés

Míg az első Átok-film Amerikában 110 millió dollárt jövedelmezett, addig a második epizód kénytelen volt beérni "csak" 39 millióval, ami még így is nyereségessé tette az alig 20 milliós produkciót, főleg, hogy DVD-n ennek a bevételnek több mint a duplája folyt be a stúdió számlájára.


De ettől még a mozis folytatásnak nem lett volna sok értelme, hiszen már az Átok 2 is csak öt hetet töltött a filmszínházak műsorán, ezért a harmadik rész csak DVD-re jelenik meg és természetesen ennek megfelelően ismét főszereplőt vált (Shawnee Smith - Fűrész) és ezúttal rendezőt is.

A fent látható előzetes érdekessége, hogy jórészt az első két rész jeleneteit tartalmazza - ki tudja, milyen ötlettől vezérelve.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kerob  
2008. dec. 26. 18:32 | válasz | #8
Szerintem már az Átok első része is nagyon gagyi volt. Anno elkezdtem nézni, és amikor közeledett volna valami izgalmas jelenet, mindig elrántották a kamerát, vagy vágtak egyet, még mielőtt történhetett volna valami. Az első fél óra után lekapcsoltam. Semmi félelmetes nincs benne. A szereplők játéka pedig nekem túl mesterkéltnek (barátok köztösnek) hatott. A másodiknak már esélyt sem adtam.

Egyébként nekem a fűrész sem tetszett, abban sem találtam semmi félelmeteset, logikátlan(ameddig néztem, nem derült ki a történet lényege) értelmetlen kínzásvideót pedig nem akarok nézni, annyira nem vagyok fetisiszta.
Nekem azok tetszenek, ahol valamennyire megjelenik a klasszikus macska-egér "harc", különböző kötösökben(Pl.: Halálos kitérő, Kör,Végső Állomás, Péntek13), és valószerű a történet.
Nézze az, akinek ilyenre van szüksége, bár az alábbi hozzászólások alapján nem lehetnek túl sokan.
jahola  
2008. nov. 22. 18:34 | válasz | #7
Én is így gondolom, meg ha jobban megnézitek a Kör 2 tele van bakival.
Kíváncsian várom az Átok 3-mat, főképp, hogy 2-n sz**rá röhögtem magam.
2008. nov. 08. 03:08 | válasz | #6
Igen, mert szerintem a Kör 2 az első rész -> Gore Verbinski-s verzió nyomába se ér.... jóval gyengébb az eredeti Ringus rendezővel leforgatott darab... De mondom, ez meg az én véleményem, és én is elfogult vagyok :D:D
2008. nov. 08. 02:29 | galéria | válasz | #5
Jaj, ne is mondd! Legszívesebben lapáttal ütném agyon azokat az idióta írókat akik szerint a 1526. egykaptafa horror után is borzasztó eredetinek gondolják az alábbi fordulatot:
- A film végére mindenki megdöglik. Egyedül a főszereplő éli túl, fellélegezhetünk. De aztán egy hirtelen hatásvadász jelenet, és ő is kipurcan a "gonosz" által...
- Epilógusként még mutatják, ahogy megérkezik az újabb kiirtandó balek brigád a helyszínre...vágás, vége, felirat.
Na ilyenkor tudnék ütni.
2008. nov. 07. 21:15 | válasz | #4
Szerintem az Átok jó volt kivételesen olyan horror amit ijesztőnek találtam. A másodikat még nem láttam.

Sajnos nem sok jó horror van. A legtöbb csak a rengeteg mű vérre meg hullára alapoz ami inkább röhejes mintsem ijesztő. A Midnigh Meat Train-t akkor hagytam abba amikor az a "titokzatos" fickó fejbecsap valami szerencsétlent akinek kirepülnek az ütéstől a szemei (nagyon gagyi CGI effekt formájában) és nem azért mert undorottam hanem azért mert nem vígjátékot akartam nézni.
Aztán meg a legtöbb teli van ezekkel a hirtelen előugrós jelenetekkel amitől persze megretten az ember de ettől még nem fogja a film napokig kísérteni. Ha valaki hirtelen rámköszön miközben elméjülten zenét hallgatok a buszon lehet attól is megrettenek de nem fogok félni attól a valakitől.

A történetek meg vagy tipikus "tinik vagyunk vakációzunk mind meghalunk" vagy pedig annyira túlbonyolítottak, hogy az írók se tudnák megmondani pontosan mit is akartak.

2008. nov. 07. 19:12 | válasz | #3
Az a legnagyobb gond evvel az egésszel, hogy kár feldolgozni az Ázsiai cuccokat.
Igaz, hogy a Ju-On:The Grudge filmet is Takashi Shimizu rendezte, mint az amcsi feldolgozás mindhárom részét, de érezhető a különbség!

A Körrel és a Ringuval is hasonló a helyzet: a Hideo Nakata féle Ringu sorozat is sokkal jobb volt, mint a Gore Verbinski féle Ring, aminek a második részének irányítását már szerencsére átvette Nakata mester.

Ez csak az én véleményem, mert én egy kissé elfogult vagyok a japán horrorokkal kapcsolatban...
2008. nov. 07. 16:08 | galéria | válasz | #2
Szerintem már az első rész is pocsék volt. Nem is tudtam, hogy van második. Harmadik pláne nem érdekel. Herótom van az ilyen ázsia 12 egy tucat, "halott/skizofrén/beteg kislány kavar" filmektől. (Vajon miből sejtettem meg a múltkor, a Mirrors nézésekor, hogy köze lehet Ázsiához?)
akyyy  
2008. nov. 07. 15:36 | galéria | válasz | #1
itthon mikor lesz?