Ismét visszahívják a Sony akkumulátorait
2008. október 31. 17:11, péntek
A 2006-os incidens után néhány PC-gyártó ismét bejelentette, hogy visszahívja a Sony akkumulátorait tartalmazó sorozatokat. Ezúttal 100 ezer laptop becserélését tervezik, néhány baleset után.

Hirdetés

Első körben maga a Sony jelezte, hogy az Egyesült Államokban egészen pontosan öt nagyobb PC-gyártó hívja majd vissza bizonyos laptopjait, miután több kisebb balesetre is fény derült, amelyekért a túlmelegedő akkumulátorok voltak felelősek. Ezt követően elárulták, hogy világszerte mintegy 100 ezer készüléket cserélnek be, mivel ezek mind érintettek lehetnek a problémában. A gyártó maga több évvel ezelőtt végrehajtott változtatásokat okol az ismételt gondokért.



A tengerentúlon a Sony elismerte, hogy mintegy 40 incidenst jelentettek a gyártó partnereken keresztül, ebből 21 esetben kisebb károk keletkeztek a túlmelegedő akkumulátorok miatt, négy ízben pedig a felhasználók is enyhébb égési sérüléseket szenvedtek. Az Egyesült Államokban ezért 35 ezer készüléket hívnak vissza, globális szinten viszont 100 ezres számot emlegetnek. Az érintett gyártók között megtaláljuk a HP-t, a Toshibát, a Lenovót, valamint a Dell-t is - ismerős nevek, hiszen két évvel korábban ugyanezen cégeket égette meg a Sony saját hibás akkumulátoraival.

Az érintett sorozatok a következők: HP Pavilion dv1000, dv8000 és zd8000, Compaq Presario v2000 és v2400, Compaq nc6110, nc6120, nc6140, nc6220, nc6230, nx4800, nx4820, nx6110, nx6120 és nx9600, Toshiba Satellite A70/A75, P30/P5, M30X/M35X és M50/M55, Tecra A3, A5 és S2, valamint Dell Latitude 110L, Inspiron 1100, 1150, 5100, 5150 és 5160. A hibás akkumulátorokat a Lenovo és az Acer is felhasználta egyes készülékeiben, pontos típust azonban ezek esetében eddig nem jelöltek meg. A HP esetében 74 ezer laptopot, a Toshiba háza táján pedig 14 ezer készüléket érint a visszahívás.

A Sony négy évvel korábban végrehajtott változtatásokra hivatkozik, amelyet saját gyártósorain hajtottak végre - ezek befolyásolhatták az akkumulátorok minőségét. Állításuk szerint a visszahívás nem érinti érzékenyen a bevételeket, igaz erről nyilván a megpörkölődött felhasználóknak eltérő véleményük van.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 12. 11:04 | válasz | #10
Valaki még "játszik" ezzel a sz*rral???

A Sony név sem garancia már... :S
2008. okt. 31. 21:52 | válasz | #9
kihagytam egy b betűt..
2008. okt. 31. 21:51 | válasz | #8
heralyz17 -

ugye még véletlenül sem az vagy, aki az index.hu minden cikke után előszeretettel szemeteli ezzel a sz*rral tele a commenteket? ha igen akkor remélem nagyon gyorsan kivágnak az oldalról és jó lenne, ha magadra robbantanál egy löszfalat. csak úgy, poénból.

mindenki mástól elnézést kérek az offenzív tartalmú hozzászólásomért.
AzUs  
2008. okt. 31. 18:40 | válasz | #7
tudod ám kivel és hol...
kvp  
2008. okt. 31. 18:36 | válasz | #6
herbalyz17, jo lenne ha nem terjesztenel spam-et legalabb ezen a forumon...

A sony aksik esetenben pedig en szemely szerint tervezesi hibara gyanakszom, tehat szerintem az osszes azonos techologiaval gyartott aksijuk gyanus.
2008. okt. 31. 18:09 | válasz | #5
http://mezotr.myminicity.com
katt rá h többet tudjatok

Tetsuo  
2008. okt. 31. 17:51 | válasz | #4
nekem meg meg van, varom h perelhessem a ceget! :P
2008. okt. 31. 17:34 | válasz | #3
De jó, hogy már eladtam a Vaiot :D
2008. okt. 31. 17:26 | válasz | #2
sony, =
2008. okt. 31. 17:23 | válasz | #1
sony minőség? gondolom nem kínában gyártották az akkukat...