Novemberben a hazai mozikban: Világpremierek és ínyencségek
2008. november 4. 00:38, kedd
Visszatér egy népszerű animációs film és a szuperkém, Ridley Scott Russell Crowe-val támad be és végre mi is láthatjuk az új katasztrófafilm-paródiát.

Hirdetés

Amerikában a nyári hónapok után a november az egyik legmozgalmasabb és legnagyobb bevétellel kecsegtető szezon, köszönhetően többek között a Háladás napjának, míg decemberben inkább az Oscarra felfuttatott filmek kapnak alig pár moziban játszott bemutatókat, hogy szép lassan növeljék a hype-ot. Nálunk viszont éppen, hogy decemberre szokás hagyni a nagy durranásokat, de azért már novemberre is került egy-két premier, sőt világpremier.


Például november 6-án, az amerikai bemutató előtt egy nappal érkezik a Madagaszkár 2. része, ami biztos sikerre számíthat, hiszen akárcsak Amerikában, úgy nálunk is tarolt az első rész - nem is meglepő, hogy a UIP Dunafilm premierjének nem nagyon mert konkurenciát állítani egyik hazai forgalmazó sem. November első hetének másik nagyobb premierje egy angol kosztümös film lesz, A szerelem határai (The Edge of Love), Keira Knightley és Siena Miller főszereplésével.

A művészibb megközelítésű filmek kedvelői minden bizonnyal örülni fognak annak, hogy hozzánk is elért Julio Medem legújabb filmje, az Anna bekattanva (Caótica Ana), s ha azt nézzük, hogy a spanyol rendező eddig olyan remekművekben bizonyított, mint Az Északi-sarkkör szerelmesei vagy a Földön egy angyal, akkor valószínűleg nem túlzottak az elvárásaink. Akárcsak az angol film, úgy A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas) is a II. világháborúban játszódik, s minden bizonnyal a hazai forgatásnak köszönheti premierjét a zsidó kisfiú és a koncentrációs tábor vezetője fiának barátságáról szóló történet is. A Márió, a varázsló Almási Tamás (Sejtjeink) új filmje lesz, vélhetően minimális érdeklődéssel.


November 13-án természetesen minden szem az új James Bond-filmre vetül; kiderül, hogy vajon képes-e ismét bankot robbantani Daniel Craig Bondja, miután előző filmje a sorozat legsikeresebbje lett anyagi szempontból. A Quantum csendje (Quantum of Solace) bár az amerikai premier előtt jut el hozzánk, közel sem világpremier lesz, hiszen több mint 60 országban már egy héttel előttünk láthatják Marc Forster kém-akciófilmjét.

Természetes, hogy ismét csak menekült minden konkurens amerre csak látott, így 13-ától a Bond iránt nem érdeklődők csak rétegfilmek közül választhatnak. Ezek egyike az Árvaházból (El Orfanato), mely egy Guillermo del Toro nyomdokain készült spanyol nyelvű horrorisztikus fantáziafilm. Ezen a héten jelentkezik itthon új filmmel az elismert olasz rendező, Pupi Avati is (A rejtekhely - Il nascondiglio), valamint bemutatásra kerül a szerb-magyar koprodukcióban forgatott Fövenyóra és a Jack Jack - Az igazi rocksztár az első próbán meghal című hazai dokumentumfilm. Utóbbi a Jack Jack együttesről szól, melyet Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Papp Szabolcs és Tóth Tibi alakított a 2007-es Szigeten egy kósza ötlettől vezérelve.


Érdekes módon a Bond utáni héten is elég visszafogott lesz a kínálat (vihar előtti csend, megmondtuk), hiszen november 20-án egyetlen amerikai kommersz, a Katasztrófafilm (Disaster Movie) debütál. Jason Friedberg és Aaron Seltzer újabb, kábé 4 nap alatt összedobott paródiafilmje azonban az előzőekkel szemben (Csajozós film, Bazi nagy film, Spárta a köbön) hatalmasat bukott, és még az IMDb toplistájának utolsó helyére is beállt. Mi azonban bizakodóak vagyunk és nem hisszük, hogy az előző, itthon moziban is bemutatott Bazi nagy filmet alul lehet múlni. Mindenesetre amíg akad olyan nézői réteg, mely vevő Friedbergék "humorára", addig nem csodálkozhatunk a hazai premieren, kérdés, hogy sikeres lesz-e?

A paródia mellett egy új, és roppant sikeres Woody Allen-filmnek is örülhetünk: a Vicky Cristina Barcelonában ismét csak a lassan Allen-múzsává kövesülő Scarlett Johansson a főszereplő (mellette Javier Bardem és Penelope Cruz). Az egymozis kategóriában Mesrine: L'instinct de mort (még nincs magyar címe) című francia bűnügyi dráma lesz Vincent Cassellel és Depardieu-vel, valamint a Neve: Sabine-nak (Elle s'appelle Sabine), mely egy dokumentumfilm Sandrine Bonnaire francia színésznő autista húgáról.


Mi érdekel a legjobban novemberben?
A Quantum csendje (49%)
Madagaszkár 2 (23%)
egyéb (7%)
Alkonyat (6%)
Égető bizonyíték (4%)
Hazugságok hálója (4%)
Katasztrófafilm (4%)
Vicky Cristina Barcelona (3%)
Összesen 801 válaszadó.
November negyedik mozis hetén, a 27-ével kezdődőn pedig - miután a Warner elhalasztotta az új Harry Potter-film premierjét (okokról bővebben itt), három nagyobb amerikai film is megpróbál lecsapni a hazai nézőkre. A gyerekfilmes űrt a Stephenie Meyer regényéből készült vámíprfilm, az Alkonyat (Twilight) próbálja betölteni, míg a felnőtt Hollywoodra vágyók választhatnak, hogy a nagyot bukó új Ridley Scott-akciófilmet, a Hazugságok hálóját (Body of Lies) nézik meg Leonard DiCaprióval és Russell Crowe-val vagy a Nem vénnek való vidékkel friss Oscar-díjas Coen-testvérek ezúttal kommerszebbre hangszerelt Égető bizonyítékát (Burn After Reading) George Clooney-val és Brad Pittel.

Jó hír, hogy a Hollywood-elleneseknek is remek hete lesz, hiszen bemutatásra kerül a Lorna csendje (Le silence de Lorna), mely a belga Dardenne-testvérek (A fiú, A gyermek) új drámája, valamint a Kínzó együttlét (Gegenüber) című német dráma is.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. nov. 14. 14:38 | válasz | #15
Sziasztok!
Egy dinamikusan fejlődő, nemrég indult filmes hírportál napi szerkesztésére keresek lelkes fiatalokat akik kedvet éreznek a netes újságíráshoz. Részletekért személyesen (gozso@hotmail.com)
Yany  
2008. nov. 07. 15:14 | válasz | #14
Akkor már inkább: "Egy cseppnyi vígasz", csak ez meg így kissé túl költői egy James Bond-hoz.
2008. nov. 05. 21:47 | válasz | #13
jaja. de h a csendjé-t honnan szűlték a fordítók azt nem tom xD a solace vigaszt, megnyugvást jelent. az én fordításom: A Kicsi Vigasz xDDD
2008. nov. 04. 20:48 | válasz | #12
Mint írtam én is, a quantum angolul mennyiséget jelent...valószinüleg ezt gondolták bele a címbe, nem a fizikai fogalmat, a legkisebb mérhetőt.

de így szép a dolog, hogy olyan címet adnak neki melyben több jelentés is van, például szó volt, hogy a Quantum egy szervezet is... szóval a cím mögött más jelentés is van, mint egy jó műalkotásban...

ezzel szemben a magyar címben nemhogy többletjelentés de semmi más sincs..szar
2008. nov. 04. 18:40 | válasz | #11
thx!!! jó tudni :) azért nem értem h miért adnak neki ilyen címet. csak nem a quantum-ról lesz szó a filmben XD
2008. nov. 04. 17:58 | válasz | #10
"Legáltalánosabban véve valami mérhetőnek az alapvető egysége. A kvantumfizikában a legkisebb adag, amivel egy mérhető mennyiség növelhető."

Tehat pl. a Vilagegyetem ossztomegehez merve az 1 kg igencsak kvantumnyi.

2008. nov. 04. 16:49 | válasz | #9
quantum angolul mennyiség majdnem mint a quantity
2008. nov. 04. 16:34 | válasz | #8
jah bocs xd de ratyi vokt :D azt hittem solace of quantum a film cime :D igazad van
2008. nov. 04. 16:32 | válasz | #7
nem ,jól forditották... maugy ez az sokan azon vitáztak h solace-t h merték csendnek forditani stb... amuyg jah quantum csendje.. mi aza quantum :D
2008. nov. 04. 15:26 | válasz | #6
munka xD
2008. nov. 04. 15:26 | válasz | #5
bazz 0:38 kor írta a cikket...ELVETEMÜLT!!! (munakmániás)
2008. nov. 04. 15:25 | válasz | #4
ezt én se értem: A Quantum csendje. azt se tom h mit jelent a quantum. az nem vmi fizikai v kémiai dolog?
Cat  
2008. nov. 04. 14:49 | galéria | válasz | #3
Egy cseppnyi vigasz lett volna a kb. tökéletes.

http://leiterjakab.blog.hu/2008/10/16/az_uj_bond_film_cime_is_rossz#comments
2008. nov. 04. 14:35 | galéria | válasz | #2
Nem mindegy hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik.
qetuol  
2008. nov. 04. 14:21 | galéria | válasz | #1
a Quantum of Solace lefordítva nem A csend kvantuma? lol